Pesti Napló, 1932. január (83. évfolyam, 1–25. szám)

1932-01-29 / 23. szám

Péntefe PESTI NAPLÓ 1932 Január 29 11 ­ Kovrig Bélát a népjóléti miniszter felmen­tette a nyugdíjpénztárak ellenőri tisztsége alól Kovrig Bélát, aki mint ismeretes, a Lex Vass II-et szövegezte és az OTI öregségi és rokkantsági ága­zatának vezetője, emellett a népjóléti miniszté­riumban a törvényelőkészítő osztályban dolgozik és szociálpolitikai referens, valamint az elismert vállalati nyugdíjpénztárak ellenőre volt, ez utóbbi állásától gróf Károlyi Gyula miniszterelnök fel­mentette. Ebből az alkalomból a miniszterelnök igen meleghangú levelet intézett Kovrighoz, amely­ben többek között a következőket írta: — Azért a három éven keresztül tanúsított buzgó, fáradságot nem ismerő és a kezdet minden tehezsége dacára kifejtett érdemes munkáért, amelyet Méltóságod végzett, őszinte köszönetemet nyilvánítom. Gróf Károlyi Gyula miniszterelnök. — Egy évre ítélték a miskolci OTI sikkasztóját. A miskolci törvényszék dr. Bellágh Lajost, a Társada­lombiztosító ottani pénztárának volt ügyvezetőjét fel­mentette a közokirathamisítás és sikkasztás vádja alól, míg Konta György pénztárkezelőtisztet hivatali sik­kasztás és csalás miatt egyévi börtönre ítélte. Munkaalkalmak szaporítását és a törvénykezési il­letékek leszállítását követelik a Nemzeti Liberális Párt ügyvédtagjai. A Nemzeti Liberális Ügyvédek Pártja a párt programját tartalmazó felhívást ma küldötte szét a fővárosi ügyvédeknek. Bevezető soraiban a körlevél rámutat arra, hogy a kamara vezetősége az elmúlt há­rom évben nehéz munkáját a súlyos gazdasági viszonyok dacára elismerésre méltóan végezte. Bár természetesnek tartja a párt a jelen helyzettel való általános elégedet­lenséget, émoly indokolatlannak ítéli meg azt az igaz­ságtalan bírálatot, amellyel a kamarai ellenzék a ka­mara vezetőségét illeti, amely pedig sok nehéz felada­tot oldott meg. A párt a közeljövő sürgős feladatának tartja a törvénykezési illetékek leszállítását, az egysze­rűsítési törvények rendelkezései által okozott számos jogszolgáltatási és egyben ügyvédi sérelem orvoslását, a túlzsúfoltság csökkentésére alkalmas rendszabályok­nak életbeléptetését. Fáradhatatlanul fog munkálkodni ezentúl is a magyar jogszolgáltatás tökéletesítésén, el­szánt harcosa lesz a polgárok egyéni jogainak és a köz­szabadságnak. AZ IDŐ. (Néhány napon belül gyökeres időválto­zás várható.) Mint azt tegnap jelentet­tük, az éjjeli derülés következtében a reggeli hő­mérsékletek igen mélyre szállottak alá és az ország különösen középső részein —8—10 fokot is észlel­tek. Az erős éjjeli kisugárzás következtében a reg­geli ködök is felújultak és megrősödtek, s különö­sen az országnak a Dunától keletre eső felére ter­jeszkedtek ki. Ennek a ködnek a hatása követ­keztében nappal az ország jelzett területén a fel­melegedés mindössze csak az olvadáspontig ter­jedt, ellenben a Dunántúlon 6—8 fokra emelkedett a fagypont fölé a hőmérséklet. Ez a hatalmas köd­réteg, amelyből természetesen a magasabb hegy­csúcsok megint kiemelkedtek, kiterjedt Lengyel­országra, Németországra, Francia- és Olaszország északi részeire, s a közbenső hegyvidéki völgyekbe. Ennek következtében Közép-Európában az időjá­rás hidegebb maradt, mint aminőt az időjárási helyzettől várni lehetett volna. Csak a déli órák­ban oszlott a köd, este azonban már megint Közép-Európa majdnem minden részéből újabb erős köd­képződést jelentenek. Mindaddig, amíg a nagy légnyomás nem gyengül, ez a mostani időjárás fog kisebb-nagyobb változással uralkodni. Mivel azon­ban a légnyomás Közép-Európa fölött lassan bár, de folytonosan csökken, ennek következtében az Atlanti óceán fölött végivonuló esőfrontok, ame­lyek közül az egyik már behatolt a Keleti tengerre és annak déli partjain katasztrofális viharokat idéz elő, továbbá az oroszországi csapadékfrontok mindjobban tért nyernek, s így lassanként­­meg­szűnik az éjjeli derülés, amely az erős serhüléseket és a ködös időjárást fokozta, s így könnyebben nyernek tért az enyhe óceáni légáramlatok Közép-Európa délkeleti felén is. Az esti időjárási hely­zetből valószínűnek látszik, hogy néhány napon belül ez az időfordulás be is következik. Dr. Mas­sány Ernő, m. kir. főmeteorológus. A Meteorológiai Intézet jelenti január 28-án este 17­­órakor. Közép-Európában tovább tart a csendes, nappal is sokhelyütt ködös, de elég enyhe időjárás, Észak-Európá­ban pedig folytatódnak a viharok és egymást követik a lecsapódások. Különösen feltűnő a középeurópai hegye­ken uralkodó rendkívüli enyheség. Németországban az 1500 méter magas csúcsokon a plusz tíz fokot is meg­közelítette a hőmérséklet. Hazánkban az ország keleti és nyugati részei között ma hőmérsékleti tekintetben jelentékeny különbségek voltak. A Tiszántúlon és a Duna—Tisza közén egész nap nem szakadt fel a köd és alacsony felhőtakaró, aminek következtében a hőmérséklet a déli órákban sem emel­kedett a fagypontig. Ezzel szemben a Dunántúlon a nap­sütés csaknem általánosan a plusz öt fok fölé emelte a maximumokat, sőt az ország nyugati határszélén 7—8 fo­kot mértek. Az esti lehűlés viszont a Dunántúlon érvé­nyesül erősebben, úgyhogy éjjel a helyzet a keleti és nyugati országrészek között megfordul. Várható időjárás a következő 24 órára: Lényegesebb változásra nincs kilátás, napközben valószínűleg to­vábbra is a Dunántúlon derültebb és enyhébb, keleten nappal is hideg idő. — Címadományozás. A Magyar Távirati Iroda je­lenti, hogy a kormányzó a földművelésügyi miniszter előterjesztésére Sylvester Ákos jószágigazgatósági főta­nácsosnak a miniszteri tanácsosi címet adományozta. A kormányzó a külügyminiszter előterjesztésére megen­gedte, hogy sachsenfelsi Dietrich Alfréd rendkívüli kö­veti és meghatalmazott miniszteri címmel felruházott folyamőrvezér-főkapitánynak a Nemzetközi Dunabizott­ságban és az Állandó Vízügyi Műszaki Bizottságban kifejtett értékes szolgálataiért teljes elismerése tudtul adassék. — Rockefeller súlyos beteg. Newyorkból je­lentik: John D. Rockefeller, az agg petroleium­király súlyosan megbetegedett. Rockefeller az utóbbi heteket Floridában töltötte, ormond-beachi kastélyában. A betegség, az orvosok szerint, igen súlyosnak látszik, s miután Rockefeller már ki­lencvenkétéves, attól kell tartani, hogy nem éli túl. — Dr. Szentpétery Ödön ügyvéd Kiskundorozsmán agyonlőtte mafiát. Szegedről jelentik: Dr. Szentpétery Ödön ügyvéd Kiskundorozsmán csütörtökön délelőtt a lakásán szíven lőtte magát. Az életunt ügyvéd a köz­ségnek tekintélyes és közbecsülésben álló polgára volt s a család még csütörtökön reggel sem tapasztalt rajta semmi olyat, amiből gyaníthatta volna, hogy öngyil­kossági gondolatokkal foglalkozik. A délelőtti órákban dr. Szentpétery Ödön, mialatt családja a konyhában tartózkodott, visszavonult hálószobájába és itt követte el tettét. A hatvanéves ügyvéd, aki feleségén kívü­l még négy árvát hagyott hátra, valamikor a Pallavi­cini-uradalom jószágkormányzója volt. Búcsúlevelet nem hagyott hátra, de a körülményekből arra követ­keztetnek, hogy a valamikor jobb napokat látott ügy­véd anyagi okok miatt követte el tettét. — Halálos gázolás, Radovka Károly 64 éves nyug. erdőtanácsost a rákosligeti vasút mozdonya elkapta és halálra gázolta. — A tejről se szabad beszélni. A nyugati határ népe úgy a budapesti tejzárlat, mint a cseh és oszit­rák határ elzárása következtében az eddig még némileg jövedel­mező tejtermelésével ma a csőd szélére jutott. A közsé­gek tejszövetkezetei tanácstalanul állanak és kénytele­nek a legrosszabb tejszállítási szerződést elfogadni, csakhogy a tejet eladhassák. Így például a hegyesha­lomi szövetkezet öt fillért kap literenként a tejért Ért­hető, hogy e vidék tejtermelői, kik a közelmúltban Po­zsonyban régebben pedig Bécsben találtak kedvező pia­cot, most minden eszközt megragadnak, hogy helyzetü­kön segítsenek. A levéli tejszövetkezet, mely valamikor mintaszövetkezet volt, felkérte Török Árpád közgazda­sági szakírót, hogy erről a témáról a szövetkezet tagjai előtt előadást tartson. A magyaróvári főszolgabíró, aki a nezsideri kerület képviselőjének nemrégen előírta, hogy beszámolóján félóránál többet nem szabad beszél­nie, ezt az előadást­ egy belügyminiszteri rendeletre való hivatkozással betiltotta. A Betörők megfúrták a 23. számú postahivatal pénztárszekrényét. A Margit körút és a Tölgyfa utca sarkán levő 23-as postahivatalban falbontásos betörés történt csütörtökre virradó éjszaka. A hivatal helyisége alatt a pincében levő fa- és szén­üzlet mennyezetét, kibontották és így jutottak a betörők, a postahivatalba, ahol aztán megfúrták a pénz­társzekrényt, ötvenezer pengő értékű bélye­get s 3600 pengő készpénzt vittek el. -- A Szociálpolitikai­ Intézet szolgájának öngyilkos­sága. A Szociálpolitikai Intézet vezetője, Erődi-Harrach Béla annak közlését kéri, hogy az öngyilkossá lett Csör­nyey József neve helyesen Csörnei, aki az intézetnél nem volt titkár, hanem szolga, öngyilkosságának oka sze­relmi bánat. — Ismeretlen morfiummérgezéses fiatalember a Ludovika kertjében. Csütörtökön éjszaka 11 óra tájban az Üllői út 78. szám alatti Ludovika kert­jében 28—30 év körüli elegánsan öltözött fiatalem­bert találtak eszméletlen állapotban. A kihívott mentők morfiummérgezést állapítottak meg és a fiatalembert a Rókus-kórházba vitték. Semmiféle­­írást nem találtak nála, kilétét nem tudták meg­állapítani.­­ A szolnoki zsidó diáksegélyzsi bizottság Schwartz Re­zső gyárost egyhangúlag elnökévé választotta. A­ bizottságnak megteremtője d­r. Hasznos József hikösségi elnök ik­ közre­működésével naggyá fejlesztője Schwarz Rezső. A bizottság köz­adakozásból immár tizedik éve é­l háromezer pengővel segíti a diákokat. — Halálozás. Körösszeghi és adorjáni id. gróf Csáky Vidtor, a volt magyar főrendiház örökös tagja, életének 82-ik évében január 21-én meghalt. Az elhunytat Görgőn, a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. Hajdú Géza nyugalmazott kúriai bíró, a Fel­vidéki Egyesületek Szövetségének alelnöke, a Trencsén­vármegyei Egyesület elnöke„ a Magyar Külügyi Társa­ság elnöki tanácsának tagja életének 73-ik évében, hosz­szas szenvedés után január 27-én elhúnyt.­­ Masaryk elnök módosította a katonai szol­gálati szabályzatot a sorozatos öngyilkosságok miatt. Prágából jelenti tudósítónk. Masaryk elnök kezdemény­ezésére fontos intézkedések történtek a hadseregben elharapózott öngyilkosságok meg­akadályozására. Miután az utóbbi időben rengeteg panasz érkezett hogy az altisztek, sőt a tisztek is embertelenül bánnak a legénységnek Masaryk elnök elrendelte a szolgálati szabályzat módosítá­sát. Felvettek a szolgálati szabályzatba többek között egy új sz­akaszt, amely kimondja, hogy a legénység embertelen kínzások esetén nem köteles betartani a szolgálati utat. A katonák ebben az esetben a kihallgatás mellőzésével egyenesen pa­rancsnokukhoz fordulhatnak panaszukkal. Külön parlamenti­­bizottságot alakítanak, amely a kato­nai hatóságokkal egyetértésben minden egyes esetben ki fogja vizsgálni a legénysészi öngyilkos­ságok okát és tanulmányozni fogja, ho­gyan le­hetne megakadályozni az öngyilkosságokat a hadse­regben. — A Közkórházi Orvostársulat az ortopédia egye­temi tanításáért. A Közkórházi Orvostársulat harminc­kilencedik évi közgyűlését tartotta meg az Orvos­egyesület Semmelweis-termében. Dr. Guszman elnök bejelentette, hogy a Hasenfeld-féle jutalomdíjat dr. Galgóczy Jenő adjunktus kapta meg a szívizomi sérülé­sek korai felismeréséről tartott előadásáért, a, Szili Jenő szülészeti és nőgyógyászati díjat pedig Kerék­gyártó István adjunktusnak ítélték oda. Az ünnepi Semmel­weis-előadást dr. Horváth Mihály egyetemi ta­nár tartotta. Az orvostudomány rohamos fejlődése szük­ségessé tette, — mondotta az előadó — hogy «az egye­temes kereten belül az egyes szervek szerint « külön­féle ágak önállósítsák magukat. Csak a mozgató szer­vek kóros állapotaival foglalkozó diszciplin, s az orto­pédia nem tudott eddig érvényesülni oly méntékben, mint ahogy azt jelentősége megérdemelné. A Az egye­temi tanításban az ortopédia nem szerepi, m­ikent hall­gatásra kötelezett tárgy, s ezért a gyakorló­ orvosok nem is érdeklődnek eléggé az ortoipédiás bántalmak iránt, pedig az életiben nagy akadály, ha vs.Itaki pél­dául púpos, sánta vagy béna. A testileg fojgya­tékosok szociális védelme csak úgy valósítható meg, h­i­ az orvo­sok az ortopédiából az eddiginél intenzívebb tanítás­ban részesülnének. — Henry Fould német nagyiparos meisha­lt. Berlin­ből távirat érkezett Budapestre, hogy Henry Fould né­met nagyiparost agyvérzés megölte. Az értesíttés hamar elterjedt Budapesten, mert Fouldot a budagxesti társa­ság jól ismerte, felesége magyar nő s üzlettői és baráti kapcsolatok fűzték Magyarországhoz. Hem­ry fould aránylag igen fiatalon nagy vállalatok vezető pozíció­jába jutott. Elnöktulajdonosa volt az EGINiest-Prizeg Egyesült Magyar Magántelefon és Elefcá­nomos Ipar rt.-nak, amely az egész világra kiterjedő Ifould vállalat magyarországi fiókintézeteként működött. JTou­ldot sze­rették Berlinben, nagyrabecsülték a sokat .(J­otepa), «se­rény, széles látókörű férfiút. Életmódjában valósággal nyárspolgárian egyszerű volt, csak a mwalbSt szerett»,T' * folyton dolgozott, állandóan éjjel utazott, ht*iy nappalo­kat ne veszítsen, s­ talán ez a túlhajtott m­­onka okozta, hogy ilyen fiatalon,, alig túl az ötvenen m­eghalt. Fould körülbelül öt ével ezelőtt megismerte az 1 ZSlvent Prizeg magyarországi igazgatójának, Tedesco Au­rélnak « fele­ségét. Fould élénk barátságot érzett Irán óta, becsülte » 35 év körüli szép magas barna asszonyn­­­ik szinte nem modern tartózkodását. Tedesconé Erzsé­­bbet királyné­frizurát viselt és nem szerette a legújab­bb divatú ruhá­kat. Fould maga sohasem tagadta, hogy e­gyszerű család­ból származik, sőt, nagyon ragaszkodot­­t szülei szokás­­aihoz, megtartotta az ünnepeket és nem vezerette a min­den tradícióval szakító modern életet. Fo­­old halálával az özvegy hatalmas vagyon tulajdonába jut­ott. Férje­­halál­híre a francia Riviérán érte, ahonnan­­rögtön Berlinbe utazott. napsugár hercegnő Altay Margit - Lakner Bácsi - dr. Zakál Dénes szenzációs gyermekoperett-újdonsága kedden, ünnep­nap délután­­i 4 órakor a VÍGSZÍNHÁZBAN Játssza: LAKNER BÁCSI GYERMEKSZÍNHÁZA tervek rendkívül mérsékelt áron kaphatók Az Est­lapok kiadóhivatalában, VII., Erzsébet körút 18-20. BEKÜLDÖTT HÍREK. Péntek: Retro Jónás­: Pázmány Péter teológiája. Szen­t István Akadémia, 5 órakor, Szent István Társulat, Szentkirályi ucea 28. Uaheim Géza: A házasság ünnepe Normanby szigetén, Cobden Szövet­ség, 7 órakor, Kereskedelmi Csarnok, S­za­badság tér 12. Dr. Bausch G.: Az emberföldrajz elemeiről, Erzsébet Népakadémaia, 8 órakor, Szentkirályi ucca 7. Dr. Bácsi Jenő: Egy beteg önélet­rajza és ennek értelmezése pszichológiai szempontból, Indi­vidualpsychológiai Társaság, VIIH órakor, Közgazdasági egye­temi tanterem, Starb ucca 23. Dr. Bierbauer Virgil: A mai építészet újabb irányai. Vetített képekkel, Magyar Kult­úr­szövetség, 7 órakor, Horánszky ucca 16. Belépsidíj nincs. Bodó Károly: Sturmer,­­8 órakor, Eszperamtó Egyesület, Dohány ucoa 76. Dr. Cholnoky Jenő: A rizstermelés művelődési szem­pontból, Turáni Társaság, Országháza, XI. kapu. — A Magyar Diákok Pro Christo Szövetsége február 24. tartó konferen­ciájának megnyitása a Család­ uccai református Imaházban. Előadók: dr. Ravasz László, Dr. Kapi Béla, báró Pod­manicsky Pál, dr. Victor János, Szabó Imre, id. dr. Szabó Aladár, For­gács Gyula, Benkő István, Mura­ki­zy Gyula, Vargha Tam­ás és Szőnyi Sándor. A konferenciára vonatkozóan felvilágosítást ad az érdeklődőknek a Szövetség vezetősége, Üllői út 19. — A Dávid Ferenc Egylet műsoros eétje, 6 órakor, Unitárius Misszióház, Rákos ucca 3. Előadók: dr. Sereghy Elemerné énekesnő, Némethy Ferenc hegedűművész, dr. báró Dániel Gábor elnök, Józan Miklós püspöki vikárius, dr. Csíki Gábor lelkész, Árokháty Béla orgonaművész és Supka Magda. VILAGSZERZ HClft volt az életben és világs­­zenzáció a nagy sikert aratott bango­itófUmen­is ezredes árulása­­­i * THEODOR LO­MIS LIL DUG­OL­IER Kizárólagos j­oggal! FORL'im

Next