Pesti Napló, 1916. február (67. évfolyam, 32–60. szám)

1916-02-01 / 32. szám

ro­­felk­érték tárgyalások idején a semleges államok pihent hadseregével, esetleg flottájával számítja terro­rizálni a központi hatalmakat, bizonyosnak vehető, hogy ezzel éppen úgy fel fog sülni, mint annak idején Bulgáriával, melyről feltéte­lezte, hogy megtámadja Törökországot. Anglia kormánya naponta 90 millió koro­nát dob ki az ablakon és áltatja népét a győ­zelem lázáknával. Mint áltatta a Dardanellák ügyében. Áprilistól decemberig folytatta a tö­rök tengerszorosok elleni Don Quichotte­háborút. Most ismét azt hangoztatják London­ban, hogy egységes haditerv szerint dolgozza­nak. Eddig Anglia haditerve volt a mérvadó s ennek feláldozták a Balkánt és folytatták Me­zopotámiában. Most az új, egységes haditerv szerint, ugy látszik, a nyugati hadiszintéren vélnek győzni. Ehez azonban ismét más erejére számítanak, most Olaszországra. Nagyon ké­tes, hogy Olaszország a kívánt 300 ezer kato­nát meg­ fogja adni a nagy francia offenzívá­hoz és ha elmarad az olasz segítség, bizony­talan, hogy a Joffre által igényelt 800 ezer katonát kockáztatja-e és feláldozza-e az angol­francia hadvezetőség? Könnyen lehetséges hogy a világháború tengelye most nagyrészt az olasz segítség kér­désén fordul meg. Ebben az esetben az angol­francia háborús uszítók a felelősséget bizo­nyára Olaszországra fogják hárítani. Nagy diplomáciai és katonai apparátus megy közelebb az „olasz testvérekhez" és kérni fogják a bőrüket az eddig nyújtott francia testvériség fejében. Az olasz testvérek azonban a franciák bőrére számítottak eddig s most arra számítanak, hogy legalább az övékét menti meg valahogy — Bü­low herceg Luganóban. Most Bülow az olasz politika min­den reménysége. De ezzel most már végleg le-lkéstek. Az osztrák pénzügyminisztériumban hét­főn délelőtt tanácskozás kezdődött, amelyen Helfferich német kincstári államtitkár, Te­leszky és Leth pénzügyminiszterek és Popovics bankkormányzó vettek részt. Délben báró Burián külügyminiszternél Helfferich állam­titkár tiszteletére dejeuner volt. Este gróf Stürgkh miniszterelnöknél Helfferich államtitkár tiszteletére ebéd volt, amelyen Tschirschky német nagykövet, a két pénzügyminiszter és Popovics bankkormányzó vettek részt. Kedden délben Leth osztrák pénzügymi­niszter Helfferich államtitkár tiszteletére a pénzügyminisztériumban dejeunert ad. Gróf Tisza István miniszterelnök és báró Harkányi kereskedelmi miniszter hétfőn Bu­dapestre utaztak. Budapest, január 31. Helfferich bécsi tanácskozásai. Bécsből táviratozzák. Dr. Helfferich, a német biroda­lom pénzügyi államtitkára hétfőn reggel Ber­linből Bécsbe érkezett és a Grand Hotelben szállott meg. Délelőtt dr. Helfferich elsőbben Tschirschky-Bogensdorff német nagykövettel tanácskozott s azután meglátogatta báró J­urián István közös külügyminisztert. A nap folyamán az államtitkár tanácskozott gróf Tisza István miniszterelnökkel és dr. Teleszky János pénzügyminiszterrel, valamint gróf Stürgkh osztrák miniszterelnökkel és lovag Leth osztrák pénzügyminiszterrel. Dr. Helffe­rich bemutatkozás végett valószínűleg kihall­gatáson jelenik meg a királynál. Gróf Tisza dr. Latinovits Endre titkár kíséretében éjjel 11 órakor hazautazott Budapestre. — Szintén átszáll? — előzte meg zavar­ral Csács a bucsuzkodást s egy perc múlva Pribóczynéval együtt lent állott a Kálvin-tér sarkán a megállóhely oszlopa előtt. Az őrnagyné egy csöppet gúnyos, de ta­lán még inkább kacér, halk nevetéssel nézett ,egyre-másra rápillogató magántanárra: — Hová utazik, Csáci? — Ahová maga.­­— Az kicsit bajos lesz, édes Csáci. Mert én most látogatóba megyek az . .. izé . . . az ezredesnémhez. — De kárpótásul mindjárt végig is simította a puha tekintetével. — Hanem szerdán — szólt vidáman — otthon leszek. Margit-körút (és megmondta a számot), öt órakor szívesen látom, édes Csács, egy kis jó meleg teára. — És kegyesen búcsú­zásra nyújtotta neki a keztyűs, keskeny ka­csáját, kecsesen fölszállt a most odaérkezett Üllői-úli villamoskocsira. A professzor mohón nézett a kocsi­g­csón fölemelkedő prémszegélyes feketebársony harangszoknyára, amely alól egy szempillan­tásra most még a cipő magas barna betétjén túl is láteni lehetett a karcsú lábszárat, aztán még egyszer nagyot köszönvén a perronról visszaintő régi ideálnak, kifeszített melle, peckesen ellépett a megállótól. — Micsoda asszony! — állapította meg magában nagy megelégedéssel. — Micsoda asszony! Még százszorta szebb és kívánato­sabb, mint lány korában volt! A jó meleg teára gondolt, amit Pribóczyné szerdára ígért és hirtelen boldog önhittséggel töltötte el az a körülmény, hogy Márta külön odatette a teá­ja mellé azt az egyébként igazán fölösleges jelzőt, hogy „jó meleg". Mintha bi­zony a teát jó hidegen szokták volna felszol­gálni télen. Óriási. Mi mást akarhatottt volna mondani ezzel, ha nem azt, hogy nagyon szí­vesen fogja látni? Egy pillanatig majdhogy­nem kedveszegetten jutott eszébe, hogy a „micsoda asszony!" tulajdon­képpen még job­ban is fokozhatta volna a meghívás intim jel­legét azzal, hogy egyenest „forró" teát helye­zett volna neki kilátásba, de erre mindjárt ő maga is mosolyogva legyintett a keztyűs ke­zével: — Eh! Majd felforraljuk! És ezt majdnem hangosan mondta, ott az utcán, miközben átvágott a Calvin-téren. S a kezével is valósággal feltűnően legyintett melléje, u­gy hogy alig volt ideje (óh, prózai) a jobbról-balról rácsöngető két villamoskocsi elől. — Na — fújt egyet magában — most majd hogy össze nem tört a teás­ csésze! S a következő szemhunyorításban már megint büszkén lépegetett tovább, de a Kecs­keméti­ utcán, megfixírozva útközben minden szembejövő nőt, mintha csak ezt fütyörészné, vagy dúdolná bele a fülükbe: — Csinosak vagytok, csinosak. Hanem ő százszor csinosabb! Enyhe decemberi délután volt, természe­tesen már lámpavilágos. Csács hangulata sze­rint akár tavaszi estének is bátran beillett volna. Hogyne, amikor szerdán öt órakor jó meleg teára várja öltvényi Márta. Megjött a szerda, öltvényi Márta, vagyis inkább Pribóczy őrnagyné ebéd után leheveri az ura szobájában a kényelmes ottománra s házicipőjét, mivel szorította, fektében szépen lerúgta a lábáról. Elszítt heverészés közben egy cigarettát s belebámészkodva a fölszálló füstbodrokba, a pajkos, sőt vásott gyerek mohó kíváncsiságával idézte képzeletében maga elé a délutánra várt Csács János képében a tilost. Tilos, nem tilos, annyi biztos, hogy ér­dekes, mikor a tizenöt év előtti gyámoltalan kis házitanítót úgy kifésülködve, kiberetvált áslal és nyírott bajuszszal, rangbélivé átala­kulva látjuk viszont. Jó meleg teára,­­ hahha, hogy begyuladt mindjárt a magántanár úr! A cigaretta lassan kialudt és az őrnagy­nét, szokása szerint, „egy negyedórácskára" elnyomta az álom. Időközben átjött a szobán lábujjhegyen a szobalány s megpillantván őnagysága cipőjét a szőnyegen, fölvette és rendtudón kivitte a helyére a szekrénybe. Egyszerre csak csöngettek. Márta felug­rott a diva­jon. — Jön valaki. Akkor veszi észre, hogy nincs rajta cipő. A szalonból már hallotta Csácsnak a hangját. Be akarta csöngetni a lányt, hogy kerítsen hamar cipőt, de rögtön eszébe jutott, hogy azt meg akkor keresztül kellene hozni a sza­lonon és az mégis csak furcsa, hogy a nagysá­gos asszonynak a vendég szeme láttára vigye be a cseléd a cipőt. Hamar gondolt hát egyet, kinyitotta az ura szekrényét, kikapta belőle Pribóczy itthonhagyott szaloncsizmáját s egy­kettőre beleugrott. Nem is volt éppen nagy neki. Az urának eléggé kis lába volt. Lám, egészen jól lehet lépni benne. Félóra múlva, mikor már belemelegedtek a beszélgetésbe 1s teavizei mögt forralta ott- PESTI NAPLÓ 1916. február 3. Szasszornov a helyzetről A hadviselő államok és a semlegeseit Pétervár, január 31. Szasszonov külügyminiszter fogadta a pé­tervári sajtó képviselőit és a következő kije­lentéseket tette előttük: Montenegróról nem mondhat semmit, mert részletesen nincs még tájékoztatva, de az erre vonatkozó tudósítást minden nap várja. Azt hiszi azonban, hogy a monte­negrói sereg egy részét a szerb hadsereggel együtt elszállították és most azon van, hogy újjá szervezkedjék. A vitéz szerb csapatok­kal együtt a montenegrói sereg talán még fog szolgálni a közös ügynek. A balkáni helyzet, tekintve a szerb hadsereg katasz­trófáját, amelynek súlyos következményei voltak Montenegróra nézve, vigasztalan. Ám a mostani rossz helyzet a nyugati Bal­kánon nem végleges, mert a balkáni álla­mok sorsa szoros kapcsolatban van a szö­vetségesei­ sorsával. Azonkívül a balkáni kérdés, ha nem is a jelen pillanatban, de a háború után megoldást fog találni. A mi­niszter meg van győződve, hogy Szerbia és Montenegró jobb napokat fognak látni, hogy megpróbáltatásuk átmeneti dolog, amely véget ér a szövetségesek igazságos közös ügyének diadalával. Görögországra áttérve, a miniszter ezt mondta: Ez az ország semlegességet tanúsít, más kérdés azonban, h­ogy ez a semleges­ség önk­éntes-e vagy nem. De remélni kell, hogy a jól felfogott nemzeti érdekek a gö­rög kormányt meggátolják majd abban, hogy a szövetségesekkel szemben ellenséges politikát kezdjen. Romániához való viszonyaink — jelen­tette ki Szasszonov miniszter — teljesen ki­elégítők és úgy mint eddig, barátságosak. A legutóbbi időkben Románia közvéleménye a nyugtalanságok periódusán ment keresztül ama félelmében, hogy a középponti hatal­mak részéről ellenséges vagy fenyegető cse­lekedeteknek van kitéve, amely hatalmak folytatják rendkívüli erőfeszítéseiket, hogi­ Romániát a maguk oldalára vonják. De az okos és józan románok bizonyára tudatában vannak annak, hogy nemzeti kívánságaikat a középponti hatalmakkal való közösséggel meg nem valósíthatják. Mindez elegendő annak megértésére, hogy Románia kitart semlegességében. Ami azokat az időleges aggodalmakat illeti, hogy a középponti ha­talmak ellenséges cselekedeteket követhet­nek el Romániával szemben, amely aggodal­mak nyugtalanították a román lakosságot, úgy ezek nem voltak teljesen alaptalanok. Jelenleg azonban tetemesen csökkentek. Szasszonov miniszter végül általános­­­ságban Oroszországnak a semleges államok­hoz való jó viszonyáról beszél. A svéd orosz viszonyokról azt mondta, hogy az mindin­kább megszilárdult annak ellenére, hogy a németek megzavarásán dolgoztak. Barátsá­gunk Svédországgal, mondta a miniszter, nemcsak kölcsönös szimpátiákon nyugszik, hanem a mindkét részről való előnyök he­lyes értékelésén is. Nyilvánvaló, hogy Svéd­országban, mint másutt is, van egy sovi­niszta mozgalom. Lehetséges, hogy Svédor­szág szükségesnek tartja, hogy rendszabályo­kat foganatosítson határainak védelmére. Mi azonban egész határozottsággal kijelenthet­jük, hogy azokat nem kell Oroszország ellen védelmezni és hogy ez oldalról határai tel­jesen veszélytelenek. Szasszonov nem tagadja, hogy Svédor­szágban bizonyos izgalom uralkodik, ama rendszabályok folytán, amelyekkel Anglia dugáruval való kereskedés ellen fellépett és kijelenti, hogy Anglia kénytelen érdekeinek védelmére a dugáruval való német kereske­delem elnyomását kivánni. Azonkívül Anglia nagyon törődik azzal, hogy az érdekek ez ellentétében a semleges országoknál­, köztük Svédországnak kárt ne okozzon. Ily körül­mények között remélni kell, hogy végül

Next