Pesti Napló, 1921. június (72. évfolyam, 117–141. szám)

1921-06-01 / 117. szám

Szerda Dunához közeledett. Október 23-ika és 31-ike kö­zött tehát olyan események történtek, hogy feltét­lenül kellett egy fórumot alakítani aZ orszá­g sor­sának intézésére. A forradalom igazi oka tehát a háború elvesztése volt és hogy a katonák vissza­térésére vonatkozó királyi ígéretet nem tartották be. s nem akadt akkor egyetlenegy energikus poli­tikus, aki élére állt volna az országna­k. Vissza­­kell idézni emlékezetünkbe az akkori hangulatot. Abban az időben nem volt hazaárulás, h­a valaki a Károlyi-kormányt támogatta és én meg tudok jelölni igen jó hazafiakat, akik csatlakoztak a nemzeti tanácshoz, mert rendet akartak és meg akarták óvni Magyarország integritását. Én tehát nem vádolom azokat, akik a forradalomban részt­vettek, sőt ellenkezőleg kijelentem, hogyha akkor úgy láttam volna a helyzetét, mint ma, én is azok között lettem volna, akik a Károlyi-forradalomból részt kértek maguknak. Ismerek urakat, akik részt vettek a bolsevista rezsimben és ma bujdos­nak, pedig olyan szolgálatot tettek a polgárságnak, amit elfelejteni nem szabad és nagyobb ellenforra­dalmárok voltak, mint sok olyan ember, aki ma tele szájjal hirdeti a hazafiságot. PESTI NAPLÓ 1921 június 1. 3 Haller István és Turi Béla forradalmi cikkei Ezután Sándor Pál felolvassa Haller István­nak és Turi Bélának az „Alkotmány" című lapba írt vezércikkeit. Haller és Turi — mondja Sándor Pál — itt a leghangosabbak, ha arról van szó, hogy fokhagyma-forradalom volt, ami történt. Pe­dig Ilal­er 1919 január 23-án ezt írja: „A terror, az elnyomás, az izgatás csak „ ^dft^g becstelen eszköz, mig éle ellenem irányul és rögtön megengedem, ha én va­­gyok az ura a helyzetnek. Ennek az országnak elgyötört milliói egy pillana­tig sem gondoltak és nem is fognak gondolni arra, hog­y ellenforradalmat csináljanak a királyságért, a demokratizálódás megakasztásáért. Ki vállalko­zik arra, hogy visszafelé fordítsa az idők kerekeit, amelyet az idők előre fordítanak?" Turi Béla no­vember 8-án azt írja: „Akiket a nemzeti tanács g­yűjtófoglama alatt látok működni, azt a reményt n­yújtják, hogy megteremtik a rendet." Ugyanebben az időben jelenti az „Alkotmány", hogy a Kato­likus Népszövetség, a Központi Sajtóvállalat, az Országos Katolikus Szövetség, a Nemzetvédelmi Szövetség és a Ferenciek rendje csatlakozott a nemzeti tanácshoz. Ezután még több idézetet olvas fel Turi Béla, Haller István, Szmrecsányi György és a keresztényszocialista­ párt töb­bi vezéreinek nyilatkozataiból, amelyekkel bizonyítja, hogy a keresztényszocialisták is támogatták Károlyiékat, női részt kértek a kormányzásban. A forradalom tehát egy végzetes, de abszolút szükséges valami volt. Ha Károlyiék nem lettek volna, mások csi­nálták volna meg. Ezek után áttérek a külpolitikára. Ezen a té­ren az utolsó két évben a legrémesebb hibákat követtük el. Megalakult körülöttünk a kis-entente, t­e egyetlenegy tagjával sem tudtunk még sem gazdasági, sem politikai szövetségre lépni, alkal­mat adtunk arra, hogy a "kis-entente véd- és dac­szövetséggé alakuljon át Magyarország ellen, ez pedig oly veszedelem, amelyet most alig tudunk eléggé mérlegelni. Az olaszok barátaink voltak és farkasszemet néztek Jugoszláviával, ma pedig egy­másnak a legjobb barátai. Roksay Károly: A Habsburg-kérdés össze­hozta őket. Sándor Pál: Milyen államférfiak képviselik a külügyi politikát a körülöttünk lévő államokban A mi külügyi hivatalunk háromszor olyan nagy, mint amilyen a ballplatzi volt- Ki­küldötteink csupa fiatalemberből állanak. Azonkívül vannak kimustrált régi osztrák diplomatáink. Parisban mostanában két gróf és egy herceg van a mi részünkről. Hogy képzelhető el, hogy azok a francia diplomaták és államfér­fiak, akik részben szocialisták, részben pedig sza­badkőművesek és bennünk a feudális uralom megtestesítőit látják, két grófot és egy herceget keblükre öleljenek. Elmúltak már azok az idők, amikor finom rokokó szalonokban csinálták a kül­politikát. Most a gazdasági és jogi tudás, az em­beri ész határoz. Ahol szocialisták vagy szabad­kőművesek­ uralkodnak, oda ne küldjenek grófot vagy herceget, hanem olyan embert, aki beleillik abba a környezetbe. Ezután jellemzi a körülöttünk lévő országok helyzetét és megállapítja, hogy ami­kor mindenütt a demokratikus, sőt a szocialista irány uralkodik, nemcsak a kisentente országai­ban, hanem Franciaországban, Olaszországban és Angliában is, akkor nagyon nehéz Magyarország sze­repe a külfölddel szemben és nagyon ne­héz künn rokonszenvet kelteni Magyar­­­ország iránt. A külföld attól fél, hogy konzervatív alapon álló feudális állam vagyunk. Garami Ernőnek Bécsben szerkesztett lapjában, a jövőben az ötöt tanács három tagja nyilatkozik Magyarországról. Mind a három intervju azt tartalmazza, hogy amennyiben Magyarország demokratikus irányba fog indulni, akkor lehet velük területi dolgokról is beszélni. Ez esetben hajlandók más tekintetben is kezünkre járni. Én is azt hiszem, hogy ez csak mézes mad­zag, de az ilyen intervjúkat mégis csak közölni kellene a sajtóban, semmi célja annak, hogy meg­­tiltják lapjainknak az intervjuk átvételét. Azt hi­szem, hogy azoknak, akik ebben az országban nagy pozíciót töltenek be, mindaddig, míg telje­sen konszolidált viszonyok nincsenek, együtt kell mű­ködniök abban az irányban, hogy az osztály-és vallásfelekezetek közötti súrlódások, a faj el­leni villongások megszűnjenek az országban. Tassler Béla: Öntudatra ébredt a magyarság! Kerekes Mih­ály: Igen későn ébredtek föl! Könyves Lajos: Szerencsétlen időben ébredtek sokszor az ébredők. Sándor Pál: Magam előtt látom Apponyit és Rákosi Jenőt, akik egész életükön keresztül kon­zervatívok voltak, ma is megtartják hitvallásukat és mégis azt hangoztatják, hogy a mai viszonyok között Magyarország csak úgy tud boldogulni, ha az egész magyarság összefog. Én bízom abban, hogy az ország nem a szirénhangokra fog hall­gatni, hanem ennek a két konzervatív bölcsnek majdnem isteni szavaira. A költségvetést nem fo­gadom el. (Helyeslés balfelől és a középen.) Október 28-án lemondott a­­külügyminiszter és csak azért vállalkoztam egy na­pra újból a külügy­miniszterségre, mert közben Svájcból olyan hírek érkeztek, hogy az ententeval felívelhetem a béke­tárgyalásokat. Miközben ezen dolgoztam, kiütött a forradalom és mindent romba döntött. Nem azért mentem Svájcba, mintha életemet féltettem volna, hiszen Bécsben is, meg itt is kitettem magam ha­lálos veszedelmeknek, azonban azt hittem, hogy Svájcban jobban tudok használni hazámnak, mint itt. Amikor a keresztény párt élére állottam, jól tudtam, hogy támadások fognak érni. Ezek azon­ban nem riasztanak el attól, hogy a túlzástól ment, mérsékelt politika útjain vezessem tovább pártomat. (Zajos helyeslés és éljenzés a keresz­tény pártban.) Sándor Pál: Félremagyarázott szavainak: helyreigazítása cím­én kijelenti, hogy Andrássyt személyében nem akarta támadni és távol állott tőle az az intenció, amit Andrássy neki tulajdoní­tott. Ő csak le akarta szögezni a forradalom okai­ról és előzményeiről megalkotott véleményét. Sándor Pál beszéde után Bleyer Jakab szó­lalt fel, aki a külpolitikai orientáció kérdésével foglalkozik. Kifejti­, hogy mai helyzetünket legna­gyobbrészt a franciák brutalitásának köszönhet­jük. Ezért Franciaországnál nem kereshetünk ba­rátságot, csupán a német birodalom felé fordulha­tunk, amelyhez hozzá voltunk kötve a háború alatt is. A német irodalom fel fog támadni, a német bi­rodalom nagy erőt és hatalmat reprezentál. Mikor el­következik a németek talpraállásának történelmi pil­lanata, nekünk készen kell állnunk, hogy együtt mehessünk a németekkel. Az elnök ezután megállapítja a következő ülés napirendjét. A nemzetgyűlés holnap délelőtt tíz órakor tartja legközelebbi ülését, amelyen foly­tatni fogják a költségvetés vitáját és felolvassák az indítvány- és interpellációs könyvet. Andrássy nem akart Károlyiból mártirt csinálni Ezután gróf Andrássy Gyula személyes kér­désben szólal fel. — A képviselő úr igen ártott annak a faj­nak, amelynek ő előharcosa vélt lenni. Igenis, én levonom a­, tapasztalatok eredményét és megálla­pítom azt, hogy ennek a fajnak bizonyos térfog­lalását vissza kell szorítani és a keresztény öntu­datot fokozni. Amikor élére állottam a keresz­tény pártnak, tettem ezt azzal az elhatározással, hogy a pártot a mérséklet , útján fogom vezetni és vissza fogom tartani a túlzásoktól, mert jól tu­dom, h­ogy ezek nemcsak a zsidóságnak ártanak, hanem az egész magyar nemzetnek. Sándor Pál nagyon megnehezíti ezt a munkámat, amikor min­denkit bepiszkít és megvádol, csak a saját falát akarja tisztára mosni. A képviselő úr nagy téve­désben van, mert minden forradalomnak ezer oka van, ezek azonban nem bizonyítják azt, mintha a forradalom felidézéséhez a zsidóság egy részének temperamentuma és sajnos, hazafiatlansága is, hozzá nem járult volna. Andarházi-Kasnya Béla: Ne tessék általáno­sítani! Gróf Andrássy Gyula: Elismerem, hogy van­nak, akik, mint például Vázsonyi is, — aki most ellenfelem, akiről azonban elismerem, hogy a legnagyobb­­bátorsággal küzdött azon felforgató irányzat ellen, amelyet már ő is szeretne elfe­lejteni . . . Vázsonyi Vilmos: Ma is küzdök ellene! Gróf Andrássy Gyula: Vázsonyi Vilmos bát­ran kiáltott a bástyára és felvette a küzdelmet a teliforgató elemek ellen. Ha több­­ ilyen zsidó lett volna, akkor nem volna az antiszemitizmus any­nyira a lelkek mélyén. Németország lojálisan küz­dött oldalunk mellett, hadvezéreink is megtették kö­telességüket és a háborút nem ezek miatt vesztettük el, hanem mert sokkal gyengébbek voltunk ellen­feleinknél. A forradalomnak nem is az a hibája, és nem is azt vetjük a szemére, hogy véget vetett a háborúnak, mert hiszen ez amúgy is megtörtént volna az ellenség katonai és pénzügyi túlereje kö­vetkeztében, de óriási vétke a forradalomnak, hogy megakadályozta katonáinkat a határos­ vé­delmében. Károlyi letartóztatása ellen valóban fel­szólaltam és a királynál két izben is köz­benjártam, ennek azonban az volt a­z oka, hogy nem akartam Károlyiból mártírt csinálni. Tisza ellen sohasem a gyűlölet, vagy családi okok vezetek, hanem a legtisztább politikai meggyőződés és én mindig el­ismertem az ő nagyságát, hazafiasságát, becsüle­tes jellemét és nemes szándékait. Tény, hogy Ká­rolyi felajánlotta nekem, hogy kabinetjében vál­laljam el a magyar külügyminiszteri tárcát. Ehez azonban azt a feltételt is fűzték, hogy egyezzem bele a magyar katonák lefegyverzésébe, amiről én tudni sem akartam és ennélfogva az akkori hely­zet lehetetlenné tette számomra, hogy a külön ma­gyar külügyminiszteri állást — ami akkor még törvénybe ütközött — elvállaljam. Tanácsom elle­nére Károlyit kinevezték miniszterelnöknek, én szemben állottam vele és ha tőlem függ, letartóz­tattatom őt ,­i még másokat is, akik ma itt ülnek. Az abonyi vértanu­ellenforradalmárok szobra Horthy kormányzó a vörös tatárjárásról (Saját tudósítónkk­i­­l*em­lített­, szép ünnep­ség keretében leplezték le ma délelőtt Abonyban azoknak az ellenforradalmároknak emlékszobrát, akik 1919 május 3-án ott vértanúhalált haltak. Az ünnepségen megjelent kíséretével Horthy Miklós kormányzó is, a kormányt pedig a belügyminisz­ter képviselte. A pályaudvaron ünnepiesen fogadták a kor­mányzót s díszfogaton, lovasbandérium kíséreté­ben vonult végig Abony fellobogózott utcáin s szo­borleleplezés helyére, ahol díszsátor volt felállítva. A tábori oltárnál Lévay Mihály címzetes püspök tábori misét celebrált, majd Kiss Zsigmond refor­mátus esperes egyházi imát mondott. Utána dr. Madarász József abonyi főszolgabíró tartott emlék­beszédet a vértanuk felett, akik az élet különböző útjain haladva, mint nemes, kisiparos, mezőgazda­sági napszámos, kisgazda és falu jegyzője egy esz­mében összeforrva adták önzetlenül életüket a hazáért. Az emlékszobor Vass Viktor szobrászművész műve­s piedesztálon álló töviskoszorút tartó Krisz­tust ábrázol. A szobor talapzatán márványtáblán a következő felirás olvasható: Istenért, Hazáért, vértanúhalált szenvedtek 1919. év május 3-ik napján Sarudi Batzik Béla, Piros Jenő, K. Molnár József, Telek Felkér Mihály, Lajcsák István, J­ohy Gábor. Nemzetek jóléte, élők keze gondja, dicsősége, mártírok homlokára fonva. A leleplezés után a kormányzó a következő beszédet mondotta: — Azért jöttem ide Abonyba, hogy kifejez­zem legmélyebb elismerésemet annak a nagykö­zönségnek, amely a hazának vitézeket és vértanu­kat egyaránt tudott adni. Lelkem mélyéig megha­tottak azok a szavak, amelyeket a főszolgabíró úr mondott, mert hiszen sok nehézségen, súlyos megpróbáltatásokon ment keresztül hazánk, de a legszégyenletesebb mégis csak a vörös tatárjárás volt. Ha annak okát keresem, hogy miként jutott ez a dicső faj idáig, azt másként nem magyaráz­hatom, mint ha azokra a szenvedésekre gondolok, amelyek egy hosszú háború után letargiába sü­lyesztett nemzetet könnyen megtéveszthettek és megejthettek. Rövidlátóan azt hitték, hogy véres garázdálkodásaikkal kiolthatják milliók lelkéből a magyarságot, a nemzeti érzést, a vallást és a tár­sadalmi rendhez való ragaszkodást és nem gon­doltak arra, hogy minden nemes eszmének vér­tanúi ad­ják a legnagyobb erőt. A kormányzó keresetlen szavai lelkesítőleg hatottak. Ezután a szobrot Abony nagyközség elöljáró­ságának nevében Papp Péter főjegyző vette át, majd a kormányzó koszorújának elhelyezése után a különféle helyi és vidéki társadalmi egyesületek tették le koszorúikat.

Next