Pesti Napló, 1933. szeptember (84. évfolyam, 198–222. szám)
1933-09-01 / 198. szám
I Ara 16 Kitér Ma: Tisztviselő Napló (Ingyen külön melléklet) — Teljes heti rádióműsor Budapest, 1933 A 84. évfolyam 198. szám Péntek, szeptember 1 ELŐFIZETÉSI ARAKJ Egy bóra 4.— pengi Negyedévre 10.80 pengő Félévre . . 2160 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér Ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap ..... 32 fillér FESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG | Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL| Erzsébet körút 18—20 sz. TELEFOZM: 455—50-től 455—57-ig, 464-18 és 464-19. Szerkesztőség Bécsben» L. Kohlmarkt 7. ostroma Még mindig és már megint, a barna propaganda ostromgyűrűjében még mindig és már megint »kritikus napok« közt várja Bécs a felmentő... Európát. Diplomáciai alapon már egyáltalában nem lehetne »osztrák helyzet«, hiszen diplomáciai alapon a kérdés már rég meg van oldva, hiszen az Amschlusst Berlinben hivatalosan elejtették, hiszen valamennyi nagyhatalom síkraszállt Ausztria függetlenségéért. De ezzel szemben... ezzel szemben még mindig egymást követik a támadások Ausztria ellen és azoknak jelentősége nem kisebb, de nagyobb lesz azáltal, hogy ez a külső támadás... belsejében éri Ausztriát. Mert bár többnyire saját polgárai azok, akik a nácijelszavak deliriumában elbódultan rohannak neki — a falnak, de kétségtelen, hogy Bécs nem... Gráccal vagy Salzburggal áll szemben. Nem a náciforradalom — fiókjaival, de magával az egész német nemzeti szocializmussal. Nem néhány száz, vagy néhány ezer »beszervezett« osztrák nácival áll szemben az osztrák kormány, nem egy párttal, hanem magával a forradalommal, nem egy szervezettel, hanem egy folytatólagos államcsínnyel, egy olyan akcióval, amelyben a szervezkedés — merényletté, a propagandalázadássá fajul, egy olyan akcióval, amelynek végcélja kétségtelenül az Anschluss... csak ép hogy .. .,Anschluss közjoga nélkül, az Anschluss lényege — annak nemzetközi jogi formái nélkül, a pártpolitikai Anschluss, a nemzetközi jogi Anschluss nélkül. Hiszen nem kell magyarázni, hogy ha Ausztriában a nácizmus hatalomra kerülne, akkor Ausztria önállósága a múlté lenne... de nemcsak Ausztria önállósága lenne a múlté, hanem Ausztria — Európája és Európa Ausztriája is. De megrázkódtatással fenyegeti egész Európának, legalább is Európa jó részének közgazdasági életét — még győzelem nélkül is ez az akció, amely Ausztriát nem hagyja nyugodt élethez jutni és folytonos attentátumaival, merényleteivel, támadásaival új és új válságokba sodorja ezt a kis országot, amely talán régi hatalmának fénypontján sem jelentett olyan ütközőpontot a nemzetközi életben, mint most. Ausztria most először próbált igazán ... osztrák lenni és igazán a magáé lenni. A maga életét élni, a maga hegyei közt, a maga fővárosában, amely valóban kedélyt és művészetet árasztott maga körül. Ami Ausztriában most folyik, az nem a pártok harca, hanem magának az országnak önvédelmi harca. Ezt a harcot igazán csak a befejezése által lehet abbahagyni, hiába állna meg a harcban a védősereg, a kormány, ha pihenés nélkül folytatják azt a barna ostromló hadak. A hatalmak részvéte, és rokonszenve mind Ausztria felé fordult, Franciaország, Olaszország, Anglia ragaszkodnak az osztrák nép függetlenségéhez. Ausztria nincs magára hagyva ebben a harcban, de néha mégis az a látszat, mintha egy Dávid viaskodna Góliáttal. Egy biztos. Maga az osztrák kormány szívesen békülne , ha hagyná... a náci. De a nácizmus nem békét akarna, hanem feltétlen kapitulációt, hogy az ostromlott vár ártja meg magát, és tűzze ki a barna lobogót! Ezt pedig Ausztria nem teszi és nem teheti. Doli fuss, Ber, Vaugoin előtt ott lebeg Brüning. Schleicher, sőt most már Hilgenberg példája is. ők már látják, hogy a demokrácia idealisztikus ereje nem hajlítja meg a barna lázadás feervverét; ők már tanultak a németországi példából: nemcsak azt tanulták meg, hogy minden politikai, képtelenség sehítsége is — ha engedik, hanem azt is, hogy csak akkor lehetséges egy ilyen »siker«, ha... tűrik. Mindenkinek joga van a demokráciához, kivéve azoknak, akik a demokráciát — a demokrácia felforgatására akarják felhasználni. Mindenkivel szemben érvényesíthetők az alkotmányos küzdelem eszközei, kivéve azokat, akik nyíltan hirdetik az alkotmány letiprását, a diktatúrát. »Szemet szemért, fogat fogért.« Ez volt már néhány hét előtt az osztrák közbiztonsági miniszter, Fey nyilatkozatának lényege. Most az a kérdés, mennyi erőt tud Ausztria önmagából meríteni ehez a küzdelemhez. Ehez a küzdelemhez, melyet a maga nevében, de az egész világ számára folytat. A maga kockázatával — de egész Európa számára. A mi számunkra a »német-osztrák« viszony alakulásából az a legfontosabb, hogy egy kis ország, amely szomszédunk, meg tudja őrizni a maga függetlenségét. Mi minden önvédelmi harcot rokonszenvvel, nézünk, mindezt küzdelmet: a jogért, a rendért, az igazságért. Igenis, fontos az, hogy a saját ideáljai szerint boldoguljon s ne oktrojáljanak rá kívülről politikát, világnézetet, jövőt , vagy pusztulást. A régi Ausztriában járt az a szállóige, hogy: »mindig elkésik egy gondolattal«. Ha most elkésne, nem egy gondolattal késik le, hanem egy korszakkal; ha most elkésik, világtörténelmileg sem tudja behozni soha ezt a késést. A legkevesebb, amihez egy országnak joga van, hogy ne avatkozzanak bele belügyeibe, hogy ne veszélyeztessék mindennapi életét ilyen mindennapi propagandarohamok. Se olyan események, amelyek Klagenfurtban történnek, se olyan események, mint amelyek Innsbruckban történtek. Sem olyan események, amelyek ... olyan zajtalanul történnek, mint például az osztrák postánál leleplezett nácikémszervezet, amely a megjelent hírek szerint a hivatalos levelezéseket és beszélgetéseket is ellenőrzés alatt tartott. Mennyi segítséget várhat Ausztria a Népszövetségtől? Ki tudja. Ez a »címzett« nagyon gyakran ismeretlen helyen tartózkodik ... Mennyit várhat a nagyhatalmaktól? Ez most fog eldőlni, politikai és közgazdasági vonatkozásaiban egyaránt. Mindenesetre a legnagyobb európai közérdek és főleg Közép-Európa nyugodt és egyenletes gazdasági fejlődésének érdeke, hogy Bécs felszabaduljon az ostrom alól. De minél előbb ... Minél előbbi Tisza-folyó, Bacher és Talbot írta: Friedrich István Nagyon szép lehetett a tiszai emlékhajózás. Kedvesek a tábortüzek, a máglyák és a part mentén száguldozó lovasok. Nem volt felesleges demonstráció. Én legalábbis a munka demonstrációját látom benne. Annak az elhatározásnak a világgákürtölését, hogy az uralkodó rendszer igenis a szőke Tiszát be akarja kapcsolni a nemzeti munkába. Legutóbb beutazták a Balatont, most behajózták a Tiszát. Akkor is, most is, szép szónoklatokat hallottunk arról, hogy mi mindent kellene csinálni ezekkel a nagy vizekkel kapcsolatosan, hogy dolgozó társadalmunk prosperitását előbbre vigyék. Most már csak az a kérdés, hogy mindaz, amiről megállapították, hogy meg kell csinálni, mikor, hol és hogyan fog megvalósulni. Azután, hogy ott az ünnepélyes emlékhajózás keretében kibontakozott elgondolások finanszírozását hogyan képzelik el. Szóval, a nyitány és a prológus után következnie kell a tulajdonképpeni előadásnak, a verejtékes és értékeket termelő munkának. Szinte elcsodálkozik az ember, hogy milyen gyorsan ment a teendők megállapítása. Filmszerűen pergett a hasznom, beruházások programja. Partok kiépítése, rakodók létesítése, tárházak emelése, hidak építése, a hajóforgalom növelése, hatalmas csatorna- és zsilipművek létesítése és sok mindenféle egyéb feladat vonult el a hajókiránduláson résztvett előkelőségek szemei előtt. Mi minden volna itt csak egyedül a Tisza mentén elvégezni való! Mennyi hasznos és produktív beruházás! És milyen kár, hogy ezt a tiszai utazást nem bonyolították le már évekkel ezelőtt. Akkor, amikor a kincstár még százmilliós feleslegekkel büszkélkedett és Argonautáink egymás után hozták haza a kölcsönöket. Akkor, amikor nem találtak egyéb hasznos beruházási lehetőségeket, mint a lillafüredi mélyfúrást és palotaszállodaépítést, a külföldi bérházak gründolását, különféle álszövetkezetek létesítését, önhibájukon kívül bajba került uraságok kastélyainak a megvételét, a belügyi vigadó berendezését, a kelebiai uradalomnak a beinstruálását, a Budapesti Hírlapnak nyolcmillióval való alimentálását, a Bacher-féle malomkonszern adósságainak a kifizetését, a Talbotcentrále létesítését és egyéb hasonlókat. Micsoda hatalmas összeg jönne ki, ha csak ezekre a nekibuzdulásokra kiadott milliókat adnám össze. Mi mindent létesíthettek volna ebből a summából hazánk elhivatottjai. De maradjunk csak a két legutóbbinál. A Bacher- és Talbot-ügynél. Az elsőnél azt mondották, hogy azért kell az államkincstárral a malomkonszern angol tartozásait kifizettetni, nehogy a külföldön magángazdaságunk hitelképessége megrendüljön. Ennyire voltunk még akkor rátartiak a bonitásunk szempontjából. Még magáncégek adósságait is kiegyenlítettük verejtékes adófillérekből csak azért, hogy fináncpresztizsünkön csorba ne essék. Némelyek szerint húszmillió pengőbe, mások szerint harmincmillió pengőbe kerül a kincstárnak a Bacherék szanálása. Ennyit áldoztunk a Molitium oltárán. Azt is mondták még akkor, hogy külpolitikai érdekek is kívánják ennek az ügynek ilyeténképpen elsimítását. De külpolitikai momentumokkal hozakodtak akkor is elő, amikor a Dunántúli Villamosmű létesítése lett egyszerre a legsürgősebb »elgondolás«. És most itt van a Talbot-centrálé óriási befektetéssel és súlyos amortizációs terhekkel, de ki nem használt kapacitással. Félbemaradt MÁV-elektrifikálással. Ha a főváros nem áll kötélnek, akkor csak olyan parádés, villamosmű lesz a bánhidai, hogy hirdesse az egységespárti rendszer alkotási géniuszát. Amely nem férvén már bele a bőrébe, olyan alkotásokban tombolta, ki magát, amelyekre egyáltalában nem lett volna még szükség. Nekem tehát a Bacher és a Talbot jut az eszembe, amikor a szépen sikerült tiszai emlékhajózásról olvasok. És felette sajnálom, hogy nem a Bacher meg a Talbot megszületése előtt indult el útjára ez a tanulmányi hajó. Mert akkor valószínűleg nem a Bacherre és a Talbotra mentek volna el azok a tíz- és tízmilliók, amelyek most olyan nagyszerű szolgálatot tehetnének, ha megvolnának.Hát nem pech az, hogy a bethlenizmus virágzása idejében inkább Lillafüredbe, bérházakba, álszövetkezetekbe, protekciós szanálásokba, belügyi vigadókba, Kelebiába, Budapesti Hírlapba, Bacher-konszernbe és Talbot-villamosműbe dugták