Pesti Napló, 1936. május (87. évfolyam, 100–125. szám)
1936-05-19 / 115. szám
13 Vasárnap Békét követeltek a világ frontharcosai a londoni táborozáson. Londonból jelentik: A sondoni frontharcos táborozáson vasárnap 12 volt hadviselő állam 50 frontharcos szövetségének képviselői gyűltek össze lord Harrowby vendégeiként. A staffordi püspök istentisztelő után Ormsby-Gore képviselő mondott nagy beszédet, amelyben kijelentette, hogy ha a méltányosság és a jóindulat nem diadalmaskodik a szenvedélyek és viszályok felett, akkor a modern tudományos eszközök megsemmisítéssel fenyegetik a civilizációt. Gróf Takách-Tholvay József a magyar frontharcosok képviseletében köszönte meg a vendégszeretetet s kijelentette, hogy az emberiséget nem a háborúk viszik előre, hanem az igazság és az egyenlőség eszméi. A táborozás befejezéseképpen minden ország küldöttsége egy-egy fát ültetett el lord Harrowby kastélyának parkjában. Meghalt Londonban Nahum Sokolov cionista vezér. Londonból jelentik: Nahum Sokolov, a cionista mozgalom egyik vezére, londoni lakásán meghalt. A cionista eszme egyik legtehetségesebb és legérdekesebb vezéralakját vesztette el benne. Sokolov 1861-ben az oroszországi Vizgorodban született, író, politikus, filológus és szervező volt. Verzl-lel egyidőben kapcsolódott be a cionista mozgalomba, ő mondotta az első héber beszédet a cionisták kongresszusán s az ő indítványára tették a hébert a kongresszusok hivatalos nyelvévé is. Különösen a háború alatt és után fejtett ki diplomáciai tevékenységet a palesztinai gondolat érdekében. Weizmannal együtt közreműködött a Bargotti-deklarácó megszerkesztésén. Vezetője volt a Comité Delegation des Juiksnek, 1931-ben a XVII. cionista kongresszus elnöke. A prágai XVIII. kongresszus ismét elnökké választja és az 1935. évi luzerni kongresszuson a cionista világszövetség díszelnökévé választották. II LEGJOBBAN FOGAD BAUER ALADÁRNAI UBHHKossuth •HBUHHorthy I Kossuth Lajos ucca 14—M, tel. 897-04,897-241 1 Horthy Miklós út 18. szám, telefon 067—86 I PESTI NAPLÓ 1936 május 17 LOSPORT Egy szerencsétlen Király-díj Az égi hatalmak nem barátai a Király-díjnak. Negyven esztendeje van, hogy üldözik. Hiába dolgozik ezer szabónő, kalaposnő a Király-díjra, hiába készül a tavaszi divat, az ég rendesen nyakonönti az egészet. Elrontja a lóverseny ünnepét. Ezúttal különösen kegyetlen volt az időjárás. Már a koradélutáni órákban rákezdte, úgyhogy a közönség fele otthon maradt. Visszaakasztották az új emprimét a szekrénybe és a cilinder is bevándorolt boxába, a skatulyába. Az olcsó helyen, ahol az egésznek »nincsen teteje«, csak egypár század esernyős,de ennél jóval nagyobb területen, üres lépcsőket lehetett látni. Ezt is csak a vastag záporon keresztül, mely irgalmatlanul zuhogott kifogyhatatlannak látszó tartályából. A Király-díj parádéja úgy fenn a tribünökön, mint lenn a füvön szánalmas látványt nyújtott. A lovak mintázott egerek mentek a starthoz, a máskor ragyogó zsokédresszek most színtelenül hatottak- Ugyanez a kép a tribünökön. Ázó-fázó tömegek, burberry alatt gyűrődő »divatcsodák« és hölgyeink kalapján sem a virágnak, sem a gyümölcsnek nem tett jót a máskor áldásos eső. Pedig micsoda remek társaság volt itt együtt! Mennyi szépasszony, mennyi érdekes ember. Hiába, így nem hathat semmi. Kellő világítás, kellő fény híján! A színésznő a reggeli sötét próbán... vagy este, a reflektor alatt, quelle différence! Még egy maharadzsa is tehetetlen ilyenkor. Igen, Amarjil Singh herceg csodálkozott ezen az Indiában ismeretlen zápormennyiségen. Elmondjuk neki, hogy egész héten szép idő volt. És megjósoljuk, hogy ez nagy verseny után eláll majd az eső. Ez volt az egyetlen reális eredmény ezen a napon. A mély talaj felfordított minden formát. Egyetlen favorit sem tudott boldogulni. A Király-díj? Cagliostrot megverték! A reás favorittal könnyen végzett a Lesvári ménes Try Well-je. Ha van valami megbékéltető a Festetics-ló vereségében, talán az, hogy egy háromévesnek, egy derbylónak jutott a dicsőség, hogy a »monarchia« legkülönb lovát legyőzte. Vagy pedig Cagliostro napja végleg leáldozott? A csalódott versenytéren hamar elterjed a hír, hogy az ötéves telivér a szégyen elől visszavonul a magánéletbe ... Nem mutatkozik nyilvánosan többet. Átadja helyét a fiataloknak. Talán igaza van. Mert a sár nem mentség. Jól tudjuk, hogy a könnyűterhűnek kevesebb akadály a mély talaj. De helyes a véleménye azoknak, akik azt mondják, hogy se Kincsem, se Tokió nem maradt volna lea mély talajon. Sőt! Cagliostro számára a nehéz talaj előnyt jelentett azelőtt! Azelőtt! A két megnyert Király-díj idején... Ez is elmúlt. Új nevek jelennek meg az élen. Duce is ötödik ma. Bohó, Rang hátul. A szerény. A kapurtalai maharádzsa fia esőköpenyben, esernyővel a vasárnapi Király-díjon derék Situtunga harmadik... Cagliostróhoz nagyon közel. Mily eltolódások. Egy szerencsétlen Király-díj. A Lovaregyletnek 30—40.000 pengős kárt jelentett ez az idő. Egy Király-díj díját. A könyveseknek azonban ugyanekkora szerencsét. Mennyi előrefogadás veszett el. Mennyi reménység dőlt össze. __ De a nagy kárért még a kis »gyorssegély« is csődöt mondott e május tizenhetedikén, a kis versenyekben sem lehetett fogadni. Csupa autszeider, csupa meglepetés. A közönség elkeseredetten hagyta el végül az ázott homokot. Talán annak az úrnak volt igaza, aki a kijáratnál mérgesen kiáltott fel: — Ez nem Király-díj, ez vízipóló volt! Feiks Jenő * A Millennium-díj lefolyása. Indul hét ló. Sima start. Cagliostro, mely múltkor állva maradt, ezúttal eloszlatja a kételyt, könnyen az élre ugrik és fölényes nyugalommal egy-két hosszal vezet. A mezőny lassanként gyengül, különösen Duce esik hátra... egyedül Try Well követi nyugodtan Cagliostrot a távig. Itt a hároméves biztos fokozással az élre vonul és az ostor alatt újítani képtelen Cagliostrot könnyen elhagyja Az utolsó száz méteren a Horthy-istálló másik lova, Situtunga erős szpíddel közeledik Cagliostróhoz és félhosszal harmadik lesz. A többi futam is úgyszólván kivétel nélkül meglepetéssel végződött. Részletes eredmény: 1. Szepes (Gutai) 1, Adamas (Vrabel) 2, Murát (Csaplár) 3. F. m.: Tekergő, Szép, Also, Ultimo, 2 h., 2 h. 10,19, 13, 14, 16. 1/s, 4, 5. Befutó 5:50. II. Déda (Nagy G.) 1, Bársony (Szabó L. N.) 2, Szimat, (Klimscha) 3. F. m.: Lancia, Pauline, Ultimo G., Botor, Salome, Fürstenbrand. B h., 1. h. 10:122, 25, 15, 29. 6, pari, 10. Befutó 5:256. III. Gavallér (Seherbal) 1, Csatártó (Esch) 2, Mulass (Gutai) 3. F. m.: Satan, Aderno, Kritikus, Acacia, Bitang, Mérgespuszta, Maitresse. 2 h., Vs h. 10:65, 24, 45, 49, 6, 10, 10. Befutó 5:696.50. IV. Trywell (Balog) 1, Cagliostro (Esch) 2, Situtunga (Teltschik) 3. F. m.: Duce, Hang, Satura, Bohó. 2 h., '/ h. 10:40, 16, 14, 23. 2'/1, 6/iorea, 5. Befutó 5:49. V. Tokozló (Berta) 1, Timoleon (AH) 2, Alba (Klimscha ,T.) 3. F. m.: Kiszombor, Amourette, Rajta, Csók, Visegrád, Nyh., 5 h. 10,60, 17, 14, 17. 5, l'/i, 4. Befutó 5:97. VI. Mayerling (Esoh) 1, Bomba (Szentgyörgyi) 2, Moulin Rouge (Hatscher) 3. F. m.: Diabolo, Baranya, Liptóvár, Boccaccio. ÍVi h. f h. 10:52, 21, 19, 20. 2, 5, 4. Befutó 5,145. VII. Rózsám II. (Teltschik) 1. Babos (Gutai) 2, Signorina (Esch T.) 3. F. m.: Pici, Napszámos, Adamas, Tiro, Bálczó, Potőr, Baba, Dany, Sylva. ötnegyed h., l'/s h. 10:45 19, 33, 30. 2Vi, 5, 6. Befutó 368. Legközelebbi versenynap: holnapután, erdosf csüütörtökön. (Szombaton nincs lóverseny.) — József főherceg első elnöklése az Akadémia közülésén. Vasárnap tartotta közülését a Magyar Tudományos Akadémia. József főherceg első ízben elnökölt az Akadémia közülésén, amelyen megjelent Horthy kormányzó feleségével, Auguszta és Magdolna főhercegnő, Hóman kultuszminiszter, Darányi földművelésügyi miniszter és Szily Kálmán államtitkár. József főherceg megnyitóbeszédében hangoztatta, hogy a tudományos irodalom nyelvének is magyarosnak és színesnek kell lennie. Ezután az igazságos béke szükségességéről beszélt, majd kijelentette, hogy egy nemzet nagysága, művelődésének, lelki fejlettségének fokától, áldozatkész hazafiasságától függ. Voinovich Géza főtitkári jelentését olvasta fel és közölte, hogy az Akadémia idei nagyjutalmát Rados Géza kapta. Lenhossék Mihály az Akadémia első elnökeiről, Schütz Antal az akadémikus Prohászkáról tartott előadást. A közülés után az Akadémia tagjai a Dvina Palotában díszebédre gyűltek össze, amelyen József főherceg a kormányzót köszöntötte fel. Hóman kulluszminiszter poharát József főhercegre, az Akadémia új elnökére emelte. — Ifj. Horthy István a Diósgyőr-Vasgyári ref. egyház főgondnoka. Miskolci tudósítónk jelenti: A Diósgyőr-Vasgyári ref. egyházközség vasárnap ifj. Horthy Istvánt főgondnokául választotta és erről táviratban értesítette. — Mikecz Ödön az állami beavatkozásról és az alkotmányvédelemről. Mikecz Ödön, a miniszterelnökség sajtóosztályának vezetője vasárnap délben Miskolcon »Társadalmi problémák« címmel tartott előadást. Megállapította: történetünkben mindig katasztrofálisak voltak azok a korszakok, amikor a politika a hatalmi pozícióért folyó harcok taktikai színterévé változott. A továbbakban a vidék kulturális munkájának nemzeti jelentőségét fejtegette, majd a közjogi kérdések szerepéről beszélt a politikában. A háború után bekövetkezett idők egyre több és több téren teszik szükségessé az államhatalom beavatkozását, mondotta. Abban a versenyben, amely a világrészek, államok és nemzetek között folyik, csak a leghelyesebben és legcélszerűbben megszervezett organizmusok állják meg a helyüket. Ez az oka annak, — és nem az alkotmány ősi intézményei ellen feltörő tendenciák — hogy a nemzet egyetemes érdekeit képviselő államhatalom benyúl olyan területekre is, amelyeken eddig nem szoktuk meg a beavatkozást. Ez nem diktatúra és alkotmányvédelem ellentéte, hanem a szervezés és szervezetlenség ellentéte. Amikor egy nemzet válságos órákat él, szükségszerűleg háttérbe kell szorulnia a közjogi kérdésnek; gróf Bethlen István is ezt a nézetet vallotta 1910-ben és 1918-ban mondott beszédeiben. Nem alkalmasak a közjogi problémák arra sem, hogy taktikai meggondolások alapján vessék fel őket, mert szükségszerűleg a legsúlyosabb ellentétek felidézésére vezetnek. A Király-díj lefutása nemcsak kimagasló sportesemény volt, de egyben ragyogó divatrevü is. Ott láttuk a budapesti társasélet legfényesebb nevű hölgyeit a divat új kreációiban. A divat sok meglepetése közül a legnagyobb tetszést Schmideg szűcs (Párisi ucca 3.) szőrmecsodái aratták, elsősorban a mesésen szép ezüstrókák, az előkelően elegáns nerz- és vakondkeppek, s az elragadó nyakkendők. Háromhetes társasutazás Amerikába. Manapság nem nehéz az Újvilágot meglátogatni, mert a Hamburg Amerika Line gyorsgőzösei pontosan minden csütörtökön indulnak Hamburgból és az egész kirándulást 3 héten belül lebonyolíthatjuk. A legnagyobb luxussal felszerelt Hapag gyorsgőzössel megtett utazás pihenést és szórakozást jelent, mely után a világ legmodernebb metropolisának felejthetetlen életét élvezhetik. S. O. S. a szíveknek. A mai idők sok gondja és küzdelme nagy megterhelést jelent a szervezetre, de különösen a szívre. Kímélje szívét, ameddig nem késő. Igyék Hag-kávét, amely valódi legfinomabb babkávé, azonban szavatoltan koffeinmentes. Több mint, 40.000 orvos ajánlja. A cipődivat, a járás és a nő jelleme. André Perugia, a híres divattervező legutóbb előadást tartott Párizsban a női cipőkről. Szerinte a női cipő és a szekszepil elválaszthatatlan egység. A magyar Ruggyantaárugyár megelőzte a divattervezőket, amikor forgalomba hozta az EMERGÉ női divatcipőket, amelyekben könnyed és kecses a járás. Elegáns, jóízlésű, takarékos hölgyek minden ruhához megtalálják a maguk alkalmas vászonfesőrészű és könnyű gumitalpú EMERGÉ divatcipőjét. Az újabb angol orvosi folyóiratok egy új betegség leírását adják, amelyet a megerőltető sportolás okoz. Ez az új betegség is bizonyítja, hogy a sportolóknál — és különösen a versenysportolóknál — az idegleírás kérdése mily fontos. Érdekes, hogy az erős feketekávé élvezete — a koffein élénkítő hatása következtében — Wood Horatio tanár kísérletei szerint, minden későbbi káros utóhatás nélkül úgy az izomzatot, mint az idegeket erősebb munkára serkenti, úgyhogy »az ember teljes munkateljesítménye koffeinnal nagyobb, mint nélküle«. W. Straub tanár a koffeinnal kapcsolatban terjesztett híreszteléseket cáfolja s leszögezi a kávéivás ártalmatlanságát. aS»t ^" Try Well, a Király-díj győztese a verseny után »