Pesti Napló, 1938. június (89. évfolyam, 121–122. szám)
1938-06-28 / 121. szám
Szerda PESTI NAPLÓ 1938 június 29 . A MADRIDI LEVÉL írta: BABITS MIHÁLY Levelet kaptam Madridból. Ez éppen aznap történt, amikor az újságban egy érdekes riportot olvastam Madrid fantasztikus életéről. Ostromlott városok élete mindig erősen foglalkoztatta képzeletemet. Micsoda a kísérleti kamarája az emberi léleknek és társaságnak! Micsoda nagyított és gyorsított filmje földi létünk nyomorúságának! Torzkép — de a lényeg és »jellegzetes« irányában torzult. Mert mi hát e földi lét lényeges jellege. Veszély és halál árnyékában élünk, társaink mellettünk hullnak el, szomszédunkban csapkodnak a bombák, míg mi szaladgálunk kis ügyeink és élveink után; menekvés nincs, rabok vagyunk és ostromlottak. Aki az ostromlott város képét festi, magát a sűrített életet festi. Mily shakespearei téma! Mondom, mindig izgattak az ostromok; diákkoromban például nem tudtam betelni a Zord Idő című regénynek azzal a részével, mely Buda ostromát írja le. Sőt még Trója ostroma is érdekelt, noha ennek emlékezete görög versekből zengett fiatal fülembe. Nem jellemző-e, hogy az egész világirodalom egy várostrom rajzával kezdődik! Trója ostroma tíz esztendeig tartott, a Madridé csak másfél éve tart. Az utóbbi azonban alighanem annyival szigorúbb, amennyivel a modern harcászat eszközei tökéletesebbek. Trója polgára nyugodtan élhette a maga mindennapi életét, egész a végső katasztrófáig (amikor persze rágyújtották a házat). Homérost ez nem is igen érdekli. Trójában minden érdek a vár körüli harcokon van. Ezek teszik az ostrom izgalmát: rohamok, portyák, kicsapások és párviadalok... Madridban más a helyzet. Itt ép a harc az unalmas, mindennapi robot, a villannyal világított, telefonnal felszerelt lövészárokban, mint valami hivatalos helyiségben. Meglepetéssel, változattal ez alig szolgálhat. Ami viszont izgató és fantasztikus, az a polgári lakosság élete: családoké, utcáké , kávéházaké. Erről kellene hőskölteményt írni, vagyis inkább regényt, részletes történeti dokumentálással, ahogy Kemény írt Buda ostromáról. Madridot tizennyolc hónap óta úgyszólván szünet nélkül bombázzák. A lakosságból háromszázezren elmenekültek, de még mindig nyolcszázezer ember él az ostromkörön belül, koplalva és kiszolgáltatva a legszörnyűbb halálnemeknek. (Köztük százezer gyermek, kisebb ötévesnél.) Ezek aligha menekülhetnek már, a lövészárok keményebb kerítés, mint a várbástya. A statisztika képtelen megállapítani, hányan estek áldozatul a bombáknak. Eddig négyezerhatszáz holttestet ástak ki a romok alól. A többiek »eltűntek«. Mindazonáltal az élet folyik tovább. A villamosok csilingelnek, s ideges autók szelik át a várost. Az üzletek előtt hosszú sort áll az éhség, de több színház játszik, mint békeidőben. A földalatti menetrendszerűen közlekedik s egészen a barrikádokig visz, melyek a várost a lövészárkoktól elválasztják. A lövészárkok telefonhálózata be van kapcsolva a városi vezetékbe. A halál be van kapcsolva az életbe, könnyedén keveredik vele, elveszti titokzatos és ünnepélyes jellegét. A lelkekben vadul csatázik az éhség, a félelem, a kéjvágy. Legalább így képzelem messziről, s izgatva kísért az ismeretlen lelkiállapot, mint egy nyugtalanító emberi talány. Mit állhatnak ki egymásért és önmagukért, mennyi remegés, gyász vagy cinizmus lakozhatik bennük! Mi erősebb itt, az önzés vagy az önfeláldozás? Milyen az álom, az étvágy, a munka? Efféle kérdések tolulnak fel sorban előttem, amint a Madridból jött levelet kézbeveszem. Ejtő levél az ostromlott városból! Valamikor az ilyent titkos küldönc hozta, élete kockáztatásával csempészve át az őrsökön és a tűzvonalon. Ez azonban szabályszerű postával érkezett, felbélyegezve, felbontva és visszaragasztva, a hadicenzúra pecsétjével. Mily diadala a polgárosultságnak! Gondolható, hogy izgatottan tépem fel a borítékját. Várjon ki küldte és mi ügye van velem? Tudtommal nincs ismerősöm Madridban. De ha mégis odavetődött valaki, akit valaha ismertem, mily érdekes lesz most minden szava, mily lélekzetfajtó legközömbösebb híre! Valaki, aki kiszakadt a békés és szellemi élet köreiből, a kultúra életbiztosságából s bezuhant a halál, az erőszak, a mindennapi veszélyek, a végletes modern barbárság viharos légkörébe. Egy híradás abból az örvényből, amelybe talán mindannyian bezuhanunk maholnap, az egész Európa! Hadititkokat, közléseket a helyzetről és eseményekről bizonnyal nem vártam a levélben; ilyesmi nem is oly nagyon érdekelne ... Annál inkább vártam valami apró emberi adatot, lélektani dokumentumot, s úgy éreztem, várakozásom nem is csalódhatik. Ez a levél mindenkép elárul egyetmást az ostromlott város lakójáról, a legszürkébb szavakból is kell kapnom legalább némi sejtelmet arról, ami írójukat foglalkoztatja, a magatartásról, ahogyan a körülötte zajló rettenetekhez alkalmazkodik... Valóban kaptam is. De ez éppen ellenkezője volt annak, amire számítottam. A francianyelvű levélből egy spanyol szonett hullt ki, mégpedig egy tizenhatodikszázadbeli spanyol szonett, Fernando de Herrera műve, akit kortársai El Divino névvel tiszteltek meg. »Bár könyveiből látom, hogy a spanyolok irodalma kevésbé érdekli önt, mint a többi népeké,« — kezdi a levél írója, egy idegenbe származott s Madridban rekedt magyar — »mégis bátorkodom felhívni figyelmét erre a szonettre. Biztosan megérti és érdekelni fogja.« S a továbbiakban egy versemre utal, mely a régi spanyol szonettel rokon témájú. A téma elég merész. »Ez a szonett igazolni fogja Önt kritikusai előtt« — teszi hozzá. Egyéb semmi. Sehol egy szó, amely elárulná, hogy ez a levél Madrid »rettenetes évében« íródott, bombák csapkodása és vészszirénák visítása között, vagy legalább ilyen hangok friss emlékeinek nem nagyon kedvderítő hangversenyében. Az írót akár úgy képzelhetném el, mint aki egy csendes könyvtárban ül, a világ legnyugodtabb pontján, távol a forrongó Európa lázgócaitól s mit sem tudva a század válságairól és veszélyeiről, a régi spanyol irodalmattanulmányozza. Ostromra és polgárháborúra, semmi vonatkozás, ha csak nem azon az egy helyen, ahol sajnálatát fejezi ki, hogy az utóbbiévekben nem kísérhette, elég figyelemmel az új magyar írók munkásságát. Az ostromlott város közepén, szomorú világrészünk legszörnyűbb tűzfészkében, állandó halálveszedelem és gyilkos robbanások közt őt még mindig ez érdekli: magyar vers, spanyol vers, témák, műformák, kritikusok ... Micsoda makacs ördög a költészet ördöge! Époly kevéssé ereszti szabadon, akit egyszer megigézett, mint az alkohol a maga áldozatát, íme a Kultúra mámorosa, aki az Apokalipszis borzalmainak küszöbén csak annál nagyobb kortyokban szürcsöli nélkülözhetetlen italát, Ódon könyveket olvas", összehasonlítja különböző korok és nemzetek költőit, s irodalmi levelezést kezd egy távoli és kicsiny országnak — elhagyott hazájának — íróival. Mint valami modern Archimédés, nem engedi zavarni köreit.. Fittyet hány a politikai szenvedélynek, nem izgatja az öldöklés, leereszti függönyeit s gumival tömi fülét... De lehet, hogy ez csak képzelt jellemrajz. Lehet, hogy egészen másfajta emberről van szó. Valakiről, aki teljes lélekkel átéli az ostrom izgalmait, minden idegszálával résztvesz a küzdelemben, tele a Párt indulataival s remegve félti féltenivalóit. Akkor, úgy érzem, még hősiesebb az a figyelem, amivel az irodalom apró ügyei felé fordul. Egy szép vers szent dolog, de tudunk-e még törődni szépségekkel és szentségekkel, ha ágyúk csöve néz ránk, a barbár erőszak tombol körülöttünk s a fölgyújtott könyvtárak nem metaforikus, hanem valóságos lánggal világítanak? Úgy látszik, vannak, akik tudnak. Számomra a madridi levél valóságos szimbólum és példa. Reményt adó szimbólum és vigasztaló példa, mert nem eleven cáfolata-e ez a pár sor írás annak a lemondó diagnózisnak, amit a szellem mai orvosai szomorú vagy cinikus kézlegyintéssel szoktak adni az európai kultúráról? Igaz-e, hogy szellemi kultúránk ma már »nem érdekel senkit«, hogy »nincsen tartása«, közönybe fullad s nem tud lélektani ellensúlyt feszíteni a veszedelmes és barbár rajongásokkal szembe, melyek a politikai Európát fanatizálják! Igaz-e, hogy a kultúra támasztéka kihull lábunk alól s annyit ér csak, mint az avult deszka, mely pusztán díszül szolgál s első ütésre szétmállik? A madridi levél mást mutat. Ebből azt olvasom, hogy a szépség életszükséglet lesz, mihelyt valaki megismerte és megtöltötte vele életét; vagy mindenesetre vannak lelkek, akikben a kultúra szeretete mély és erős és kiirthatatlan s nem tűnik el a barbárság első lehelletén. Igaz, hogy ilyenek Rómában is voltak, még akkor is, mikor már a Campus Martius félvad törzsek sáros csizmái alatt dobogott és nyögött. Ők nem mentették meg az antik kultúrát. Meg nem mentették — de legalább megőrizték »keblük templomában« s átadták az utánuk jövő értetlenebb nemzedékeknek, mint valami földbeásott, rablók kezétől megóvott kincs titkát, hogy jobb korok majdan újból fölásva, letisztítsák a rátapadt szennytől s megcsillogtassák a késői napban, mint új gyönyörűséget, és gyarapítani való gazdagságot. Olasz hajókkal a világ minden tájára! Legközelebbi Indulások a főbb vonalakon ÉSZAK AMERIKÁBA: REX és COMT£ DI SAVOIA (50.000 tonna) július 13, július 27, augusztus 10, augusztus 24 SATURKIA, VULCANIA, ROMA (33.000 tonna) július 14, július 28, augusztus 16, augusztus 22, szept. 1 DÉLAMEEIKÁBA: CONTE GRANDE, AUGUSTUS (33.000 tonna) július 6, július 21, augusztus 18, szeptember 1 OCEANI A.NEPTUMIA (20. 000 tonna) augusztus 4,szeptember 9, szeptember 22 KÖZÉPAMERIKÁBA: Rendszeres járatok Panama csatornán át Chile-ig és északra Los A Angsles-ig AUSZTRÁLIÁBAn ESOUILINO, REMO, RO IOLO, VIMINALE augusztus 5, szeptember 5, október 5, november 5 KELETAFRIKA INCIABATÁVI AS ANGHAIBA : CONTE ROSSO, CONTE VERDE, VICTORIA (20.000 tonna) augusztus 4, augusztus 18, szeptember 1, szeptember 21 DÉL AFRIKÁBA: OUILIO, GIULIO CESARE (22.000 tonna) július 21, augusztus 18, szeptember 15, október 13 PALESZTINA, EGYPTOM, LEVANTE, FEKETE-TENGERRE hetenkénti járatok FIUMÉBÓL OLASZORSZÁG KÖRÜL, MARSEILLE-ig és NÁPOLYBÓL TRIPOLIS, TUNIS, BENGALI kikötőibe rendszeres járatok Felvilágosítás és prospektus: ITALIA —LLOYD TRIESTINOTIRRENIA—ADRIATICA Tengerhajózási Társaságok Thököly út 2 Budapest Váci ucca 4 és ADRIATICA FORG. IRODA KFT. Nádor ucca 21 Szent István körút 4