Pesti Napló, 1916. január (67. évfolyam, 1–31. szám)
1916-01-01 / 1. szám
győzedelmeskedni fog, de a bejelentett harc mindenesetre nagyon gyengíteni fogja a nemzet egységét és harmóniáját. Kérdés, hogy az új törvény mindenütt azon engedelmességre fog találni, amely nélkül eredményt nem érhet el. Ne felejtsük el, hogy Angliában az utolsó években egy tartomány nyíltan fegyverkezett, szerveződött abból a célból, hogy a meghozott törvény végrehajtását erőszakkal is megakadályozza. Carson, aki csak az imént lépett ki a minisztériumból és aki most a legerősebben agitál a hadkötelezettség mellett, maga volt az élén ennek az ellenállásnak, mely a törvény ereje elől sem akart meghátrálni. Az angol parlamentben az utóbbi hetekben amunkásképviselők jelezték, hogy a hadkötelezettség ellen a legvégsőbbig menő harcot fogják folytatni és behozatal után is ellenezni fogják azt, mert az a munkást tőkéjétől fosztja meg és az angol szabadság alapelveibe ütközik. Mindenesetre számíthatunk arra is, hogy az így létesült hadsereg a legrosszabb lesz, amelyet Anglia kiállítani képes. Angliában igen sok helytálló érvet hoztak föl az önkéntes toborzás rendszere mellett. Kimutatták, hogy az önkéntes katona jobb annál, akit kényszerítenek, aki akarata ellenére szolgál, azzal kérkedtek, hogy rendszerük fölényénél fogva is jobb lesz az ő hadseregük, mint a németeké és a miénk, mely a kényszeren alapul. De számításon kívül hagyták azt a körülményt, hogy Németországban és nálunk, ahol már évtizedek óta be van hozva a kényszer, hogy az megfelel a nemzet lelkületének, megfelel annak a tudatnak, amelyben minden tisztességes állampolgár gyerekkorától felnevelődik, annak az általános kötelességérzetnek, hogy az államért és a nemzetért mindenkinek kivétel nélkül kötelessége mindenét feláldozni s ha egészségileg bírja, katonai szolgálatot teljesíteni. Az angolok elfelejtették, hogy a kényszernek káros hatása már megszűnt és nincs jóravaló állampolgár, aki ne szégyelné magát, ha nem teljesít szolgálatot, ha képes rá. Senki sem érzi magát akarata ellen szolgálatra kényszerítve, mert senkinek sincs szabad választása, mert mindenki előre tudta, hogy szolgálnia kell, hogy az olyan férfiúi és hazafiúi kötelesség, melyben mindenkivel egyaránt osztozik. De a kényszer rendszerének belső gyengéje teljes mértékben érezhető lesz az Angliában most összeállítható hadseregnél, ahol egyenként megkérdezték a férfiakat,akarnak-e szolgálni és a kényszernek szüksége azáltal állott elő, hogy nagyon nagy számban akadtak olyanok, akik nem akarták a katonáskodás terhét vállalni. Akiket ezen vonakodásuk után szorítanak a hadseregbe, azok valódi rabszolgamunkát fognak végezni, azoknál valóban érezhető lesz a kényszermunka ismert hátránya. A hadkötelezettség mellett nem fog szólni a megszokottság, a tradíció ereje sem. Nem fog szólni az a tény, hogy nézeteltérés nincs a hadkötelezettség gondolatának igazságossága s szükségszerűsége felett. Heves vita után fognak Angliában keresztülvinni egy olyan intézkedést, mely az angol állami életről és szabadságra való felfogással, az angol tradíciókkal ellenkezik. Ezen az angol hagyományokkal ,és angol felfogásokkal ellenkező törvény nevében fogják a szolgálni nem akarókat az ellenség elé hajtani. Amit Angliában felhoztak a kényszer elve ellen, az valóban a maga legklasszikusabb tisztaságában fog érvényesülni az újonnan felállított angol hadseregben. S nem lehet, hogy a szövetségesekre ne hasson lehangolóan az angol társadalom nagy részének egoizmusa. Az angol a legintranzigensebb politikát folytatja. Anglia miatt válik nehézzé, csaknem lehetetlenné a békét megkötni. Francia, orosz, szerb területen folyik a harc, de Anglia miatt és Anglia az áldozatoknak azon mértékét sem akarja meghozni, amelyen messze túlmenő áldozatokat hoznak szövetségesei, vagy hozunk mi. Asquith nagyon büszkén emlékezik meg, hogy az önkéntes katonák száma Angliából egyedül három millióra rúg. Biztos, hogy Anglia ilyen erőfeszítést még nem csinált, de ily komoly harcban sem volt, annyi lakossága sem volt, mint jelenleg. Hogy mennyire kicsi aránylag ezen áldozatkészség, azt a legjobban bizonyítja, hogy Németország, dacára az általános védkötelezettségnek egymaga szintén három millió önkéntest produkált mindjárt a háború elején. Érthető és menthető olyan állam, melyet a körülmények berántottak a háborúba és mely kész békét kötni, nem akarja az erejét a végletekig megfeszíteni, de nem érthető és nem menthető olyan állam, mely a békéről hallani sem akar, mely a legmerészebb és legmesszebbmenő békeföltételekről beszél, annyira kíméli saját erejét, mint Anglia tette. Ilyen eljárás természetszerűleg keserűséget okoz szövetségeseiben, azokban, akik miatta véreznek, miatta szenvednek, miatta áldoznak. Nem tudni még, valóban elhatározza-e a kabinet a védkötelezettség behozatalát. De ha behozza, ezzel nem sokat fog lendíteni ügyén. Már kisült, hogy az angol nemzet mily távol van attól, hogy a politikájával járó áldozatokat önként viselje, hogy a harci kedv csak egyesek által a többire van kényszerítve. A felállított hadsereg nem lesz jó és remélni lehet, hogy az áldozatainak gyümölcsét csak akkor fogja élvezhetni, mikor már szövetséges társai ki lesznek merülve. A vadember fülemiléje (Elbeszélés) Írta: Krúdy Gyula Ismerősünk és hősünk: Nagybotos Viola, aki fiatal korában dobos szeretett volna lenni egy dalcsarnokban egy táncosnő kedvéért, vagy orgonista egy vallásos hercegnőnél, felolvasó ábrándos grófnénál, vagy nők lovagja, kezében vivótőrrel a bolthajtásos lovagteremben, vagy füstölgő csövű pisztolylyal álldogálni a nyírfaerdő szélén a bajvivás után — oldalszakáll! növesztett, kürtőkalapot viselt hétköznapokon is és egy polgári asztaltársaságban a bor színét vizsgaszemmel nézegette és a nők ruházkodását kézlegyintéssel vagy dörmögve elitélte. A város végén lakott és az ágy szélén üldögélve elolvasta a hírlapban a legújabb öngyilkosságokat és a haj festőszerek hirdetéseit. A házisapkája, a papucsa elrongyolódott, mostanában nem hímeztek újat. A nők erkölcstelensége felett gondolkozott és büszke tartású, gőgös járású, ifjú nők után morgóit: „Megállj, még látlak, amint Szent Teréz templománál a kereszt alatt üldögélsz!“ Különösebben, fájdalmasabban, életre-halálra egyetlen nő sem csalta meg Nagybotos Violát, hogy miatta nőgyűlöletet fogadjon; az élet eliramlik és a legszebb bárónék is megvénülnek, mire a gavallérok csizmáját a padlásra helyezik, gondolta magában Nagybotos, ha nagyon szomorú volt, ámbátor egy kancsal szemű, fodroshajú és nagyszájú nő után évekig felsóhajtott, ha magányosan sétált a Gellért-hegyen ... A nőtől eltávozott és a hölgy az emeletről utána rúgott, miközben lábáról a félcipőcske elrepült. Alant Nagybotos röptében elkapta a cipőcskét, az inge alá dugta /udvariasan megemelte a kalapját és a hölgy kiáltozását figyelmen kívül hagyva, csendesen elkocogott a házból, ahol minden kilincs, ajtófélfa jól ismerte és a sokgyerekü házmester keresztapjának kérte fel. Téli estvében, mikor verseket olvasott vagy végrendeletét fogalmazta, a tükörbe nézett és legyintett kezével, veszekedett az ébresztő órájával, régi levelekből fidibuszt gyártott, mert régi terve volt, hogy pipázni fog; midőn tehát elhagyott agglegénynek érezte magát, elővette a félcipőt és az asztalra helyezte, miközben a teát kavargatta. Tavaszra kifejlődött betegsége, a cipőt állandóan a zsebében hordozta. — Eddig olyanokat mondtam a nőknek, melyeket nem értettek meg. Könnyű volt a menyországról vagy a túlvilági életről hazudozni, hisz fiatal voltam, — gondolta magában Nagybotos Viola. Most azonban már megkövetelik a nők, hogy érthető és értelmesdolgokkal mulattassam őket. Megpróbálkozom a Hamupipőke meséjével, amelyet szobaleány, hercegné egyformán megérte Nagybotos Viola a cipőcske orrát vagy sarkát megmutatta a kiváncsi nőknek, regéket mondott a lábról, amelyre a cipő ráillik. A nők mosolyogtak, elgondolkoztak és nem egynek kerekedett kedve a cipő megpróbálásához. Nagybotos azonban valamely kifogással elodázta a dolgot és tovább vándorolgatott Pesten és Budán a cipőcskével. A Váci utcában vagy a budai korzón szemügyre vette a nőket, vájjon melyiké lesz a cipő? A színházi előadásoknál összefont karral és ráncos homlokkal állongott a háttérben. A rózsaszínű nők lekacagtak a páholyból, mintha a rizsport rázták volna a vállukról. — Itt van a cipő, Nagy botos? — kérdezték és kíváncsian piroslott a szájuk. Templomokban állt komoran a szenteltvíztartó mellett s miközben a nők keresztet vetettek, kivette a cipőt és szemével méreteket vett a hölgyek lábáról. És a szállodában, hol az idegenek unatkozva nézik a színházak műsorát, ásítanak és a nők unatkozva gondolnak arra, hogy e városban sem találják szívük örökké várt lovagját. Nagybotos elővette a cipőt és maga mellé ültette a székre. Megsimogatta, mint egy ölebet, beszélt hozzá, felköszöntötte és a nők összenevettek." Ilyenformán bizonyos hírneve támadt a cipőnek, Nagybotos Viola cipőjének . . . „Hol van ez a bolond ember?“ — kérdezte egyszer X. hercegnő a nagyoperában és midőn megmutatták Nagybotost, a színházi látócsövet feléje irányította és ott felejtette. ( Nagy botos Viola Szent, komoly és meggyőződéses férfiú módjára senkinek sem húzta a lábára a cipőt. — Hadd lássák, hogy kemény dió vagyok, —• mondogatta, midőn odahaza magában beszélgetett. — Majd megtanítom én a dologtalan, unatkozó nőket kertyűbe dudálni. Ezalatt lakott Budán, a kertek felé egy félszemű ember, aki olyan ripacsos volt, mint egy gályarab, fogcsikorgatva fogadta a szomszédok köszönését. „Jó reggelt!“ — felelt és késpenge villant fel a félszemében. Minden pap elharapta a borostyán szivarszipkát, haragban volt a harangozóval, mert a toronyóra miatt egyszer lekésett a vonatról, a kocsikat hátulról elkapta és megállította. Foglalkozása a hajóskapitányság volt. A déli Dunára járt és a házában egy fülemilét tartott bezárva. Szürke, jelentéktelen, boglyas asszonyka volt, nevezetességét csupán férjének köszönhette, aki gyermekfejnagyságú lakatokat rakott a kapura elutazásakor. A fülemile az ablakrostély .rfíiTl.Vt $9. áciapogta £ ioi-s i • r,-r.i. i-r-•• via humen M. 1 KaFLÖ 1916 január 1