Pesti Napló, 1936. november (87. évfolyam, 251–274. szám)
1936-11-06 / 254. szám
Vasárnap PESTI NAPLÓ 1936 november 1981 osztrák törvény másolata, rendelkezéseinek jó része elavult. Pár hónap alatt készen lesz a modern tervezet, azt azonban már most kijelentette Bornemisza, hogy a terráriumot esze ágában sincs elvenni. A recski bánya mellett nyersolajat remélnek Beszámolt a magyarországi kutatások állásáról. A dunántúli nyersolaj-kutatás biztatóan halad, de eredmény még nincs. Sokkal kedvezőbb a helyzet a kincstár által egy parádi vonulaton végzett kutatásnál. A recski kőbánya közelében olajnyomok mutatkoztak. Most két mélyfúrás kezdődik Recsknél. Nyersolaj szempontjából ez a legreményteljesebb területünk. Földgázra csak Budapest környékén fúrnak. A miniszter ezután utalt a városrendezésről és építésről szóló törvényjavaslatra, amelyet a jövő héten nyújt be a képviselőházban. A javaslat a városrendezésen kívül a telekhatárrendezést, telekátalakítást s ezzel kapcsolatban a kisajátítási jogot szabályozza és egységesen oldja meg az építésrendészet alapelveit. Bornemisza ezután a hozzáintézett kérdésekre válaszolt. Az ipari zártszámra vonatkozólag hangsúlyozta, hogy a zárlat bevezetése egy-egy iparágnál csak átmeneti rendelkezés lehet. Felvetették a kérdést: mennyibe kerül az ipari minisztérium önálló működése? A miniszter kijelentette, hogy szó sincs tízmillió többletkiadásról, amennyiről politikai körökben beszéltek. Az ipari minisztérium költségvetése emelkedett, az emelkedés azonban egy csomó intézménynek az ipari minisztérium hatáskörébe történt átutalásából származik. Az egész minisztériumot 32 alkalmazott vezeti és költségei csak annyiban lépték túl a szétválasztás idején emlegetett minimális összeget, amennyiben szociálpolitikai téren és a továbbképző tanfolyamok szaporítása miatt emelni kellett a kiadásokat. Ez az emelkedés azonban bekövetkezett volna szétválasztás nélkül is. Eltemették Kosztolányi Dezsőt (Saját tudósítónktól.) Csütörtök délután írók, költők és olvasók vonultak némán, megilletődötten a kerepesi úti temető halottasháza felé, melyben virágok közt feküdt a ravatalon Kosztolányi Dezső. A ravatal előtt állt Almássy József krisztinavárosi segédlelkész, az Operaház férfikórusából néhány komoly, feketébe öltözött úr elénekelte a Circumdederant-ot. Talpig gyászban zokogott a ravatal körül a költő özvegye, Ádám fia, Mária és Árpád testvére. És jöttek sorra— Jött az egész élő magyar irodalom. A költő társai, kik egy irodalmi hőskort vívtak meg vele, a fiatal költők, írók, kiknek Kosztolányi már életében is az volt, ami halálában lett: halhatatlan. Jött a közönség, jöttek az olvasók s jöttek, akik a hivatalos gyászt képviselték: Makay Ödön miniszteri tanácsos a kultuszminisztériumból, Felkay Ferenc tanácsnok a fővárostól és de Vial követségi tanácsos a francia követségről, aki Franciaország nevében adta meg a végtisztességet a francia becsületrend magyar lovagjának. Jött a Kisfaludy-Társaság élén Voinovich Géza és Kéky Lajos, megérkezett Herczeg Ferenc, Légrády Ottó, a Magyar Újságírók Egyesülete Márkus Miksa és Boros László vezetésével, a Hírlapírók Nyugdíjintézetének képviselete, az IGE, a Nyugat, a Pen Club, a Vajda János Társaság, a Lafontaine-Társaság, az Esztétikai Társaság, a szabadkai öregdiákok — és egy lilasarkás fiatal diákcsapata, pontyuccai felsőkereskedelmi iskola növendékei, akiket derék tanáruk elhozott a költő temetésére. Kihozták a koporsót és letették a halottasbiát p.lőtti bársonyos szeretmihály lovára. A Jókai-lepel borította a koporsót s közvetlen mellette, mintegy helikoni díszőrség, a Nyugat nagy nemzedékének maradéka sorakozott. Kosztolányi Dezső költőtársai, a modern magyar írás legelső művészei. Először Benda Jenő állott elő, hogy a Pesti Hírlap nevében elbúcsúzzék. — Mesterünk voltál az írásban, — mondotta — de mesterünk voltál a gőgben és az alázatban, is. Gőgös voltál s egy pogány isten rátartiságával viselted művészetedet s alázatos voltál, meghajtott fejjel, csodálkozó, lelkendező gyermeki szemmel álltál a lét és nemlét nagy titkai előtt. E titkok izgattak, meghajszoltak, meggyötörtek — de szemed most már mindent lát... Boros László az újságírók búcsúszavát mondta el. — Író, költő és újságíró — szólt megbonthatatlan emberi egységben élt Kosztolányi Dezsőben. Távoli nemzedék számára írói munkája jelzi majd élete Gaurizankár-csúcsait, de a szürke, robotos hétköznapok baráti melegsége, el nem fojtott sóhajai, apró, de mély döbbenetei a mieink voltak. Ünnepnapjaid, Kosztolányi Dezső, az irodalomtörténetei, de hétköznapjaid, melyek vörös betűkkel vannak beírva a magyar sajtó történetébe, a mieink. Mert újságíró voltál, szíved nyugtalan zakatolásával, álmaid elolthatatlan tündöklésében és elérhetetlen színeiben, lelked törhetetlen illúzióiban. Ahogy napról-napra csiszoltad, tisztítottad, nemesítetted a magyar újságírás szótárát, az író Kosztolányi számára készítetted a fegyvereket, de egyben szobrot emeltél magadnak minden magyar újságíró szívében. Most Rédey Tivadar állt a koporsó elé. — A Kisfaludy Társaság fájdalma, amelynek tolmácsa vagyok, — mondta — nem egy irodalmi társaságé, nem is csupán egy baráti közösségé: lesujtottan és büszkeséggel érezzük, hogy a mi panaszszavunk belevegyül a magas szellemi értékeit számontartó és megbecsülő magyarság egyetetemének feljajdulásába. Te sohasem tartoztál földed és fajtád szapora szavú és gyér meggyőződésű széptevői közé; te a szót ejtetted gyérebben s neked a szíved vert szaporábban, mikor magadat ,a vén Magyarország énekes ifjú fiának vallottad. Idehozom sírodhoz hálánkat és idehozom hűségünket is, mellyel eddig barátságunkat kínáltuk s mellyel ezután már csak emlékedet őrizhetjük és ápolhatjuk. De a te emlékeden őrködő kegyeletünk a mulandóságnak csak azt a géniuszát választhatja jelképéül, mely egyik karjában földnek szegezett fáklyát tart, de a másikkal a magasságba mutat. Te imár életedben alkotóerőddel győzedelmeskedtél az enyészeten, mikor a szenvedés mellett azt is a szépség és a költészet szolgálatába állítottak. Társaságunk két lángot gyújt meg: egyet a halott költőnek és egyet élő művének. Amattól megtört szívvel búcsúzunk, ezt kitáruló lélekkel köszöntjük. Schöpflin Aladár reszkető alakkal, csendesen, búcsúzkodik a Nyugat nevében. — Megrendülten állunk ravatala előtt s alig bírjuk megérteni, hogy a nagy költő életének két forrása kiapadt, a lélek összehajtotta szárnyait, a magyar szónak ez a tiszta és nemes harangjátéka elnémult. Harminc esztendőn át közénk tartozott, részese volt a mi eszményeinknek, vezérlő munkása annak a nagy munkának, melyet a magyar irodalom megújításáért végeztünk. Szeretett Dezsőnk, nagy hézag támadt utánad, mert a költő egyetlen, semmi mással nem pótolható. Beléptél a magyar nemzet halhatatlan költőinek sorába, Berzsenyi, Vörösmarty, Petőfi és Arany mellé. Kárpáti Aurél is megindultan, halkan mondja el a Vajda János Társaság búcsúját. — Leteszem társaságunk koszorúját koporsódra, drága barátunk s felejthetetlen társunk, Kosztolányi Dezső. Jól tudom, a te költészeted koszorúja enélkül is teljes. Örök virágokkal ékes s illata átleng a halhatatlanságba. Nem hiányzik belőle semmi. Mégis elhoztuk neked búcsúzóul ezt a szerény koszorút, mert mi ebbe szeretetünk, hálánk soha el nem hervadó virágszálait kötöttük bele. Te tiszta művész, te merész költő — Isten veled! Móricz Zsigmond szomorúan, csendesen, néhány megilletődött, szép szóban mondta el a Színpadi Szerzők Egyesülete nevében búcsúját s utána még az IGE nevében Szegedy István s a szabadkai öregdiákok képviseletében dr. György Károly beszélt. A koporsót feltették a gyászhintóra s a díszsírhelyhez vitték. Kosztolányi legszebb pasztelljeinek édes, lankadt színeiben borult a gyásznépre a kezdődő alkony, amikor Almássy József lelkész rövid gyászszertartása után gyertyák fénye mellett lebocsátották a sírba Kosztolányi Dezső koporsóját. Kosztolányi Károly őrnagy egy marék földet szórt a koporsóra Nemes-Kosztolány földjéből. A gyászolók még sokáig állták körül a friss sírt, csoportok verődtek össze, az írók, költők nehezen mentek el a temetőből. A Turul Szövetség országos táborozása Miskolcon Csütörtökön kezdődött meg Miskolcon a Turul Szövetség 17. követtábora. Az ország minden részéből ötszázhatvan követ érkezett a városba, akiket a pályaudvaron a miskolci helyi szervezet díszszázaddal és zenekarral fogadtak. Dr. Trégi-Török Andor helyettes polgármester üdvözölte a Turul Szövetség képviselőit a vendéglátó Miskolc város nevében. Dr. Végváry József fővezér az üdvözlésre válaszolva hangoztatta, hogy ma minden magyar összefogására van szükség. A követtábor ünnepélyes megnyitása délután fél hat órakor volt a miskolci Zenepalotában. Akom Lajos orgonaművész, zeneművészeti főiskolai tanár, a Turul Szövetség egyik magistere, preludiumot orgonált, majd dr. Szöllőssy László, a követtábor elnöke mondott megnyitóbeszédet. Ezt követték a helyi rokonszervezetek üdvözlései, amelyekre Végváry József fővezér válaszolt. Este két dísztáboron vettek részt a követtábor tagjai. Kosztolányi Dezső temetése A gyászolói csond, elöl Kosztolányi Adám, a költő/far,_balról Móric* Xinomond beszél a ravatal, előtt 1 l&ammeh; pesa eg/jBfes«^« f&semme. '