Pesti Napló, 1932. március (83. évfolyam, 49–72. szám)
1932-03-13 / 60. szám
1932 március IS ASZ, IFJÚSÁG Soha édesanyám ! írta: Bakos Ákos Az édesanyja leszalajtotta a szomszédos kézimunkából tba, hogy a Veronika kisaszszonytól hozzon piros pamutot, itt a minta ilyent, mert hiányzik még egy darabka a szőnyegből és annak a darabkának éppen pirosnak kellene lenni. Veronika kisasszonynak vásárlója volt. — Mingyárt Tomika, csak kiszolgálom őnagyságát — mosolygott a fiúra Veronika kisasszony örökösen rezgő, feketezsinóros cvikkerével. A gonosz ördög a megmondhatója, hogyan is történt ezután a szörnyű eset. A pulton a széthányt kézimunkák között ott hevert egy pár finom, bélelt, drága bőrkesztyű. A vásárló hölgy kesztyűi. — Ha nekem egyszer ilyen szép bőrkesztyűm lenne — sóhajtott nagyot Tomi. — Vedd ell — súgta valaki Tominak. — Vedd ell A kesztyűk már a Tomi kék matrózblúzában voltak. De dobogott is a szíve olyan kegyetlenül, hogy lélegzetet is alig kapott. — Megengedi, drága nagyságos asszonyom, csak egy pillanatra! Mit kér anyuka, Tomika? — fordult Tomihoz Veronika kisasszony. Arra emlékszik a Tomi, hogy este titokban a párnája alá rejtette a lopott kesztyűket. És most, ami csak, mit lát. A paplanja tetején a két kesztyű és már csúszik is fel először a bal, aztán a jobb kezére a pár kesztyű. És milyen világos van már odakint. Anyukája már nincs idehaza, igen, mondta az este, reggel korán elmegy, hogy elvigye a kézimunkákat. Mingjárt nyolc óra, a reggelije odakészítve az asztal sarkára. Sem a tanár úr, sem az osztálytársai nem csodálkoztak, hogy a Novák Tomiak milyen szép kesztyűi vannak és le sem veti azokat, csak úgy kesztyűsen ül a padjában. A szomszédja, Kovács Laci, észre sem veszi, hogy a Tomi nyúl a pad alá és zsebrevágja a fehér bádogskatulyát , soksok színes ceruzávaal, festékkel. Ott van a Kovács Laci uzsonnapénze is a könyvei mellett, az is a Tomi zsebébe kerül. Tíz percre csöngetnek. A kesztyű Tomi kezén. A Veszely Pista órája a padja sarkában. Már nyúl is a Tomi az óra után. Ellopja a Thaly Karcsi szép piroskötéses útleírását is, amit tegnap kapott a Karcsi a születésnapjára a papájától. Halmos tanár úr a harmadik órán a térképhez hívja ki Tomit. A tanár úr aranyceruzája ott a katedrán. Amikor a tanár úr félrefordul, már Tominál az aranyceruza. Csodálatos, a gyerekek egyike sem kiáltja: — Tanár úr kérem, a Novák Tomi ellopta a tanár úr aranyceruzáját! Egy óra, a fiúk mennek haza. A sarki boltos ajtajában Tomi kesztyűs keze belekap az ajtóba kitett zsákba és rakja zsebre marokszámra az amerikai mogyorót. Vak öregember árulja az újságokat a másik sarkon. Vevői csak beledobják az ölébe tolt kalapjába az újságért járó pénzt. Tomi odalopózik az öreg mellé s kifosztja a kalapot. Szép szál, pirosképű rendőr áll az út közepén. Micsoda ördögi gondolata támad a Tomi gyereknek. El kellene lopni a rendőr derekáról a pisztolyát. Már ott is áll a rendőr mögött. Kesztyűs keze már ott babrál a pisztoly tokján, amikor a rendőr egyszerre hátrafordul s mint a bilincs szorul két kemény keze a Tomi kezeire. — A csirkefogó gazemberségedet! — kiált nagyot a rendőr. Nohát, hogy valaki világos nappal a rendőrt próbálja meglopni, még hozzá egy ilyen becsületesképű kis diákgyerek!... No, gyere csak velem gyorsan a kapitányságra! ... — Nem én, a kesztyűk — kiabálja Tomi. A felháborodott rendőr keményen fogta a Tomi bűnös, kesztyűs kezét. De úgy, hogy Tomi nem bírta tovább a fájdalmat és keservesen jajgatni kezdett. — Drága gyerekem, mi az? — hajolt ijedten Tomi fölé az édesanyja. — Mi bajod! Mi rosszat álmodtál, ami így megijesztette! ... Tomi csodálkozva nézett szét kis szobájukban. Az óra éjfélre járt. Sápadt édesanyja kézimunkái ott hevertek az asztalon. Ott a maradék piros pamut is. De hol vannak a kesztyűk a kezéről?... Igen, most már visszaemlékezett. Őszinte gyerek volt. Elmondta édesanyjának, micsoda bűnös gondolat burjánzott fel lelke kertjében délután a Veronika kisasszony boltjában. Édesanyja rémült tekintettel hallgatta Falusi verebek Gyerekek, pesti gyerekek, láttatok-e már falusi verebeket télen? Ugye nem? Pedig hát azok csak igazán virgonc legények. Szép fényes tollazatuk nem olyan mocskos, mint a pesti verebeké. Ezeknek gúnyáját bepiszkolja a főváros sok-sok kéményének szálldogáló korma, mikor egész napon át az uccák porában ugrándozva keresik a hulladékot, hogy abból kikapargassák sovány táplálékukat. Téli időben úgy néznek ki, mint a mosdatlan, boglyas uccagyerekek s az egész napjuk folytonos küzdelemben múlik el az élelemért. Némelyik ház jólelkű madárkedvelő lakói az ablakpárkányra szórják a maradék kenyérmorzsákat. De abból ritkán jut a kis verebeknek, mert az uccák szemfüles galambjai elcsipkedik előlük a zsákmányt. Szegény kis városi verebek! Alkonyatkor többnyire éhesen lepik el a sétányok és az uccák fasorait, a megszokott éjjeli szállásukat, ahol fejecskéjüket a szárnyuk alá dugva, szélben, hóviharban fagyoskodva húzzák meg magukat a kopár ágakon. Mennyivel jobb dolguk van a falusi verebeknek. Ezek vidéki friss levegőben, szép tiszta tollazattal röpködnek a tanyák s a falvak udvarai körül. Nem kell egész napon át élelem után szálldogálniok. A baromfiudvarokon elszórt ocsúból a szárnyas háziállatokkal együtt lakmározhatnak, míg az öreg kakas el nem zavarja őket a dús terítéktől. De hát ezek a haszontalan kis madarak elég szemfülesek, hogy a másik oldalon ismét visszaszálljanak a tyúkok közé s míg a kakas megint észreveszi őket, hirtelenében ott is felcsípnek egy-két magot. Azután meg a falusi szemétdombok is milyen kincsesbányái a hulladékoknak, melyekből a kis verebek könnyűszerrel csipegethetik ki az ennivalójukat. Így persze a falusi verebeknek mindig elég eledelük akad s télen sem térnek éhesen nyugalomra a jól kiválasztott éjjeli szállásaikba. Ezek nem a fák tetején gunynyasztják ám át a téli zord éjszakákat, mint a szegény kis pesti verebek, hanem bebújnak a szalmakazlakba meg a szénaboglyákba. Ha csak szerét tehetik, beosonnak az istállók padlására meg a juhaklokba is s ott összebújva, jó meleg helyen bóbiskolják át az éjszakát. Szörnyű szemtelenek ezek a csapatosan szálldogáló kis madarak. Mindenüvé betolakodnak, ahol jól érzik magukat. Tavasszal párosan szétoszolva a háztetők eresze alá, a padlások védett zugaiba, a vén fák odvas ágai közé rakják fészküket, ahol nem éri őket a vihar, a zápor. Hacsak tehetik, elfoglalják a még vissza nem tért fecskék tavalyi fészkeit. Friss tollakkal kipárnázzák azok belsejét s ott költik ki fiókáikat. Szegény kis fecskék, mikor tavasszal ide visszajönnek s felkeresik régi fészküket, már ott ülnek a verebek s kemény csőrükkel kergetik el onnan a régi gazdáit. No de azért a falusi verebek sorsa sem egészen rózsás. Azoknak is akad sok ellenségük. Nemcsak a macskák leselkednek rájuk, hanem a vércsék, szarkák, kányák röptükben is elfogják őket s egykettőre végeznek velük. Azután meg nemcsak a gumipuskás gyerekek vadásznak rájuk, hanem nagy puskával a felnőtt emberek is közéjük lőnek, mikor az eléjük szórt csalétekre csapatostul leszállanak. Egy-egy lövésre 20—25 veréb is áldozatul esik s ízletes pecsenye lesz belőlük. Persze, ti pestii gyerekek még nem ettetek verébpecsenyét? Azt csak faluhelyen szokás sütni. Talán már ott is kimegy a divatból. Pedig finom pecsenye szalonnába takarva a pirosra sült verébmelle. Csak az a baj, nagyon apró falatok esnek belőle. Harminc veréb is kell hozzá, hogy egy kis tálra való pecsenye legyen. Azután meg, akinek nincs puskája, annak nagy fortélylyal kell hozzálátni, hogy ennyi kis madarat tőrbe csalhasson. De hát hogyan is lehet ennyi verebet összefogdosni? Bizonyára kíváncsiak vagytok rá, kis olvasóim. Sokféle ravasz módja van annak, de a legérdekesebb, ahogyan Mihály bácsi, az öreg juhászgazda csinálja. No ezt elmesélem nektek. Mihály bácsi sötét este, a fejősszéken, a birkaakol belsejének egyik sötét sarkában ül. Magára teríti földig érő nagy bundáját, maga körül krinolint formál belőle s a térdei alatt kissé nyitvahagyott rés mögé állítja az égő istállólámpást. Míg így csendesen üldögél, a juhászbojtárok hosszú póznákkal bökdösik az akol szalmatetejének belső részét, hova a verebek éjjeli szállásra szoktak bebújni. Ezek a szokatlan zajra felriadnak s a tető alól kiröppennek a sötét akolba. Ott meglátva Mihály bácsi lámpásának fényét, zavarukban azt hiszik, hogy onnan egy kis nyílás világít feléjük, amelyen át kirepülhetnek a szabadba. Mindnyája nekirepül hát a lámpafénynek s a bunda alá buknak, honnan Mihály bácsi hirtelen összekapkodja s a tarisznyájába rakja a tőrbeesett verebeket. Ugye, édes kis olvasóim, sajnáljátok azokat a kis madarakat. Kár is értük, mert sokkal kevesebb bajt okoznak a torkosságukkal, mint amennyit használnak azzal, hogy tavasszal s nyáron át pusztítják a hernyókat és kukacokat, a gyümölcsfák nagy ellenségeit. Annuska nagymama fia beszédét, aztán könnyes arccal borult rá: — Ebből a csúnya álomból megtanulhattad gyerekem, hogy egyik bűn szüli a másikat. Ugy-e megígéred, hogy még gondolatban sem fogsz többé ilyen aljasságra gondolni. Ügy-e soha, soha?!... — Soha édesanyám! — ugrott fel kis ágyában Tomi és átölelte édesanyját. — Soha édesanyám, soha! POSTA Ronny. Versei tehetségesek és a 4-es számút közölni is fogjuk. De (és ezt másoknak is üzenjük) a közlésre elfogadott versekre csak az Önképzőköri verspályázatra beküldött versek után kerülhet sor. Ezért kérjük az ifjú költőket, hogy ne sürgessenek és várjanak szépen a dolgok rendjére. Versei csinosak, tiszták, és ha kifejezési formájuk nem is valami egyéni, megérdemlik, hogy buzdításul foglalkozzunk velük. A jó vers, amely kiemelkedik a közepes versek sorából, ritka dolog. Spelter Angyalka: Nagyon szépen viselkedtél. Megdicsérlek érte. Várom újabb leveledet. Kunszegi Iván: Leveleid rendesen megérkeznek. Üdvözöllek. Sulyok Jancsika: Remélem, vágyaid mielőbb teljesülnek. Milyen volt a bizonyítványod? Vértes Márta: Legyél továbbra is szorgalmas. Kalmár Zsuzsi: Te vagy az egyik legszorgalmasabb kis Olvasóm. Farkas Zoltán: Csütörtök. László Lajos: Csak aki szorgalmas. Winterstein György: A nyugatrómai birodalom utolsó császára Romulus Augustunus volt. Galambos Győző Miklós: A nevedet sajátkezűleg írd alá! László Kató: Sokszor üdvözöllek. Kohn Erzsike: Örömmel várom ígért leveledet. Spitzer György: Minden jó rejtvény sorra kerül a beérkezés sorrendjében. Nagy Rözsike: Gratulálok, mert már a legelső megfejtésed hibátlan volt. Várom a többit. Grünwald Judit: Miért voltál olyan bátortalan? Feiler Lívia: Várom a versedet. Seeberg Elemér: Ügyes versedért szeretettel szorítom meg kezedet. Fodor Ágica: Remélem, már meggyógyultál! (A többi levélre jövő héten válaszolunk.) Számtan (Kerekes Dénes) Melyik az a szám, amelyikhez 32-t hozzáadva s az összegből 10-et kivonva 54-et kapunk? Megfejtések és jutalmak Vízszintes: 1. Amen. 5. Kéve. 9 Látóhatár. 11 Ide. 12 Erő. II. Lezár. 16. Am. 18. Bog. 19. BévO. Teleki tfz. 23. Oda. 21. Elé. 23. Re. 26. Óra. 28. Bs. 29. Ravatal. TÖLTŐTOLLAT nyert: Tóth Eszter Budapest. CSOKOLÁDÉT nyertek: Kikter Juliska Rákospalota els• T'!i Oyíirsky Kecskemét. KÖNYVET nyertek: Szántó Ágnes Arad és Csányi Gyuri Budapest. Önképzőkörök verspályázata Nyíregyházi városi felsőkereskedelmi iskola: Csak szálljatok írta: Tóth Gyula, IV. évf. Csak szálljatok ti vad gondolatok, Kergessétek egymást vadul! Hisz egyszer úgyis megállotok, Hogyha majd én leszek alul A vérfagyasztó küzdelem után, Mely a szívem hasítja szét... Pe ha megálltok némán és után. Végetek oly isteni szép Lesz ám majd a dühös sáskarajnak, Amely úgyis lesi, várja Bizakodón, hogy vége lesz a rajnak Ajkukon; nékik csend járja Jutalmazásul szörnyű vétkükért. Ne vessünk semmit szemükre És koszorústul vigyék a babért. Ha eltávoznak örökre, Csak szálljatok és kergetőzzetek, Mint a méhraj az ágakon, Hisz úgy sincs már semmi értéketek, Csak hulljatok porrá vakon! ... Csak szálljatok ... szálljatok, ... szálljatok, Ne tudja meg a nagy világ, Hogy holt ember szívében jártatok ... Szálljatok, a sír nyugtát ád! II. M. kir. állami mechanikai és elektromossági szakiskola: Jöttem hívatlan Irta: Szűcs Gábor Iván, I. évf. Itt vagyok én Nem láttok engem? Egy új Isten Egy új világ Mely jövő szentségével Imádásra vágy. Miért nem láttok? Tán azért, mert jöttem Mint a fergeteg hivatlan?! Mert akartam Vagy mert nem akartam. Vagy mert fiatal vagyok Es tüzes a vérem S mert a vetett konccal Soha be nem érem??! Mert kitárom karom Hogy megöleljek mindent Hogy lerombolok szentségtörő hitet S imádok fenséges szerelmet?! Ha elnyomtok, azt hiszitek Megöltök engem? Nem éritek el soha! A századok vajúdtak értem És megszülettem Accillesi páncéllal borítva öntott ki méhéből az isteni föld És láva a vérem Ujjongó fiatal vérem! FEJTÖRŐK A megfejtések postára adandók S napon balMl Cím: Pesti Napló. Budapest, Rákóczi út 54. A cím fölé feltűnően írandó: Fejtörök. A helyes megfejtők közt csokoládé-, öltőtoll- és könyv. Jutalmakat osztunk ki. Egy helyes megfejtéssel is lehet pályázni. Betűrejtvény (Szent Bözsike, Győr) Pontrejtvény (Teszáry Béla, Kecskemét) dd . g ny. jt. zk dj. . m . g . t. k. r. d . r A fenti mondatból hiányzanak az öszszes magánhangzók. Tessék elolvasni! Betűrejtvény (László Kató, Budapest)