Pesti Napló, 1936. augusztus (87. évfolyam, 175–198. szám)
1936-08-26 / 194. szám
520 Csütörtök munkás takarításért lakott egy ügyvédnél. Ehhez az ügyvédhez bejáratos volt Nagy Lajos és őt bízta meg a MÁV-igazolvány megszerzésével. Hegyaljai ezért a munkájáért 340 pengő hallgatási díjat kapott múlt pénteken Nagy Lajostól. A pénzt egy zárt borítékban, miért, miért nem, egyik barátjára bízta, akinek említést tett arról is, hogy valami kellemetlen dologba keveredett bele, valamilyen csalásba. Ez a munkás jelentkezett a rendőrségen, a rendőrségre került a boríték a 340 pengővel és rövidesen Hegyaljai Endre is, aki bőven elmondta, miképpen bízta őt meg Nagy Lajos az igazolvány megszerzésével. Csányi a rendőrségen A rendőrségen van Csányi József pénzügynök is, aki tagadja, hogy elejétől kezdve része lett volna a szélhámosságban. Azt hitte, hogy rendesüzletről van szó és csak akkor tudta meg, hogy szélhámosságba keveredett, amikor az Andrássy út és Nagymező utca sarkán Nagy Lajos fenyegetni kezdte az asszonyt. Ezzel szemben tény az, hogy jelen volt az emlékezetes Jókai téri erkélyjelenetnél. Később aztán bevallotta Csányi, hogy Nagy Lajos további 12.000 pengőt ígért neki, de ezt a pénzt állítólag nem kapta meg. Kedden délután fél ötkor dr. Erdély Henriket is előállították a főkapitányságra, mégpedig a kultuszminisztériumban lévő trafikjából. Dr. Erdély Henrik édesanyja, özv. Mayer Henrikné ugyanis a kultuszminisztérium trafikengedélyese. Dr. Erdély Henrik mindent tagadott. Tagadta, hogy tudott volna az ügyről, tagadta, hogy jelen volt a Jókai téren, amikor Kvankánéval az igazi Strasser Izidorné megjelenését tanulmányozták, tagadta, hogy, ismeri Csányi Józsefet, tagadott mindent. Izgalmas szembesítések Ekkor dr. Barabás Béla, aki a kitűnő nyomozást elejétől kezdve vezette, behivatott tíz detektívet és közéjük állította Csányi Józsefet és dr. Erdély Henriket. Friedmann István és felesége, akik ügyvédjük kíséretében délután 4 órakor jelentkeztek a főkapitányságon mondanivalójukkal, egy szomszédos szobában várakoztak. Először Friedmannét hívták be és kérték, hogy a tíz detektív közé elvegyült Csányit és Erdély Henriket mutassa meg. Az asszony gondolkodás nélkül rámutatott Csányira és Erdélyre, pedig az utóbbit csak egyszer látta a Jókai téri balkonjelenetnél. Ezután szemébe mondta dr. Erdély Henriknek, hogy Nagy Lajos és ő adták az utasítást. Dr. Erdély Henrik azonban most is mindent tagadott. Csányi már nem tagadta, hogy ott volt az erkélyjelenetnél. Ez az izgalmas felismerési színjáték másodszor is megismétlődött, most Friedmannt hívták be, ő is felismerte a detektívek közé elvegyült Cseányit és Erdélyt és ő is mindent a szemükbe mondott. A rendőrségen jelenleg ott van Csányi József, dr. Erdély Henrik és Hegyaljai Pendre, az angyalföldi tébolydában pedig Kvankánét őrzik. Az ^•••••glMBWKMMMiáJMftMllllllll II III IUHMHl III III IHaHB——MW ügy főszereplője, Nagy Lajos a pénzzel együtt még hiányzik. A késő éjszakai órákban felmerült gyanú szerint Nagy Lajos a pénzzel apjához menekült Dunaharasztira. Két detektív ki is sietett Dunaharasztira. Ki kapja a bank jutalomdíját? Kedden éjszaka az ügyről magáról még csak annyit lehet elmondani, hogy a Hermes Bank 3000 pengős jutalmát valószínűleg a Friedmannházaspár fogja megkapni. Éjszaka jelentkezett a rendőrségen a Hermes Bank megbízottja és közölte, hogy a bank Nagy Lajos, illetve a pénz előteremtőjének újabb 2000 pengő jutalmat ajánl fel. Aki tehát Nagy Lajost a pénzzel együtt elfogja, kétezer pengőt kap. Az ügynek természetesen még rengeteg szála van, s a rendőrségnek többnapos munkájába telik az egész ügy tisztázása. A Fogarassy-csoport detektívjei és főként Farkas Lajos és Lázár Béla detektívek nézy nap óta éjjel-nappal dolgoznak dr. Barabás Béla rendőrkapitány irányítása mellett. Munkájuk még napokig nem fog befejeződni. Nagy Lajos és dr. Erdély Henrik előéletéből még sokat kell tisztázni. 11 körözött Szvengáli Külön fejezetet érdemel az ügyben Nagy Lajos és dr. Erdély Henrik személye. Nagy Lajos, ez a magas, agresszív fellépésű, fölényes modorú férfi csakugyan Szvengáli-szerű jelenség. Sok dioptriás vastag szemüvege torzítva mutatja kancsal szemét, amellyel igen szúrósan tud nézni. Nagy Lajos simulékony természet, tele van ötletekkel, gyorsan feltalálja magát és állandóan a büntetőtörvénykönyv határán mozog. Közokirathamisításért és csalásért többszörösen volt büntetve. Most már évek óta állandóan dr. Erdély Henrik irodájában »tevékenykedik«. Legutoljára hagytuk dr. Erdély Henriket, aki talán érdekesebb szereplője az egész ügynek, mint Nagy Lajos vagy Kvankáné. A rendőri nyomozásnak korai volna elébe vágni, de egyáltalában nem valószínűtlen, hogy Nagy Lajos maxteinhardti rendezéséhez ő adta a szövegkönyvet, vagyis ő az egész ügynek a spiritusz rektora. A negyvenkilencéves ügyvéd a háború előtt bírósági titkár volt. A forradalmak idején nagy szerepet játszott, ő volt a szentesi forradalmi törvényszék elnöke. A kommün után nyugdíjazták, de eljárás nem indult ellene, mert igazolni tudta, hogy kényszerből vállalta a forradalmi törvényszéknél viselt állását. Mayer Henrik, dr. Erdély Henrik édesapja nyugalmazott pénzügyi számvizsgáló volt. Tizenöt évvel ezelőtt elmebajos lett, sokáig volt a Lipótmezőnek és az Angyalföldnek lakója. Később hazaengedték házi kezelésre, akkor dr. Vidacs Husó ügyvéd volt a gondnoka. Az öregúr nyugdíjából éltek, az asszony pedig megkapta a kultuszminisztériumi trafik engedélyét. Nyugdíjaztatása után egy zsigmondaccai háromszobás lakásban rendezte be irodáját dr. Erdély Henrik, KBWPEJg^JAJMMWttlIIWIIIillll IIIIBII II II III« lull lll«llU»«IIIHIMHWHH1IIMja— akinek a neve már többször szerepelt a rendőrségen, különösképpen elmebajosokkal elkövetett manipulációkkal kapcsolatban. Erdély Henriket különben tavasszal sikkasztásért 3 hónapi fogházra ítélték. Az ítélet még nem jogerős. Tény az, hogy dr. Erdély Henrik apja szomorú betegsége révén megismerkedett az elmebajosok világával. A Az első szárnypróbálgatás Négy évvel ezelőtt dr. Erdély Henrik belekerült egy ügybe, amelynek lényege az volt, hogy egy elmebajos nő egy nemlétező házat akart eladni. Ennek a nőnek, N. Gyulánénak, aki az eset előtt és az eset után is az angyalföldi elmegyógyintézet lakója volt, gondnokát dr. Erdély Henriknek hívták. N. Gyuláné dr. Erdély Henrik és egy másik ügyvéd közbenjöttével egy nemlétező gödöllői házat akart eladni egy magánosnak. A házat ki is fizették, azonban a vétel lebonyolítása után órákkal már kiderült a csalás, a vételárat még érintetlenül megtalálták N. Gyulánénál. Az asszony visszakerült az elmegyógyintézetbe, dr. Erdély Henrik és az ügyben szereplő másik ügyvéd a rendőri eljárás során tisztázta magát. Ebben az időben Nagy Lajos az Erdélyirodának oszlopos tagja volt és a házeladás körül is tevékenykedett. A rendőrségek most előveszik ennek a négy év előtti ügynek az aktáit és tüzetesen átvizsgálják. Nemcsak valószínű, hanem egészen bizonyos, hogy a Kvankáné-féle eset csak tökéletesebben, nagyobb apparátussal keresztülvitt, jobban átgondolt megvalósítása a négy év előtti próbálkozásnak. Itt persze nagyobb összegről is van szó, négy év előtt csak néhány ezer pengőt jövedelmezett volna az üzlet. Kvankáné szomorú . . . Dr. Erdély Henrik még a késő éjszakai órákban is konokul tagad. Az ügyvéd, akinek csak az irodája van a Zsigmond uccában, feleségével és felnőtt mostohaleányával az Attila uccában lakik, egész váratlanul maradt el hazulról, felesége a Zsigmond uccai lakásban kereste, és ott tudta meg a történteket. Kvankáné az Angyalföldön pihen. Dr. Bene Erzsébet osztályvezető orvos késő éjjel még benézett hozzá, Kvankáné nem aludt. A magas, jól megtermett, feltűnően halvány, úri dáma benyomását keltő asszony fel-alá jár, nagyon izgatott. Délután a detektívek az ágyában megtalálták a nagy sereg újságot, bennük az ál-Strasserné szélhámosságával foglalkozó riportokat. Kvankánét erősen megviselte a keddi nap, sokat kellett elbeszélni, és közben állandóan retteg Nagy Lajostól, akinek bosszúja bizonyára utoléri. A detektívek nem is tudtak mindent tisztázni vele. Kvankáné azonban nemcsak ezért izgatott és szomorú, hanem másért is. Mint az egyik ápolónővel közölte, nem tudja elviselni a gondolatot, hogy annyi pénz volt a kezében, hogy a pénzt az ő ügyességével szerezték meg és neki egytlen százas sem jutott. P. H. Gy. Muzsika írta: Sásdi Sándor Felcsatolta a műlábát és járni kezdett a szobában. Az anyja a sparherd körül tett-vett, de kezében megállt a törlőruha. Nézte az egyetlen fiát, nézte és ránctalan arcán nehéz, nagy könnycseppek gördültek lefelé. Az ember a misére való gyolcsiny gombjával veszkődött. — Te, Gyula, olyan katonásan lépegetsz, hogy a swarm-léniába se lehet külömbül. • A ránctalan arcú asszony a Szatmáriához fohászkodott, az ember meg, amíg nadrágszárba tűrte a gyolcsinget, azt számítgatta magában, holnap már eke után is lépdelhet a Gyula. Ott a sok búzatartó, őszi mag alá kellene szántani. Napszámost nem igen fogadhat, mert sok pénzt elvitt a kórház. Nem sajnálja, Isten látja a lelkét, hogy nem sajnálja, hiszen értő szóval mondta a főorvosnak is, amikor beszédbe hozta a műlábát: »Olyat rendeljön orvos úr, hogy ne sántítson a gyerek. Nem kérdem, mit kóstál, ha szakajtóba kell hozni a pénzt érte, azt se bánom, csak olyan legyen, hogy táncolni is tudjon vele a Gyula...« Talán azt is tud. Hatodik napja próbálgatja, igaz, nyikorog a masina, de könnyen lép a Gyula. Most hagyta el a huszadikat, arra való, hogy kedvét töltse a mulatságba, pénze is lesz rávaló, csak hát... Erőltetett hangossággal mondja. .. Asztannám, te Gyula, még a verbunkost is kiverőd te evvel... Vagy huszadszor járja körül a fia az asztalt. Ünneplőruha van rajta. A gáli vásár címere volt a fekete posztó, az ingén kemény gallér, alatta selyemkravátli. Ha urak közé állna, nem látszana ki a sorból. Csak hát a két orcája sápadt, sovány. Nem csoda. Két hónapig feküdt a spirálba, háromszor vitték az operációs asztalra, fáj ez, hogyne fájna egy apának, kiváltkép, amikor ő a hibás benne. Mert, ha akkor este nem hagyja ott a kaszát a Lajti-part fenyeresében... Igaz, nem először hagyta, csak hát a Gyula másnap sietve ugrott le a kocsiról, mindig sietett, mindig égett keze alatt a munka, aztán futott keresztül a fenyér táblán, mezítelen lábbal és éppen boka fölött nyisszentette el a földön hagyott kasza... Hej, azt az estét sohasem feledheti! Pedig akkor még nem tudta, hogy szárban metszik le a fia lábát. Ha tudja, talán menten fölakasztja magát a padlásgerendára. Megáll az asztal mellett a Gyula, cigarettát teker és közben mosolygós arccal dobja a feleletet apja előbbi szavaira. — Nem akarom én a verbunkóst kiverni, tudja-e édesapám, mit akarok én! — Nem tudom, merthogy kimondott szóba ért az ember. — Ki is mondom. Szántani akarom hónap a Gombás-oldalt, azután meg baranyálni. Ezt akarom. Elzsibbadt a két kezem a hevertetésbe, igen nagyon áhítozza már tenyerem az eke fáját. Az anyja ijedten rebben és közelebb lép hozzá. Legszívesebben megsimítaná a sápadt arcot, megcsókolná a szeme alatt, ott, ahol kisgyerekkorán szokta csókolni, de legény ez már, feketedik a bajusza, a spirálból levelet írt a Bánóék lányának; nem szereti ez, ha simítják, ha az anyja ölelős karral siet elébe. Le is ejti megtárt kezét, csak a szavában melegedik a csorduló szeretet. — Ráérsz szántani aranyom. A főd is kemény még, esőt vár... Az ember kimondja a maga gondolatát. — Ne féltsd, ne pilálgasd. Aszondta az orvos, hogy most ma mindent dolgozhat. Annál hamarébb megszokja a masinát... Gyula odaáll a tükör elébe, végigkeféli szurokfekete haját, fölteszi a pörgeszélű kalapot és indul az ajtó felé. — Megyek misére... A gang-grádicson, pedig eleget próbálgatta, nehezen lépdel lefelé. Tudja, hogy az anyja, apja a konyhaablaknál lesi, hát megegyengeti derekát, bánja, hogy nyikorog a műláb, peckesen lépdel, de örül, amikor az udvar sima földjére ér. Most már semmi az egész. A Duna kutya törleszkedik hozzá, nyalogatja a kezét, annyira örvendezik a látásán, hogy alig győzi visszakergetni a kapuból. Megy a Hisi-közön lefelé és amikor kiér a nagyhídhoz, feléje kúszik a csodálkozás. — Nézzétek, a Lakatosék Gyulája, úgy mén, hogy szaladva se lehetne elérni. — Nem ám, mert pénzért egészséget is adnak. Aki gazdag, az lábat is vehet a fiának. A nagyszájú Farkasné mondja ezt, de senki se veheti tőle rossznéven, hiszen Anna-napkor temette el a fiát, mert hektikába esett, aztánnemhogy orvosságra, de jóllakásra sem igen futotta. A Gyula csak lépdel a fekete posztóruhában és a községházánál melléje szegődök a nagykontyú Fűzi Julis. Kerek, piros arcán elterebélyesedik a csodálkozás. — Lehet má', Gyula! — Lőhet ám! Hónap má' szántani is akarok a Gombási-oldalba. Csikordulj nyikordul az acélláb és a leány friss, csillanó száján leperdül a sajnálkozás melege: — Szegény Gyula... Nem akarja hallani a sajnálkozást, feladni szeretném a karbolszagú kórházi szobát, feledni a nyomorúságát, hiszen misére megy, süt a nap és az uraság kertjében most nyílnak a legszebbik virágok. Elmarad a Julis mögött és akkor éri be a legénypajtása, a Marci. Kezet szorítanak, a Marci fújja a füstöt, annyira fújja, hogy eltakarja arcát, de így is látja rajta Gyula, hogy kémleli, vizsgálgatja a lépését, a kezét meg szeretné fogni, hogy segítse a menésben. A Tatár Vendel fia, a hibban teszű Jancsi, bezzeg nem sajnálja. Elhagyta már a harmincat, de nem házasodik, bajusza nincsen, csak az állán látszik egy-két szőke szál. Mindig nevet, mindig nyál csordul a szája szegletén. — Hallod-e, Gyula, rozsdás a ballábad? Úgy nyikorog, mint a kútkerék, amikor nem zsírozzák. A Hangya előtt mennek el Gyula bemegy gyufáért, pedig tele még a skatulya, amelyik a nadrágzsebében lapul. Egymagában megy tovább, de sietős lépések koppannak mögötte. Ismerős lépések. — Te vagy az Tera? — Láttalak az ablakba, osztán úgy siettem, hogy az imádságos könyvemet is ottfeledtem a kasztliba. Nevet a Bánóék lánya, öröm csillan az égszínkék szemében. A Tera nem sajnálja, csak megy mellette, olyan szorosan, hogy a kezük összeér és ettől vidámodik ércesebbre a harang szava. A Gyula ránéz, a lány szeme simogatja, úgy simogatja, hogy nem jut már eszébe semmi a kéthónapos nyavalygásból. Nem gondol a karbolszagú kórházra, a sárga kenyérhélvirág szagát érzi csak, amelyet a Tera nyújt feléje. — Néked szakajtottam ... Kalapja pántlikájába tűzi és lépdelnek odébb, egymás mellett. Válláig sem ér a lány. Fölnéz rá, tele van a szíve és a száján úgy pirosodik a szó, mint az áradó jóság. — De szépen muzsikál a lábad... Gyula nevet és amikor bekanyarodnak az akácos útra, lehajol a Tera piros szájához. A harang úgy kong, mintha nagyünnepi misére szólna. PESTI NAPLÓ 1936 augusztus 27