Politikai Ujdonságok, 1863 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1863-12-03 / 48. szám
öröködés kérdése nyílt kérdés maradjon : az executio ügyét annál inkább sürgetik, állítólag azon okból, hogy a herczegségek alkotmányi ügye gyorsan megfelelő megoldást nyerhessen, de valósággal azért is, nehogy a megoldás művét oly elemek ragadják meg, miket mindenesetre távol tartani igyekeznek, hogy így a herczegségek ügye tisztán német kérdés maradhasson, s a külföld beavatkozásának minden ürügye elmellőztessék. Kérdés azonban : megmarad- e ezen eljárási elv azon esetben is, ha Dánia az executio ellen fegyveres kézzel lépne fel. A bécsi irányadó körökben ily eventualitás lehetőségét nem hiszik, de ha meggondoljuk, minő izgatott a hangulat Kopenhágában, mégis fel lehet tenni, hogy Dánia ellenállása nem tartozik a lehetlenségek közé. Ezen esetre mondják, Rechberg gróf a londoni jegyzőkönyvet többé nem tartandja kötelezőnek, s ekkor az örökösödési kérdés oly megoldást nyerhet, mely nem szolgáland a dán király javára. (A hadi budget a pénzügyi bizottmányban.) Nov. 27-én a pénzügyi bizottmány két ülést tartott, s a jelentés a hadsergi költségvetés fölött felolvastatott. A miniszterek közöl jelen voltak Schmerling, Rechberg, Plener és Lasser urak, valamint a hadügyminiszter, gróf Degenfeld. Az első ülésben a hadügyminiszter hosszas értekezést olvasott fel, melyben a bizottmány jelentésének érveit cáfolgatá. Este a bizottmány második ülést tartott. A rendes hadi költségvetés több pontja, melyek a termesztményi illetékről, nyugpénzekről, s a törzstisztek számáról szólnak, élénk vitát idéztek elő. Hasonlókép azon pont is, mely a modenai csapatok tisztjeinek a hadseregben s a nyugdíjasok sorában tett elhelyezését adja elő.“ E pont számos roszóló szót idézett elő. Azon pontnál, mely újabb nemű ágyuk beszerzéséről szól, 500,000 forintnyi levonás inditványoztatott. Ez alkalommal Taschek udv. tanácsos megjegyzé, Ausztria 1861. óta 1863-ki aprilig 68 millió forint új adósságot csinált, 16 millió forint ára államjószágot eladott, s 17 milliónyi értékben adott el államkötelezvényeket, tehát az állam 100 milliónyi értékkel szegényebb lett. Herbst professor szomorú képét rajzolá le az osztrák pénzügynek. Az 500.000 ft. levonás nagy többséggel elhatároztatott, valamint a „mérnöki hadtest“ költségvetéséből 80,000 szintén, levonatott. Giskra a hadi költségvetés összegét 12 és fél millióval alábbszállítani indítványozá. A midőn e felett szavazni kezdtek volna, Taschek a közelmúlt pénzügyi helyzetét, Herbst a jövőt véve taglalás alá. Mindenki erősíti, hogy ezen fejtegetések leverő hatást idéztek elő, melyet a pénzügyminiszter azon megjegyzése , hogy a most már ki nem bocsátható legújabb kölcsönre, a kormány a külföldön előleget kap, s így Ausztria hitele erősen áll , sem háríthatott el. A kedvező időnek elmulasztásával a szónokok különösen az államminisztert vádolák. Herbst és Taschek nyomatékkal álliták : „Nem mi, a követek, vagyunk okai, hogy a pénzügyi törvénynyel idején, készen nem vagyunk. A kormány a drága nyári időt elvesztette! Nem mi vagyunk okai, hogy az állam most annyi millió veszteséget szenved.“ A felhozott számtabellák oly hatást idéztek elő, hogy a pénzügyminiszter úr, ennek káros hatásától tartván, az egyes adatok elhallgatását kéri. A pénzügyi calamitás oly erősen mutatkozik, hogy a takarékosság indokolva van.“ (Hírlapi zivatar a „Wiener Abendpost“ czikke miatt.) A „Presse“ írja : Mindenekelőtt szükség constatálnunk, hogy a „Wien Abendpost“ legközelebbi czikke Ausztria álláspontjáról a Schleswig-holsteini kérdésre nézve, valóságos végzetteljes benyomást okozott Németországban. Olyan lapok, melyek Ausztria császárának a reform kérdésbeni kezdeményezését valóságos örömriadallal üdvözölték, s addig híven pártolták Ausztriát mindenféle viszontagságok közt, a Schleswig-holsteini kérdésnek külügyérségünk által tetsző felfogás nyomása alatt felmondják barátságukat. A „Nurn. Correspondent“ a „Wien. Abendpost“ czikkéről szóló tudósítását egy megjegyzéssel kiséri. Ezen megjegyzésben a „N. Corr.“ kimondja, hogy a „W. Abendpost“ által képviselt felfogást merőben elveti, így fejezvén ki magát folytatólag : „Ha Ausztria Schlesswig-Holsteint martalékul hagyja, avagy csak lágymelegen viseli is magát ezen kérdésben, akkor Bismarck irányváltoztatása nélkül is vége a közösségnek a császári állam és Németország között . Ám válaszszanak Bécsben! A kérdéses czikk szerzője által jelölt politika annyi, mint Schleswig Holstein és Németország jogának feladása, mert hisz épen az öröködési kérdésben, sőt csak is abban rejlik a dolog veleje, aki ebben nem tart velünk, az ellenünk. Ezzel a német nép sohasem fog kibékülni, ilyen magatartást sohasem feled el és sohasem bocsát meg.“ Hasonló kifakadásokkal találkozunk valamennyi délnémetországi lapban, s úgy hiszszük, hogy azok nem csekély jelek. Ezen ügyben olyan álláspontot foglalt el a népakarat, melyhez ezúttal az egész értelmiség és birtokos felekezet is csatlakozott, hogy lehetetlen azt mellőzni minden befolyásnak veszélyeztetése nélkül. Egy berlini lapban ez olvasható : „Bécsből tudósíttatunk, hogy az osztrák kormány a többi kormányokhoz azon nyilatkozatát küldte, hogy elvárja tőlük, miszerint nem tűrik el, hogy a schleswig-holsteini ügy miatt, vagy annak ürügye alatt szabadcsapatok szereztessenek.“ Ha ezen tudósítás valót tartalmaz, bizton számíthat ezen lépés Bismark urnak nemcsak helyeslésére, de utánzására is. Ha pedig alaptalan, akkor nagyon jó lesz azt minél előbb megcáfolniok a bécsi hivatalos lapoknak. Szintén Berlinből írják a „Pressernek biztos forrásból a következőket : „Bismark f. hó 24-dikén kinyilatkoztatta Reventlow grófnak, hogy : Poroszország Dánia királyát Schleswig-Holstein herczegének is elismerendi; Angol- és Francziaország nagyon sürgetik ezt, Ausztria már szintén hajlandónak mutatkozik, tehát Poroszország sem maradhat tovább hátra, ide járul még, hogy gyorsan kell tenni. Augusztenburg liget, ha a szükség úgy hozná magával, ártalmatlanná lehet tenni.“ Ezek szerint kétségtelen, hogy mit jelent az, ha Bécsben és Berlinben „gyors cselekvésből beszélnek. (Az „Ost D. Post“ a kongresszus el nem fogadásának következményéről.) A nevezett lapnak Párisból írják : Drouin de Lhuys tegnap körsürgönyt intézett a küludvaroknál levő franczia ügynökökhöz, mely mintegy programját foglalja magában a kongresszus tárgyainak. Ha ezen sürgöny olyan lesz, mint amit múlt héten Angolországba küldtek, s amelynek az lett a következménye, hogy az angol kormány a kongresszust nem fogadta el, akkor aztán még kevesebb kilátás lehet annak életbeléptetésére mint eddig volt. A hivatalos körökben itt nagy az ingerültség, mely leginkább Ausztria ellen fordul, mert az ő befolyásának tulajdoníttatik, a londoni kabinet tagadó válasza. Russell egyik sürgönyéből ugyanis, melyben Ausztriának olaszországi állása s a Viktor Emanuelleli kibékülés lehetetlensége kiemeltetik, azt akarják következtetni, hogy Bécs és London közt titkos összebeszélés szerepel. S Ausztriának ezt annál inkább rész néven veszik Párisban, minthogy — a külminisztérium állítása szerint — az olasz kérdés szabályozása Ausztriának épen nem történt volna rövidségével, a pápának pedig támot és erősítést nyújtana. Ha a szent szék világi uralmát új alapon erősíti meg a kongresszus, akkor még Francziaország is kivonhatná csapatait Rómából, föltéve, hogyha a megszállási jogot nem hagyná meg neki a kongresszus. A szent szék ezt jól felfogta s az elsők között nyilatkozott a kongreszszus mellett. Ausztriának ezt támogatnia kellett volna, mondják Párisban, s azzal, hogy akadályokat okoz, s a kongresszust meghiúsítani törekszik, csak azt bizonyítja, hogy belső gyűlöletet táplál Francziaország ellen. Jellemző már maga azon fogalmazásbeli különbség is, mely a bécsi, berlini és szent-pétervári válaszokban tapasztalható. A két utóbbi udvar kér ugyan bővebb felvilágosítást, de oly lekötelező, udvarias hangon szólnak válaszaik, hogy főkép a sz.-pétervári csaknem lelkesedéssel fogadja a kongresszus eszméjét, s kijelenti, miszerint Oroszország épen nem köti magát a szerződések változhatlanságához, sőt inkább több fontosságot tulajdonít a gyakorlati szempontnak. Az osztrák válasz ellenben, mindjárt kezdettől fogva megütközik a trónbeszédnek az 1815-diki szerződésekről szóló részében, s mindenekfelett aziránt kér felvilágosítást, hogy mikép kell ezt értelmezni? Félig-meddig bizonyosnak tartják, hogy Ausztria és Angolország nyomdokát fogja követni,s mondhatni, szintén óhajtják ezt, mert ez nagyon megkönnyítené a kormány állását a senatus és törvényhozó test felirati ülései előtt, amennyiben a kongresszus meghiúsulásáért egyenesen Ausztriát és Angolországot lehetne vádolni. Angolország visszautasítása magában nem volna olyan hálás tárgy, mintha Ausztria ellen is lehetne kikelni, — mint izgató és besúgó ellen. Talán nem árt Bécsben ismerni a dolgok valódi állását. 567 Anglia. — (Alhir Russell lord lemondásáról, a kongresszus visszautasítása.) Russell lord visszalépése nem valósul, egyelőre sikerült kiegyezkednie collegáival, kiket azzal fenyegetett, hogy lelép, ha a kongresszust elutasító javaslatát el nem fogadják. Azonban mint párisi és londoni tudósítások írják, Russellt mind az események, mind collegái elitélik s tárczáját alkalmasint nem sokáig tartja meg, ha most sikerült is győznie. A „Manchester Guardian“ szerint a külügyér és Palmerston miniszterelnök közt öt pontban eltérő nézetkülönbség van. E pontok a nevezett lap szerint következők : „A lengyel kérdésben mindig hibáztatta Palmerston Russellt azért, hogy tiltakozásai sikerét előre elvette azon nyilatkozatával, hogy Anglia nem kezd háborút Oroszország ellen; az amerikai kérdésben Palmerston nem akarta, hogy Anglia sem egyik, sem másik hadakozó féllel közelebbi viszonyba keveredjék; a dán kérdésre vonatkozólag azért panaszolt Palmerston, hogy Russell, miután a múlt évben egészen elhagyta Dániát, most hirtelen a német szövetség ellen fordító mennyköveit; az olasz kérdésre vonatkozólag Palmerston Hudson turini követet állomásán meg akarta tartani; végre a japáni ügyben Russell fel akarta áldozni Kuper tengernagyot a radi