Pesti Napló, 1927. november (78. évfolyam, 248–272. szám)
1927-11-01 / 248. szám
1927 ^ . . . ^élÁRAKi Egy bóra4 pengő Negyedévre . . 10 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér Ikmnepnapokon . . 20 fillér Tasárnap 30 fillér Egyes szám Ausztriában i MstkrtznapnOflaras (SOUOo.K) TasArnap 40 garas 14000 o. Ii A. -V 78. évfolyam 248. szám Ara 20 fillér Kedd, november 1 NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG): Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL Erzsébet körút 18—20. sz. TELEFON József 464-17, J. 464-18, J. 464-19. Szerkesztőség Sécsben' I., Kohlmarkt 7. irta: dp Fei&nep 'frigyes A drágaság állandó közgazdasági jelenség. Drágaság mindig volt, van és lesz, nemcsak nálunk, de a külföldön is. Ha a háború előtti hírlapokban lapozgatunk, panaszokról olvashatunk, amelyek az életszükségletek fedezésére szolgáló javaknak és pedig az egyes ipari cikkeknek, de főképpen az élelmiszereknek folytonos áremelkedésére vonatkoznak. Napirenden voltak akkor is a szaktanácskozások a drágaságról, amelyek a drágaság leküzdésére alkalmas eszközök után kutattak. A közalkalmazottak részére már a háború előtt is folyósítottak — rendes illetményeiken felül — drágasási pótlékokat. Ésígy kitűnik a részvénytársaságok évi közgyűlési jelentéseiből, hogy az alkalmazottaik anyagi gondjainak enyhítésére ugyancsak drágasági pótlékokat engedélyeztek. Napirenden voltak a munkásoknak is béremelési követelései, hivatkozással a folyton emelkedő drágaságra. Mire vezethető vissza a drágaság, ez a mindenkor észlelt és mindenhol meglévő jelenség? A javak árának — kisebb-nagyobb megszakításokkal bár — de állandó emelkedésére. Az árak, hosszabb időn át tekintve, folyton emelkedő irányt mutatnak. Az árak alakulására ható tényezők többfélék és úgy a pénz vásárló erejének változásaira, mint ettől független, tehát a javak oldalán jelentkező okokra vezethetők vissza, de a javak áremelkedésének oka főleg az aranynak folytonos elértéktelenedése, amely folyamat több mint 1000 év óta tart. És ez a depreciáció szerfelett nagy. A pénz értéke Nagy Károly idejében (850-ben Krisztus születése után) mintegy kilencszer volt nagyobb, mint a XX. század elején; Amerika felfedezése előtt pedig mér hatszor volt nagyobb. De a francia forradalom idejében is még mintegy háromszor volt nagyobb a pénz értéke, mint a XX. század elején. A pénz értékcsökkenése a XX században tovább folytatódik. Ez az elértéktelenedés párhuzamos lépést tart az aranytermeléssel, mely rohamosan nő. A XVII. század elején az évi átlagos termelés értéke még csak 1.164 millió font volt, míg az 1924. és 1925. években átlag évenként már 81.441 millió font. Igaz, hogy a rohamosan és egyre növekvő aranykínálatot ellensúlyozza ugyan a népesség szaporodásával és a csereforgalom fejlődésével járó kereslet, de az elértéktelenedési folyamatot feltartóztatni nem képes, ami az árak emelkedésében jut gyakorlatilag kifejezésre. A »Statist« kiadójának indexszámai szerint (Journal of the Royal Statistical Society 1927) a javak nagybani ára 1850-től Wff iff 77-ről 126-ra emelkedett, vagyis 63 százalékot mutat a drágulás. A magyar nenzüsgyminiszter XIV. jelentése szerint pedis, nálunk 1913-tól 1927 augusztus 31-ig a nyerokereskedelmi árak átlagg 34 százalékos emelkedést mutatnak. Kérdés, vájjon jogosult-e a napról-napra ismétlődő nanász a drágaság elleni? És mi lenne, ha drágaság helyett állandó és fokozódó olcsóság következnék be? Hogy a kérdésre felelhessünk, vizsszázni kell: milyen hatást vált ki a pénz fokozatos elértéktelenedése? A pénz depreciációja a javak és szolgáltatások árát emeli. Áremelkedést von maga után. Az áremelkedés ösztönzi a termelést, ébren tartja a vállalkozóági szellemet, tanulói hatása van, azaz erőfeszítésre késztet és kedvez a munkabéremelkedésnek. Szóval, az áremelkedés kedvezően hat a termelésre, tehát egészséges gazdtasészi szimptóma. A háború után az árak emelkedése, a drászaság, ösztönség hatott a termelésre és sok tekintetben előmozdította az ipari termelés visszatérését a rendes kerékvárosba. További fontos hatása a pénz elértéktelenedésének, hogy kedvez az adósoknak, mert csekélyebb érték szolgáltatásával szabadulhatnak tartozásaiktól, mint amennyit kaptak annak idején hitelezőiktől. Ha az adós értéktelenebb pénzben törleszti tartozását, annak olyan a hatása, mint a kamatláb csökkenésének. A legnagyobb adós az állam. Minthogy az állam bevételeit a pénz elértéktelenedésének arányában mindenkor emelheti, adósságát pedig, amelyet hosszú lejáratra és fix kamatra vesz fel, egyre értéktelenebb pénzben kamatoztatja és törleszti, ez a körülmény teszi lehetővé azt, hogy az állami adósságok folytonos és rohamos növekedése dacára az államháztartás egyensúlya fentartható. drágaság? egyetemi nyilvános rendes tanár Még nagyobb előnye az adósnak, ha rendkívüli körülmények rendkívüli mérvben csökkentik a pénz értékét. A háború óriási, eddig nem hallott mérvű adósságok felvételére kényszerítette az államokat. Nem is képzelhető, hogyan volnának képesek az államok e mérhetetlenül nagy terheket elviselni, ha a pénz rohamosan beállott, nagymérvű elértéktelenedése nem jött volna segítségükre. Nagy-Magyarországnak a háború kitörésekor 7,922 milliárd korona volt az adóssága. Ennek az adósságnak túlnyomó része elértéktelenedett papírkoronában és csak egy kisebb része aranykoronában és egyéb idegen valutában fizetendő, úgyhogy a felszaporodott függő adóssággal együtt ez az összeg már csak 793,6 millió aranykoronánakfelel meg (924,877 millió pengő). Az állam tehát a háború előtti adósságnak 9/1o részétől megszabadult. Kinek a terhére? A hitelezők, vagyis a nem valorizált koronában fizetendő kötvények tulajdonosainak és az államjegybirtokosoknak terhére. _ Szóval az állam a pénz elértéktelenedése arányában mentesül adósságainak terhétől. Ez pedig végeredményben mindannyiunk érdeke, vagyis közérdek, mert az adósság kamatoztatása és törlesztése közadókból fedeztetik. Látható tehát, hogy a pénz depreciációja kedvez a termelőnek és az adósnak. Ennek következtében — ellenvetheti valaki — ugyanily mérvben kell, hogy hátrányos legyen a fogyasztóra és hitelezőre. Ez igaz. De amint a termelés fellendülése és, állam tehermentesülése egyúttal a köz javára is szolgál, ésígy a fogyasztó is képes ellensúlyozni az áremelkedésből reá háruló hátrányokat. A pénz elértéktelenedésével karöltve járó drágaság a kiadások növekedését jelenti a fogyasztóra nézve, aki viszont ezt az ő termékeinek értéktöbbletével fogja kompenzálhatni, ha önálló termelő, ha pedig a munkájából él, úgy munkabérének emelkedésével. Bár tagadhatatlan, hogy az áremelkedés rendszerint hamarabb következik be és nagyobb, mint a munkabéremelés. Ha a fogyasztó nem termelő, sem munkás, vagyis nem tartozik a dolgozó társadalomhoz, akkor bizony az áremelkedés sújtani fogja. Sokan lesznek, akik ezt nem tartják bajnak, mert ez kényszeríteni fogja azokat, akik járadékból, vagy tőkéjük kamatjából élnek, hogy szintén dolgozzanak. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a járadékosok és tőkések között sok az öregkorban lévő, a már munkaképtelen, aki egy emberöltőn át dolgozott és takarékoskodás útján gyűjtött tőkéjének hozadéka ment a pénz elértéktelenedésével veszendőbe. Az a körülmény azonban, hogy a munkaképes, de improduktív fogyasztó gyanánt jelentkező járadékos a pénz elértéktelenedése arányában egyre, kisebb vásárlóerőt képviselő fix járadékjövedelméből mind kevésbbé tud megélni, tehát szintén dolgozni kénytelen, közgazdasági szempontból kívánatos, mert az improduktív fogyasztók számának csökkenését jelenti. Nemcsak a termelő, de a hitelező is védekezhetik a pénz elértéktelenedéséből reá háramló károsodás ellen. Ha ugyanis az ő követelése rövid lejáratú, úgy nem igen fogja érezni a pénz elértéktelenedését. Ha pedig követelése felmondhatatlan, hosszúlejáratú, tehát állandó jellegű, mint a vaslúti és állami kötvénybirtokosé vagy záloglevéltulajdonosé, vagy a járadékosé stb., úgy a hitelező az improduktív fogyasztók osztályába tartozik és ha járadékjövedelme idővel, a pénz elértéktelenedése folytán nem elegendő a megélhetésre, úgy neki is dolgoznia kell, vagy pedig le kell szállítania életigényeit, ami bizony soha nem igazságos. Különben mindenkinek módjában áll fix kamatozású értékpapírjainak eladásával tőkéjét másképpen gyümölcsöztetni. Ha a pénz elértéktelenedése — szemben az eddigi tapasztalatokkal — nem, folytatódnék, vagyis megszűnnék a drágaság, úgy ez a jelenség a közgazdaság fellendülését tenné lehetetlenné és ezzel karöltve, felborulna a társadalmi rend. Mert ha a pénz értéke emelkedő irányt venne, úgy a javak és szolgáltatások ára folyton csökkenne, ami az iparra nagy súllyal nehezednék és a vállalkozási szellemet megbénítaná, mert a nyereséget az eladási árak hanyatlása egyre csökkentené. Az államok az adósság egyre növekedő terheitől szabadulni volnának képesek és az államháztartás egyensúlyának biztosítása mind nagyobb nehézséggel járna, mert a személyi és fogyasztási adók egyre kisebb összegben folynának be. Ellenben a járadékosok munka nélkül egyre nagyobb gazdasági erőhöz jutnának és a következő generációban egyre többen élhetnének meg ugyanazon járadékból. A járadékosok munka nélkül jobban vagyonosodnának, mint a népesség széles rétege munkával. A munkabér csökkenő irányban alakulna. Mindez elkerülhetetlen társadalmi forrongásokhoz vezetne. Az arany elértéktelenedése, a pénz deprenciációja, vagyis a drágulás, a kifejtettek szerint, örvendetes folyamat. Úgy hat, mint a gépiszerkezetben az olaj. Mi az oka — ily tényállás mellett — annak, hogy a drágaság ellen mégis folytonos a panasz és szüntelen kísérleteinek megszüntetése érdekében? Az, hogy az egyes egyének nem a gazdasági,hanem a magángazdasági érdekeket követik a gazdasági életben. A drágaság ellen azért folyik a harc, mert a nép széles rétegeinél a jövedelem kisebb mérvben emelkedik, mint az élelmiszerek, iparcikkek és egyéb javak ára. Más szóval, az egyes társadalmi osztályok jövedelmének gyarapodása nincs összhangban az árak emelkedésével. Drágaságról csak akkor lehet beszélni, ha a jövedelem gyarapodása nincs arányban az áruk árának emelkedésével. Ezért állandó jelenség a drágaság, amelynek mérve csak ideileg és helyileg változó. Minél nagyobb az eltérés az áremelkedés és a jövedelemgyarapodás között, vagyis minél nagyobb a drágaság, annál szélesebb néprétegek érzik meg és annál kevesebben indul meg a küzdelem a drágaság áthárítása érdekében. A járadékból élők a drágaságot nem háríthatják át, tehát életszínvonalukat kénytelenek annak arányában csökkenteni. A fix fizetésűek csak részben és elkésetten háríthatják a drágaságot a munkaadóra. A munkásosztály tömeges munkabeszüntetések révén éri el munkabérének emelését, ami a drágaságot számára enyhíti. A kereskedők könnyebben képesek a drágaságot áthárítani, mint a többi társadalmi osztályok, mert az áruk árát emelik. A közgazdaságilag szükséges és elkerülhetetlen drágaság ellen a magángazdaság hiába folytat küzdelmet. A drágaság ellen a jövedelem gyarapodása az egyetlen orvosszer. Fajelmélet és numerus clausus írtat dr. Gál Jenő országgyűlési képviselő . A miniszterelnök úr deklaratív kijelentése, amellyel határidő megszabása nélkül pártjának hozta tudomására, hogy a kormány enyhíteni fog a numerus clausus rendelkezésein, meglepetésszámba megy. Politikai ígéretek, amelyeknek beváltása halogatható, nem egyebek, mint jól irányzott ballon d'essay-k, melyek sokáig lebeghetnek a horizont fölött. A resszortminiszter óvatos körültekintéssel vigyáz, — nem nagy fáradtságába kerül — hogy se többet, se kevesebbet el ne áruljon, mint amennyit a kormány elnöke elvi kijelentésével elérni akart. Enyhíteni fognak a numerus clausus felekezeti sérelmet képező rendelkezésein, de magát a törvényt, mely a tanulási szabadságot korlátozza, fentartják. Ez váltja ki komoly tiltakozásunkat, ez kell bennünk kétkedő aggódást és nyugtalanságot. A numerus clausus a nemzet egyetemes sérelme. Illiberális hatása a magyar kultúrfölény kiépítésének gátja. Sem szellemi, sem anyagi téren a többtermelés sohasem árthat egy országnak, mert az értéktöbblet megtalálja a maga útját a határokon túl is. Ha Magyarországnak mégegyszer annyi gabonatermése volna, mint amennyi áldást a gonosz kézzel megcsonkított magyar televény ad, exportlehetőségeink fokozása leveszi rólunk a gondot, miképpen hasznosítsuk kitermelt anyagi javainkat. Szellemi téren meg éppen ne féltsük a magyarság életképességét a tanulni és tudnivágyók tömegétől. Akik tudnak.