Pesti Napló, 1929. november (80. évfolyam, 249–273. szám)
1929-11-01 / 249. szám
2 Péntek PESTI NAPLÓ ciákat, egyesek és nemzedékek életmunkáját. Visszafizetünk és visszafelé űzetünk. És az isfizet, akinek már semmije sincs. Mert hiszen ő azt fizeti, hogy már nem tud fizetni. Hogy tőkéje elolvadt, munkája eredménytelen lett. Exisztenciája összeomlott. Micsoda fizetségek! És nemcsak anyagi, hanem morális területeken is. Hány tisztességes ember ingott meg. Hány becsületes ember vetemedik •olyanra, amit megvetett és lenézett nemcsak azelőtt, de amit megvet és lenéz ma is, de ami elől gondhajszolta idegekkel, megrokkant •ellenállási képességgel nem tud kitérni. Hány ember van ma, aki nem tud kezet szorítani önmagával, nem mer tükörbe nézni, utálkozva ül asztalhoz és utálkozva fekszik n ágyba. Azután itt vannak a nagy tizedek, amiket, leadunk szellemi téren is. A folytonos reménytelen kenyérhajszában, agyafúrt lét küzdelemben hány intelligencia merül ki, hány ruszta ész homályosodik el. Hogyan lehet igazsággal követelni, hogy ilyen emberek ki tudjanak könyvet olvasni, hangversenyrejárni, képtárt látogatni. Honnan az Isten szerelmére vegyék azt a nyugalmat és azt az érdeklődőképességet, amivel követni tudják irodalom, művészet és tudomány új, meredekintjait. Ahoz, hogy valaki jó olvasó, jó közönség legyen, mindenekelőtt önzetlenség kell.•Tulajdon életének felfüggesztése, a más szellemébe és a más lelkébe való áhítatos belemerülés. Altruizmus. A világ dolgaival való törődés. De hogyantörődjék ma egy ember dolgaival annak a világnak, amelynek legkisebb gondja is nagyobb, mint az, hogy az emberekkel törődjék. Idegek elfoszlanak, gondolkozások elzüllenek, jellemek elromlanak. Mert az emberek nem születnek rossznak, az emberek csak rosszá lesznek. És ez a mai élet a rosszaság, az önzés, a kőszívűség iskolája. Ne csodáljuk. Süllyedő csónakokon mindig megmutatkozik a brutalitás, apokaliptikus idők és események mindig és mindenütt kitermelik a fenevadat. Európa évek óta a gazdasági és morális világháború állandó veszedelmében — periculum perpetuum — él. Hát, még Magyarország, amelyet ez a mai világdepresszió amúgy is teljes gazdasági kimerültségében ért. Mert hogy ez az ország mártíriumos esztendei után helyreálljon, ahol egy világföllendülésre lett volna szükség.. Egy öt földrészre szóló konjunktúrára, hogy itt helyreálljon a gazdasági egyensúly és kiheverjük a háborút, a forradalmakat, az inflációt és deflációt, műkonjunktúrát, és nagyon is igazi, nagyon is valódi dekonjunktúrát. Mi már annyit fizettünk a háborúban, hogy nem tudunk tovább áldozni. Ez egy gazdaságilag is teljesen kiélt országterület, amelynek jó konstellációkra volna szüksége, új piacokra és amelyet hihetetlenül sújt ez a mai állapot, amikor egy általános depresszió , közepette régi piacainkat és gazdasági kapcsolatainkat is elvesztettük. Dolgoznunk kell.- takarékoskodnunk, hogy valahogy átevickéljünk ezen a több mint évtizedes átmeneten, ezen a végnélküli ideiglenességen, ezen a terminus nélküli gazdasági provizóriumon. Népünk minden jő "erényére,amelyek közül első sorban áll a tatár-török-német időkben megedzett türelem, van szükség, hogy megússzuk azt, ami most van és aminek, sajnos, sehol nem látjuk végét. Végtelen novemberi köd az eladósodott magyar földek fölött. Hosszú, zimankós november. Aggodalmas élet. Minden napja küzdelem és verejtékezés. De nem hagyjuk magunkat. Nem szabad. Gyermekeink vannak, unokáink lesznek. Itt nemzedékeknek kell elkövetkezniök, új életekfognak fakadni és új életek virágba borulni. Egyszer mégis csak lesz tavasz itt, friss áprilisi szél, meleg napsütés. A környék írta: Szomory Dezső A Dráva utcában, ahol Kandurffy tanár úr lakott, alig járt ember éjnek idején. Az egész környék és szomszédság, az egész láthatár ami nyílott itten, üres telkek sivárságával, őrkunyhókkal és szeméttelepekkel, egyenesen odatartozott Kandúrffy tanár úr egyéniségéhez, jelleméhez és lelkéhez, vagy inkább ő tartozott, a maga eleven életével, e szomorú tér merevségéhez, amely fölött egy roskatag égboltozat, kietlen végtelenségében, kis szürke felhők csordáit hajtotta a Duna fölött, a budai hegyek felé. Érezni lehetett a Kavandorffy tanár úr sorsát azokban a kifürkészhetetlen mélységeiben is, melyek szinte kijelölték számára, úgyszólván ősidőktől fogva, még azt a városrészt is, utcát, környéket s szomszédságot s magát a házat is, az emeletet s a lakást, ahol élnie és meghalnia kell, ahogy a költő mondja. Mert ahogy érezni lehetett, hogy nem lakhatott másutt csak itt, szinte végzetszerűleg nem lakhatott másutt csak itt, hasonlóképpen érezni lehetett, hogy itt is fog meghalni a Dráva-utcában. Érezni lehetett, hogy ezen a házsoron a Dráva-utcában, egy-egy üres telek pusztaságává a sorban, csak éppen abban a házban lakhatott ahol lakott, hogy ki volt zárva, hogy másutt lakhasson mint abban a börtönablakos s vöröstéglás házban, ami az egész sorban a leggyászosabb volt. Érezni lehetett, milyen köönnyű volna megtalálni a tanár urat, házszám nélkül is, ebben az utcában. Érezni lehetett, hogy nem pusztán csak lakik itten, hogy nem tartozik a lakók átlagához, akik számára még van jövő, még van egy más hely, egy más utca, egy más épület a világon, mlég van egy terv, egy remény, egy gondolat, egy érzés, hogy egyszer talán másutt fognak lakni. Érezni lehetett, hogy nemcsak itt lakik, de itt is él az egész életével, abban a végérvényes, abban a kiolthatatlan értelemben, abban a kilátástalan jövendőségben, ahogy egy szó él benne egy tölgyfában. Érezni lehetett az egész lényét, gyökerestől, idekötve,az egész lelkét idetapadva, lehatároltam ehet a drávauccai lakáshoz, nemcsak a lakáshoz, de magához a házhoz, a ház alkatához, a vörös téglákhoz s börtönablakokhoz, traverzekhez s rabldalakhoz, a szík lépcsőhöz, vasrácshoz, ajtókilincshez és levélszekrényhez az ajtón, a »Nem! New! Soha!« felírásos rézplaketthez az ajtón. Érezni lehetett, cselekvés nélkül való keserű jelszavait, kietlen örömét s kielégültségét üres haragokban, lángoló lelkesedését abban a meddő rezignációban, mely szinte ráborultmagasról, a háztetőről s a padlásról s még magasabbról, egyenest az égbolt felhőkavarodásából. És érezni lehetett, betelt örömei tudatával, szűk gondolata és érzései körülhatároltságával, azt a permanens büszkeségét, amellyel a hajdani kultuszminisztert nézte a falon, azt a régi litográfiát belehervadva a magyarezedacsokrába, mint egy halott a földben a sírvirágjába. S ahogy itt nem járt ember, éjnek idején, a Dráva-utcában, ahogy itt, az őszi holdfényben ,s csillagok alatt, épülő hármasszák meredeztek magas téglafalaikkal a faállványok és deszka utak regényességében, s ahogy itt, elszórva az üres telkek sivatagában, egy kunyhóablak tűzött bele az éjbe pirosló tüzével s messziről egy dunai hajó tülkölt drámaisan, magányos útjáról a folyón. Kandorffy tanár úr, kitárva az ablakot, nagyon meg volt elégedve. — Jer ide fiam, — mondta, —'tégy úgy mint én s hozzál magadnak egy széket, — mondta melodikusan s leült az ablakba. Kivett a zsebéből egy féldarab szivart s éhez a féldarab szivarhoz egy utolsó gyufaszálat egy elhasznált skatulyából. Lehetett érezni, mennyi gyufát használ ahoz az égnek, ott van a Rózsahegy. S ellátni a a Budáig! Minő gyönyörű kilátás! — Mikor utazik Bartáné? —kérdeztem. — Holnap reggel, — feleltes szilán a szivarhoz amit eleszi egy nap. Lehetett érezni szivarját, az ablakban, a szűk erkélyen, ezt a kietlen pusztaságot körülötte, ezt a kietlen pusztaságot inkább érezni mint látni körülötte, lehetett érezni az épülő házak szomorúságát annak a bús tömegnek kísértésével, távoli lelkek rajzásával, akik ide beköltöznek egy nap, azt a sorű életet ami mind jönni fog, ami mind ide száll, ide roskad, vi torpan meg egy nap — ezt mind érezni lehetett körülötte. Érezni lehetett a téglafalakat, a faállványokat, épület fákat és deszka folyosókat a szomszédból, az ablakkal szemben, a kilátásban és a végtelenben, a fa léces árkádokat s alagutakat, a távoli kunyhókat a telkeken s a hajót a Dunán ahogy ment, tülkölve valami riasztó tervben s a távoli kéményeket is a gyártelepekben, — ezt mind érezni lehetett, hogy ez mind érte van testvériesen, mind érte van vallásosan, valami szeretetben. Akkor csak ültem mellette csendesen, a széken. Figyeltem a szivarját, ahogy alig volt füstje. Figyeltem ahogy szívja, cuppantva, ahogy szívja, reményteljesen. Kicsit szédültem is ebben a magasban, ezen a szűk erkélyen. Nagyon éreztem, a szívem gyökere?, milyen rosszul érzett magam. — Oh istenem, — vallottam be, — eszembe jutSzamosliget, ahol a nyarat töltöttem a nagybátyám házában, a kis kuzinommal, — ezt mondtam. szinte vártam, hogy le fog szakadni az erkély velünk kettőnkkel, amilyen súlyosnak éreztem a szívemet — Te ne mondj semmit, — felelte. — hallgassuk a csendet. Jobb hallgatni a csendet, mint az embert, ez tanulságosabb. A csendben 1829 november 16 . w w/wwwwvwwvwvwvwwwwwv^ Fils la minőség, utolsó divat p Q.— Mvűlsxör p — Sffilyem Soleli — P 1C.~ Cddig s Iföi/fiAMost: ' filegm 1 ^— ff Etegánsi t,1C!!' VII., Csányi ucca 12. Az Országos Közegészségügyi Intézet harcot indított a diftéria ellen Felülvizsgálják az ország összes iskolásgyermekeit, kikeresik közülük a bacillushordozókat és valamennyit védőoltással látják el A diftéria nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is bizonyos időközükben nagy mértékbel lép fel. A hivatalos megállapítás szerint Magyarországon az 1927/28. évi megbetegedésekkel szemben az idén körülbelül száz százalékkal emelkedett a megbetegedettek száma. A diftérián megbetegedésekről a hivatalos szakvélemény megállapította, hogy azok nem járványosok, de az Országos Közegészségügyi Intézet a betegség terjedésének meggátlódára nagyszabású intézkedéseket léptetett életbe. Az iskolásgyermekeket mind felülvizsgáltatja és a gyermekek közül azokat, akik a diftéria baciltusát a torkukban boldog-WiK. eMiiHfiitU vs'iimrfritrt gyógykezelés alá veszi. A nagyszabású védekezési akció során Jásznagykunszolnok vármegyében az összes iskolásgyermekeket máris felülvizsgálták. Több mint 22.000 gyermek torkát vizsgálták meg az orvosok. Egyes helyeken a gyermekek tizenhat százalékánál találtak diftéribaciliust, de átlag a gyermekek kétszázalékát lehet betegnek mondani. A beteg gyermekeket azonnal izolálták és megkezdték gyógykezelésüket. A többi vármegyében is folyik a gyermekek felülvizsgálata. Az Országos Közegészségügyi Intézet másodsorban alkalmazza az Amerikában és Németországban használt védőoltásokat. A védőoltások tíz évre immúnissá teszik a feloltottakat és Amerikában és Németországban a szérum alkalmazásának tudják be, hogy a diftériamegyetegedésk rohamosan csökkennek. Jásznagykunszolnok vármegyében az összes iskolásgyermekeket védőoöítissel látták el és 'a'nagyobb"városokban is már megkezdődött a gyermekek beoltása. Eddig több mint harmincezer gyermeket oltottak be. Az Országos Közegészségügyi Intézet igazgatóságareméli, hogy akciójával Magyarországon is sikerül a diftéria terjedését meggátolni.