Politikai Ujdonságok, 1876 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1876-02-23 / 8. szám
Heti szemle. A Bécscsel folyó alkudozások mibenlétes eredményeiről még mindig nem szivárog ki semmi bizonyos. Pedig elsősorban még mindig, sőt fokozódó mérvben ez érdekel bennünket, daczára, hogy Herczegovina valamely kimondhatlan nevű szakadékából az a hír érkezett, miszerint az ott egybegyűlt fölkelők, — kik és hányan, nem tudni — kikiáltották a köztársaságot, daczára, hogy Romániából s Belgrádból is egyre sűrűbben érkeznek a vészhírek, melyek azonban már az esti, s alkalmilag reggeli postával többnyire megcáfoltatnak. Ilyen volt egyebek közt az a tudósítás, mely — igaz, hogy meglehetősen összefüggéstelen és erőszakos , annálfogva mindjárt gyanús egybevetésekkel (az orosz szövetséget illetőleg), de helylyel-közzel — mint aztán a bukaresti félhivatalos cáfolat mondá — nem épen illogikus okoskodással azt igyekezett elhitetni, hogy Románia — de bizony csak mégis az őt benyeléssel fenyegető szláv czethal torkába néz, vagyis a fölkelőkkel, s illetőleg Szerbiával, Montenegróval tart s ezekkel szövetségben Ы akarja tenni a szűrét a töröknek Európából Ázsiába. Az a nem épen illogikus érvelés, melyért úgy látszik, a román kormánykörök sem haragudtak, abból állt, hogy miután a török souverain hatalom még csipcsupp belső tartományait sem képes megfékezni, ily erőtlen, tehetlen hatalomnak minek fizesse Románia a bár igen csekély hűbérösszeget is? legjobb lesz tehát, ha szövetkezve a függetlenségre törekvő vazall testvérekkel, kikiáltja függetlenségét s egyenesen „királysággá“ lépteti előre magát. Egyidejűleg Belgrádból is, és innen már még komolyabbnak tetsző válsághírek érkeztek. Hogy a fejedelem itt már alig tarthatja magát. Pénz nincs ugyan, és hitel sincs, a sereg sem kitűnő, a népben magában nincs bizalom a hivatalnoksereg iránt, hanem azért erősen készülnek a háborúra, mi egybevetve mindazáltal mégsem megnyugtató, mert az ilyetén állapot az csakugyan , melyből ha nem azonnal külháború, de forradalom valóban támadhat. De rögtön e rémhíreket követi azon, egyébként már szintén megszokott tudósítás, miszerint az orosz czár megüzentette egyenes után a fejedelemnek, hogy semmi esetre sem engedi meg a szerb kormánynak a beavatkozást, és hogy erre a kis kövér fiú, Milánó fensége, megint egyet rántott a lajblija szélén, megvetette a lábát, összeszedte minden erélyét, amennyi tudniillik egy falstaffi hajlamokat rejtegető fizikum alatt lappanghat, és kimondá, hogy nép és czár között mégis csak ez utóbbi unszolásainak kíván engedelmeskedni és tudja mivel tartozik az országnak, Európának és „saját méltóságának.“ Úgy ám. „Kakas csípje meg!“ Azonkép Romániából is megérkezett a megrettent kedélyeket megnyugtató közlemény, mely szerint a nem épen illogikus okoskodáshoz csatolt következtetések legalább is „koraiak“. Tehát még alhatunk nyugodtan néhány napig, annál inkább, mert másik geographiai, illetőleg fajpolitikai természetes szövetségesünk, a görögök részéről is ezzel hasonlatos értelmű nyilatkozatok létettek, mely szerint tudniillik nem kívánják a törökellenes szláv császársági — vagy már legutóbbi jelszó szerint — kommunistikus forradalmakat istápolni. És voltakép ez a kommunistiko-republikánus szavak tüzével való játék az, mely alkalmasabb arra, hogy ijedelmünket mérsékelje, mint maga a bukaresti és belgrádi kormányok félhivatalos „kommünikéje“. Igaz, hogy a fönnebbi szavak, még ha Párisból jönnek is, mint a 70-ki és azóta letelt évek példája tanusítja, nem többé oly gyújtósak és ragadósak, mint 48-ban; — annál kevésbbé jöhetne kedve nyugat-Európának a keletről jövő ilyetén irányú mozgalommal rokonszenvezni. De annyi mégis áll, hogy Európa kitűnőleg monarchikus diplomatiája mégsem vesztette el minden „respektusát“ ez izzón vörös rémektől, s nem szeretheti, ha azt olyan gyermekek festik is a falra, akik annak voltakép még helyes fogalmával sem bírnak. Mert hiszen az ilyen tömegek kezében a fönnebbi jelszavak fáklyája még veszélyesebb, mint az olyatén kulturnépeknél, melyek agyában e fogalmak már bizonyos rendszer alakját öltötték. Az ilyetén félvad népek a köztársaság és „közösség“ elveit igen kezdetlegesen és igenis gyökeresen fogják föl és a maguk nyelvére olyatén, könnyen érthető definitiókban szokták lefordítani, hogy — „üsd agyon az urakat, oszd föl a földeket“ stb. Remélhető tehát, hogy ha a délszláv mozgalom ilyen irányt venne, az északi hatalmak diplomatiájának annál több kedve kerekednék annak minél gyorsabb elfojtására. Ami annál kívánatosabb, mert külügyérünk diplomatiai cselekményének sikere eddig elő legalább is egyoldalúnak látszik, vagyis: elfogadta ugyan a porta az ajánlott reformokat, de ami a felkelőket illeti, mind e napig semmi jele annak, hogy ők erre hederíteni akarnának és még csak találgatásban merültek föl ama módozatok, melyek szerint a fölkelés hamarosan megszüntethető volna. Mindegyre alaposabban merül föl ugyanis a gyanú, hogy a fölkelés az osztrák-magyar kormány szemhunyásából, vagy erélytelenségéből is meríti egyik vagy tán legfőbb táplálékát. Nevezetesen, hogy az osztrákmagyar határszélek, Dalmáczia katonai kormányzósága nem fejt ki elég szigort arra, hogy a fölkelés a horvát, szerb és dalmát rokon szláv elemek csatlakozása által ne élesztessék. Az eset egy kissé hasonlít ahhoz, midőn 48—49-ben Bécsből hivatalosan kárhoztatták a fölkelést, de alattomban engedték a magyarellenes mozgalmat szervezni. Még magyar földről is hatalmas tápot nyer a bosnyák - herczegovinai zendülés, Miletics, Polit bántatlan élesztik a tüzet, immár egyenest a magyar állam léte ellen irányzott egyenes fölkelési izgatással, anélkül, hogy a magyar kormány megmutatná, miszerint valóban van ereje a magyar állam ellenségeit „eltiporni“. Az ifjú magyar állam ereje ez idő szerint valóban nem mindennapi próbára van téve. Van dolga mind a két kezének. Egyiknek ez érintett nemzetiségi izgatással, másiknak osztrák „szövetségesünk“ konok magatartásával szemben, melyről mint fönnebb érintők, bizonyos értesülésként csak annyi szivárog ki, hogy az osztrák fél mereven tagadó állásából sehogy sem akar kimozdulni. Minisztereink e hét derekán fognak ismét Bécsbe utazni, állítólag a fönnforgó viszály elintézése iránt érdemlegesen és tán eldöntőleg értekezendők. Amit félhivatalos közlönyök a magyar kormány célzatairól írnak a függőben levő alkudozásokról, az alighanem több mint az ő magánvéleményök. Nagyon határozottan állitják, hogy a bankra nézve önálló alap, jegykibocsátási jog, hitelengedélyezési szav /ik Budapest, februárius 23-án 1876. 8-dik szám. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt. Egész évre 12 ft., félévre 6 ft. Csupán a Vasárnapi Újság: Egész évre 8 ft., félévre 4 ft. Csupán a Politikai Újdonságok: Egész évre 6 ft., félévre 3 ft. XXII. évfolyam. HIRDETÉSEK DÍJA : Egy hatszor hasábozott petit sor, vagy annak helye egyszeri igtatásnál 15 krajczár, többszöri iktatásnál 10 krajczár. Bélyegdíj külön mit Kiadó hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Haanenetein és Vogler, Wallfischgasse Nr. 10, Moose R., Seilerstätte Nr. 2 és Oppelik minden igtatás után 30 krajczár. A. Wollzeile Nr. 22.