Pesti Napló, 1926. október (77. évfolyam, 222–248. szám)

1926-10-05 / 225. szám

v­­ ) . A washingtoni pénzügyi egyezmény a francia politika előterében Poincaré „aktivitása" belpolitikai válsággal fenyeget Párizs, október 3. (A Pesti Napló külön tudósítójától.) Az utóbbi hetek politikai és gazdasági fej­leményei mindinkább előtérbe tolták az ameri­kai adósságrendezési egyezmény ratifikálásá­nak kérdését. Ma már mindenki beismeri Franciaországban, hogy Briand nagyrészt azért kezdeményezett közeledést Németország­hoz, hogy ellensúlyozza Amerika pénzügyi nyomását Franciaországgal szemben. Briand azt remélte ugyanis, hogy Németország segít­ségével sikerül Franciaország szanálását biz­tosítani Amerikával szemben. Az Egyesült Államokban azonban olyan hangok hallatsza­nak, hogy Amerika nélkül még a német segít­ség is lehetetlen. Németország tudvalevően a vasúti obligációk mobilizálásával akar segí­teni Franciaországon, ezek pedig ugyancsak amerikai segítség nélkül nem mobilizálhatók. Ez alaposan kijózanította a francia reménye­ket és természetesen Poincaré malmára haj­totta a vizet, aki csak kénytelen-kelletlen já­rult hozzá Briand politikájához. Poincaré an­nak idején, amikor megteremtette a nemzeti egység kormányát, kötelezettséget vállalt, hogy nem fog közvetlenül a külpolitikába beavat­kozni és eddig ezt az ígéretét úgy-ahogy meg is tartotta és nem tett semmi olyat, amivel ko­molyan veszélyeztethetné a német—francia ki­békülést. Másrészt azonban nem titkolja, hogy helyteleníti Briand thoiry-i politikáját, sőt azt határozott bizalmatlansággal szemléli és ezért a tárgyalások folytatásával kapcsolatban a legmesszebbmenő garanciákat követeli. Poin­caré számára tűrhetetlen az a gondolat, hogy Franciaország Németországtól kapjon pénz­ügyi segítséget, de attól is fél, hogy Németor­szág ki fogja használni Franciaország kény­szerhelyzetét és túl messzemenő követeléseket fog­ támasztani. Poincaré ezért függetleníteni akarja magát Németországtól és inkább vál­lalja, hogy ratifikálja a washingtoni egyez­ményt. H Poincaré ezt úgy képzelte, hogy a francia Áztassunk „Asszonydicséret" mosóporral, utána mossunk „Szarvas" szappannal. Ez a módja, hogy a fehérneműt kíméljük és vakítóan fehérre mossuk. Keddi PESTI NAPLÓ 1926 október 5 MAGYAR SZABADKIKÖTŐ LESZ SPALATO? Bécs, október 4. (A Pesti Napló bécsi szerkesztőségétől.) Belgrádból az a szenzációs jelentés érke­zett az egyik laptudósító útján, hogy a jugo­szláv kormány Spalatoban szabad kikötőt ajánlott fel a magyar kormánynak. Az ajánlat egyúttal válasz a magyar közeledésre, amely­nek Horthy Miklós a mohácsi beszédben kife­jezést adott. A spalatoi szabad kikötővel Jugo­szlávia meg akarja erősíteni adriai pozícióját Olaszországgal szemben. * (A késő éjszakai órákban nem tudtuk megállapítani, hogy mennyi az igaz alapja ennek a jelentésnek. A belgrádi hír minden­esetre megrősítésre szorul.) Autószerencsétl­nszed napja Halálos autóbuszszerencsétlenség a pécsi országúton - K Kiskunfelegiy­házán maga alá temette utasait egy autó Szeged, október 3. Vasárnap délben súlyos kimenetelű autó­szerencsétlenség történt a Budapest felé vezető országúton Kiskunfélegyháza közelében. Sze­gedről reggel indult a főváros felé autóján Winkler Hugó ismert szegedi fatermelő. Vele volt Szekulesz József, a Szegedi Bank Rt. igaz­gatója, Lindenfeld Sándor cukorkagyáros fia­tal feleségével és Balog Sándor, egy fiatal so­főr. A kora délután akartak Pesten lenni, hogy végignézzék a szegedi Bástya mérkőzését. 40 kilométerre lehettek körülbelül Szegedtől, ami­kor a különben elsőrangú Daimler-kocsi de­fektet kapott. Lindenfeld ült a kormánynál, és amikor észrevette a hibát, le akarta fékezni az autót és el akarta kormányozni az országút­menti ároktól. A kocsi hátsó kerekei azonban eltörtek, úgyhogy az autó kisebb imbolygás után bele­fordult az árokba. A szerencsés véletlen foly­tán Lindenfeld Sándor és felesége úgy estek ki a kocsiból, hogy semmi bajuk nem történt, a többiek azonban súlyosan megsebesültek. Lin­denfeld részesítette őket első­segélyben, majd beszállította őket a szegedi közkórházba, ahol megállapították, hogy Winkler Hugó agyráz­kódást és koponyasérülést szenvedett, míg Szekulesz József medencecsonttörést, Balog sofőr pedig súlyos természetű agyrázkódást szenvedett. Az orvosok egyelőre remélik, hogy a betegek állapotába nem fognak komplikációk beállni. A rendőri bizottság megállapította, hogy a balesetet egy szerencsétlen véletlen okozta. Pécs, október 3. (A Pesti Napló tudósítójának telefon­jelentése.) Vasárnap este féltizenegy órakor a Mohács —pécsi úton Kisgyula községnél Hirt János autófuvarozó 14 személyes autóbusza felborult. A benne ülő 12 éves ifj. Hirt János azonnal meghalt, a sofőr pedig, Prim Mihály, koponya­alapi törést szenvedett és életveszélyes állapot­ban van. A vizsgálat megállapította, hogy a szerencsétlenség a következőképpen történt: A lejtős úton 35—40 kilométeres sebességgel saját súlyánál fogva haladt lefelé az autó. Az út hónapok óta botrányos állapotban van. Már­hónapok előtt elhatározták, hogy ki fogják javí­tani és ezért nagy rakás kavicsot hordtak össze az út szélén, azonban a munkálatok mind a mai napig nem kezdődtek meg. Az autóbusz gumidefektet kapott, a gumi leesett a kerékről, úgyhogy a kocsi az árok felé sodródott. A sofőr ellenkező irányba kormányzott és ekkor az autó nekicsúszott néhány kavicstörmeléknek, amely a felhalmozott kavicsból az úttestre került. Az autó háromszoros fordulattal felborult és maga alá temette a bennülőket. Másfél óra hosszat he­vertek segítség nélkül a katasztrófa áldozatai, mert a Mohács—Pécs között elhúzódó rendkí­vül forgalmas úton még mindig nincs telefon­vonal és így nem lehetett segítséget kérni. Vé­gül a közelből egy autótulajdonos hozott segít­séget. Mikor Hírt János megtudta, hogy fia meghalt, autótaxin kiment a helyszínre, fiának holttestét egy pokrócba göngyölte és az autó­taxin az ölében vitte vissza a városba. A sofőr még eddig nem nyerte vissza eszméletét. fizetési nehézségek, illetve átutalási akadályok­ról, miután ezeknek a washingtoni egyezménybe való felvételét Amerika megtagadta, a parla­ment mindkét háza által lehetőleg egyhangúan elfogadandó ratifikálási kiegészítő törvényt hoz. Az Óceánon túl az ezirányú tapogatózá­sokra is azt az erélyes választ adták, hogy Amerika ezt a megszorított ratifikálást nem fogadja el. Poincaré tehát a parlament össze­hívása után ugyanolyan nehézségekkel fog ta­lálkozni, mint amilyenek a ratifikációs törvényt augusztus elején is fenyegették. A washingtoni egyezmény fentartás nélküli ratifikációjára azonban sem a parlamentben, sem a szenátus­ban nem számíthat, sőt a kormányon belül is igen nagy ellenzéke van az egyezmény elfoga­dásának. Elsősorban Barthou, Tardieu, Marin és Bokanovszky szögezték le álláspontjukat ebben a kérdésben olyan határozottan, hogy azon nem változtathatnak. A várható belpoli­tikai krízist Poincarénak az adósságok kérdé­sében tanúsított, magatartása nagy mértékben sietteti. (L. Sz.) J1 takarékosság jegyében kezdi tárgyalni a francia kamara a költségvetést Párizs, október 4. (A Pesti Napló külön tudósítójától.) A kamara pénzügyi bizottsága megkezdte az 1927. évi költségvetés általános vitáját. A bizottság utasította Henri Simon elnököt, hogy kérdezze meg Poincarétól, váljon a takarékos­sági rendszabályok mennyiben fognak kifeje­zésre jutni a jövő évi költségvetésben. Simon holnap tárgyal Poincaréval, úgyhogy a dél­utáni ülésen már meg is adhatja a kívánt fel­világosítást. Holnap már meg is kezdik a rész­letes vitát. (L. Sz.) „Mussolinival rómaiul, nem európaiul kell beszélni" . , Róma, október­­4. (A Pesti Napló külön tudósítójától.) A Briand és Chamberlain találkozásáról kiadott francia hivatalos kommünikét a fasiszta sajtó nagy része gúnyosa­n a Chamberlain és Mussolini tanácskozásáról szóló hivatalos köz­lemény függelékének nevezi. Az Impero meg­jegyzése szerint: »A francia hivatalos közlés a hiúság kielégítése, amelyet megértünk és megbocsátunk, mert nem vagyunk olyan félté­kenyek, mint a franciák«. Briandnak azt az állítólagos kívánságát, hogy Mussolinival tanácskozzék, ugyanez a lap a következő megjegyzéssel kíséri : »Minden lehetséges, tehát az is,­hogy Mus­solini és Briand találkozzék egymással. De en­nek még néhány előfeltétele van. Briandnak elsősorban meg kell gondolnia, hogy Mussolini­vel nem európaiul, hanem latinul, sőt rómaiul kell beszélni, vagyis határozottan, világosan, őszintén és reálisan. Azonfelül, aki Mussolini­vel beszél, az a század legkiválóbb emberével beszél, aki uralkodó, nemes, gondolkodó és condottieri egy személyben.« Ez az utolsó mondat nyilván válasz a pá­rizsi Liberté-nek a livornói találkozóval kap­csolatban tett arra a megjegyzésére, hogy Chamberlainnek olyan jó hírneve van, hogy leereszkedhetik akármilyen társaságba. (M.P.)

Next