Pesti Napló, 1930. május (81. évfolyam, 98–122. szám)
1930-05-22 / 115. szám
Csütörtök PESTI NAPLÓ 1930 május 22 s — Felmentették Minich professzort a rágalmazás vádja alól Szerdán délelőtt dr. Minich Károly állott vádlottként dr. Avedik Félix, a büntető járásbíróság elnöke előtt. Minich egyetemi tanárt, a törvényszék orvosszakértőjét dr. Weitzner Jenő orvos jelentette fel rágalmazásért, mert Minich egyik törvényszéki orvosi véleményében azt állította, hogy Weitzner »műtéti beavatkozása felesleges volt és csak azért történt, hogy az orvos nagyobb honoráriumot kaphasson.« Minich professzor a tárgyaláson is fentartotta a véleményt, hogy az orvosi operáció nyereségvágyból történt. A sértett Minich Károly ügyvédje kérte, hogy Hajós Lajos egyetemi magántanár, törvényszéki orvosszakértő véleményét ismertessék. Hajós Minichével teljesen ellenkező véleményt nyilvánított. A bíróság dr. Minich Károlyt felmentette egyrészt azért, mert az orvos feljelentésével elkésett, másrészt azért, mert a professzor, mint hites törvényszéki szakértő hivatali bűntettet, vagy fegyelmi vétséget követhet el csupán, már pedig egyikről sem lehet szó. — Aránytalanul magas a ruhatár a színházakban. (Levél a szerkesztőhöz.) A színházdirektor urak ne csodálkozzanak, ha a közönség a mozit jobban pártolja a színháznál, mert a jegyek árát alaposan megdrágítja az aránytalanul nagyra megállapított ruhatári díj. Így a napokban hárman mentünk a Király-színház egyik előadására s hogy kevesebb ruhatárt kelljen fizetnünk, kalap helyett sapkát tettünk föl, amit a kabátzsebben helyeztünk el. Annál nagyobb volt a fölháborodásunk, amikor a ruhatárosnő a sapkákért is külön-külön 30 fillért követelt s így a ruhatári díj 1,80 pengőt tett ki, annyit, amennyiért már egy igen jó jegyet lehet kapni a legjobb mozikban is. Ehez járul még egyes ruhatárosnők viselkedése, ami aztán alaposan elveszi a kedvét az úgynevezett középosztálynak a színházbamenéstől. Tisztelettel: dr. Pázmándy Dénesné. T- ' ! " 1 — Közös irodát létesítettek a közszállító iparosok a közszállítási szabályzat pontos betartásának ellenőrzésére. A közszállító iparosok a gróf Hadik János elnöklése alatt álló Országos Kézművestestület keretében»Közszállító Iparosok Közös Irodája« címmel központi szervet létesítettek. Az iroda figyelemmel fogja kísérni a közmunkák és közszállítások kiírásánál, odaítélésénél és lebonyolításánál a közszállítási szabályzat pontos betartását, a vállalkozók és szállítók panaszait és azokat orvoslás végett az illetékes fórumok elé terjeszti. Az iroda célja, hogy a közszállítóknak, mint a kiíró hatóságokkal egyenrangú szerződő feleknek érdekeit képviselje és jogait megvédje. — Házasság. Fleischmann Rózsi (Csorna), Schiff Siegfried (Wien—Bratislava) jegyesok. — 25 esztendős érettségi találkozó. Mindazok, kik 1905-ben a győri felsőkereskedelmi iskolában érettségiztek, felkéretnek, hogy pontos címüket Granitz Rodolfoval (Fiume) sürgősen közöljék. — A Rapid—Nicholson bajnoki mérkőzésen súlyosan megsérült a Nicholson kapusa. Bécsből jelentik: A Rapid—Nicholson ligabajnoki mérkőzés folyamán a Nicholson kapusa. Weinisch oly súlyosan sérült meg, hogy kórházba kellett szállítani. A Rapid győzelmével bebiztosította bajnokságát. — Sacher gyógyház és szálló Baden, Bécs mellett, Baden legszebb pontján, 130 minden kényelemmel berendezett szobával. Teljes penzió 20 S-től. Prospektusok Az Est menetjegyirodájában. — Orvosi hír. Dr. Derera Henrik, az Újságíró Szanatórium Egyesület nőgyógyász szakorvosa új lakcíme: VII., Stefánia út 31. sz. Telefon: 7. 61—97. — A TESz vezetőinek német kitüntetése. A legnagyobb magyar nacionalista egyesületnek, a Társadalmi Egyesületek Szövetségének két érdemes vezetőjét, dr. Szontagh Tamás udvari tanácsost, a TESz országos elnökét és Szörtsey József kormányfőtanácsost, a TESz ügyvezető elnökét a német császár által alapított német becsületrend érdemkeresztjével tüntették ki. — Találkozó. Akik 1905 június 21-ikén végezték az I. ker., Győri úti tanítóképzőt és a 25 esztendős találkozóra még nem kaptak meghívót, azonnal közöljék címűket Gerhard Lajossal (Berlini tér 2.). — A mesemondó Oszkár bácsi jubileuma. A jövő hónapban lesz tizenöt éve, hogy Oszkár bácsi mesedélutánokat rendez az Állatkertben a fővárosi gyermekeknek. A szülők és az iskolásgyermekek körében most mozgalom indult meg abból a célból, hogy ünneplésben részesítsék jubileuma alkalmából a népszerű mesemondót. Május 27-ikén, kedden délelőtt tíz órakor lesz az első ünnepség a Hűvösvölgyben, ahol Oszkár bácsi a fővárosi elemi iskolák kis tanulóinak fog meséket mondani. — Adomány. Nagyvelegi Grünfeld Pál nagybirtokos elhalálozása alkalmából koszorúmegváltás címén Friedmann Izidor és neje 35 pengőt küldött hozzánk az Izraelita Fiúárvaház részére és 25 pengőt az Izraelita Leányárvaház részére.. MŰVÉSZET ÉS IRODALOM Toscanini és a newyorki filharmonikusok hangversenye Kodály „Nyári esté jének felújítása Toscanini Arturo neve: fogalom. Művészete: eszmény. Ha más rendkívüli előadóművészeket hallgatunk, kétféle világ lebeg szemünk előtt; az egyik, határozatlan, elmosódó és elvont: magának a »Művészetnek« birodalma, a maga sejtelmes, megfoghatatlan általánosságban; a másik, határozott, eleven és valóságos: az az emberi élet, az a zárt egyéniség, mely a Művészetben kifejeződést, megnyilatkozást, vagy éppen megváltást keres, a körülhatárolt élet küzdelme valami határtalan eszményért. Toscanini művészetében ez a küzdelem eldőlt: az egyéniség gigászi ereje teljesen meghódította a művészet ideáljának birodalmát. Az egyéni élet itt eszménnyé vált, a Művészetnek lelkünkben csak homályosan ködlő, általános ideálja itt megtestesült, eleven, határozott valóságra vált. »Minden művészetnek előlegeznünk kell valamit, csak a görög művészetnek maradunk örökké adósai.« — ez a Goethe-mondás ráillik Toscanini művészetére is. Nem kell »előrebocsátanunk« semmit sem, hogy ezt a poézist megérthessük. Fentartás nélkül borulhatunk le előtte, akárcsak Pheidias Zeusz-szobra előtt. Tökéletes és teljes, klasszikus. Stílusának nincsen szüksége »gondolatjelre«. Minden mondanivalóját olyan világosan, maradéktalanul mondja el, hogy nyugodtan pontot tehet utána. Egyenesen megdöbbentő, mágikus hatású ez a pregnancia, ez a lezárt egység. A régi görög gondolkodás annyira át volt hatva a világ lényegének logikus, változhatatlan formai egységétől, hogy misztikusan megborzongott a számok birodalma előtt. El tudom képzelni, hogy valaki Toscanini hatása alatt — a régi szám-misztikusok módjára — babonája lesz a zenei formák birodalmának. Mert Toscanini művészetének sorsszerű befejezettsége nem »korlátoltság«, nem mesterségesen megszűkített élet. Nem zárkózik el a világtól, hanem magába zárja azt. Mikor ez a művészet azt mondja: nézzétek, milyen teljes és egységes forma vagyok önmagamban, egyszersmind azt is mondja: nézzétek, ugyanilyen teljes és egységes forma maga a kozmosz is. Toscanini a művészet határaival az egész életet lekerekítő végső határokat idézi, ieisze vallásos meggyőződéssel. A zenei forma zártsága szimbólum lesz, örökkévalóságok keringenek acélgyűrűiben, akᣣsak: Dante terzikáiban. Dante... Valóban van ebben a művészben valami danteszk vonás: a gigantikus viziók izzó láza ég szemeiben. Karmesterpálcájának lenyűgöző gesztusai azonban épígy Michelangelo vagy Monteverdi roppant lendületű, emelkedett, tragikus pátoszát is eszünkbe tudják juttatni és ha belemerülünk zenekarának káprázatos színpompájába, önkénytelenül Tizian ecsetjére gondolunk; itt Palestrina szférikus, sugárzó harmóniája oldja föl az érzéki szépséget minden földi soly alól, amott az öreg Verdinek, a Falstaff Verdijének mélyen emberséges, bölcs tekintete villantja felénk megértő, de keserű pesszimizmusát. És e hihetetlenül gazdag, a képzeletet ezerfelé röpítő világ köré mintha Lionardo da Vinci mágikus nyugalma vonná varázskörét. — Igaz, mindezek kicsit olcsó asszociációk, melyektől nehezen szabadulhat az elragadtatott hallgató képzelete, melyek azonban csalhatatlanul jelzik, ez a nagyszerű muzsikusszellem, népének legnagyobb fiaival együtt, az olasz lélek legmélyéről szól hozzánk. Mert a művészetnek az az eszménye, mely Toscanini interpretálásában megtestesül, tiszta olasz ideál. Természetesen minden inkább, mint az a felületesitalianizmuc, mely a negédes gondoliérák, kulisszahasogató komédiások és érzéki hévvel harsogó tenoristák jegyében került be a köztudatba. A Szépség itt nem csábítás, hanem monumentális harmónia, mely aranybilincsekkel fogja körül a legszélsőségesebb indulatok vad küzdelmeit. A színpadiasság itt a legdémonikusabb megjelenítő erővé nemesedik, mely hihetetlen biztosan ragadja meg a zenei gondolatok legjellegzetesebb alakját, s olyan élesen látja meg a karakterisztikumot, hogy nincsen szüksége arra, hogy azt külsőséges eszközökkel »kiélezze«. És végül: itt minden »érzéki«, minden szenzuális gyönyörűségek kútforrása, de abban az értelemben, hogy a lélek legtitokzatosabb, legsejtelmesebb mélységei is szabadon, tisztán, szinte kézzelfoghatóan bontakoznak ki a zene napsugaras felszínén, olyan páratlan plasztikával, hogy a legbonyolultabb problémák is egyszerűnek látszanak. És talán éppen ez a legdöbbenetesebb: az ember a kezébe kap egy darab pompásan megfogható valóságot és ugyanakkor érzi, hogy ez a valóság a legmegfoghatatlanabb, legmerészebb, legföldöntúlibb álmok szimbóluma. Toscaninii előadóművész s mint ilyen, az élet roppant egységét az alkotóművészek művein keresztül idézi fel. Neki ezért a Mozartok, Beethovenek, Bachok és Wagnerek alkotásaiban mindmegannyi mikrokozmoszt lát, tisztel és szolgál, olyan megindító alázattal, olyan aprólékos gonddal, melynek ma hiába keressük párját az előadóművészet birodalmában. Végsőkig kicsiszolt szobrokat farag a művekből; karmesterpálcája — ahogyan azt egyik nagy muzsikusunk mondta —, önkénytelenül a szobrász vésőjét juttatja eszünkbe. Ilyen »szobrászművészet« természetesen a legtökéletesebb műszereket követeli. Toscanini ilyen tökéletes műszert kapott a newyorki filharmonikus zenekarban. És ahogy Toscanini a legnagyobb karmester, aki Mahler és Richter óta Budapesten megfordult, épúgy bátran mondhatjuk: a newyorki együtteshez fogható orchesztert nem hallhatott még fővárosunk közönsége. Itt minden muzsikus, művész a legjavából és de művésze nemcsak zenekari szólamának és hangszerének, hanem annak az önmegtagadó alázatnak is, mellyel egy karmesterzsenit szolgálni kell. És most képzeljük el: ilyen karmester, ilyen zenekarral egymásután szólaltatja meg Rossini »Olasz nő Algír«-ban nyitányát, Beethoven VII. szimfóniáját, Debussy »La mer«-jét, a Tristan nyitányát a »Liebestad“-dal! Kell-e mondanunk ezekután, hogy ez az est évtizedekre visszamenőleg hangversenyéletünk legnagyobb eseménye volt. És hogy örömünk teljes legyen: ebből a legnagyobb eseményből a magyar géniusz is kivehette részét: a műsort Toscanini legkedvesebb modern zeneszerzőjének, Kodály Zoltánnak Nyári est című szimfonikus költeménye egészítette ki. Ezt a művet még 1906-ban, zeneakadémista korában írta Kodály. Annak idején bizony nem vették észre a zsenit, ki ezekben az újszerű hangokban megjelent a magyar zeneélet porondján. Ki gondolta volna akkor, hogy ez a félredobott ifjúkori munka egykor a világ első karmesterének tolmácsolásában fog felhangzani diadalmasan, hódítón, két világrészben! Ahogy azonban ma felhangzott ez az opusz úgy éreztük, elfeledettsége nem volt egyéb, mint a méltó, az igazi interpretátor megvárása. Valami csodálatos dallamboldogság várt benne az olasz szépség legnagyobb orcheszterművészére, dallamok, melyek nemcsak az emberszív bánatát, vagy ujjongását sírják vagy kiáltják el előttünk, hanem a tűnő fájdalmak és örömök, az egész esendő, kétségekkel küzdő emberi élet fölött álló Szépséget hirdetik. De Kodály művében még egyéb is leköthette Toscanini képzeletét: a kompozíciónak az a tökéletes, csorbátlan kerek és egész volta, melyhez a művész csak valami mély rezignáción keresztül érkezhetik el, de csak hatalmas szenvedélyek rezignációján keresztül. Talán éppen az a legszebb ebben a fiatalkori kompozícióban, hogy valami nagy mámor forrong a mélyén, valami elszabadulni vágyó szenvedély, melyet mindegyre elcsüggeszt, de meg is nyugtat valami forró, zokogásra hajló melankólia, mely a szenvedély reménytelenségét gyászolja. Néha heroikusan viharzik fel ez a szenvedély, mintha meg akarná víni nagy harcát, de ilyenkor a lélek csak annál erőteljesebben felel rá a lemondás dalával. Megszólal a természet, az alkonyat, a tenger. . Mert ne csitíthatná el mélyebben a fájdalmat, mint az esti tájak Szzépsége és lei,győzhetec kieg az embert a fájdalom és minden belső harc pillanatnyi voltáról, mint a természet, nagyság,,iljúság..és,klasszikus rezignáció szólal meg ebben a negyedszázados műben, lemondás, mely azóta feloldódott egy nemzetnek, a magyar népnek diadalmas álmaiba. A közönség tombolt és együtt ünnepelte Kodály Zoltánt Toscanini Arturoval. Tóth Aladár (*) Toscanini és Kodály gyermekkórusai. Toscanini szerdán délelőtt próbát tartott az amerikai filharmonikusokkal a Város Színházban. Kodály Zoltán, zenekari művét, a Nyári est et próbálták. Természetesen a próbán Kodály Zoltán is megjelent. Próba után fél egy körül Toscanini karonfogta Kodályt és beszélgetni kezdett vele. A beszélgetés során Kodály beszámolt azokról a műveiről is, amelyeket Toscanini eddig még nem ismer. Többek között így tudta meg Toscanini azt is, hogy Kodály egész sor gyermekkórust írt, amelyeket Budapesten már többször előadtak. Toscanini kíváncsian érdeklődött a részletek iránt és hirtelen a következő kéréssel fordult Kodályhoz: — Ha volna rá valami mód, nagyon szeretném azonnal meghallgatni ezeket a gyermekkórusokat! Kodály Zoltán erre azt felelte Toscanininek, hogy néhány gyermekkórusát kitűnően ismerik a budai Szilágyi Erzsébet leánylíceum növendékei, akik ezeket a kórusokat már nyilvános hangverseny keretében többször elénekelték. Toscanini pillanatig sem habozott, autójába invitálta Kodály Zoltánt és átkajtatnik Budára a leánylíceumba. Egy óra volt, amikor az iskola elé érkeztek, ahol éppen akkor fejeződött be a tanítás. Az iskola igazgatónője azonnal összehivatta a növendékeket, akik felsorakoztak a líceum udvarán és Sztojanovics Adrienne vezényletével elénekelték Kodály Zoltán legszebb gyermekkórusát. Toscanini a rögtönzött előadás után elragadtatással gratulált Kodály Zoltánnak és a lelkes növendékeknek. Két órája járt már az idő, amikor Toscanini elhagyta az iskolát Kodállyal, akit ebédre hívott magához a Hungária szállóban lévő lakására. Az egész eset különös pikantériája az, hogy Toscanini eddig még alig fogadott el meghívást és maga is alig látott vendégül valakit azon a napon, amikor este hangversenye volt. A Kodály Zoltánnal való esete különös kivétel. (*) Tánemattné, Adorjánná és Mérő balett és táncintézetének második műsoros vilsgaelőadása is az orfeumot megtöltő közönség előtt sikerrel folyt le. A sok kedves apróságközÜl különösen megemlítjük a kis SH éves Fröhlich Editikét, Blau Erzsi és Tsuk Klári magyar táncát, továbbá Lőw Bettit, Noszlopi Ibit, bájosaik voltak az Adorján katonák: Hirschweger Many, László Klári, Löwy Lili, Schmiedl Éva, Schwarcz Évi, Start Évi, Szabó Boris és Zimmermann Gyöngyi. Az előadás fénypontja ez alkalommal is a két rikkancs, Váradi Kató és Ehrlich Luci voltak. Nagy sikerük volt .Kéri Juci, Kálmán Évi és Vágó Mary neki