Politikai Ujdonságok, 1861 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1861-05-16 / 20. szám

A Politikai Újdonságok hetenkint egyszer két nagy tömött ivén jelennek meg. — Előfizetési dij január—junius, azaz 6 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy postai ■ton elküldve a Vasárnapi Újsággal együtt 1 ft., külön a Politikai Újdonságokra félévre 2 ft. 10 kr. nj pénzben. A Politikai Újdonságok kiadó-hivatala, Pest, egyetem-utcza 4-dik szám alatt. (Szerkesztőségi szállás : magyarutcza 1. szám.) I GRÓF TELEKI LÁSZLÓ.­­ Május 8-a 1861. Egy politikailag, mint társadalmilag meddő s még csak a ter­mészet által is borongóvá tett hét után, május 8-kán elvégre ugy­­látszott, oly napra virradunk, mely a sok gyász után, végre egy reménysugárt s a minden oldalról gyakorolt nyomás ellenében, egy magyaros ellentaszítást gyakoroljon. Bármily kedvezőtlen időjárás volt is tegnap, mindenki törte magát a nemzeti Múzeum épülete felé, hogy magának akárminő kényelmetlenséggel kínálkozó helyet is szerezhessen azon terem­ben, melyben annyi szenvedés és annyi kétség után végre egy sza­­badérzelmű nemzet méltóságai és határozott akaratának kellett nyi­latkoznia. Megelőző napon a kedélyeket már bizonyos vidámság önte el. Közbeszéd tárgya volt, hogy Deák Ferencz nyilatkozata oly hangú, melyet a nemzet képviselőinek összesége bátran sajátjául vallhat, s mely szerzőjéhez ép oly méltó lesz, mint a­mily alkalmas arra, hogy a külföld jelen politikai állásunkkal tisztába jöhessen. A természet is vidám arczot öltött s a gyűlés előtt már két órával a Muzeum főlépcsőjén feltolongó nagy néptömegre végre valóban májusiasan ragyogó nap hintó aranysugarait, virágillattal terhelt léget hullámoztatott a reggeli szellő. Benn díszes, ünnepélyes és vidám arcza s hazafi lelkesedéstől dobogó keblű közönség foglalt helyet, mely türelmetlenül tekin­tett a terem főbejárata fölötti órára. Az óra még csak félt­zet mutatott, midőn a sorokon át, jőve a terem bejáratától lassú, kétséges értelmű suttogás támad, s a­mint tovább terjed, az arczok elsápadnak, a lelkesültség megdöb­benéssé válik. A suttogás Teleki László haláláról beszélt. Kevés ember hitte el. Ki bíznék oly kevéssé a gondviselésben, hogy elhigyje, miszerint az annyi gyász után egy ily vidám napra is ily keserves csapást készítsen a nemzet számára. Nem akartuk hinni a veszteséget, — nem, épen rettentő nagysága miatt. Nevelte azonban az aggodalmat, hogy a máskor idejében meg­jelenni szokott gróf nyájasan mosolygó szerény arczái még 10 óra elteltével sem láthatók. Végre megszólalt az elnöki csengetyü s egyszerre halálcsend állt be. Azon hang, melylyel az elnök beszédét megkezdette, már va­lórá érlelte a gyanút Szerencsétlennek mondá elnöki székét, melyből a nemzetnek egyre csak gyászt hirdethet. S ekkor kimondá, hogy a nagy hazafi, a képviselőház és nemzet büszkesége, Teleki László nincs többé! Egy ezer ajkról egyszerre ellebbent jajszó volt erre a válasz; egy vért fagylaló zúgás, mely oly hajóról kél, melyet egy pillanat alatt nyelnek el a tenger habjai. Aztán néma minden. Csak hosszú szünet után szólal meg egy érzelmektől fátyolo­zott szózat, melyben Deák Ferencz hangjára lehet ismerni. Nem azért, hogy a nemzet fájdalmát tolmácsolja, az megtör­tént, már azon elhangzott jajszóban, mely nem Kárpátoktól Adriáig, hanem Varsótól Genuáig s Londontól Konstantinápolyig, szeren­csétlen hazánkfiai otthontalan hazájáig fog viszhangzani. De nem is tehette volna ezt; megindulása mutató, hogy saját érzelmeit sem tudja kifejezni, — csak időt, elnapolást kért, mert nem áll tehetségében ily érzelemmel még a legszentebb felett is tanácskozni. S ez hétfőig megadatott. — Ez a nemzeti közakarat nyilatkozásának ünnepéül kitűzött országos ülés története. Most a néptömeg a Teleki-palota felé hullámzott, mely előtt már is elfoglalva állott a tér. A kaput drabantok foglalák el, kik csak egyeseket bocsátottak fel a gyászos esemény színhelyére. Egy középnagyságú négyszög szoba ez. Egyik oldalon a gróf ágya áll, melyen fekvés nyomai; másikon íróasztal, rajta egy befe­jezetlen országgyűlési beszéd és ,Magyarország alaptörvényei­ mellett egy fölnyitott pisztolytok, töltetlen pisztolylyal; a másik kilőve a nemes halott lábánál hever, ki a szoba-padolaton fekszik, balkezét szívsebére tapasztva, másikat derékkötőjébe akasztva. Ar­­cza nyugodt, nemes mint mindig; ingén csak a szív körül látsza­nak nyomai a vérnek. Alant minden arczán megütközés; többeken fenyegetően szen­vedélyes hév ömlik el. A nézetek a gróf halála okáról megoszlanak. Sokak előtt feltalálhatlannak látszik a fonal, mely a gróf ed­digi viseletét, biztató szavait, reményteljes nyilatkozatát az öngyil­kossággal s épen ezen napra szándékolt öngyilkossággal össze­kötné , mig biztosabb körből kifolyó hírek oly adatokat hoznak fel, melyek azt igenis valószínűvé teszik. Gyutacs-vásárlás a megelőző napon, eddig elrejtve tartott pisztoly tokjának kéznélléte, egyes rokonaihoz intézett szavak s végre a megelőző napon tapasztalt rendkívüli izgatottsága mindent megfejteni látszanak. Végre az orvosi vizsgálat, mely a szivet kö­zépen átfúrva, sőt a fojtást is a szívben találja, szintén ezen véle­mény mellé áll. A sajtónak, melynek szavai egykor történelemmé válnak, kö­telessége, még a gyanút is ferdítés nélkül adni, mely ha sohasem valósul is, jellemző a korra nézve, melyben keletkezett. Bármiként történt is, a gróf halála elfogatásától adatoltatik, mely őt a cselekvés azon teréről, mely múltjának megfelel, elra­gadta, mely talpai alól az alapot kivette s kedélyében meghason­­lást idézett elő.

Next