Politikai Ujdonságok, 1873 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1873-01-22 / 4. szám
Államháztartásunk. Ha a jelek nem csalnak, el lehetünk készülve hosszú, s vajha inkább tartalmas, mint indulatos vitára a költségvetés körül, melynek persze hogy még a múlt évben kellett volna bevégződnie, ha drága nemzetünk nem osztakoznék a szép nemmel ama nagyúri, de kártékony tulajdonságban, melynélfogva dolgaiban gyakrabban mint nem, el szokott késni... Avvagy nem vagyunk-e elkésve a talán legnagyobb horderejű dolgainkkal, magával ama reformok összegével, a nemzeti egyesítés nagy művével, a haladás egyéb, korszerű követelményeivel, melyek nemzeti létünk alapjait biztosíthatnák? Az igaz, hogy mint minden jó puskának, nekünk is vannak (ki)fogásaink: török, tatár, német, muszka, melyek miatt nem értünk rá, megszerezni az időszerű műveltség föltételeit... de hát mit vétett a száz esztendős békés szunnyadás ? Aztán meg talán a szép Olaszország földjét nem dúlta-e még több vihar, és mégis hol az ország, mely magasabb becsű és több műkincset, koraibb ébredést mutatna föl, mint e vulkános félsziget? No de ne feleseljünk tovább, mert ide azonnal magunk is beleesünk mindjárt a késedelem fenebb megrótt hibájába... hisz végre is elmúlt esőnek nem kell köpönyeg, és sokkal sürgősebb arról gondoskodni, mivel tatarozzuk be államépületünk ama nyílásait, melyeken át a legújabb, legfrisebb eső a nyakunkba szakad, és higgadt meggondolásra készti a legforróbb vérű ábrándozókat. Igen bizony, a meggyőződés, hogy pénzügyeink nem a legjobb lábon állanak, végre átalánossá vált, s ez okozza, hogy ezúttal és tán jövőre huzamos ideig a költségvetési vita élénkebb, tüzetesebb, hosszabb lesz a szokottnál, s politikai vitáink, kérdéseinknek mintegy központját fogja képezni. És ez nem lesz így roszul. Ha már megvan a baj, egyedüli vigasztalódásul szolgál látni, hogy közeledünk az úthoz, melyen a bajok tömkelegéből kivergődhetünk. A pénzügyeket venni kiindulási pontul, ez a mellőzhetlen föltétele a gyakorlati politika ösvényére térésnek. A politikában úgy, mint a magángazdálkodásban, soha sem az átalános, hanem mindig a viszonylagos szempontok a határozók, a leghelyesebb irányadók. A helyes arányok elvének kell itt és ott alkalmaztatnia. A cséplőgép előnye kétségtelen, de csak kellő terjedelmű vagy több, használatára egyesült birtokon, kisebb gazdaságban nem fizetné ki magát, s nagy kárát vallhatná a nagyobb szomszédokat számítás nélkül utánzó gazda. Pedig ez a gazda még csak a hasznosban utánzott más gazdagabbakat. Hát aki nem is ebben, hanem már épen a fényűzésben majmolja a nálánál dúsgazdagabbakat? Legyünk jó logikusok, és igazságosak leszünk, mondja „Caesar élete“ előszavában az épen elköltözött Napoleon. Legyünk jó pénzemberek, és jó politikusok leszünk, mondogatják nálunk sokan, de még mindig nem elegen. Kezdjük érezni, hogy a legszükségesebb erényben: a takarékosságban, a leghálásabb tudományban, a pénzügyiben vagyunk legszegényebbek. Tagadhatlan, hogy most vagyunk a legnagyobb próbakövön. A harczmező, a politikai küzdelem, a diplomatia, sőt még a tudomány s művészetek terén is mutattunk föl képességeket, de a pénzügy, a jó gazdálkodás — ez a mi leggyöngébb oldalunk. Már mindenekelőtt magában a pénzügy magasabb tudományában aggasztólag csekély számú szakképes és hivatott egyént bírunk fölmutatni. Találkozott egy-két elhírhedt üzérünk, kitűnő pénzemberünk, kik maguknak, a vagyonszerzés közönséges eszközeivel, igen szép összegeket tudtak szerezni, de aki az ország pénzügyeit jó rendbe hozza, aki erre valamely, bár csak külsőleges gyógyerejű tervet is adna elő, erre a pénzügyi messiásra még ki tudja meddig fogunk várakozni ? Pedig voltakép maga a pénzügyek tudománya, tehát a szellemi képesség még az olcsóbb tehetség a jó gazdálkodáshoz. Azt hiszszük, reánk nézve sokkal nehezebb lesz annak erkölcsi elemeit, a munkásságot, a takarékosság hajlamát megszerezni. Ismerünk számos egyént, ez bizonynyal nálunk a nagyobb rész, kik igen jól megtanulták, miként kellene jól gazdálkodni, de nem bírnak annyi önuralommal, hogy henyeség helyett munkához lássanak, s kiadásaikat összébb vonják. És épen így vagyunk államháztartásunkkal is. Mert ha avatott szemmel állapotaink mélyére tekintünk, be kell látnunk, hogy a baj egészben nem is magában pénzügyminisztériumunkban , hanem államrendszerünk egészében rejlik. Pénzügyi betegségünket gyökeresen a világ legjobb, legszellemdúsabb pénzügyminisztere sem orvosolhatná meg, mert ide mindenekelőtt átalánosabb, messze és mélyebbre ható reformok szükségesek. Íme közigazgatásunk jelenleg többe kerül, mint előbb a közigazgatás és törvénykezés együttvéve. Éspedig mindamellett, hol áll a mi közigazgatásunk a porosztól — azaz, hogy nem is ettől, hanem azon országokétól is, melyek e tekintetben roszabb hírben állanak ? Márpedig ennek a rosz közigazgatásnak kára nemcsak abban áll, hogy drágán fizetjük. A sokkal nagyobb kár az, melyet okoz, mely e közegek slendriánságából származik. Példának okáért az, hogy egész kövér alföldi megyékben hemzseg a rabló, emiatt nincs ipar,, nincs biztos közlekedés, nincs hitel, földérték, és ha azt akarjuk, hogy ne legyen rabló, a rendkívüli eszközök alkalmazása belekerül egy pár millióba, holott ennek az eredménynek a közigazgatás rendes folyamából kellene előállania. Kétségtelen, hogy szükségünk van tömérdek beruházásra, vasutakra, hidakra, mindennemű nagyobb középítményekre. De amit másutt szakértő és tiszta kezek tíz millióval megépítenének, az nálunk fölemészt tizenöt vagy húsz milliót. Lásd: keleti vasút, s egyéb hírhedt vállalatok történetét. Fényes méltóságaink, fölösleg hivatalaink, zsíros sinekuráink száma, melyekben nagy a fizetés, semmi a dolog, egész légió. Mert hát tömérdek a vagyonát elpazarolt , tönkre ment mágnás és főnemes; ezekből intézeti gondnokokat és igazgatókat, intendánsokat, vasúti igazgatókat kell csinálni, akik húznak öt-tízezer forint évi fizetést, és tesznek kárt tízszerannyit. Ezekhez járul, hogy mint atalán minden politikai és magánintézményünk, úgy maga parlamentáris alkotmányunk egész gépezete a legnagyobb lábon lett fölállítva. Kormányszékeink és parlamentünk személyzete aránylag a legszámosabb a kerek világon, és legdrágábba kerül. Mi legtöbb időt és pénzt fecsérlünk választásokra, ünnepélyekre, lakomákra, országos küldöttségekre meddő gyülekezetekre, hol csak ragyogó ruháinkat és kacskaringós pohár köszöntéseinket fitogtatjuk. S ezért készülnek a számlák: ettünk, ittunk 50 frt, jöttünk mentünk 60 frt, azaz, hogy ez csak a régi jó világban ment így, most már az egy nullához kettő-három csatlakozik. Kölfizetési föltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Félévre 5 ft. IBST" Csapán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csapán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. — Fél évre 2 ft. 50 kr. Hirdetési dijak, a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg: Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krajczárba, háromszori vagy többszöri igtatásnál csak 7 krajczárba számittatik. — Kiadó hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben : Oppelik Alajos, Wollzeile Nr. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nr. 9. — Bélyegdij, külön minden igtatás után 30 krajczár.