Pesti Napló, 1925. március (76. évfolyam, 49–73. szám)
1925-03-01 / 49. szám
tudatos, de mindig józan és proszarcosa a szociáldemokrata pártnak. Árnyak mutatkozott a nevezetes 1914 augusztus negyedikén, a német nemzeti egység ünnepélyes megnyilatkozásának napján, de hogy históriai szerepre elhivatott nagyság van az egykori mesterlegényben, azt akkor igazolta, hogy népétől elfordult a hadiszerencse, mikor megbomlott a külső és a belső front, mikor a háború elvesztésének kiábrándító és megalázó tudata forradalomba kergette Németországot. Ebert volt a forradalom kancellárja, aki a lemondott Miksa badeni herceg helyébe lépett. És Ebert volt az, aki a forradalom haszonbérlőivel, a túlzókkal, a fé31 forgatókkal, a zavarosban halászókkal szemben kimondotta, hogy az új Németországot csak a béke, szabadság és rend háromsága mentheti meg. E háromság ellen vét mindenki, aki diskatúrát akar, aki a kommunizmus robbantószereivel dolgozik, aki állandósítani szeretné a forradalmat. S aki e háromság ellen vét, az ellensége hazájának. A szociáldemokrata pártember a szociáldemokrácia erős szervezetében látta, az egyetlen fentartó, konzerváló erőt ama viharos napok forgatagai közepette. És itt is józanul ítélt, helyesen látott. Egész kormányzati rendszerét erre a szervezetre alapította; ennek segítségével vezette ki népét, a formátlan káoszból ezzel alkotta meg és szilárdította izmossá- életképessé az alkotmányozó nemzetgyűlés által szabályozott és szabatosan körülírt új államformát, a német köztársaságot. Weimar megtette kötelességét. A köztársaság megszületett. A nemzetgyűlés a köztársaság élére, e legfőbb, legmagasabb őrhelyre Ebertet rendelte. És most új korszak kezdődött a német nemzet életében. A törvényhozás ismét Berlinben székel, az állam új gépezete megindult, csavarai, kerekei, szíjai, lendítőkerekei, turbinái megkezdték a mindennapi munkát. Az elnöknek az volt a tiszte, hogy a munka folytonosságán virrasszon. A nehézségeket az útból elhárította. A súrlódó felületeket lehetőleg megszűkítse. Helyre kellett állítani mindenekelőtt Németország normális nemzetközi kapcsolatait és megindítani német termelést. Egyik feladat sem volt könnyű. Bele is fáradt, bele is bukott a birodalomnak nem egy nagyrangú funkcionáriusa, kancellárok, külügyminiszterek, miniszterelnökök. A birodalmi gyűlés változó összetétele is megtette a magáét, hogy megnyugváshoz és stabilitáshoz ne egykönnyen jussanak a német belső állapotok. Csak Ebert állott rendületlenül helyén: der Bleibende im Werke, mint a németek mondják. Őt is támadta szélső bal és a szélsőjobb, ez a két véglet, amelyek oly testvérileg tudnak ölelkezni, oly szoros frigyre tudnak lépni, mihelyt machiavellisztikus céljaik eléréséről van szó. Közelébe akart férkőzni a rágalom, rést keresett, megvívhatatlan becsületén a piszkos fantázia. És akadt, német bíróság, amely pártszenvedélytől elvakítva, e silány vakondok munka,társául szegődött De Ebert a bírósági tárgyalásokból tisztán került ki. Ha bántotta az alacsony hajsza, vigasztalást talált a jobbérzésűek felháborodásában és abban a tudatban, hogy kommunisták és nacionalisták ádáz dühét hazájáért kell elviselnie. Sokszor úgy tetszett a nagy német nemzet, leghívebb csodáióinak, hogy e nép menthetetlenül áldozatául esik a Spartakusok féktelenségének, a bolsevizmus romboló rémének. Máskor a reakció győzelmes visszatérésétől kellett, tartaniuk azoknak, akik hisznek Németország jövőjében és nagy hivatásában. Nem csapott le rá egyik veszedelem sem. És ma már bizton lehet remélni, hogy végképpen lebírta mind a két fenyegető rémet. Hogy ennyire megerősödött, öntudatra eszmélt, fölismerte a szélsőségekben rejlő halált, abban igen nagy része és érdeme van Friedrich Ebertnek. Ravatala előtt gyászolva tiszteleg az egész civilizált világ. "vV Vasárnap PESTI NAPLÓ 1925 március 12 Dr. Vajda Béla a következő információt adta: — A mult hét elején feljött Rostám Kiss Fehérre és előadta, hogy megfenyészték. Ő ismeri Mártyék társaságát és ezért fél a következményeitől. Anna idején fegyver viseleti engedélye és revolvere volt, ezt azonbann 1924 ben, amikor letartóztatásba került, a rendőrségen elvették tőle. Megkért, hogy egyrészt a fenyegetések miatt, másrészt mert a külterületen elhagyatott utcában lakik, szerezzek számára a főkapitányságon fegyverviselési engedélyt. Ekkor megkérdeztem tőle, hogy az a fenyegetés, amellyel illették, miből áll és hogyan történt az eset. Ő a következőekt mondotta el: — Tegnap este egy előtte ismeretlen férfi hirtelen hozzáugrott, amint az Ernő utcán haladt. — Ön Kiss Ferenc? — kérdezte tőle az ismeretlen fiatalember. — Az vagyok. — Adjon alkalmat, hogy holnap este beszélhessek önnel. Saját érdekében, este nyúló órakor, legyen a Valéria-kávéház előtt. — Kiss Ferencet óvtam, hogy idegenekkel szóbi* álljon, — mondotta ügyvédje — mart. Kiss Ferena mindig félt attól, hogy utoléri Márffyék bosszúja. Mégsem hallgatott rám és másnap mégis elmenta Valéria-kávéház alá, a biztottság kedvéért ásottban magával vitte egy bwitjit. Pont nyolcs órakor, amint, a Valéria-kávéház előtt állt Kiss Ferenc a barátjával, hirtelen ma metle termett egy fiatalember, aki azonban már más volt, mint aki előző este az Ernő utcában megszólította őt. — Ön a Kiss Ferenc ! — kérdezte ez az újabb ismeretlen fiatalember. — Igen. — Akkor jól vigyázzon magára. Ezután a kijelentés után, az ismeretlen fiatalember egy arra robogó villamos után vetette magát és fölugrott a lépcsőjére. Ez olyan gyorsan történt, hogy sem Kiss Ferenc, sem a barátja nem tudták, nyomon követni. — Február 23 i-án mondta el nekem ezeket a dolgokat Kiss Ferenc s akkor kért meg, hogy szerezzem vissza a rendőrségen letartóztatásakor elvett revolverét, mert fél. Erre én 21-ikén délelőtt bementem vele a főkapitányságra, és Schweinitzer rendőrkapitánynak kívántam előadni a történteket. Akkor nem tudtam Schweinitzerrel beszélni, erre másnap, 25-ikén újból elmentem. Schweiniter meghallgatta előadásomat, azután kért, hogy küldjem be Kiss Ferencet, hogy ő adja elő, mi történt vele. Másnap, 26-ikán, csütörtökön délután telefonon fölhívott Kiss Ferenc és érdeklődött, hogy mit intéztem el a rendőrségem Beszélgetésünk végén Kiss Ferenc ezt mondta: — Érdekes dolgokat akarok mondani ügyvéd úrnak, iaajd feljövök. — Ezzel válluik el egymásét. Kiss Feric azonba már nem jött fel, nem is jelentkezett azóta. Hogy az ügyvéddel való beszélgetése utáni napokban, szóval arról ezv volt sinlát adónője bestélt el nekünk egyes dolgokat. Mielőtt Kiss Ferencet letartóztatták volna, a Ferencvárosban lakott egy özvegy asszonynal. Az özvegyasszonynak egyszobás lakása van és Kiss Ferenc most, mióta szabadlábon van, Újból oda akart költözni az özvegyasszonyhoz. Jelenleg egy jó barátja, gyerekkori pajtása lakik ott, egy állásnélküli újságíróval. Kiss Ferenc többször fölkereste ezt a volt barátját, aki segélyezte is őt. A szobából az állásnélküli újságíró kiköltözni készült, erre Kiss Ferenc tárgyalni kezdett az özvegyasszonnyal, hogy a megüresedő ágyat adja ki neki s ő fodja bérelni felesben a szobát a barátjával. Csütörtökön is fönjárt a lakásban Kiss Ferenc. Akkor elmondta a barátjának és az özvegyasszonynak, hogy megfenyeneték. Csak azt mondta el, hogyan történt a dolog, de közelebbi adatokat nem árult el az ügyről. Azt mondta, hogy ezek után nem akar Budapesten maradni, hanem pár napra hazautazik majd Pécsre, ahol édesanyja és nővére lakik. A barátjatól kölcsön is kért 250.000 koronát a hazautazás költségeire. Ezt az összeget meg is kapta. Ezzel eltávozott és kijelentette, hogy még aznap este elutazik Pestről. Péntek reggel aztán újból mestjelent itt a barátjánál. — Hát te még Pesten vagy? — kérdezte tőle?. — Valami dolgom van elintézni való, a rendőrségre kell mennem és így csak ma utazhatom el, — felelte. Leült és beszélgetni kezdett. Beszélgetés közben zsebéből egy kis revolvert szedett elő. Ezt mutatta a barátjának és a szoba főbérlőjének, az öreg özvegyasszonynak. — Tegnap szereztem, de csak két golyót adtak hozzá,- mondta Kiss Ferenc, amikor mutatta a revolvert. Az öregasszony rászólt: — Tegye el, mert íég elsül és baj lesz. Kiss Ferenc zsebébe tette a revolvert, azután az öregasszony nevetve ezt mondta neki: — No, most már csak nem fél, ha fenyegetik! Végül szombaton reggel háromnegyed nyolc óra tájban jelentkezett Kiss Ferenc ismét, itt az özvegyasszonynál. Mondta, hogy a bátyjával jött, a bátyja lent várja a kapuban. Csak felszaladt, megkérdezni, hogy a lakást elfoglalhatja-e majd. A főbérlőnő megkérdezte az ottmaradó egyik szobaurat, hogy nincs-e kifogása Kiss Ferenc ellen s miután kedvező választ kapott, Kiss Ferencnek beleegyezését, is adta, hogy odaköltözzön. Ezzel Kiss el is távozott, negyed és félkilenc óra között, a Hollandia-kávéházban Hogy innen hova ment és mit csinált, azt nem lehet tudni, a legközelebbi nyom az Aréna úti Holandia-kávéházba vezet, ahova 11 óra tájban tért be. Féltizenkettő előtt néhány perccel Kiss Ferenc a főkapitánysági sajtóirodába telefonált és a lapok öttartózkodó rendőri riportereit kihívta a kávéházba azzal, hogy szenzációs esemény történt. Amint a hívásra megjelent újságírók még a kávéház ajtaját sem lépték át, revolverdörrenés hallatszott belülről. Az arénaúti oldalán egy páholyszerű fülkében, márványlapú asztal mellett, ott találták az újságírók egy pamlagon Kiss Ferencet, a melléből ömlött a vér. Az asztalán kát levél volt, az egyiknek ez volt a címzése. A rendőrségnek, a másiknak pedig. • Dr. Vajda Béla ügyvéd úrnak:« Az asztalon pedig három, noteszból kiszakított lapra, három levél volt írva három újságíróhoz. Az egyiknek ezt írta: Kedves Szerkesztő Úr, ne haragudjon, hogy kifárasztottam magukat, de a humorom még az utolsó percben sem vesztettem el. Ők azt hitték, hogy félek a ka-sáitól, pedig nem, üdvözli Kiss Ferenc.« A másik noteszlapon a következő szöveg állott: Megteszem rég óhajtott kívánságukat. Most már nyugodtak lehetnek. Szeretném látni a maga arcát, amikor ide be fog lépni. Üdv. Kiss Ferenc.-A harmadik noteszlapon ez állott: ?,Csak a maguk megérkezését váromé Az újságírók azonnal értesítették a mentőket, akik rövid idő alatt megérkeztek és Kiss Ferencet a Rókus-kórházba szállították. Az orvosok megállapították, hogy a golyó Kiss Ferenc jobb mellbimbója alatt hatott be a tüdejébe és a lapocka alatt akadt meg. Műtéti beavatkozásra a beteg súlyos állapotára való tekintettel nem kerülhetett sor. Kiss Ferencet a sebészeti osztály 33. számú kórtermében helyezték el. A rendőrség telefonon érdeklődött Kiss Ferenc állapotáról, hogy kihallgatható-e. Azt a felvilágosítást adták, hogy állapota súlyos, az eddigiek szerint vasárnap délután két óra előtt semmi esetre sem hallgatható ki. Röviddel beszállítása után Kiss Ferenc ügyvédje kivételesen engedélyt kapott arra, hogy védencével beszéljen. Kiss Ferenc az első emeleten egy nagy kórteremben fekszik, több beteggel együtt. Eszméleténél van, a kiállott izgalmakról és vérveszteségről azonban csak nagy megerőltetéssel tud néhány szót szólni. Ügyvédjének, aki felvilágosítást kért tőle arról, hogy ki fenyegette meg, vagy mit tud róla, ezt mondja rövid megszakításokkal: — Ennek így kellett lennie. Ők akarták... Most már mindegy ... Hagyjanak, nyugodtan akarok meghalni. Kiss Ferenccel nem lehetett, többet begingetni, látszott, hogy ez is terhére volt A kiejtett szavai után hörgött és levegő után kapaskodott. A kezelőorvoso yélemény© szerint állapota súlyos és életveszélyes, remélni lehet azonban, hogy életben marad. A golyó még benne van a testében, valószínűleg vasárnap operálják, sa több ereje lesz. A Kiss Ferenc által hátrahagyott két levelet a főkapitányságon Marinovich rendőrkapitánynak adták át. A rendőrséghez írt levélben körülbelül ezt írja: Kifáradtam a küzdelemben, teljesüljön a vérbíróság ítélete. Kimondta rám az ítéletet a vérbíróság, amely ezt a nevet viseli, tulajdonképpen csak a gyilkosok szövetsége. Kasnyik után most én következem. Ne boncoljanak föl. Ne nyomozzanak a halálom miatt. Kíméletesen értesítsék az édesanyámat.*