Pesti Napló, 1920. május (71. évfolyam, 105–129. szám)

1920-05-26 / 125. szám

•Sr Keynes az amerikai kölcsönről „Az Unió nem ad pénzt a francia őrületnek" Bécsi tudósítónk jelenti, hogy az entente pénz­ügyi köreit rendkívüli módon foglalkoztatja az a nyilvánosságra került hír, hogy Amerika előlegezi Németországnak a hadiáarc fizetésére szükséges százhúsz milliárd márkát, noha Amerika egyik legnagyobb pénzügyi kapacitása, mint azt, ma meg­írtuk, a leghatározottabban ellenzi a hitelnyújtást. A Temps az , ,Keynes­a „Béke gazdasági következményei" cinin­ könyv k­ívásjon remélhető-e, hogy Amerika és Anglia megsegítik Könéceurópát és várjon milyen módon. — Amit erről a kérdésről el lehet mondani, azt megírta , könyve­ljen, melynek megállapitá­©ait az idő sokkal hamarabb beigazolta, mint hitta'vl.' A­ Versailles­ békeszerződés revíziója nélkü­l nincs megállás a lejtőn — Európa termelés© nem kezdődhetik meg ideiglenes külső segítség nélkül. Hiszem, hogy létrejön az a nemzetközi kölcsön, amellyel az en­tente körei már foglalkoznak. A gyors segítés ter­hének nagy része feltétlenül az Egyesült­ Álla­mokra hárul. Most is elhangzott att az ellenvetés, hogy az Egyesült Államok nem ban­lfendé (az uttóbbibi nk­kSk tapasztalatai után) továbbra is beleavatk­ozná Európa ügyeibe, és különben is egyelőr­e nem ren­­­éretez elte a nagyméretűű­ exporthoz szükséges tőke­fölösleggel. Uracs semmiféle garancia a­rra, hogy Európa a megfelelő célra fogja felhasználni a pénz­ügyi segítségek, hogy nem fogja-e az­t, eltékozolni, mely esetben is két vagy három év múlva megint ott lesz, ahol­ ma, Franciaországnak arra kell majd a pénz, hogy az adó­javaslatokat még egy kis időre elhalassza, Itália és Jugoszlávia folytatni fogják olvósdásuk­at, Lengyelország ebből a pénzbel­ fogja megvalósítani a szomszédjaival szemben Filanci­aorr­szög által neki saját­ szerepet, Románia uralkodó osztályai pedig maguk között, fogják felosztani a zsákmányt. Szóval, Amerika csak azért halassza el tőkéjéknek megfelelő gyarapításét, csak a­zért drá­gítsa meg az él­etet saját polgárai számára, hogy Európa még egy-két évig ű­zhesse az elmiatt hónapok játékait? Nos, és ami Németország támogatását illeti, váljon elképedhető és tűrhetőre az, ho­gy európai szövetségesek, miután Amerika pénzügyi képviselőinek érveit, figyelmeztetéseit semmibe véve, Németországból kipréselték dolgozó tőkéje utolsó maradványait is, most Amerikáihoz fordul­janak, hogy támassza fel az ákrázlatot, mert külön­ben egy vagy két év múlva, amikor majd újra akarják kezdeni is a fosztogatást, nem­ lesz mitt el­venni tőle ? A mai körülmények között nincs cáfolat ezekre az ellenvetésekre. Ha volna valami befolyásom az Egyesült Államok pénzügyeire, egyetlen fillért sem kölcsönöznék Európa mai kormányainak. Ezekre nem lehet bízni vagyont, mert olyan politikára fordítanák azt, mellyel szemben, bár az Elnöknek n­em sikerült az Egyesült Államok népének hatal­mát vagy meggyőződését érvényre juttatni, a köz­társasági és­­d­emokrata pártok valószínűleg osztatlan ellenszenvvel viseltetnek. Ha azon­ban — vajha így lenne! — E­urópa népeinek telte elfordulna a hamis bálványoktól, melyek túl­élték teremtőjüket, a háborút, ha szívükbe a most ott lakozó gyűlölség és nacionalizmus helyett Európa családjának boldogságára és összetartására irányuló eszmék és remények költöznének, a­kkor a természetes­­­­ág és szeretet rá tudná ven­ni Ame­rikát, hogy tegye félre a haszonlesés kicsinyes eur lerevetteeit, és fejezze be a művet­, melyet meg­kezdett midő­n Európát megszabadította a szerve­zett erősz­ak zsarnokságától, azzal, hogy most meg­menti önmagától. Könnyen érth­ető az ellenszenv, mely most annyira elterjedt odaát: elég volt az európai problé­mák nyugtalanságából, zűrzavarából, indulataiból, költségeiből és főleg esztelenségéből. Nagyon is értem, hogy az esztelen és tehetetlen európai állam­férfiaknak Amerika odakiáltja: Vesszetek hát a ma­gatok gonoszságában, mi pedig megyünk a magunk útján. De ha Amerikának egy pillanatra eszébe jut, hogy mit jelentett számára Európa és mit jelent még ma is, hogy mindennek ellenére Európa volt és lesz a művészet és a tudás bölcsője, várjon nem fogja-e elvetni a közöny és elszigeteltség tanácsait és nem fog-e feltámadni érdeklődése az egész emberiség haladásának és civilizációjának sorsdöntő problé­mája iránt? Szervül a ni»n I Wim» !» A külügyminiszter bejelenti a béke aláírását 10 saját tudósítónktól.) A nemzetgyűlés szerdai ülését a legrn­agyo­bb érdeklődés előzi meg. Napirend előtt, felszólal gróf Teleki Pál külügyminiszter, hogy jelentést tegyen a Háznak a kormány kime­retes válaszóegyszékéről és azokról a ki­látásokról, amelyeknek tudatában a kormány a békeszerződés aláírására elhatták­ozta magját. A külügyminiszter után gróf Apponyi Ak­iért fo­gj­a megind­oko­lni a maga és a békedelegáció álláspontját.. Hir szerint Apponyi helyeselni fo­gja a kormány elhatároztásait és beszédében rá fog térni a belső konszolidáció, a­z egyetértés szükségességének kifejtésére is. Poz­litírói körökben ugy tudják, hogy ugyanncsak mia­pirrend előtt Friedrich István is felszólal­ás a külügyminiszterrel és Apponnyival szemben óvást fog emelni pártja nevében , a békeszerződés al­á­írása ellen. A Friedrich­-pá­rt egyébként ked­den este el­hatá­rozta, hogy a Keresztény Nemzeti Párt nevet veszi fel. A párt a tiszántúli vá­lasztásokon rend­kívüli mérsékelt reményekkel veszi fel a küzdel­met. Vasárnap este Friedrich Istváin a gyomai kerülethez tartozó Kondoros községben akart le­­szédielte fai­lyatnni Tímár Ambrus plébivitos érdeké­ben, de a kondo­rosi kisgazdák — dr. Zeöke Antal választói — nem engedték azéhoz jutni, a legsú­lyosabb inzultusokkal illették, ugy hogy Friedrich­nek menekülnie kellett a nép felzúdulása elől. A tiszántúl­i kerületekben egyébként a leghe­vesebb kortesbabra dúl. A hangulat­ artán itálive, a kisgazdapárt, legalább negyven mandátumot főig kapni a 48­­választókerületből, úgy hogy a párt­nak mind­en valószínűség szerint abszurid többsége, de mindemnesetre óriási relatív többsége lesz a nemzetgyűlésen. A Ház szerdán folytatta a fővárosi választá­sokról széllő törvényjavaslat vitáját. A szónokok sora egyelőre beláthata­tlan, minden valószínűség amellett szól, hogy csak szombaton ér vége­t a részletes vita. Úgy hirlik, hogy Szabó József kő­tonyai képviselő a keresztény nemzeti egyesülés pártja nevében több olyan módosítást, fog aján­lani felszólalásában, amely módosítások lényeges felvetést jelentenek a demokraták állspon­tjához. PESTI NAPLÓ 1920. május 26. 3­ ­ mi­­ni­sz­tert­an­ács A Madar Távirati Iroda jelenti: A kormány tagjai ma délután 5 órakor Simonyi-Semadam Sán­dor miniszterelnök elnöklésével minisztertanácsra gyűltek össze, amelyen kizárólag folyó ügyeket tárgyaltak. A tanácskozás este fél 9 órakor ért véget. Az elrabolt három táj ... Az Akadémia a nemzet gyászáról — Gróf Széchenyi Béla emlékezete A Magyar Tudományos Akadémia ma összes izlést tartott, melyen kegyeletesen áldozott a múlt évben elhunyt gróf Széchenyi Béla tiszteleti tag emlékezetének. Dr. Lóczy Lajos írta meg a gróf Széchenyi Béla tudományos működéséről szóló ta­nulmányt, de már nem ő olvashatta fel, mert a halál tőla is megfosztotta időközben a magyar kul­túrát. Az emllékbeszédet helyette Szil­i Kálmán tiszteleti tag olvasta fel. Az ülés megnyitása előtt Be­rzexiczy­ Albert elnök utalt a mai gyásznapra. — Mai összejövetelünk — úgymond — a gyász jegyében megy végbe. A mai napra esik, hogy a kormány kényszerűségtől indíttatva a mi megsemmisítésünket célzó, de azt soha el nem érő szerződés aláírását nyilvánosságra hozta. Ez­zel sorsunk megszecsétettnek látszik. E terem, melyben több, mint fél század óta tartjuk ta­nácskozásainkat, művészi díszét négy tájképtől kölcsönzi, melyek a régi Magyarország négy leg­szebb táját ábrázolják. E tájak közül három saját kényszerű hivatalos elismerésünk szerint nem tartozik többé Magyarországhoz. A nemzet életé­ben beállhatnak a kényszerhelyzet pillanatai, me­lyek elől kitérés nincs, de az oly kényszerhely­zet­ felett diadalmaskodik a nemzet elniakarása és az isteni igazságszolgáltatás. Ezután kegyeletes szavakkal parrentálta el dr. Lóczy Lajost, majd Szily Kálmán felolvasta a gróf Széchenyi Béláról megemlékező tanulmányt, mely különösen Széchenyi keletá­zsiai útjával foglalkozik kimerítően. Megemlíti azt is, hogy Széchenyi kora ifjúságától kezelve naplót vezetett, de végrendele­tében ír ráhagyta, hogy naplóját halála után elol­vasás nélkül égessék el. A felolvasás után zárt ülésen folyó ügyeket tárgyalt­ak. Hozomány helyett — kenyérkereset Tömeges házasságkötés pünkösdkor (Saját tudósítónktól.) Pünkösd kettős ünnepét a munkaszünetelőkkel ellentétben, nagyon sok dolg'­i volt az anyakönyvvezetőknek. Egy ,nagy nászüntje­­ volt Budapest, olyan kifogyhatatlan sorban vonultak-­ át a párok a házasság küszöbén. Hogy kik azok, akik ma h­ázasodnak, nagyon érdekes probléma, mert legalább is annyi akadályt kell elhárítani, am­íg azok a rózsás küszöbön átléphetnek az emberpárok, mint a regények hőseinek. Persze, az akadály nem ro­mantika, hanem a legközönségesebb lakáskérdés, bátor-probléma és kenyérgond, amelyen sok szere­lem jut zátonyra, várván a jobb időket Hogy kik azok, akik mégis házasodhatnak, arról a házasságok szaktanára, a tapasztalt közvetítő tartott ma előadást és egészen érdekes dolgokat mondott.­­ Egészen megfordult itt is a világ, merőben más a prakszis, mint a múltban. Valamikor az alkal­mazásban levő nők kaptak a legnehezebben férjet. Talán azért, mert a keresőpályákra nagyobbára olyan lányok mentek, akik szegénységük miatt, vagy mert kevésbbé csinosak voltak, azzal a gondo­lattal éltek, hogy a házasságra nem szabad számí­taniok. Ma a kenyérkereső nő — ha szabad ezzel a kifejezéssel élni — a legkeresettebb cikk. A hozo­mány a mostani két-háromszázalékos kamatozás mellett csak a millión felül számít A polgári húsz­harmincezer korona, melynek öt-hatszáz korona a kamata, az egyszerűen semmi. A nő keresete azon­ban a mai fizetési viszonyok között hatalmas tőké­nek felel meg s különösen a jobbállásu magántiszt­viselőnek az igazi partik. Ha pedig önálló lakásuk is van, akkor ők azok az ideálok, akik­­na a háza­sodni vágyó férfiakat álmukban felkeresik. A lakás, az olyan valami, mint az esti lepke számára a villamos lámpa. A házasságok jórésze lakáskérdés körül forog. Amint a múltban üzletbe házasodtak be a férfiak, úgy ma lakásba szokás be­házasodni. Ha a szülőknek nagyobb lakásuk van, amelyből át tudnak adni a fiataloknak, akkor nem marad a lány párjában. Többet ér ez minden pénz­nél, sőt protekciónál is, amit az após nyújthat. Mert mit ér a pénz, az állás, ha az új házasok nem tud­ják, hogy az anyakönyvvezetőtől hová menjenek. A pünkösdi friss párok abból a szerencsés faj­tából valók voltak, akiket az Amor berendezett lakásba vezetett el. Nászutazás persze kizárva. A* egészen kiment a divatból. ******* NAPI HIREK „Kihajolni veszélyes" Deschanel elnök fura balesete Minden vonat ajtajain, ablakain olvasható es a figyelmeztetés: Kihajolni tilos! Ez mindenkinek szól, aki vonatom utazik, államfőnek éppúgy, mint a munkásembernyelő. Deschanel, a francia köztársaság elnöke, túl­tette a magát a vasútig­azgatási ág­ parancsán, kihajolt a vonatajtő ablakán, hogy kissé lehűtse a káni­kulai melegtől kábult fejét,­­ az ajtó kinyílt és az elnök kiesett. Szerencsére a vonat éppen meg­lehetősen lassan haladt ,, a talaj homokom volt, úgy, hogy az elnök csak egészen jelentéktelen sé­rüléseket szenvedett. Kábultiságából m­agához térve, az elnök fölkelt és elgyalogolt a legközelebbi őr­házig. A montargiai alprefektus, akit nyomban értesítettek a balesetről, automobilon nemsokára odaérkezett és az elnököt az ailprefekturába vitte. Deschanel némi zúzódásokatt szenvedett, amelyek azonban nem kom­oly természetű­ek. Maga telefonállt Parisba, hogy övéit megnyugtass®. Felesége Milbtrand miniszterelnök kíséretében Montargisba utazott. A belügyminiszter, aki az elnököt útjá­ban elkísérte, a kíséret többi tagjával együtt foly­tatta az utat Montbrisonba, ahol az emlékmű lel­­eplezését az elnök tá­vollétében is megtartották. Deschanel elnök mia feleségével és Millerand mi­niszterelnökkel együtt automobilon visszaérkezett Parisba. Deschanel elnök balesetéről a következő újabb­b részletet jelentik: Az elnök a fejére esett a vasúti sín­ mellet­ti puha homokban és hosszú ideig ön­­tudatlan állapotban feküdt. Amidőn magához tért körülbelül éjfél lehetett. Deschanel éjjeli ruhában, papucsban sétált jó darabig a sínek mellett, amíg egy Radnatix nevű vasúti munkással találkozott. A vasúti munkás rákiáltott: — Kicsoda ön, mit akar itt? Deschanel így válaszolt: — Ugyancsak csodálkozni fog. Én az elnöki vonatról estem le és Deschanel vagyok, a köztéri saság elnöke. A vasúti őr lámpásával megvilágította, az is­­meretlen arcát és azután nevetve jegyezte meg:­­ — Nem nagyon valószínű, hogy a francia köztársaság elnöke éjjeli toilettben éjfél körül K­örcy falu táján sétál a vasút mellett.

Next