Politikai Ujdonságok, 1878 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1878-10-09 / 41. szám

486 volna, melynek aztán időt kellen­e engedni a trónbeszéd fogalmazására. Azonban ilyenkor semmi sem lehetlen, az sem, hogy mire e soraink megjelennek, már az itt emlegetett mendemondáknak csak történeti jelentőségük lesz. De ez kétségkívül a sokkal kevésbbé va­lószínűbb eset, és a gyors megoldás majd oly meglepő lenne, mint a válság kitörése. Eleinte nagyon tagadták, hogy a válság, illetőleg Széll kilépésének oka a bécsi kormány vonakodásából (közös kölcsön kötését illő­­teg) származott volna. A hegyvölgyes Ausz­triának hitele jobb, mint a zsiros magyar Ká­naánnak ! — Tehát a parthie nem egyenlő. (Hogy ilyesmit is meg kelle érnünk !) Meg, igen, mert utóbb e bit mégis oly erősen tartja magát, hogy ha nem volna is úgy, egy kissé röstellhetnék, hogy oly fönnen emlegetik mint lehetőt. És e szerint maga az osztrák kormány­­válság megújulása is azért volna ezzel kap­csolatban, mert — ha találkoznék oda fönn a közös kölcsönre hajlandóbb kormány, hát akkor a magyar kormányválság is azonnal megoldható lenne — Szél­ nélkül is, — mi­után állítólag nemcsak a magyar szűkebb, de a közös kormány is, és tehát Andrássy is — sőt maga a korona is készek volnának a közös kölcsönkötésre. De hát ez esetben, míg e lehető­ség fönnforgott, miért ment volna el Szél Achilles ? Hogy ez továbbá igen jó, buján nevelő időjárás az úgynevezett miniszter-aspirán­sok — magyarul tán „leledzők“ — tábo­rára nézve is, azt említenünk is fölösleges. De jellemző, és a helyzet nagyon súlyos voltára mutató körülmény, hogy újabb sar­­jadékok nem igen jönnek kombináczióba. Csak a régibb „triariusok“ próbált kohorsá­­nak tagjai emlegettetnek. Mindent egybevéve, ezúttal a legfonto­sabb kérdések oly sokasága torlódott össze, hogy mindezek csak is a közelebb össze­ülendő képviselet keblében nyerhetnek meg­oldást, minélfogva szinte kínossá válik a feszültség, melylyel nemcsak a magyar, de az osztrák birodalom is ez országgyűlés megnyíltát és elhatározásait várja. Mióta királyunk a tiroli havasokról egy kissé megfenyegette az olaszokat, azóta valamivel csöndesebben vannak. A tiroli hadgyakorlatokon megjelent uralkodó ugyanis egy küldöttség előtt azt mondá, hogy egy talpalatnyi földet se enged át a monarchiá­ból, a­mi nyilván a szomszédnak szólott. Hanem azért kétségkívül megint neki fog­nak ők bátorodni, ha kivált mi vagy itthon vesznénk össze magunk közt, vagy valamely külellenséggel, oroszszal vagy törökkel gyűlne meg bajunk. A­mint a dolgok állanak egyik oly kevéssé lehetlen, mint a másik. A csehek is azt hiszik, hogy ily moz­galmas időben nem ér semmit a duzzogás, miután igaz is, hogy a lefolyt békés évek alatt sem hozott nekik a konyhára semmit. A monarchia nem akarta észre venni az ő duzzogásukat, annál kevésbbé vette észre a világ. Most már tehát elősompolyog elfeledett rejtekéből a magát agyon koplalt és csont­vázzá soványodott kettős farkú cseh orosz­lán, és ajánlja szolgálatait a monarchiának, de persze azon áron, hogy mindenekelőtt szabad legyen neki előleges jutalom fejében fölfalni a magyar párduczot. De csak úgy, hogy ez utóbbi megkötözött állapotban té­tessék eléje, mert szabadon a világért se instálna belőle. Tudvalevőleg ez a cseh orosz­lán nem is igazi oroszlán, hanem csak annak a bőrébe bújt ama mesebeli jószág, a­kinek a bőgése csakugyan egy kissé hasonlít az ál­latkirály ásításához. Ismerjük őket anno Bach viselt dolgaikról. Azt hiszik, hogy me­gint közelget egy ilyen kedvező alkalom a cseh népvándorlásra. Rieger ennélfogva kínálgatja szövetsé­gükkel a németeket, hogy egyesüljenek­­ velük a magyarok megfékezésére. De a­mire olyat kaczag Bécs városa, hogy a Szent István dóm is megrendül bele. Nem kell tehát attól tartanunk, hogy a­míg magunk el nem csap­juk magunktól a németet, ezeknek „csehül lenni“ valaha kedvük szottyanhatna. A kormányválság. A király október 2-án elfogadta Széll Kálmán pénzügyminiszter lemondását. Széll Kálmán Bécsből azonnal birtokára, Rátótra utazott. Tisza e napon szintén kihallgatáson volt a királynál, s előterjesz­tést tett ő felségénél a kormány helyzetéről. Azután Wenkheim miniszterrel együtt visz­­szatért Budapestre. A király még e napon Maj­láth Györ­gyöt és Sennyey Pált fogadta kihallga­táson, kik Bécsbe hivattak. Este pedig le­utazott Gödöllőre, honnan 5-én tért vissza Bécsbe, a­hol szintén kitört a kormány­­válság. Az osztrák minisztérium ugyanis hivatkozva július 3-án beadott lemondására, annak elintézését kérte ő felségétől. Gödöllőn az uralkodó e hó 4-én fogadta Tisza miniszterelnököt, ki az összes mi­nisztérium lemondását nyújtotta be. A ki­rály elfogadta e lemondást, de megbízta a minisztereket, hogy utódjaik kinevezéséig tovább vezessék az ügyeket. Tisza minisz­terelnök ajánlatára az uralkodó több politi­kai előkelőséget hívott meg kihallgatásra, hogy a helyzet felől meghallgassa vélemé­nyüket. Ezek Szlávy József, Ghyczy Kálmán, Bittó István és b. Simonyi Lajos. Közülök csak Szlávy volt Budapes­ten, s azonnal megjelent Gödöllőn. A­miket ott elmondott, a király beleegyezésével hír­lapi utón is nyilvánosságra hozta. Bittó és Ghyczy e hó 7-én utaztak föl Bécsbe. Báró Simonyit távoli vidéken léte késleltette. A­míg ő felsége nem ismeri mind­ezen férfiak véleményét, nem is fog határozni. Az el­döntés azonban nem késhetik soká, miután az új kormánynak a trónbeszéd szövegét kell megállapítania. Az átalános vélemény az, hogy Tisza fog ismét megbizatni a kormány újra alakí­tásával, s meglehet, hogy ő veszi át a pénz­ügyi tárczát ideiglenesen. Beszélték az utóbbi napokban, hogy gr. Andrássy állása is megingott. Össze­kapcsolták ezt azon körülménynyel, hogy a külügyminiszter épen most utazik birtokára, Tisza-Dobra és Terebesre. Gr. Andrássy csakugyan el is utazott október 6 án Tisza- Dobra, de semmi megfigyelhető jele, mintha az átalános krízis az ő állására is kiterjedne valamennyire. „Nem tudjuk mily sors vár a közel jövőben a jelenlegi külügyminiszterre—írja a „Pester Lloyd“, mely köztudomás szerint összeköttetésben áll gr. Andrássyval — de két dolgot biztosan tudunk, először: hogy Andrássy gróf ez óráig ő felsége teljes bizalmát és politikájának helyeslését bírja ; erről nevezetesen a magyar miniszterek újólag meggyőződhettek a legutóbbi napokban s aligha is köszöntek volna le, ha a dolog máskép állna. Másodszor, hogy Andrássy gróf, kinek a keleti vál­ság kitörése óta minden hosszabb szabadságidőről le kellett mondania, tényleg csakis azért megy né­hány napra falura, hogy némileg felüdüljön s hogy ezt épen most teheti, miután ő felsége a legköze­lebbi napokat több személyiségekkel való megbe­szélésre forditandja, dönteni azonban mindenesetre csak Andrássy gróf visszatérése után szándékozik. Másnemű kombinácziók, melyeket a miniszter rövid távollétéhez fűzni szeretnének, annál fölös­legesebbek, mivel tudvalevőleg a külügyi hivatal­nak alkotmány szerint nincs beleszólása a biroda­lom két felének benső s ennél­fogva kabinet ügyei­nek megoldásába.“ Az osztrák minisztérium le­mondása, s a lemondás elfogadása egészíti ki még e válságnak oly gazdag részleteit, melyeket alább állítunk össze. A helyzet nagyon feszült, és­pedig nem csak az átalános kormányválság miatt, ha­nem mert az országgyűlési pártok körében olyan a hangulat, mely a szilárd többséget a kormány mellett nagyon kétessé teszi. További hírek még a következőkkel egészítik ki a válság okaival összefüggő ese­ményekről szóló híreket: S­­ é­­­s vele együtt a magyar kormány azt akarta, hogy a boszniai haderő felé visszavonassék, a novi-bazári kerület paczifikácziója a tavaszra hagyassék, Bosznia közigazgatása csak oly mér­tékben szerveztessék, a mint ezt a tartomány jöve­delmei megengedik s e közigazgatási költségekben Magyarország ne osztozzék. E követelmények leg­többjét a hadügyminiszter ellenzi, gróf Andrássy állítólag helyesli. A hadügyminiszter által tett pénzbeli követelésekről eltérők a nézetek. Állítólag ezek száz millióra rúgnak. Más hírek 85 milliót emlegetnek, s ezt Tisza öt­ven mil­lióra kívánta leszállítani. A beszerzésre nézve azon ajánlat lett megpendítve, hogy közös kincstári jegyeket bocsássanak ki oly mó­don, hogy beváltásukra az évi kvóta a közös bud­­getbe fog fölvétetni. Az operác­ió nem a parlamen­tek, hanem a delegáczió elé kerülne, a a birodalmi, nem pedig a két országos pénzügyminiszternek kellene vele foglalkozni, s erre, nem pedig a két másik miniszterre esnék a felelősség, s Pretis nem is jutna abba a helyzetbe, hogy ellenállhasson. Ezt oly tervnek mondják, melynek alapján Tiszával a megegyezkedést újra lehet kezdeni.­­ (A kormány lemondása.) A­mint Tisza visszaérkezett Bécsből, e hó 3-án délben minisztertanács volt, melyre Bedekovics horvát miniszter is felhivatott. Széli már nem vett részt e minisztertanács­ban. Ekkor határoztatok el, hogy a minisz­térium összes tagja beadja lemondását. A leköszönő okiratot az­nap este írták alá Trefort miniszter lakásán. Másnap Tisza ez okirattal Gödöllőre ment a királyhoz. Ő Fel­sége hosszabb kihallgatásban fogadta a mi­niszterelnököt és föntartotta magának ké­sőbbre elhatározását.­­ (A válság okai.) A beállott krízis okairól a legkülönbözőbb föltevések és ma­gyarázatok vannak forgalomban. Némely föltevések úgy találják, hogy Széll föllépése nem egyéb, mint a régi Deák-párt elemeinek háborgása. A 48-as párt közlönye szerint részes volna ebben az egyesült ellenzék is. A terv az volt: oly helyzetbe hozni Tiszát még az országgyűlés előtt, hogy ne marad­jon más választása, mint a lemondás. Azon­ban ezek nem tudtak megegyezni a kor­mányalakításra nézve; nevezetesen a pénz­ügyi tárc­ára nem vállalkozott senki se a régi Deák-pártból, se az egyesült ellenzékből, mert a rendszer tökéletes megváltoztatására lenne szükség, de ebbe nem egyeznek bele döntő körökben. A 48-as párt közlönyének ez elbeszéléséhez azonban sok megjegy­zés fér. Széll visszalépése, az általa fölállított pénzügyi programm mellett, szemben egy óriásilag növekedő defic­ittel, eléggé megta­lálja a magyarázatot a tényekben. A kor­mány pedig pénzügyminiszter nélkül nem POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. 40. szegr. 1878. xszr. évfolyam.

Next