Pharmorient, 2006 (15. évfolyam, 159-170. szám)

2006-01-01 / 159. szám

Búcsú dr. Orbán Istvántól Életének 67. évében váratla­nul elhunyt dr. Orbán István, az Egis Gyógyszertár Rt. vezér­­igazgatója. Az Egis volt az első és egyetlen munkahelye. 1964- ben üzemmérnökként helyezke­dett el a cég elődjénél az akkori Egyesült Gyógyszer- és Táp­szergyárban (EGYT). Végigjár­ta a ranglétrát: egyebek mellett volt laborvezető, a kísérleti üzem csoportvezetője, és kuta­tásszervezési főosztályvezető is. 1978-tól az EGYT főmérnöke, 1980-tól műszaki igazgató. A gyár vezérigazgatójának 1982- ben nevezték ki. Vezetése alatt az egykori gyógyszer- és tápszergyár Közép-Euró­­pa egyik vezető kutató- és termelőbázisává vált. Összesen 23 évet töltött el előbb az EGYT, majd a rendszerváltás után az Egis vezetőjeként. Dr. Orbán István irányításával az EGIS a ma­gyar nagyvállalatok sorában 1991-ben az elsők kö­zött alakult át részvénytársasággá, amely sikeresen vészelte át a kilencvenes évek elején a szovjet piac összeomlását, a KGST megszűnését. Ezzel egyút­tal vonzó partnerévé vált a privatizációja után ér­deklődő nemzetközi cégeknek és magyar befekte­tőknek. Dr. Orbán István eredményesen képviselte az EGIS érdekeit a magánosítás folyamatában is, amely alapvetően az ő elképzelése szerint valósult meg, beleértve a vállalat megerősítését alaptőke­emeléssel, a részvények tőzsdei bevezetését, illetve tekintélyes szakmai befektető bevonását. A családi tulajdonban lévő francia Servier 1995 decemberé­ben vásárolta meg az EGIS részvényeinek 50,9 százalékát, egyúttal támogatásáról biztosította an­nak magyar vezérkarát, amely a későbbiekben is önállóan menedzselte a vállalatot. „Lehet, hogy az EGIS külföldi többségi tulajdonban van, de ma­gyar vezetésű, ebből kifolyólag magyar vállalat a szó legszorosabb értelmében” - summázta élete egyik utolsó interjújában. Az egyik legfontosabb dolog számára a közös­ség bizalma volt. Büszke volt a munkatársaira, mint mondta: azzal áldotta meg a sors, hogy na­gyon okos emberekkel dolgozik együtt, akiknek soha nem akarta bizonygatni, hogy ő a legokosabb. Első volt az egyenlők között. Ahogyan ő fogalma­zott „altisztségeiről” már régen lemondott, a Ma­gyar Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnökeként azonban nem csak az Egis, de az egész ágazat sorsáért is felelősséget ér­zett. Dr. Orbán István a Budapes­ti Műszaki és Gazdaságtudomá­nyi Egyetem címzetes egyetemi tanára, életművét és aktív köz­életi szerepvállalását tucatnyi megtisztelő címmel, kitüntetés­sel méltányolták. Kétszer érde­melte ki az Eötvös Loránd-díjat, Gábor Dénes- és Pro Urbe Buda­­pest-díjas, megválasztották az Év menedzserének és az Év vál­lalkozójának. A Magyar Köztár­sasági Érdemrend Középkereszt­jét 1996-ban, a Magyar Köztár­sasági Érdemrend Középkereszt­je a csillagai kitüntetést 2004- ben kapta meg. Ugyanebben az évben lett Kőbánya díszpolgára, néhány hete pedig az EGIS Rt. Vas megyei telephelyének otthont adó Körmend váro­sától is megkapta a díszpolgári címet, amelyre épp olyan büszke volt, mint a legrangosabb állami ki­tüntetésekre. Távozási szándékát a vezérigazgatói székből az EGIS és a Servier együttműködésének 10. évfordu­lóján rendezett ünnepségen, 2005. december 14-én jelentette be, egyúttal felkérést kapott a Serviertől, hogy az EGIS Rt. felügyelőbizottsága elnökeként folytassa munkáját a vállalat érdekében. Ezt a janu­ár 25-ére meghirdetett éves rendes közgyűlésnek kellett volna véglegesítenie. „Dagadó vitorlákkal hajózó EGIS-t fogok egyszer majd elhagyni” - ter­vezte és nyilatkozta évekkel ezelőtt. Orbán István halálhírét az újságírók is mély megrendüléssel fogadták. Közleményükben ki­emelték, mindig készségesen, hitelesen és objektí­ven tájékoztatott. Kevés olyan ember van ma a ma­gyar egészségügyben, akire az újságírók olyan tisz­telettel és megbecsüléssel tekintettek, ahogyan őrá. Mint az EGIS Rt. vezérigazgatóját, a Magyar Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnö­két számtalanszor keresték meg az elmúlt években, információt kérve. Ő mindig készségesen, hitele­sen és objektíven tájékoztatott. Ha olykor türelmet­len volt, azt is megértették. Tudták, hogy kifakadá­­sa mögött olyan emberi nagyság, rendkívüli belső tartás áll, amely nem tűr meg semmiféle kicsinyes­séget, alantasságot, butaságot vagy rosszindulatot. Tudták, nem ellenük, nem az egészségügyért és a betegekért tevékenykedők ellen, hanem értük, mindannyiunkért haragszik. Halálával egy rendkí­vüli embert veszítettünk el. Nyugodjon békében, XIV. évfolyam, 2006. január PHARMORIENT 159 1

Next