Pesti Napló, 1918. január (69. évfolyam, 1–26. szám)
1918-01-17 / 15. szám
csütörtöi PESTI NAPLÓ 1918. január 17. J — Fizetik a felmeU nisw,^ " ' ,»..-ttök' hogy báró Szurmay Sándor honvéd«.mi f.ilinszter már aláirta a felemelt hadisegélyről szóló rqauekiet, amely már leérkezett a fővárosihoz is. A tanács utasította az elöljáróságokat, hogy a legközelebbi kifizetésnél már vegyik figyelembe a rendeletet, mely november 1-től visszamenőleg állapítja meg a felemelt segélyt. — Lers Vilmos — titkos tanácsos. A király dr. szepesbélai báró Lers Vilmos kereskedelemügyi minisztériumi államtitkárnak a belső titkos tanácsosi méltóságot adományozta. A kitüntetést a hivatalos lap csütörtöki száma közül. — A köztisztviselők ellátása ruhával. A Népruházati Bizottság az ország köztisztviselőinek olcsó ruhát fog juttatni. Egyelőre körülbelül 15—50.000 ruha kerül szétosztásra, mint halljuk, olyan árért, mely a rendes forgalmi áraknak alig egyharmada. — A katona-diákok szabadságolása. A hadügyminiszter a honvédelmi miniszterrel egyetértőleg elrendelte, hogy a főiskolák hadbavonult hallgatói, •akik legalább két éve tényleges katonai szolgálatot teljesítenek s ebből legalább hat hónapi arcvonali szolgálatuk van, vizsgálataik letehetése végett turnusonként egy izben négyheti és egyizben máricus 1-től illetőleg junius 1-től kezdődő 12 heti szabadságot kapjanak. A március 1-től szabadságoltak a főiskola folyó tanév második felére beiratkozhatnak s vizsgálatra bármikor jelentkezhetnek, azok számára, akik június 1-től kapnak 12 heti szabadságot, pótszemeszter tartatik, amely tanulmányi idejükbe rendes félévként fog beszámíttatni. A nyollc félévet hallgatott orvosnövendékek második és harmadik szigorlatuk letevésére ezentúl is tzheti szabadságot kapnak. — Egy százados rálőtt a feleségére. Kedden leste Blazsetics Fülöp, a 86. gyalogezred kapitánya, —s akit egyre erősbödő idegbaja miatt évek előttnyugdíjaztak, — rálőtt a Király utca 16. számú házban albérletben lakó feleségére és súlyosan megsebesítette. A százados hónapok óta különváltam élt nejétől, akit azonban gyakrabban meglátogatott. Kedden is elment hozzá, de már néhány perc múlva hangos szitkozódás, majd az Asszony jajkiáltása hallatszott. Amikor a házbeliek berohantak, az asszony egy széken ült, melléből patakzott a vér. A százados kérte, telefonáljanak a mentőkért, mert rálőtt a feleségére. Amíg azonban a mentők megérkeztek, a merénylő férj a Rókusba szállította a sebesült asszonyt Az asszony kijelentése szerint a revolver véletlenül sült el férje kezében. A kapitány egyébként szerdán délelőtt megjelent felesége lakásán és vigasztalta két gyermekét. A katonai hatóság ezideig még nem intézkedett semmiféle irányban. — Katonák a hadikölcsönt rt. A budapesti 40. honvéd tábori tarackos-ezred, mely a VI. hadikölcsönre csak 70.000 koronát szerzett, a VII. hadiikölcsönre 1.600.000 koronát jegyzett. A szép eredmény Takács Géza kapitány, pótütegparancsnok lelkes agitációjának az eredménye. — „Jókedv a siralomházban" címmel kötetbe gyűjtötte Farkas Antal szatirikus hasait a mögöttes országrész vértelen küzdelmeiről, sok nyomorúságáról. A nevető nyomor feljegyzéseinek nevezi a szerző ezeket az 1915-ös esztendőből való írásokat, amelyekben eredeti humoros ötletekbe burkolta a legkeserűbb igazságokat. Az érdekes és szórakoztató könyv a Népszava könyvkereskedés kiadásában jelent meg, ára 6 korona. Megrendelhető a Pesti Napló könyvosztályában. A Hírlapírók Nyugdíjintézete minapi ülésén az intézet felügyelő-bizottságának elnöke, Kálnoki Henrik az intézet ügykezelése és vagyonellenőrzése érdekében tett előterjesztést, amelyet az igazgatóság elfogadott. Fekete Ignác alelnök indítványára az igazgatóság elhatározta, hogy a tagok gyermekeinek nevelési járulékat 1918. január 1-étől kezdve a kétszeresére emeli fel s erre vonatkozóan pártoló előterjesztést tesz a legközelebbi rendes közgyűlésnek. Alapítványaik jogán az igazgatóság tagjai lettek: Schiffer Miksa okleveles mérnök, Grünwald Mór okleveles építész, dr. Honda Henrik miniszteri tanácsos (m. kir. miniszterelnökség), Sebestyén Arnold (Miklós Andor főszerkesztő alapítványa), Salusinszky Imre (Az Est lapkiadó rt. alapítványa), dr. Kelemen Gyula (Goldberger Sám. F. és Fiai rt. alapítványa), Moirer Lajos (az Első Magyar Részvényserfőzde alapítványa). Az 100. esztendőben a szerkesztőségeiket az igagatóságban képviselik . A Budapesti Hírlapot Csajthay Ferenc és Béla Henrik, a Pester Lloydot dr. Schiller Henrik és Deutsch Ernő, az Az Újságot Keszler József és dr. Szilágyi Géza, az A Napot dr. Hajdú Miklós és dr. Molnár Jenő, a Pesti Hírlapot Lenkey Gusztáv és Porzsolt Kálmán, az Az Estet dr. Halász Lajos és Pásztor Árpád, a Neues Pester Journalt Sipos Ignác és Peisner Ignác, a Pesti Naplót Liptai Imre és dr. Szegő Elemér, a Budapestet dr. Fabinyi-Híresséry István és Gara József, a Világot Pásztor Mihály, a Magyarországot Sárkány Béla, a Politisches Volksblattot dr. Brády Dáioál, a Népszavát dfr. Ormos Ede és dr. Révész Mihály. — Földrengés. A budapesti tudományegyetem földrengési obszervatóriuma jelenti, hogy az Inézet műszerei szerdán reggel 8 óra 10 perckor erősebb földrengést jeleztek. Távolsága körülbelül 1000 kilométer. — Gyászrovat. Bécsből jelentik. Báró Conad Kurt százados, báró Conrad Ferenc tábornagy legfősebb fia, a svájci Árosában az elmúlt hétévi kidő-maradás következtében meghalt a Házasság. Gróf Sweerts-Sporck Hubert, gróf Sweerts-Sporck Gusztáv és neje, néhai nemes Bauer Johanna fia, e hó 15-én vezette oltárhoz Budapesten eperjesi dr. Kuzmik Pál egyetemi tanár és neje, Szarvasy Margit leányát, Margitot. Sorrento Bar-étterem, VI., Teréz-körút 19. (Aradi utca sarokl. Tulajdonos : Deák Elemér. Meleg vacsora. Griesz Emil zongorahumorista. SZÍNHÁZ, MŰVÉSZET (*) Három főpróba. Ma, csütörtökön délelőtt a Nemzeti Színház főpróbát tart az Ahogy tetszik című Shiarespeare-vígjátékból, amelyet holnap mutat be. Ugyancsak ma délelőtt van a Városi Színházban Faragó Jenő és Komjáthy Károly A kóristalány című operettjének főpróbája. Holnap délelőtt a Vígszínház tart főpróbát Jób Dániel őszi vihar című színpadi művéből. Mind a három főpróbára csak a sajtó képviselői hivatalosak. (*) Dalest. Engels Birgit, aki már tavaly egy elite-hangverseny keretében szerepelt nálunk, szerdán önálló dalestélyit rendezett a Vigadóban. A hírnevet dán énekesnő csak rövid idő óta szerepel a hangversenytermekben, azelőtt kizárólag a színpadnak szentelte művészetét. Ma akoncert-énekesnők közt is a legkiválóbbak egyike. Világos, lágy, csodás természetességgel ömlő szopránja, előadásának bája és üde közvetlensége, melyben minden teknika szinte észrevétlen marad, már a legelső ütemekben meghódítja a hallgatót. Több Mendelssohn- közül főleg a „Neue Litebe"-vel keltett nagy hatást. A Schumann- és SchiuberMalok tolmácsolásában nehéz eldönteni, melyiknek adjunk előnyt az előadás közvetlenségében és finomságában, olyan művészettel énekelte, annyira kimerítette mindenik dal szellemi és zenei tartalmát. Talán Schubert „Des Fischersglück"-jében érvényesültek legszebben nagyszerű képességei; a pillanatnyi indiszpozíció folytán hibásan intonált magas a hang nem rontotta el e hatást. Brahms dalaiban a mélyebb hangok helyen kirt veszítettek egyenletességükből. Wolf két művével zárta le műsorát, amelynek több számát a közönség megismételtette. A hallgatóság zajosan ünnepelte a művésznőt, akit a mai est nyilván egyik kedvencévé avatott. (g. ö.) (*) Hangverseny. Szerdán este Keéri-Szántó Imre zongorázott a Zeneakadémiában. A művész nem volt jó diszpozícióban. Bach—Liszt g-moll orgona-fantáziáját és fugáját — amely amúgy is távol esik hangulatvilágától — idegesen és elmélyedés nélkül játszotta és még Schumann elmultintatlanul szt.pro.-dur fantáziájában sem tudta kellőkép érvényre juttatni egyébként ismnert kvalitásait. Különösen az első télésből hiányzott a szenvedély tüze és a fantázia színessége. De már Schubert „Loire de Vienne"-jét, Dohnányi pompás f-moll etűdjét és Chopin f-moll fantáziáját régi értékeinek teljességében tolmácsolta. Műsorát néhány Mendelssohn aprósággal fejezte be. A terem csaknem teljes-n 11 megtelt. (k. e.) (*) „Hotel Imperial." Hotel Imperial a címe a Magyar Színház legközelebbi újdonságának, amelyet Biró Lajos írt. Brády Sándor példátlan sikerű színjátéka, A szerető, után ismét magyar szerző szólal meg a Magyar Színház színpadán. A Hotel Imperiá/4nak a Magyar Színháznak csaknem egész művészszemélyzete vesz részt. A darab női főszerepét Fedák Sári játssza. (*) „A csárdáskirálynő" minden este. A Király Színház péntektől kezdve a nagy vonzóerejű ,A csárdáskirályné című operettet ismét az esti előadások műsorába tűzte ki. A világhírű darab diadalmasan közeledik a 300-ik előadás felé. A címszerepet ezúttal Szentgyörgyi Ida fogja játszani. (*) Modern Színpad: A hét minden hátralevő napjára elkelt minden jegy a Belváros színházának előadásaihoz. A jövő hétre szombaton kezdi meg a pénztár a jegyek árusítását. (*) „Gabiria II." Szerdán került először a közönség elé a Royal Apollóban a Cabiria című impozáns film második része, amely a hatalmas filmalkotást be is fejezi. A közönség nyújtotta ezen a bemutatón az első meglepetést: úgy viselkedett, mint ahogy mozgófényképfilmházban nem igen szokott.Az első, bevezető kis képet ideges türelmetlenség siettette. És mikor a hajlongó jegesmedve, a gyár márkája, ennek a képnek a végét jelezte, hirtelen mély csend támadt az egész nézőtéren, ahol természetesen minden hely el volt adva. Fesztelt némaság várta a Cabiria folytatását, minden kis neszt meg lehetett hallani a mély csendben, mikor az első felírás bejelentette, hogy a film második részé tíz évvel utóbb történik és Róma hadaival Scipio megint megtámadta Karthágót. Ekkor aztán a monstrezenekaron felharsant a zene és megindult a kép. Ismét a filmgyártás elképesztő bravúrjai következtek : a karthágói királyi udvar mesebeli pompája, a filo számára épített óriási várfalak, ciszternák és ostromgépek, maga az ad hoc épített egész város, a sivatag alkonyi pirosságában a homokdomb ormán ügető tevés hadsereg, egy városégés borzalmas képe, egy homoksivatag bámulatos, óriási tája, egy rohanó, római sereg, amely később tízezernyi tömegekben bevonul a meghódított városba, egy irtózatos ostrom, amelyben szédítő magasról százan és százan zuhannak le a rájuk görgetett sziklák és a rájuk zúdított forró ólom alatt, mindez a mérhetetlen nagyság hallatlan arányaival. A patria második részének, amelyet ismét Siklósi Iván kitűnő feliratai tesznek érthetőbbé, éppen úgy csodájára fog járni Budapest és a vidéki közönség, mint az első résznél történt. (*) Beregi-est: Beregi Oszkár második előadását tartja meg hétfőn, 21-én a Zeneakadémiában. Az egyetlen estből így közélhajra egy második is lett, melynek új műsora keretében a művész azokat a műveket is elő fogja adni, melyeket a közönség az első alkalommal viharos taps kíséretében kért tőle. A tmeges előjegyzésre való tekintettel ajánlatos azoknak, akik az első előadáshoz jegyhez már nem jutottak, azt a mai nap folyamán Bárdnál, a Zeneakadémiában vagy a „Színházi Élet" kiadójában megváltani. (Nívó) (*) Bertíni és Pillander. Ez a két híres filmnagyság játssza az Uránia műsorának főszerepeit Előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor. (*) "ogókép-Otthon.. Páratlanul nagy siker fogadta az új műsort. A jegyek nagy része elővételben kel el: Wegener egyetlen idei filmalkotását mindenki meg akarja nézni és csodálni és nagy az érdeklődés Lázár István A papagájn című erkölcsdrámája iránt is. Atig az előbbi a fantázia világában játszik, a másik a reális, a mindennapi életbe világít bele és érdekes miliője a szegényebb néposztály, az arisztokrácia és az éjszakai élet körében játszódik le. A nagy érdeklődésre való tekintettel ajánlatos, a jegyekről mielőbb gondoskodni. A jegyek elővételben kaphatók délelőtt 11 1-ig és délután 4 órától. (*) Mesedélután. Mesedélután lesz január 20-án, vasárnap 4 órakor a Zeneakadémiában, Sarkasi Aladár mókázik, Győrfi Lajos mesél, Kalina nővérek hegedülnek és szavalnak, Pálffi Böske, Sándor Böske és Pártos táncolnak. Lesz bűvésziskola és sok más érdekes látnivaló. Pán rajzolóművész lerajzolja az ott levő gyermekeket. Jegyek Bárdnál, a Zeneakadémiában és a „Színházi Élet" kiadójában 1—6 koronáig (Nivó) (*) Royal-Orfeum. A Royal-Orfeum csütörtök délutáni olcsó helyáru előadására a jegyek legnagyobb része már elővételben kelt el. Szinte kerül a teljes színházi és varieté-műsor keretében a Pambu, az i fény legnagyobb operett-slágere. (*) Fővárosi Orfeum. „Az önkéntes kisasszony című kacagtató bohózat a januári minor minden előadásán színrekerül Hangversenyek Márkus LM hangversenye. Márkus Lili zolygolaestélys holnap, pénteken lesz, a Zeneakadémiában. Műsoron: Schumann, Humoresk, Liszt: Sonate 11-molk Tschsumovski—Tiszt: Onegin Polonaise, továbbá Chopin, Bartóik, Sauer és Márkus Lily művei. (Réas -völgyi). NyILTTÉR. E reval alatt köslöttekért nam vállal M«I3m*SZÍ * - szerkesztőség. Meghívó. A Ráckevei takarékpénztár 1918. évi január 30-án délután 2 órakor saját helyiségében XLVI. rendes közgyűlését tartja, melyre a t. részvényesek tisztelettel meghívatnak azzal, hogy tekintettel az alapszabályok 17. §-ára nevükre szóló részvényeiket folyó évi január hó.'9-ig bezárólag az intézet pénztárába letenni szíveskedjenek . A közgyűlés tárgyai : 1. Elnökválasztás a közgyűlés tartamára. 2. Igazgatósági és fegyelőbizittsági jelentések és a mérleg előterjesztése s ezzel kapcsolatban a részvénytőkének 150.000 koronáról 500.000 koronára való felemelése iránti határozathozatal és az alapszabályok 4. §-ának módosítása. — 3. Három igazgatósági tag megválasztása. — 4. Az igazgatóság és felügyelőbizottság évi fizetésének meghatározása. — 5. Esetleges indítványok. Ráckeve, 1918. évi január hó 15-én. Ráckevei Takarékpénztár mérlege 1917. évről . Vagyon : Pénztár 37.432 K lef. Értékpapírok 2 millió 214.482 K. Bankváltók 155.658 K. Jelzáloggal biztosított váltók 715.595 K, Jelzáloggal biztosított kötvények 258.011 K 7 f. Árcházai hitelszövetkezeti váltóik 86.715 K, Kezességi kötvények 2990 K, Osztrák-Magyar Bank giró 1078 K 35 f, Intézeti ház 12.900 K, Adósok folyószámlája 26.852 K, Idegen pénzintézeteknél 185.958 K 80 f. Berendezés 5000 K, Perköltség előleg 62 K 86 f, Tiszti előleg 400 K. Összesen 3,734.165 K 24 fillér. Teher: Részvénytőke 150.000 K. Tartalékalap 216.399 K, Takarékbetétek 3,131.086 K 29 f, Nyugdíjalap 65.838 K 72 f. Rendkívüli tartalékalap 10.000 K, Átmeneti kamatok 19.304 K 11 f, Állami díj hátralék 5465 K 24 f,Jótékonycélú alap 242 K 50 f, Fel nem osztalék 676 K, Intézeti ház karbantartási alap 2500 K, fetétek 1959 K 21 f, Értékpapír árfolyam különbözeti alap 27.164 K 50 f, Lacházai hitelszövetkezeti biztosíték alap 7201 K 20 f, Lacházai hitelszövetkezeti tartalékalap 4341 K 84 f, Nyereségáthozat a múlt évről 9661 K 61 f. Folyó évi nyereség 82.425 K 2 f, összesen 3.734.165 Ti 24 fillér. Ráckeve, 1917. december hó 31-ém. Ai igazgatóság.