Politikai Ujdonságok, 1868 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1868-04-22 / 17. szám

kiizzadni, tehát elégedjenek meg a hitelezők 5 helyett 4 vagy épen 3 és fél kamattal. A bankárok erre azt mondják: ha állam­­bankrotot akartunk volna csinálni, akkor szükségünk sincs a kiegyezkedésre Magyar­­országgal. De mert a Lajtán túl is sokkal több ember van, a­ki nem bankár, mint a­ki boldog pénzbeli állapotban van, tehát na­gyon megtapsolják Skene úr oppositióját a rendkívüli adók ellen. Az alvó, de azért még meg nem halt c­entralisták már­is vérszemet kaptak. Azt hiszik, hogy Brestl javaslatának a teljes ház­tól leendő félrevetése esetén a mostani sza­badelvű minisztérium le fog lépni, s helyükbe csak is ők juthatnak a kormányra. Tehát egy kővel kettőt akarnak dobni. Félre­vetni az új adót s egyszersmind a Schmerling-féle c­entralizácziót újra túlsúlyra vivék, a­meny­nyire csak lehet, akadályokat gördíteni Ma­gyarország elé, a békés kiegyenlítés ügyének további folyamában. Mondanunk sem kell, hogy az ily gyáva erőlködések a magyar törvényt és a kir. eskü szentségét távol sem képesek megren­díteni. De azért soha sem volt jó politika, az ellenség erejét és fondorlatait kicsinylő megvetéssel fogadni, inkább ezen közbejött eset is arra ösztönözzön minket, hogy a netán fölmerülendő újabb német követelé­sek irányában szorosan együvé tartsunk. És e tekintetben nem is féltjük hazánkfiait, mert ha itthon sok különféle pártra is sza­kadtunk, a közös ellenség, az osztrák c­en­­tralizáczió irányában, mindnyájan ugyan­azon húrt pengetjük. Türr nyilatkozata Perczel föllépé­­ séről. Türr tábornok czikket ír a „Hazánk“-ba, Perczel föllépése felől mondván el nézetét. Elis­meréssel adózik Perczelnek, a­zért a demagógok ellen nyíltan és bátran föllépett, hanem azt meg­rója, hogy a haza ügyét összetéveszti pusztán sze­mélyes ügyekkel. Megemlékezik a Perczel által Kossuthnak tulajdonított és elítélt „dunai confe­­deratio“-ról; bevallja, hogy annak tervezetében neki is része volt. Azt állítja arról, hogy csupán dacz- és védszövetségen alapult volna, s kijelenti, hogy a körülmények még nem engedik mindazo­kat a szerződéseket közzétenni, melyek e terv érdekében különböző kormányokkal köttettek. Ezután így folytatja: „Ha küzdelmeink a várt sikert nem eredmé­nyezték, ha törekvéseink hajótörést szenvedtek, az nem volt önhibánk. Az embernek minden küz­delme eredménytelen lesz ott, hol egy hatalma­sabb erőre , egy istenre van szükség. Azokat, kik a boszú elől külföldön kerestek menedéket, sem a sors csapásai, sem a hazafi szív fájdalmai nem voltak képesek tétlenségre kárhoztatni akkor, midőn a kíspadon sanyarga­tott nemzetnek csak fájdalom-hörgései jutottak el hozzájuk. A hazafi­ kötelesség parancsolta a cse­lekvést akkor, midőn a nemzet roskadozott a reá vert billincsek terhe alatt, parancsolta azt, hogy elhagyjuk nehezen szerzett előnyös állásainkat és menjünk szolgálni a haza ügyét. És a sikertelen­ségnek nem csekély okai azok is, kik — mint Perczel tábornok mondá — a rajtuk elkövetett igazságtalanságok keserű fájdalmában tétlenül maradtak. — Nem csekély okai azok is, kik benn a hazában szintén tétlenségre kárhoztatták a cse­lekvésre teremtett szellemet; — sírtak talán a haza sorsa felett, de — csak sirtak, — és a bilin­csek összetörését egyedül az égtől és a — kül­földtől remélték. Hányan nem tettek úgy, mint az alföldi pa­raszt, ki felmászott minden hajnalhasadtakor a szénabaglyára és onnan meresztette szemét a vég­telen távolba, ha nem jő-e Kossuth? Perczel azt kellett volna hogy mondja a nép­nek: ne hallgassatok az ámitokra, ne lessétek a jövőket, hanem tegyetek és cselekedjetek hazá­tok érdekében azon téren, mely előttetek nyitva áll, és mely elég tágas a cselekvésre. Isten azt mondá egykor választott népének: Kimentelek a szolgaság szenvedéseiből, elvezet­lek, az ígéret földére . . . ámde mozogj magad is. Igaz, mi nem menthettük meg a hazát, de abban, hogy jobb napokat él a nemzet, az emi­­grationak talán még­is van egy parányi érdeme. Én részemről a mi szerepünket lejártnak lá­tom. A nemzet szívósan és erélylyel küzdött a jogfolytonosságért,­­és egy párt szerzett a nem­zetnek egy kiindulási pontot. Ez alapba én ko­rántsem vagyok szerelmes, de épen mert szere­tem hazámat, akarom elfogadni kiindulási pontot. És elfogadtam főleg azért, mert Európa politikai helyzete lényegesen megváltozott: ezelőtt bizonyo­san és őszintén erős támaszt lehetett ígérni egy magyar mozgalomhoz; ma ezt józanul és tiszta lelkiismerettel nem lehet tenni többé. Ausztria a közelmúlt időkben keserű tanul­ságokat szenvedett, örvénybe, majdnem halálba sodorták fejevesztett államférfiak Tegyük fel róla, hogy okait eddigi hibáin. Én remélem, hogy ha a két ország, Ausztria és Magyarország őszin­­tésséggel, jóakarattal egymás iránt halad előre, lesz mindkettőnek élete, és lesz jövője. A mi magunkat illet­i félre a személyeske­déssel! Ne legyen a harcz személyes harcz; küzd­jön vélemény véleménynyel, nézet nézettel, s is­merjünk fel barát és ellenfélben egy közös érint­kezési pontot: a közjó előmozdításának vágyát. Ne akarjunk oltárt emelni oltár ellenébe — a bálványimádás nem illik emberhez, de boruljunk mindnyájan le — a haza oltára előtt. Perczeltől igen helyes tett volt: a bátor és erélyes fellépés a democrat, helyesebben demagóg­­ izgatások ellen, mert ezek terjedése még a siker­nek csak valószínűségét sem biztosíthatja, ha ve­szélyes következményeket nem is vonna maga után, mindenestre nagy akadályt gördít a békés haladás és fejlődés elé. Másrészről hibáztatom Perczelben azt, hogy épen a honvédegyleteket állítja szembe ez izgatásokkal. Több forradalmi és átmeneti időszakot éltem már át, és nem egy országban. Ezen alkalmakkor úgy győződtem meg, hogy a szervezendő testüle­teket legjobb távoltartani a politikai pártok küz­delmeitől. Magyarországon épen nem tanácsos a hon­védséget belevonni, és felhasználni a politikai harcrokba. A honvédtisztek fogják a honvédsereg talapzatát képezni, s ha ma már politikai pártokra szakadnak, e szellem átmenne a felállítandó hon­védseregbe is, a­mi ott csak ártalmas. A honvéd­ség nem egy pártból alakul meg,­­ hanem a nem­zet minden rétegéből, és pártárnyalatnak nem szabad léteznie, midőn a haza és az alkotmányos szabadság, úgy kül­ mint belellenség elleni meg­védéséről van szó. A világtörténet bizonyítja, hogy nevezetesebb reformok nem létesülhetnek ellenhatás nélkül, hogy a nevezetesebb politikai átalakulásokat rögtön oly párt szokta követni, melynek eleme a túlzás és rombolás. Ha Kossuth az eszmét, melyet a debre­­czeni nyilatkozatban kimondott, szerencsésen meg­valósította volna, nem kétlem, hogy ellene is akkor rögtön egy ily romboló ellenzék támadott volna. Mintha csak a mi szélsőinket látnám lefestve Lamartine-nál. „Alig hogy Washington kivívta hazája függetlenségét — írja Lamartine az egye­sült­ államok történetében — s alig hívta össze a kongresszust,az Egyesült­ Áll­amok souverain nem­zeti gyűlését, midőn a demagógok mindenfelé klubbokat szerveztek s összecsődítették gyülé­­­­sekbe a népet a kongresszus ellen; rágalmazták és­­ gyanúsították a legnagyobb polgárokat. Vádolták súlyos vádak és bűnökkel magát Washingtont, kit előbb imádott mindenki, s ki kivívta hazájának a szabadságot; gúnyolták és sértegették, kényszerí­­tették erkölcsi száműzetésre visszalépni a köz­ügyektől, hogy helyet adjon fegyelmet nem tűrő katonáknak — agitátorok­ és demagógoknak és szájhősöknek . . . „Barátom! — h­a egykor Washington — sirok, midőn hazám jövőjére gondolok, oly borús sejte­lem fog el. De remélem, hogy az amerikai nép józansága fel fogja ismerni ez embereket. A de­magógokat nehezebben küzdhetjük le, mint az angolokat,­­ ők veszélyeztetik mindazt, mit már megszereztünk. Ők rendszeres agitatiokat állan­­dósítnak az országban a nemzeti kongresszus ellen: imperium in imperio. És kiknek az uralma! A legtúlzóbbak és legelvetemedettebbeknek ural­ma! Ha Amerika megtűri az anarchiát, ha a kon­gresszus nem kergeti szét e klubbokat ... a köz­társaság elbukott. „Amerika az agitatiok és túlzó ostobaságok egy éve után, mely csakugyan koczkáztatá fog­ 198 ■ getlenségét, birt annyi józanság és erélylyel, hogy elejét vette e veszélyeztető szélsőségeknek , és ime ma már a legfenségesebb „demokratia“ hazája.“ Országgyűlési tudósítások. A képviselőhöz ülése ápril­isi-kán. (Kezdete 11­/2 órakor.) Elnök: Szentiványi Károly. Jelen voltak a miniszterek mind. Az utolsó ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után az elnök bemutatja az időközben érkezett kérvényeket, és Conrad Mór orsz. képviselő kér­vényét 2 havi szabadságidő iránt. Vadász Manó Szeged városa részéről nyújt be kérvényt, mely a városnak a tiszaszabályozási költség által túlságos terheltetését panaszolja. Treffort Ágoston az alföldi csatornaügyben nyújt be kérvényt. Ezek után általános figyelem közt szót emel Lónyay Menyhért pénzügyminiszter. Az 1863. államköltségvetést a ház elébe terjesztvén, mielőtt egyes tételeit felemlítené nehány meg­jegyzésre kéri a ház türelmét. Bevallja, hogy ezen első magyar államköltségvetés hiányos, de ezt természetesnek fogja találni mindenki, ha tekin­tetbe veszi, hogy először a számos halaszthatlan kérdés mellett a minisztérium annyira el volt fog­lalva, hogy elegendő idővel sem rendelkezett, másodszor, mert kivételes helyzetben van, miután nincs úgy mint máshol, rendezett anyag előtte, hanem ezen első költségvetésnél mindent előbb rendezni kelle. Bizalommal fordul ezért a házhoz, hogy a hiányokat elnézni és javítani fogja, aztán két kérdést hoz tisztába: egyik a formára, másik a lényegre vonatkozik. A formai az, mily alakban terjesztessék elő a költségvetés; az 1848. és 1867- ki törvények világosan kimondják, hogy határo­zati javaslatban terjeszsze elő a pénzügyminiszter a költségvetést, így tehát törvény alakjában nem terjesztette elő, hanem csak mint határozati ja­vaslatot, mely az országgyűlés megegyezésének és ő­felsége szentesítésének hozzájárulta után átalános kötelező erejű leszen. A lényegre vonat­kozólag a minisztérium feladata kettőben állhat: vagy minden egyes adónemre új törvény hozatalát ajánlani, vagy ideiglenesen a múlt korszakbeliek törvényesítését a szükséges javítások és reformok eszközlése mellett. Ez utóbbi módot találja a pénzügyminiszter most követendőnek, míg majd a törvényhozás új törvényeket hozand , addig is a fennáló mintegy 1000 rendeletet összefoglalja, hogy így könnyebb átnézetet lehessen nyerni felőlük. Ezek után a pénzügyminiszter leteszi a költ­ségvetést a ház asztalára, s egyszersmind bemu­tatja az ezzel kapcsolatban hozandó törvények javaslatait. Ezen, csak a főbb reformokat és köny­­nyítéseket magukban foglaló, valamint a gyakor­latban levő egyéb rendeletek is ideiglenesen tör­vényesítő törv. javaslatok a következők : 1. Törvényjavaslat az egyenes adókról ; 2. a bélyeg és illetékek valamint a díjak tárgyában ; 3. a dohányjövedék iránt; 4. a szeszadóról, mit egyébiránt már az ápr. 2-án tartott ülésben sze­rencsém volt benyújtani; 5. a c­ukorgyártás meg­adóztatása iránt; 6. a serfőzés megadóztatása iránt; 7. a bor és húsfogyasztási adóról; 8. az arany és ezüst áruszerek finomsági tartalmának ellenőrzése iránt; 9. a lotteria iránt; 10. a függő adósságok ellenőrzéséről; 11. az állósított állam­­adósságokról; 12. a sójövedék iránti törvényja­vaslat; 13. a közterhek behajtásáról szóló törv. javaslat. Egy tizennegyedik törvényjavaslatot is terjeszt a ház elé, mely szerint addig is, míg a beterjesztett törv­­javaslatok tárgyaltatván, törvényerőre emeltetnének, a közterhek iránt gyakorlatban lévő szabályok május első napján túl is érvényben maradnának. Előadja a múlt évi pénzügyi kezelés ered­ményét, miből kitűnik, hogy az előirányzott be­vételeknél több hajtatott be, ellenben a kiadások nem rúgtak a minisztérium takarékossága foly­tán a kiszabott mértékre. A magyar államot ter­helő államadóssági járulék és a közös költségek havi részletei a közös pénzügyminiszternek bekül­dettek, úgyszintén elégtétetett minden kívánal­maknak a földtehermentesítési igények körül. Sajnosan tapasztalta azonban a pénzügyminiszter, hogy a megyék részéről a pénzügyi kezelés a kellő támogatásban nem részesült, továbbá az ál­­lamjövedelmek megcsonkítása máskülönben is tetemesen éreztetett. Áttér ezután a pénzügyminiszter a jelen évi

Next