Pharmorient, 2006 (15. évfolyam, 159-170. szám)
2006-01-01 / 159. szám
Búcsú dr. Orbán Istvántól Életének 67. évében váratlanul elhunyt dr. Orbán István, az Egis Gyógyszertár Rt. vezérigazgatója. Az Egis volt az első és egyetlen munkahelye. 1964- ben üzemmérnökként helyezkedett el a cég elődjénél az akkori Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyárban (EGYT). Végigjárta a ranglétrát: egyebek mellett volt laborvezető, a kísérleti üzem csoportvezetője, és kutatásszervezési főosztályvezető is. 1978-tól az EGYT főmérnöke, 1980-tól műszaki igazgató. A gyár vezérigazgatójának 1982- ben nevezték ki. Vezetése alatt az egykori gyógyszer- és tápszergyár Közép-Európa egyik vezető kutató- és termelőbázisává vált. Összesen 23 évet töltött el előbb az EGYT, majd a rendszerváltás után az Egis vezetőjeként. Dr. Orbán István irányításával az EGIS a magyar nagyvállalatok sorában 1991-ben az elsők között alakult át részvénytársasággá, amely sikeresen vészelte át a kilencvenes évek elején a szovjet piac összeomlását, a KGST megszűnését. Ezzel egyúttal vonzó partnerévé vált a privatizációja után érdeklődő nemzetközi cégeknek és magyar befektetőknek. Dr. Orbán István eredményesen képviselte az EGIS érdekeit a magánosítás folyamatában is, amely alapvetően az ő elképzelése szerint valósult meg, beleértve a vállalat megerősítését alaptőkeemeléssel, a részvények tőzsdei bevezetését, illetve tekintélyes szakmai befektető bevonását. A családi tulajdonban lévő francia Servier 1995 decemberében vásárolta meg az EGIS részvényeinek 50,9 százalékát, egyúttal támogatásáról biztosította annak magyar vezérkarát, amely a későbbiekben is önállóan menedzselte a vállalatot. „Lehet, hogy az EGIS külföldi többségi tulajdonban van, de magyar vezetésű, ebből kifolyólag magyar vállalat a szó legszorosabb értelmében” - summázta élete egyik utolsó interjújában. Az egyik legfontosabb dolog számára a közösség bizalma volt. Büszke volt a munkatársaira, mint mondta: azzal áldotta meg a sors, hogy nagyon okos emberekkel dolgozik együtt, akiknek soha nem akarta bizonygatni, hogy ő a legokosabb. Első volt az egyenlők között. Ahogyan ő fogalmazott „altisztségeiről” már régen lemondott, a Magyar Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnökeként azonban nem csak az Egis, de az egész ágazat sorsáért is felelősséget érzett. Dr. Orbán István a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem címzetes egyetemi tanára, életművét és aktív közéleti szerepvállalását tucatnyi megtisztelő címmel, kitüntetéssel méltányolták. Kétszer érdemelte ki az Eötvös Loránd-díjat, Gábor Dénes- és Pro Urbe Budapest-díjas, megválasztották az Év menedzserének és az Év vállalkozójának. A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét 1996-ban, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a csillagai kitüntetést 2004- ben kapta meg. Ugyanebben az évben lett Kőbánya díszpolgára, néhány hete pedig az EGIS Rt. Vas megyei telephelyének otthont adó Körmend városától is megkapta a díszpolgári címet, amelyre épp olyan büszke volt, mint a legrangosabb állami kitüntetésekre. Távozási szándékát a vezérigazgatói székből az EGIS és a Servier együttműködésének 10. évfordulóján rendezett ünnepségen, 2005. december 14-én jelentette be, egyúttal felkérést kapott a Serviertől, hogy az EGIS Rt. felügyelőbizottsága elnökeként folytassa munkáját a vállalat érdekében. Ezt a január 25-ére meghirdetett éves rendes közgyűlésnek kellett volna véglegesítenie. „Dagadó vitorlákkal hajózó EGIS-t fogok egyszer majd elhagyni” - tervezte és nyilatkozta évekkel ezelőtt. Orbán István halálhírét az újságírók is mély megrendüléssel fogadták. Közleményükben kiemelték, mindig készségesen, hitelesen és objektíven tájékoztatott. Kevés olyan ember van ma a magyar egészségügyben, akire az újságírók olyan tisztelettel és megbecsüléssel tekintettek, ahogyan őrá. Mint az EGIS Rt. vezérigazgatóját, a Magyar Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnökét számtalanszor keresték meg az elmúlt években, információt kérve. Ő mindig készségesen, hitelesen és objektíven tájékoztatott. Ha olykor türelmetlen volt, azt is megértették. Tudták, hogy kifakadása mögött olyan emberi nagyság, rendkívüli belső tartás áll, amely nem tűr meg semmiféle kicsinyességet, alantasságot, butaságot vagy rosszindulatot. Tudták, nem ellenük, nem az egészségügyért és a betegekért tevékenykedők ellen, hanem értük, mindannyiunkért haragszik. Halálával egy rendkívüli embert veszítettünk el. Nyugodjon békében, XIV. évfolyam, 2006. január PHARMORIENT 159 1