Pesti Napló, 1937. január (88. évfolyam, 1–25. szám)

1937-01-03 / 2. szám

TUDOMÁNYOS ÉS TECHNIKAI A természettudomány bibliája Irta: BEKE MANÓ , # 1686-ban, tehát éppen egy negyed­évezreddel ezelőtt jelent meg Newton hatalmas munkája, a »Philosophiae naturalis principia mathematica«, az a munka, mely először állapította meg, hogy a földi és égi jelenségek egyazon törvényszerűséggel mennek végbe, mely először mutatta meg a nagy Mindenség egységét. Miként a biblia a földi és túlvilági élet, az em­beri és isteni eszme szerves összefüg­gését, ideális egységét tárta elénk, úgy Newton műve a természet egysé­gét, a múlt, a jelen és a jövő szerves összefüggését, az örök, állandó, min­dent felölelő egységes törvényszerű­séget ismertette meg az emberrel. Ezért mondhatjuk e munkáról, New­ton hatalmas alkotásáról, hogy a ter­mészettudomány bibliája. A 250 éves múltra gondolva, megint ott képzelem magamat a Westminster apátságban, ahol mélységesen meg­illetődve álltam az emberiség egyik legnagyobb alakjának síremléke előtt. A síremlék felirata latin nyelven el­mondja, mit köszönhet az emberiség f­enagy fiának. A felirat hevenyészett fordításban így hangzik: »Newton Izsák, arany lovag (eques auratus), aki lelkének majdnem isteni erejével először mutatta meg a bolygók moz­i­zásának formáját, az üstökösök pá­váját, a tenger árját és a pályát, a saját maga alkotta matematikájával bizonyítva. Kikutatta a fénysugár ku­l­inféleségeit és az abból eredő szí­nek tulajdonságait, amelyeket ő előtte soha senki még csak nem is gyanított. Buzgón tanulmányozta a természe­tet, az ókori tudományokat és a szent­írást, hű tolmácsként feltárta filozó­fiájával a Mindenható Isten felségét, erkölcseivel pedig az evangéliumi egyszerűséget jelenítette meg. Szerencsések a halandók, hogy az emberiségnek ilyen nagy dicsősége támadt közöttük.« Valóban szerencsések a halandók, hogy akad olyan, akiben az isteni szikra szinte emberfölötti képessége­ket fakaszt. És a mai világban, midőn kétség fog el mindenkit az emberi nem jövője iránt, midőn a kínos vajú­dást, látjuk mindenfelé, szinte elmu­laszthatatlan kötelesség, hogy azok, akik a múltból még megőriztek egy csipet optimizmust, rámutassanak arra, hogy mire képes az ember, ha a benne rejlő istenadta tehetséget a neki megfelelő helyen lelki energiá­jának teljességével használja fel. Kétséget sem szenved, hogy az em­beri élet ilyen alakulásában majd­nem mindig nagy szerepe van a vé­letlennek is, a különböző, sokfelé ágazó körülmények összetalálkozásá­nál Newton életében is nagy szerepe volt a véletlennek. Már az is, hogy a héthónapos gyenge gyermek egyálta­lában életben maradt és olyan szerve­zetűvé fejlődött, amely 1642-től 1727-ig, tehát 85 esztendeig bírta az élet ter­heit, szerencsés véletlen. Szerencse, hogy a földművelés egyáltalában nem érdekelte, mert különben özvegy any­ja gazdaságában élte volna le drága életét és nem küldték volna is­kolába és nem erőltették volna a ta­nulást, ami eleinte szintén a nehezére esett. Bizony, Newton eleinte nem volt jó tanuló. Tanulás helyett inkább fúrt, faragott. Csinált szélmalmot, vízi órákat, napórát, sőt olyan négy­kerekű kocsit is, amit maga az utas hajtott. Ha már akkor kitalálták vol­na a boldogító numerus clausust, ta­lán m­ár, a középiskolában is megakasz­tották volna a világ egyik legna­gyobb szellemét. Szerencsére már előrehaladottabb korában kitűnő tanuló lett, az osztály legjobb diákja, úgyhogy 18 éves korá­ban a cambridgei Trinity Collegebe került. Itt már rohamosan fejlődött, Eukides geometriáját, amelyet kö­zépiskolai tanuló korában nem tudott értékelni, játszva, nagy kedvvel ta­nulta meg. Alaposan megismerkedett a görög matematikával, különösen ér­dekelték a kúpszeletek (ellipszis, pa­rabola és hiperbola) tulajdonságai, megtanulta Descartes nagyjelenősé­gű új geometriáját, az analitikus geo­metriát, megismerkedett Galilei és Kep­er munkáival, szóval: megta­nult mindent, ami akkoriban matematiká­ban és fizikában megtanulható volt. Már 1665-ben, tehát 23 éves korában találja fel azt az új számítási mód­szert, amelyet manapság differenciál-és integrálszámításnak nevezünk. Egy új nyelvnek mondtatjuk ezt, olyan nyelvnek, melyen a természet szól az emberhez. Ebben a nagy al­kotásban kétségtelenül része volt az ő kitűnő tanárának, Barrownak, aki teológus létére is mélyenjáró mate­matikus volt. Barrownak örök dicső­sége, hogy felismerte a fiatal New­ton lángelméjét és lemondott a tan­székéről, hogy a nála érdemesebb Newton foglalhassa el, így lett New­ton 27 éves korában a cambridgei egyetem tanára. Ekkoriban kezdett foglalkozni behatóan csillagászattal, különösen Kepler munkái nyomán. Alig van a tudomány történetében érdekesebb fejezet, mint az, amely a bolygók járásának kikutatására vo­natkozik. Kopernikus megdönti a régi ptolemeusi világfelfogást, azt állítva, hogy a Nap áll és a bolygók közben járnak körülötte. Galilei a távcsövével felfedezi a Jupiter hold­jait, a Vénusznak a mi holdunkhoz hasonló változásait, amelyekkel plau­zibilissé teszi Kopernikus tételét. Ty­cho de Brahe éveken át figyeli a Mars bolygót és pontosan följegyzi az égboltozaton az álló csillagok­ közötti helyzetét. Kepler elődjének, Tycho de Brahenek, a leglelkiismeretesebb csil­lagásznak adatai nyomán kitalálja, hogy a Mars olyan ellipszis alakú pá­lyán halad, melynek egyik gyújtó pontjában van a Nap és fáradhatat­lan munkával, csodálatos leleményes­séggel a Mars mozgásának még másik két nevezetes törvényszerűségét is megállapítja. És ekkor jött Newton, aki a maga páratlan szerénységében elhárítja magától a felfedezés érde­mét azzal, hogy­­könnyű volt neki mert óriások vállán állott«. Igen, az óriás óriások vállán! Már Kepler is tisztában volt azzal, hogy amit ő a Mars bolygóra vonat­kozólag talált, az minden bolygóra, minden holdra is vonatkozik. De Newton vetette fel a kérdést, hogy mi az oka a bolygó pályájának, me­lyik az­­az erő, amely a bolygót a pá­lyájába kényszeríti, mert hiszen ha nem működnék rá valamilyen erő, ak­kor a tehetetlenségénél fogva egye­nes irányban mozogna örökkön örökké." Talán mégis igaz, amit Voltaire Newton unokahúgára hivatkozva mondott, hogy alma esett a fáról Newton arcára és ekkor támadt benne a gondolat, hogy a Föld a közép­pontja fele vonzza az almát. És ha az almát vonzza, miért ne vonzaná a Holdat is! A Hold is éppen úgy esik a Föld felé, mint az alma, csak keve­sebbet. Az egyenes iránytól, amely­ben haladnia kellene, ha nem hatna rá a Föld vonzóereje, éppen úgy eltér, mint a kő, amit elhajítunk. Már előbb Hugh­ens, a ralry hollands kiszámítot­ta, hogy a körpályán egyenletesen mozgó testne­k mekkora a középpont felé irányuló gyorsulása. Ehhez csak azt kell tudni, hogy mekkora a kör­pálya sugara és milyen sebesen mo­zog a test a körpályán. Newton neki fogott a szárait ászták. Tudta, hogy a­ Hold a Földtől milyen messze van fifs-szer akkora ez a távolság, mint a Föld sugara. Azt is tudta­ az akkori földmérésekből, hogy mekkora a Föld rádiusza. Azt is tudta, hogy a Hold mennyi idő alatt futja be pályáját a Föld körül, vagyis mekkora a sebes­sége és mindezekből kiszámította, hogy a Hold percenként 12 lábnyit esik a Föld felé. De ő szentül meg volt győződve, hogy a vonzóerőnek a távolság négyzetével fordított arány­ban kell változnia, vagyis 60-szor olyan messze lévő testre 3600-szor ki­sebb vonzóerő hat. Az alma eséséhez viszonyítva nem 12 lábnyit, hanem 15 lábnyit kellene esnie Percenkint a Holdnak a föld felé. Csalódottan tette félre a számítását. Közben azonban Piccard az addigi­nál pontosabb eszközökkel végzett földmérést és abból a föld rádiuszá­nak pontosabb értékét kapta. Amint Newton tudomást szerzett­ 1671-ben Piccard méréseiről, újból elővette a régi számításait és íme: a Held, a mű­ködő vonzóerő folytán beálló gyorsu­lás pontosan 3000-szorta kisebb, mint az eső elma gyorsulása. Megtalálta a gravitáció törvényét, az első univer­zális törvényt, melyről tudta, hogy minden testre vonatkozik, földi és égi testekre egyaránt. A 250 év előtt megjelent Principia­nak legcsodálatosabb fejezete, amely ezzel foglalkozik. A gravitáció erejé­ben látja Newton a bolygó pályájá­nak okát és nagy tudományos appa­rátussal, tisztán matematikai eljárás­sal leszármaztatja, hogy ha a Nap a bolygót ilyen törvényszerűséggel s mű­ködő erővel vonzza, akkor a bolygó olyan ellipszispályát ír le, melynek gyújtópontjában van a Nap (vagy esetleg parabolát, vagy hiperbolát más pálya nem lehetséges) és a pálya ponto­san olyan tulajdonságú, aminő­nek Kepler hosszadalmas számításai alapján találta. Kepler egyetlen ese­tet, a Mars bolygó esetét tárgyalta és nem kutatta az okot. Newton megta­lálta az okot és formulái egyetemesek, minden bolygóra, minden égitestre vonatkozó lett. A Principianak kétségtelenül az égi mechanika a legérdekesebb része, de emellett voltaképpen az egész m­echa­nika alapvetésének kell tekinteni, mely a legutóbbi időkig mint a klasz­szikus mechanika alapvetése szere­pelt. Óriási anyagot ölel fel ez a mun­ka: nemcsak a bolygók Pályáját ha­tározza meg, hanem világosan tár­gyalja a Holdnak a tengerekre való befolyását, az apályt és a dastályt amit a Hold vonzásának tulajdonít Különösen nehéz volt megmagyaráz­ni, hogy miért van dagály egyszerre a Föld két ellentétes helyén? Galilei ezt nem tudta megmagyarázni. New­ton volt az első, aki helyes mechani­kai magyarázatát adta ennek az érde­kes jelenségnek. Egyúttal ebből a ten­gerj­ár­ásból ki tudta számítani a von­zó Hold tömegét, a bolyozók és a Nap tömegét, megmondta, hogy milyen gyorsulással esnek a testek a Holdon, a Jupiteren, a Napon. Foglalkozik a folyadékok és gázok mozgásával, ami­ről addig jóformán semmit sem tud­tak. A lövedéknek a levegőben, a ha­jónak a vízben való mozgását tár­gyalja és voltaképpen a repülőtech­nika elemeinek is alapvetője. Foglal­kozik a hang terjedésével, a hanghul­lámok és a hang rezgésszáma közötti összefüggést megállapítja. A 250 év előtt megjelent munkán nevelődött az egész tudományos nem­zedék. Bár Newton nehézzé tette a tu­dósok munkáját, ő maga mondja, hogy majdnem minden tételét az ál­tala feltalált új, már említett mate­matikai módszerrel vezette le és még­sem használja ezt a számítást a mun­kájában, hanem a régi görög nehéz­kes matematikai módszerekkel dolgo­zik. Dadogás ez a folyékony beszéd helyett. Miért tette, még ma sincs tel­jesen kiderítve. De azt sem lehet meg­érteni, hogy miért nem akadt a Prin­cipiának olyan átdolgozása, mely a differenciál- és integrálszámítás könnyen érthető nyelvére fordítaná le a munkát, így is megtermette a gyümölcsét. Rá is vonatkozik, amit később Newton a matematikai munkájának végén írt: »Ezzel a kezdettel a nagyobbhoz vezető utat egyengettem«. Valóban a nagyobbhoz, a még nagyobbhoz ve­zető utat egyengette a Principiával is és amíg természettudomány léte­zik, Newtonból indul,és Newtonhoz tér vissza. Ezt mindenki tudja, min­denki érzi, csak éppen ő, a legszeré­nyebb tudós utasította vissza a dicsé­retet, azt mondva: »Nem tudom, mi­nek látszom a­ világ előtt. Én úgy ér­zem magamat, mint a gyermek, aki a tengerparton játszik és azzal szóra­kozik, hogy egy-egy szebb kavicsot vagy kagylót talál, de az igazság nagy óceánja még felderítetlenül te­rül előttem«. Csak természetes, hogy aki tudo­mányszomjasan áll az igazság földerí­tetlen, sőt sokszor földeríthetetlen óceánja előtt, belemenekül a tudás kunyhójából a hit birodalmába. A Principia harmadik része az isten­séggel foglalkozik, Isten létét bizo­nyítja és Newton élete vége felé egyébbel sem foglalkozott, mint mély­séges teológiai problémákkal. Bent­leyhez intézett négy levelében Isten létét bizonyítja, Dániel próféciáiról és János Apokalipszis­éről írt nagyobb tanulmányokat, az egyház történeté­ről szóló munkáját teljesen elkészí­tette, a teremtés története azonban be­fejezetlen maradt. Elmenekült a min­dennapi élet problémáitól a hit örök problémáihoz. Jó volna tudni, hogy megtalálta-e azt a lelki kielégülést, amit keresett, meg­találta-e az enyhü­lést arra a sok fájdalomra, amelyet élete végén kellett elszenvednie? ! é "Vasárnap A PESTI NAPLÓ MELLÉKLETEI II. 1937 január 3­­9 Az atom legújabb alapvető része: a negatron Az új fizikai kutatás az elmúlt tíz év folyamán forradalmasította egész természettudományi szemléletünket és új képet adott az anyagról, amely las­sanként minden anyagszerűségét el­veszítette, elektromos energia, hullám, matematikai formula lett: most to­vább halad az eddigi úton és az új atomelmélet újabb bizonyítékára buk­kant. Cambrigdeban most folynak kísérle­tek a negatron létének bizonyítására. Mint ismeretes, a jelenlegi atomelmé­let szerint az atom protonból, ebből a pozitív töltésű elektromos részecské­ből és a körülötte keringő negatív elektronokból áll. Különböző atom­fajtáknál megkülönböztetünk még más alapegységeket is, ismerjük az elektron ellenlábasát, a pozitront, be­szélünk neutronról, deutonról, triton­ról és neutrinonról. Most a proton el­lenlábasát, a negatront találták meg. A proton az atommag nagy pozitív­töltésű elektromos részecskéje és 1847-szer akkora a tömege, mint az elek­troné. Minthogy az elektron ellen­értéke a pozitron, amely tömegben megegyezik az elektronnal, a fiziku­sok tudták, hogy ha a negatront meg­találják, akkor annak negatív elek­tromos töltésének 1847-szer akkorának kell lenni, mint az elektronénak. A ne­gatron létére, mint lehetőségre, Ed­dington professzor már hat évvel ez­előtt rámutatott és most Cambridge­ban különböző, igen bonyolult méré­sekkel és a Wilson professzor-féla fényképes eljárással megtalálták a világmindenséget alkotó anyag egyik újabb alaprészecskéjét, a negatront. Feltalálták a „fehér rezet" Az Alrose Chemical Company, Pro­vidence R. I. új fémbevonó eljárást hozott a piacra, mely minden fémfaj­tára egyaránt alkalmazható. Az új ötvözet „Wire Brass” név al­att került forgalomba és színe — a hírek­ sze­rint — nagyon hasonlít az ezüstéhez. Az előállításához szükséges oldat vas­tartályban tartható s így­ egyúttal anódként szolgál. Az új eljárással tör­ténő galvanizálás kezdeti tempója ugyanaz, mint a nikkeloldatoké és Hft­-os (Fahrenheit) fürdőben négy­zetlábanként 25 ampere szükséges, így gallonja (kb. négy liter) 20 amerikai centnél kevesebbe kerül. ­ Brockmann professzor, a göttingai egyetem tanára az angolkórellenes vita­minnal kapcsolatos kutatásairól adott közlést. Publikációjában bejelenti, hogy az antirachitisz-vitamin az eddiginél még sokkal könnyebben gyógyítható betegség­gé teszi az angolkórt.

Next