Politikai Ujdonságok, 1868 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1868-04-22 / 17. szám
kiizzadni, tehát elégedjenek meg a hitelezők 5 helyett 4 vagy épen 3 és fél kamattal. A bankárok erre azt mondják: ha állambankrotot akartunk volna csinálni, akkor szükségünk sincs a kiegyezkedésre Magyarországgal. De mert a Lajtán túl is sokkal több ember van, aki nem bankár, mint aki boldog pénzbeli állapotban van, tehát nagyon megtapsolják Skene úr oppositióját a rendkívüli adók ellen. Az alvó, de azért még meg nem halt centralisták máris vérszemet kaptak. Azt hiszik, hogy Brestl javaslatának a teljes háztól leendő félrevetése esetén a mostani szabadelvű minisztérium le fog lépni, s helyükbe csak is ők juthatnak a kormányra. Tehát egy kővel kettőt akarnak dobni. Félrevetni az új adót s egyszersmind a Schmerling-féle centralizácziót újra túlsúlyra vivék, amenynyire csak lehet, akadályokat gördíteni Magyarország elé, a békés kiegyenlítés ügyének további folyamában. Mondanunk sem kell, hogy az ily gyáva erőlködések a magyar törvényt és a kir. eskü szentségét távol sem képesek megrendíteni. De azért soha sem volt jó politika, az ellenség erejét és fondorlatait kicsinylő megvetéssel fogadni, inkább ezen közbejött eset is arra ösztönözzön minket, hogy a netán fölmerülendő újabb német követelések irányában szorosan együvé tartsunk. És e tekintetben nem is féltjük hazánkfiait, mert ha itthon sok különféle pártra is szakadtunk, a közös ellenség, az osztrák centralizáczió irányában, mindnyájan ugyanazon húrt pengetjük. Türr nyilatkozata Perczel föllépé séről. Türr tábornok czikket ír a „Hazánk“-ba, Perczel föllépése felől mondván el nézetét. Elismeréssel adózik Perczelnek, azért a demagógok ellen nyíltan és bátran föllépett, hanem azt megrója, hogy a haza ügyét összetéveszti pusztán személyes ügyekkel. Megemlékezik a Perczel által Kossuthnak tulajdonított és elítélt „dunai confederatio“-ról; bevallja, hogy annak tervezetében neki is része volt. Azt állítja arról, hogy csupán dacz- és védszövetségen alapult volna, s kijelenti, hogy a körülmények még nem engedik mindazokat a szerződéseket közzétenni, melyek e terv érdekében különböző kormányokkal köttettek. Ezután így folytatja: „Ha küzdelmeink a várt sikert nem eredményezték, ha törekvéseink hajótörést szenvedtek, az nem volt önhibánk. Az embernek minden küzdelme eredménytelen lesz ott, hol egy hatalmasabb erőre , egy istenre van szükség. Azokat, kik a boszú elől külföldön kerestek menedéket, sem a sors csapásai, sem a hazafi szív fájdalmai nem voltak képesek tétlenségre kárhoztatni akkor, midőn a kíspadon sanyargatott nemzetnek csak fájdalom-hörgései jutottak el hozzájuk. A hazafi kötelesség parancsolta a cselekvést akkor, midőn a nemzet roskadozott a reá vert billincsek terhe alatt, parancsolta azt, hogy elhagyjuk nehezen szerzett előnyös állásainkat és menjünk szolgálni a haza ügyét. És a sikertelenségnek nem csekély okai azok is, kik — mint Perczel tábornok mondá — a rajtuk elkövetett igazságtalanságok keserű fájdalmában tétlenül maradtak. — Nem csekély okai azok is, kik benn a hazában szintén tétlenségre kárhoztatták a cselekvésre teremtett szellemet; — sírtak talán a haza sorsa felett, de — csak sirtak, — és a bilincsek összetörését egyedül az égtől és a — külföldtől remélték. Hányan nem tettek úgy, mint az alföldi paraszt, ki felmászott minden hajnalhasadtakor a szénabaglyára és onnan meresztette szemét a végtelen távolba, ha nem jő-e Kossuth? Perczel azt kellett volna hogy mondja a népnek: ne hallgassatok az ámitokra, ne lessétek a jövőket, hanem tegyetek és cselekedjetek hazátok érdekében azon téren, mely előttetek nyitva áll, és mely elég tágas a cselekvésre. Isten azt mondá egykor választott népének: Kimentelek a szolgaság szenvedéseiből, elvezetlek, az ígéret földére . . . ámde mozogj magad is. Igaz, mi nem menthettük meg a hazát, de abban, hogy jobb napokat él a nemzet, az emigrationak talán mégis van egy parányi érdeme. Én részemről a mi szerepünket lejártnak látom. A nemzet szívósan és erélylyel küzdött a jogfolytonosságért,és egy párt szerzett a nemzetnek egy kiindulási pontot. Ez alapba én korántsem vagyok szerelmes, de épen mert szeretem hazámat, akarom elfogadni kiindulási pontot. És elfogadtam főleg azért, mert Európa politikai helyzete lényegesen megváltozott: ezelőtt bizonyosan és őszintén erős támaszt lehetett ígérni egy magyar mozgalomhoz; ma ezt józanul és tiszta lelkiismerettel nem lehet tenni többé. Ausztria a közelmúlt időkben keserű tanulságokat szenvedett, örvénybe, majdnem halálba sodorták fejevesztett államférfiak Tegyük fel róla, hogy okait eddigi hibáin. Én remélem, hogy ha a két ország, Ausztria és Magyarország őszintésséggel, jóakarattal egymás iránt halad előre, lesz mindkettőnek élete, és lesz jövője. A mi magunkat illeti félre a személyeskedéssel! Ne legyen a harcz személyes harcz; küzdjön vélemény véleménynyel, nézet nézettel, s ismerjünk fel barát és ellenfélben egy közös érintkezési pontot: a közjó előmozdításának vágyát. Ne akarjunk oltárt emelni oltár ellenébe — a bálványimádás nem illik emberhez, de boruljunk mindnyájan le — a haza oltára előtt. Perczeltől igen helyes tett volt: a bátor és erélyes fellépés a democrat, helyesebben demagóg izgatások ellen, mert ezek terjedése még a sikernek csak valószínűségét sem biztosíthatja, ha veszélyes következményeket nem is vonna maga után, mindenestre nagy akadályt gördít a békés haladás és fejlődés elé. Másrészről hibáztatom Perczelben azt, hogy épen a honvédegyleteket állítja szembe ez izgatásokkal. Több forradalmi és átmeneti időszakot éltem már át, és nem egy országban. Ezen alkalmakkor úgy győződtem meg, hogy a szervezendő testületeket legjobb távoltartani a politikai pártok küzdelmeitől. Magyarországon épen nem tanácsos a honvédséget belevonni, és felhasználni a politikai harcrokba. A honvédtisztek fogják a honvédsereg talapzatát képezni, s ha ma már politikai pártokra szakadnak, e szellem átmenne a felállítandó honvédseregbe is, ami ott csak ártalmas. A honvédség nem egy pártból alakul meg, hanem a nemzet minden rétegéből, és pártárnyalatnak nem szabad léteznie, midőn a haza és az alkotmányos szabadság, úgy kül mint belellenség elleni megvédéséről van szó. A világtörténet bizonyítja, hogy nevezetesebb reformok nem létesülhetnek ellenhatás nélkül, hogy a nevezetesebb politikai átalakulásokat rögtön oly párt szokta követni, melynek eleme a túlzás és rombolás. Ha Kossuth az eszmét, melyet a debreczeni nyilatkozatban kimondott, szerencsésen megvalósította volna, nem kétlem, hogy ellene is akkor rögtön egy ily romboló ellenzék támadott volna. Mintha csak a mi szélsőinket látnám lefestve Lamartine-nál. „Alig hogy Washington kivívta hazája függetlenségét — írja Lamartine az egyesült államok történetében — s alig hívta össze a kongresszust,az Egyesült Államok souverain nemzeti gyűlését, midőn a demagógok mindenfelé klubbokat szerveztek s összecsődítették gyülésekbe a népet a kongresszus ellen; rágalmazták és gyanúsították a legnagyobb polgárokat. Vádolták súlyos vádak és bűnökkel magát Washingtont, kit előbb imádott mindenki, s ki kivívta hazájának a szabadságot; gúnyolták és sértegették, kényszerítették erkölcsi száműzetésre visszalépni a közügyektől, hogy helyet adjon fegyelmet nem tűrő katonáknak — agitátorok és demagógoknak és szájhősöknek . . . „Barátom! — ha egykor Washington — sirok, midőn hazám jövőjére gondolok, oly borús sejtelem fog el. De remélem, hogy az amerikai nép józansága fel fogja ismerni ez embereket. A demagógokat nehezebben küzdhetjük le, mint az angolokat, ők veszélyeztetik mindazt, mit már megszereztünk. Ők rendszeres agitatiokat állandósítnak az országban a nemzeti kongresszus ellen: imperium in imperio. És kiknek az uralma! A legtúlzóbbak és legelvetemedettebbeknek uralma! Ha Amerika megtűri az anarchiát, ha a kongresszus nem kergeti szét e klubbokat ... a köztársaság elbukott. „Amerika az agitatiok és túlzó ostobaságok egy éve után, mely csakugyan koczkáztatá fog 198 ■ getlenségét, birt annyi józanság és erélylyel, hogy elejét vette e veszélyeztető szélsőségeknek , és ime ma már a legfenségesebb „demokratia“ hazája.“ Országgyűlési tudósítások. A képviselőhöz ülése áprilisi-kán. (Kezdete 11/2 órakor.) Elnök: Szentiványi Károly. Jelen voltak a miniszterek mind. Az utolsó ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után az elnök bemutatja az időközben érkezett kérvényeket, és Conrad Mór orsz. képviselő kérvényét 2 havi szabadságidő iránt. Vadász Manó Szeged városa részéről nyújt be kérvényt, mely a városnak a tiszaszabályozási költség által túlságos terheltetését panaszolja. Treffort Ágoston az alföldi csatornaügyben nyújt be kérvényt. Ezek után általános figyelem közt szót emel Lónyay Menyhért pénzügyminiszter. Az 1863. államköltségvetést a ház elébe terjesztvén, mielőtt egyes tételeit felemlítené nehány megjegyzésre kéri a ház türelmét. Bevallja, hogy ezen első magyar államköltségvetés hiányos, de ezt természetesnek fogja találni mindenki, ha tekintetbe veszi, hogy először a számos halaszthatlan kérdés mellett a minisztérium annyira el volt foglalva, hogy elegendő idővel sem rendelkezett, másodszor, mert kivételes helyzetben van, miután nincs úgy mint máshol, rendezett anyag előtte, hanem ezen első költségvetésnél mindent előbb rendezni kelle. Bizalommal fordul ezért a házhoz, hogy a hiányokat elnézni és javítani fogja, aztán két kérdést hoz tisztába: egyik a formára, másik a lényegre vonatkozik. A formai az, mily alakban terjesztessék elő a költségvetés; az 1848. és 1867- ki törvények világosan kimondják, hogy határozati javaslatban terjeszsze elő a pénzügyminiszter a költségvetést, így tehát törvény alakjában nem terjesztette elő, hanem csak mint határozati javaslatot, mely az országgyűlés megegyezésének és őfelsége szentesítésének hozzájárulta után átalános kötelező erejű leszen. A lényegre vonatkozólag a minisztérium feladata kettőben állhat: vagy minden egyes adónemre új törvény hozatalát ajánlani, vagy ideiglenesen a múlt korszakbeliek törvényesítését a szükséges javítások és reformok eszközlése mellett. Ez utóbbi módot találja a pénzügyminiszter most követendőnek, míg majd a törvényhozás új törvényeket hozand , addig is a fennáló mintegy 1000 rendeletet összefoglalja, hogy így könnyebb átnézetet lehessen nyerni felőlük. Ezek után a pénzügyminiszter leteszi a költségvetést a ház asztalára, s egyszersmind bemutatja az ezzel kapcsolatban hozandó törvények javaslatait. Ezen, csak a főbb reformokat és könynyítéseket magukban foglaló, valamint a gyakorlatban levő egyéb rendeletek is ideiglenesen törvényesítő törv. javaslatok a következők : 1. Törvényjavaslat az egyenes adókról ; 2. a bélyeg és illetékek valamint a díjak tárgyában ; 3. a dohányjövedék iránt; 4. a szeszadóról, mit egyébiránt már az ápr. 2-án tartott ülésben szerencsém volt benyújtani; 5. a cukorgyártás megadóztatása iránt; 6. a serfőzés megadóztatása iránt; 7. a bor és húsfogyasztási adóról; 8. az arany és ezüst áruszerek finomsági tartalmának ellenőrzése iránt; 9. a lotteria iránt; 10. a függő adósságok ellenőrzéséről; 11. az állósított államadósságokról; 12. a sójövedék iránti törvényjavaslat; 13. a közterhek behajtásáról szóló törv. javaslat. Egy tizennegyedik törvényjavaslatot is terjeszt a ház elé, mely szerint addig is, míg a beterjesztett törvjavaslatok tárgyaltatván, törvényerőre emeltetnének, a közterhek iránt gyakorlatban lévő szabályok május első napján túl is érvényben maradnának. Előadja a múlt évi pénzügyi kezelés eredményét, miből kitűnik, hogy az előirányzott bevételeknél több hajtatott be, ellenben a kiadások nem rúgtak a minisztérium takarékossága folytán a kiszabott mértékre. A magyar államot terhelő államadóssági járulék és a közös költségek havi részletei a közös pénzügyminiszternek beküldettek, úgyszintén elégtétetett minden kívánalmaknak a földtehermentesítési igények körül. Sajnosan tapasztalta azonban a pénzügyminiszter, hogy a megyék részéről a pénzügyi kezelés a kellő támogatásban nem részesült, továbbá az államjövedelmek megcsonkítása máskülönben is tetemesen éreztetett. Áttér ezután a pénzügyminiszter a jelen évi