Pesti Napló, 1922. október (73. évfolyam, 223–248. szám)

1922-10-01 / 223. szám

4 Vasárnap PESTI NAPLÓ 1922 október­­1. Megbukott a kisentente a népszövetségi tagválasztáson A nagyh­adalmak köse! egyedül Franciaország szavasol Jugoszláviára vivni, szeptember 30. A népszövetségi gyűlés ma délelőtt tartotta utolsó ülését, amelyen Edwards elnök kihirdette a tanács nem állandó tagjaivá választott hat ország nevét. Brazília 42, Spanyolország 40, Urugay 40, Bel­gium 36, Svédország, 35 és Kína 27 szavazatot kapott. A két új tagsági h­ely Uruguaynak és Svédországnak jutott, és így Délamerikának a tanácsban két helye lesz. A kis-entente ellenben egyetlen egy helyet sem kapott, mert Jugoszláviára csak 15 szavazat esett, a szükséges számú szavazat pedig 23 volt. A népszövetség tagjainak körében élénk megbe­szélés tárgya, hogy a kiszentedtenak minden eről­ködése ellenére sem sikerült helyet kivinia a nép­szövetség tanácsában. Kétségtelen, hogy a nemzet­közi közvélemény nem kedvező a kis­ ententera, amelynek állítólagos hírneve csupán a cseh­ propa­gandára támaszkodhatik, a többi nem érdekelt ál­lamban nincs gyökere ennek a hírnévnek. Bizonyos hírek szerint a brit birodalom a koronagyarmatokkal együtt magára hagyta Jugoszláviát s ez volt a fő­oka balsikerének. Azt mondják egyébként, hogy a nagyhatalmak között egyedül Franciaország szava­zott Jugoszláviára, a többi nagyhatalom cserben hagyta. Az egész Délamerika Jugoszlávia ellen sza­vazott. Általánosan élénken üdvözölték a népszövet­ségi tanács két új tagját, az uruguayi és a svéd de­legátust. Branting svéd miniszterelnököt valósággal körülvették a delegátusok, akik valamennyien sze­rencsekívánatukat fejezték ki. Az eredmény Magyarország számára rendkívül jelentőségteljes nemcsak azért, mert a kisentente vereségével egyértelmű, hanem azért is, mert a ta­nácsba Svédország és Uruguay, vagyis két valóban semleges állam jutott be. Határozottan állítják, hogy a tanácsban Branting a veszteséget szenvedett né­pek igazságos ügyének védelmezője lesz. Genf, szeptember 30. A népszövetség nagygyűlése szombaton véget ért. Az elnök közölte, hogy az osztrák­­hitelproblémát a közgyűlés nem tudja véglegesen elintézni és azt a tanács, amely együtt maradt, fogja tető alá hozni. Az elnök nem mondta, hogy miért késik az osztrák hitelügy elintézése, de kétségtelen, hogy Olaszország kifogásai késleltetik a hitel végleges megszavazá­sai (II.) IRODALMI KIS TÜKÖR ég? tíz elejtett könyv Az elejtett könyv ott fekszik a lábad előtt, a porban. S az elejtett könyvben ott fekszik és poro­sodik a magyar kultúra legélőbb ereje: a magyar irodalom. Minden álszemérm­et félretéve, nyíltan és világo­san kell beszélnünk erről. Annál is inkább, mert itt , most nem pusztán az írók dolgáról van szó, hanem arról, ami hozzájuk nőtt: az irodalom életéről. A magyar irodalom életéről, amely a nemzet egyetemé­nek életében majdnem olyan fontos funkció, mint az élő organizmusban a vér áramlása. A magyar könyv, a magyar író és irodalom, a magyar kultúra becsü­letügye ez a kérdés. Foglalkozni kell tehát vele min­denkinek s senki sem vonhatja ki magát alóla, ha­csak cserben nem akarja hagyni a magyar kultúrát. A helyzet ma az, hogy a magyar írók legnagyobb része hihetetlen nyomorúsággal küzködik. A nyolc oldalra redukált újságokból kihullott a tárca, no­vella, vers, regény, irodalmi, művészeti és társadalmi cikk s vele együtt az író számára eddig számottevő munkaalkalom, kereseti lehetőség. A könyvek ki­adása pedig rengeteg pénzt emészt fel. Kaszy tőkét kívánó és meglehetősen kockázatos vállalkozás egy tíz-tizenöt éves, két-három ezer péld­ányszám­os könyv kiadása, különösen ha a közönség vásárló kedve vagy ereje megcsappan, mint ahogy ez az utóbbi hónapok­ban tapasztalható volt. Ma még ugyan jelennek meg a minden héten elég szép számmal könyvek, fordított és eredeti munkák, a helyzet mégis reménytelenül aggasztó. Mert a kiadott, piacra vetett könyv nem jut el az olvasó kezébe. A régi, könyvbarát közön­ség, tele gonddal, a legfontosabb életszükségleti cikkek beszerzésének nyomasztó gondjaival, fájó szívvel siet el a kirakatokból rátekintő új könyvek előtt. A lerongyolódott középosztálynak könyvre már nem telik. Azok pedig, akiknek jövedelme min­den luxust megenged, egyszerűen nem vesznek könyvet, mert efféle igényük nincs. A könyv tehát, ha ki is adódik, nem váltódik át szellemi, erkölcsi és anyagi értékre s igy nem bírja eltartani az írót, a kiadót és a könyvesboltost, akiknek sorsa ebben a kérdésben végzetesen enny. Mi lesz ebből? ... Hogyan és mit kell tenni ! Egészen bizonyos: van rá mód, hogy az Irodalom iránt érdeklődést ébresszünk, hogy felrázzuk a kö­zönséget ő közönyösségéből, hogy kultuszt csinál­junk a magyar könyvnek, a magyar irodalomnak és a magyar írónak, hogy megszerettessük és meg­mentsük a magunk kultúrájának ezt a domináns té­nyezőjét, amely legerősebb fegyverünk egész Euró­pával szemben. Divatba kell hozni az irodalmat. Biztos­ és pontosan megjelölhető mód pedig erre: a lapok korlátlan terjedelmének visszaállítása. Meg kell szüntetni a nyolc" oldalt előíró tilalmat, amely nemcsak a magyar újságírást fojtogatja, hanem, a magyar irodalmat is. Ha a lapok újra szabadon közölhetik az írók tárcáit, regényeit, cikk­eit, a kö­zönség ezen az „újságirodalmon" keresztül megsze­reti A könyvirodalmat is­­intáridje szellemi­­kapcso­latba kerül az írókkal, akik viszont munkaalkalom­hoz jutnak. S a korlátlan terjedelmű újságban jut hely majd a könyvek bő és alapos ismertetésére, iro­dalmi propaganda kifejtésére, irodalompolitikára is. A magyar nemzeti kultúrának ez olyan eminens érdeke, hogy nem szüksége­s hosszasabban bizonyí­tani. Az elejtett magyar könyvet a korlátlan terje­delmű, szabad sajtón keresztül lehet csak felemelni. A magyar írók egyetemének feladata, hogy ezt méltó formában tudtára adja a kormánynak. Kárpáti Aurél Víz éneklő kutya É­igény. Csrta: Jack Bondon fordította: Varsányi Zsolt (71) Harley helyenlően bólintott az ötletre. — Erősen vissza kell előbb emlékeznem, — mon­dotta — hogy a béb­e-de-mer eszembe jusson. — Addig én elterelem a figyelmét, — mondta az asszony. Kis Villa leü­lt és ráhajolt Mihályra. A kutya fe­jét elfedte a karjával és a mellével átölelte, lóbálta és dúdolt neki, mint ahogy Jeromossal szokta csi­nálni. A kutya nem vette rossz néven a merészséget. Mint Jeromos, belement a dúdolásba és lassan el­kezdett dúdolni ő is. Villa a szemével intett Harley­nak. Az pedig haragos hangon rákezdte: — Mi név fickó neked áll itt enyém hely rajta? Én rád most haragszik nagyon sok. És ezekre a szavakra Mihály felborzolta a sző­rét, kitépte magát a nő tartóztató kezei k­özül, fel­hördült és körü­lfordult, hogy meglássa a fekete fickót, aki nyilván most jött be a szobába és felkel­tette a fehér isten haragját. De fekete fickó nem volt sehol. Még mindig borzolta a szőrét és az aj­tóra nézett. Harley a maga pillantását szintén oda­fordította az ajtóra és Mihály most már minden két­séget ki.:' - 'nn tudta, hogy az ajtó előtt egy Sala­mon-néger áll odakinn. — Hé, Mihály! — kiáltott Harley. — Te hamar megcsíp, fekete fickó ott kinn áll! Mihály felhördülő dühvel ugrott neki az ajtó­nak. Lendületének akkora volt a dühe és súlya, hogy a laza kilincs felpattant és az ajtó kicsapó­dott. Mihály azt a helyet, amelyet népesnek gondolt, ü­resen találta. Ez nagyon leverte. A csalfa, látszó­lagos múlt nagyon becsapta. Mérgesen és zavartan sompolygott vissza. — Most pedig — mondta Harley Henderson Ja­kabnak -, beszéljünk üzletről... XXXV. fejezet. Mikor a vasút megérkezett Glen Ellenbe, a Hold­völgybe, maga Kennan Harley jelent meg a pod­gyászkocsi oldalajtajánál, megragadta Mihályt és a földre dobta. Mihály most utazott először vasúton ketrec nélkül. Csak örvvel és lánccal jött Oakland­ből. A várakozó autóban Kennan Villát találta. A láncot leszedték róla és odaültették Villa és Harley közé. Mialatt az autó végigpöfögött azon a háromkilo­méternyi országúton, amely a Sinoma-hegység oldalán kanyarodik felfelé, alig nézett az erdei fákra és az elmaradozó tisztásokra. Három éve járta már az Egyesült­ Államokat, mint bezárt fogoly. Kalitka, ket­rec, lánc volt az osztályrésze, szűk szobák, podgyász­kocsik és állomási petronok. A legközelebb akkor ju­tott a természethez, mikor egyik-másik parkban oda volt kötözve a padhoz, amig Henderson Jakab Swe­denborgot tanulmányozta. És így fák, dombok és rétek már nem jelentettek a számára semmit. Va­lami olyan hozzáférhetetlent jelentett neki, mint az égbolt kékje, vagy a gomolygó bárányfelhők. Így szemlélte a fákat, dombokat és réteket, ha a dolgok nem szemlélésének e negatív tényét egyáltalában szemléletnek lehet nevezni. — Úg­y látszik, Mihály, — jegyezte meg Harley, — nem vagy nagyon elragadtatva a tájéktól? Mi? Mihály felnézett régi nevének hallatára és viszon­zásul a füle egy pici rezzenéssel megkonyult, az orra pedig hozzáért a Harley vállához. — Nem látszik nagyon közlékenynek, — vélte Villa, — legalább is nem olyan, mint Jeromos. — Várd meg, amíg találkoznak, — mondta Har­ley előre mosolyogva, — majd felizgatja Jeromos úgy, hogy kettőjüknek is elég lesz. — Ha ugyan­ilyen hosszú idő után még emlé­kezni fognak egymásra. Kíváncsi vagyok. — Tulagiban megismerték egymást, — emlékez­tette a férje Villát, — pedig már felnőttek voltak és kölyökkoruk óta nem látták egymást. Emlékezz csak Sisssa, mennyire ugattak és hogy­ futkostak együtt al Rider Haggard: A Gyöngyhajadon. (Fordította: Bartos Zoltán. Dénius-kiadás, 1922.) A szórakoztató irodalom legkiválóbb angol képviselője Rider Hag­gard, akinek a című­ regénye húsz esztendő előtt ma­gyar fordításban is nagy sikert aratott. Ez a most megjelent nagyszabású regénye, a Pearl-.Haiden, a keres­z­tyén üldözés idején, Nero, Vespa­sian és Titus korában játszik. Hősnője a hányatott életű, s­zép Mirjam, akinek izgalmas élete, érzelmes és megin­dító története mögött históriai dekorációk szélesed­nek. A romantikus díszletek egyik legművészibbje, a jeruzsálemi templom pusztulása, a zsidó nép katasz­trófájának szimbóluma. A Gyöngyhajadon nem igazi történelmi regény, amennyiben a kor lelke helyett annak inkább csillogó külsőségeit adja. De ez a színes ragyogás nemcsak szórakoztató és kellemes, hanem hű és művészi is. Aminthogy az egész könyv mindvégig artisztikus eszközökkel köti le az olvasó érdeklődését. A fordító gondos munkát végzett. —io. A telefonközpont több száz előfizetőt kizárt a forgalomból (Saját tudósítónktól.) Az állami jövedéki bevi­telek emelésével kapcsolatban hire terjedt, hogy a pénzügyi kormány a kereskedelemügyi miniszterre egyetértően október 1-től lényegesen emeli a táblák szőlődíjakat is. Arról is szó volt, hogy nyugati min­tára az előfizetőket bizonyos minimális összegű álj-fizetési díjjal terhelik meg és ezután minden beszél­getésért külön kell az előfizetőnek is díjat fizetni. Ennek az új rendszernek a bevezetésére szükséges mű­­szaki felszerelést­ állítólag már meg is rendelték Ausztriából. A hírre vonatkozóan kérdést intéztünk a távbeszélő igazgatóságához, ahol a következő fel­világosí­tásokat kaptuk: — Bizonyos, hogy az egyes alkatrészek áráruért drágulásával és az alkalmazottak fizetésének emelé­sével párhuzamosan rövidesen sor kerül a telefon­díjszabás revíziójára is. Hogy ez mikor fog megtör­ténni, azt még nem tudjuk, mert nekünk nem célúak az árdrágítás és azt akarjuk, hogy minél később ne emeljük a tarifát. • Arról, hogy már október 1-én magasabb díjszabás lépne életbe, egyelőre szó sincs, sőt nincs is munkában tarifaemelési tervezet. Kérdést intéztünk arra vonatkozóan, hogy mi igaz azokból a hírekből, hogy sok előfizetőt kikap­csoltak volna a forgalomból azért, mert nem fizette be pontosan az előfizetési díjat. — Valóban m­egtörtént, — mondotta informáto­runk , hogy a legutóbbi időben több száz előfizetőt kénytelenek voltunk kikapcsolni a forgalomból, mert nem fizették be rendesen díjaikat. Ez nem új keletű eljárás, mert a telefon­szabályzatban évek óta benne van az a passzus, hogy ha az előfizető többszöri fel­szólítás dacára sem fizeti ki a telefon előfizetési díját, úgy minden kártérítési igény mellőzésével jogunk­ van telefonját kikapcsolni a forgalomból. Ezzel az eszközzel, úgy mint a múltban, most is csak a leg­u­tosó esetben éltünk. A telefonmizériák megszüntetéséről a következő felvilágosítást kivotuk."­­ A harmadik telefonközpont felállítása már ré­gen megtörtént volna, ha rendelkeztünk volna meg­felelő anyagi eszközökkel. Ez is csak pénzkérdés, mint ahogy­­általában pénzkérdés a­ telefonmizériák megszüntetése. Az utóbbi időben tömegesebben fel­merült panaszokat szintén csak­ úgy orvosolhatjuk, ha a megrongált kábelvonalakat és az ócska felsze­relést megjavíthatjuk. A javítási munkálatok egyéb­ként mind a két telefonközpont körletében folyamat­ban vannak és így remélhetőleg rövidesen megszűn­nek a kapcsolási és az úgynevezett áthallási hibák, öböl mentén. Mihály volt a pajkosabb köztük. Két ak­kora lármát csapott, mint a másik. — Most azonban félelmesen öregnek és megtört­nek látszik. — Három év alatt benőhetett a feje lágya. De Villa erre csak a fejét rázta. Mikor a gép bekanyarodott a hiázhoz, egy kutya boldogan szű­kölő, ugató köszöntése hangzott fel, ami Mihály számára nem tűnt fel egészen ismeretlennek. De a vidám ugatás gyanakvó és féltékeny vicsor­gássá fajult, m­ikor Jeromos a Harley cirógató ke­zéről megszagolta a másik kutya jelenlétét. A­­követ­kező pillanatban már felfedezte, hogy a szag ere­deti forrása az autóban van. Rögtön felugrott a gép­re. Mihály vicsorogva és előre szökkenve fogadta fél­úton az ellenség közeledtét. De az ellenség fellökte a kocsi fenekén. Amint Kennan Harley szava felhangzott, azon­nal megmutatkozott Jeromosban is, Mihályban is az ír terrier természete, amelyen a gazda minden kö­rülmények között rögtön ura tud lenni. Kevés kutya­faj van ilyen. Eleresztették egymást, abbahagyták az ellenségeskedést és leugráltak a földre, bár a tor­kukban még mozgott a csendes hörgés nesze. A rö­vid kis hajrá olyan kevés másodperc, vagy fél má­sodperc alatt történt, hogy még nem is értek rá meg­ismerni egymást, míg le nem ugrottak a gépről. Amint most szaglászták egymás orrát, komikus módon még mindig merev volt a lábuk szára és égnek állt a tarkójuk szőre. — Megismerik egymást! — kiálltott Villa. —­ Várjuk meg, mit fognak csinálni. Ami Mihályt illeti, ő meglepetés nélkül fogadta el a kétségtelen tényt, hogy Jeromos visszatért a Semmiből. Az ilyesmi rendesen hirtelen történt és nem maguk a dolgok döbbentették m­eg ilyenkor, hanem az összefüggő lehetőségek. Ha az a férfi és az a nő, akiket Tulagiban látott utoljára, most pedig Jeromos visszatérhetett a Semmiből, akkor vissza­térhet, sőt minden pillanatban elébe állhat az imá­dott Pincér. (Kedden folytatjuk.)

Next