Politikai Ujdonságok, 1878 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1878-10-09 / 41. szám
486 volna, melynek aztán időt kellene engedni a trónbeszéd fogalmazására. Azonban ilyenkor semmi sem lehetlen, az sem, hogy mire e soraink megjelennek, már az itt emlegetett mendemondáknak csak történeti jelentőségük lesz. De ez kétségkívül a sokkal kevésbbé valószínűbb eset, és a gyors megoldás majd oly meglepő lenne, mint a válság kitörése. Eleinte nagyon tagadták, hogy a válság, illetőleg Széll kilépésének oka a bécsi kormány vonakodásából (közös kölcsön kötését illőteg) származott volna. A hegyvölgyes Ausztriának hitele jobb, mint a zsiros magyar Kánaánnak ! — Tehát a parthie nem egyenlő. (Hogy ilyesmit is meg kelle érnünk !) Meg, igen, mert utóbb e bit mégis oly erősen tartja magát, hogy ha nem volna is úgy, egy kissé röstellhetnék, hogy oly fönnen emlegetik mint lehetőt. És e szerint maga az osztrák kormányválság megújulása is azért volna ezzel kapcsolatban, mert — ha találkoznék oda fönn a közös kölcsönre hajlandóbb kormány, hát akkor a magyar kormányválság is azonnal megoldható lenne — Szél nélkül is, — miután állítólag nemcsak a magyar szűkebb, de a közös kormány is, és tehát Andrássy is — sőt maga a korona is készek volnának a közös kölcsönkötésre. De hát ez esetben, míg e lehetőség fönnforgott, miért ment volna el Szél Achilles ? Hogy ez továbbá igen jó, buján nevelő időjárás az úgynevezett miniszter-aspiránsok — magyarul tán „leledzők“ — táborára nézve is, azt említenünk is fölösleges. De jellemző, és a helyzet nagyon súlyos voltára mutató körülmény, hogy újabb sarjadékok nem igen jönnek kombináczióba. Csak a régibb „triariusok“ próbált kohorsának tagjai emlegettetnek. Mindent egybevéve, ezúttal a legfontosabb kérdések oly sokasága torlódott össze, hogy mindezek csak is a közelebb összeülendő képviselet keblében nyerhetnek megoldást, minélfogva szinte kínossá válik a feszültség, melylyel nemcsak a magyar, de az osztrák birodalom is ez országgyűlés megnyíltát és elhatározásait várja. Mióta királyunk a tiroli havasokról egy kissé megfenyegette az olaszokat, azóta valamivel csöndesebben vannak. A tiroli hadgyakorlatokon megjelent uralkodó ugyanis egy küldöttség előtt azt mondá, hogy egy talpalatnyi földet se enged át a monarchiából, ami nyilván a szomszédnak szólott. Hanem azért kétségkívül megint neki fognak ők bátorodni, ha kivált mi vagy itthon vesznénk össze magunk közt, vagy valamely külellenséggel, oroszszal vagy törökkel gyűlne meg bajunk. Amint a dolgok állanak egyik oly kevéssé lehetlen, mint a másik. A csehek is azt hiszik, hogy ily mozgalmas időben nem ér semmit a duzzogás, miután igaz is, hogy a lefolyt békés évek alatt sem hozott nekik a konyhára semmit. A monarchia nem akarta észre venni az ő duzzogásukat, annál kevésbbé vette észre a világ. Most már tehát elősompolyog elfeledett rejtekéből a magát agyon koplalt és csontvázzá soványodott kettős farkú cseh oroszlán, és ajánlja szolgálatait a monarchiának, de persze azon áron, hogy mindenekelőtt szabad legyen neki előleges jutalom fejében fölfalni a magyar párduczot. De csak úgy, hogy ez utóbbi megkötözött állapotban tétessék eléje, mert szabadon a világért se instálna belőle. Tudvalevőleg ez a cseh oroszlán nem is igazi oroszlán, hanem csak annak a bőrébe bújt ama mesebeli jószág, akinek a bőgése csakugyan egy kissé hasonlít az állatkirály ásításához. Ismerjük őket anno Bach viselt dolgaikról. Azt hiszik, hogy megint közelget egy ilyen kedvező alkalom a cseh népvándorlásra. Rieger ennélfogva kínálgatja szövetségükkel a németeket, hogy egyesüljenek velük a magyarok megfékezésére. De amire olyat kaczag Bécs városa, hogy a Szent István dóm is megrendül bele. Nem kell tehát attól tartanunk, hogy amíg magunk el nem csapjuk magunktól a németet, ezeknek „csehül lenni“ valaha kedvük szottyanhatna. A kormányválság. A király október 2-án elfogadta Széll Kálmán pénzügyminiszter lemondását. Széll Kálmán Bécsből azonnal birtokára, Rátótra utazott. Tisza e napon szintén kihallgatáson volt a királynál, s előterjesztést tett ő felségénél a kormány helyzetéről. Azután Wenkheim miniszterrel együtt viszszatért Budapestre. A király még e napon Majláth Györgyöt és Sennyey Pált fogadta kihallgatáson, kik Bécsbe hivattak. Este pedig leutazott Gödöllőre, honnan 5-én tért vissza Bécsbe, ahol szintén kitört a kormányválság. Az osztrák minisztérium ugyanis hivatkozva július 3-án beadott lemondására, annak elintézését kérte ő felségétől. Gödöllőn az uralkodó e hó 4-én fogadta Tisza miniszterelnököt, ki az összes minisztérium lemondását nyújtotta be. A király elfogadta e lemondást, de megbízta a minisztereket, hogy utódjaik kinevezéséig tovább vezessék az ügyeket. Tisza miniszterelnök ajánlatára az uralkodó több politikai előkelőséget hívott meg kihallgatásra, hogy a helyzet felől meghallgassa véleményüket. Ezek Szlávy József, Ghyczy Kálmán, Bittó István és b. Simonyi Lajos. Közülök csak Szlávy volt Budapesten, s azonnal megjelent Gödöllőn. Amiket ott elmondott, a király beleegyezésével hírlapi utón is nyilvánosságra hozta. Bittó és Ghyczy e hó 7-én utaztak föl Bécsbe. Báró Simonyit távoli vidéken léte késleltette. Amíg ő felsége nem ismeri mindezen férfiak véleményét, nem is fog határozni. Az eldöntés azonban nem késhetik soká, miután az új kormánynak a trónbeszéd szövegét kell megállapítania. Az átalános vélemény az, hogy Tisza fog ismét megbizatni a kormány újra alakításával, s meglehet, hogy ő veszi át a pénzügyi tárczát ideiglenesen. Beszélték az utóbbi napokban, hogy gr. Andrássy állása is megingott. Összekapcsolták ezt azon körülménynyel, hogy a külügyminiszter épen most utazik birtokára, Tisza-Dobra és Terebesre. Gr. Andrássy csakugyan el is utazott október 6 án Tisza- Dobra, de semmi megfigyelhető jele, mintha az átalános krízis az ő állására is kiterjedne valamennyire. „Nem tudjuk mily sors vár a közel jövőben a jelenlegi külügyminiszterre—írja a „Pester Lloyd“, mely köztudomás szerint összeköttetésben áll gr. Andrássyval — de két dolgot biztosan tudunk, először: hogy Andrássy gróf ez óráig ő felsége teljes bizalmát és politikájának helyeslését bírja ; erről nevezetesen a magyar miniszterek újólag meggyőződhettek a legutóbbi napokban s aligha is köszöntek volna le, ha a dolog máskép állna. Másodszor, hogy Andrássy gróf, kinek a keleti válság kitörése óta minden hosszabb szabadságidőről le kellett mondania, tényleg csakis azért megy néhány napra falura, hogy némileg felüdüljön s hogy ezt épen most teheti, miután ő felsége a legközelebbi napokat több személyiségekkel való megbeszélésre forditandja, dönteni azonban mindenesetre csak Andrássy gróf visszatérése után szándékozik. Másnemű kombinácziók, melyeket a miniszter rövid távollétéhez fűzni szeretnének, annál fölöslegesebbek, mivel tudvalevőleg a külügyi hivatalnak alkotmány szerint nincs beleszólása a birodalom két felének benső s ennélfogva kabinet ügyeinek megoldásába.“ Az osztrák minisztérium lemondása, s a lemondás elfogadása egészíti ki még e válságnak oly gazdag részleteit, melyeket alább állítunk össze. A helyzet nagyon feszült, éspedig nem csak az átalános kormányválság miatt, hanem mert az országgyűlési pártok körében olyan a hangulat, mely a szilárd többséget a kormány mellett nagyon kétessé teszi. További hírek még a következőkkel egészítik ki a válság okaival összefüggő eseményekről szóló híreket: S és vele együtt a magyar kormány azt akarta, hogy a boszniai haderő felé visszavonassék, a novi-bazári kerület paczifikácziója a tavaszra hagyassék, Bosznia közigazgatása csak oly mértékben szerveztessék, a mint ezt a tartomány jövedelmei megengedik s e közigazgatási költségekben Magyarország ne osztozzék. E követelmények legtöbbjét a hadügyminiszter ellenzi, gróf Andrássy állítólag helyesli. A hadügyminiszter által tett pénzbeli követelésekről eltérők a nézetek. Állítólag ezek száz millióra rúgnak. Más hírek 85 milliót emlegetnek, s ezt Tisza ötven millióra kívánta leszállítani. A beszerzésre nézve azon ajánlat lett megpendítve, hogy közös kincstári jegyeket bocsássanak ki oly módon, hogy beváltásukra az évi kvóta a közös budgetbe fog fölvétetni. Az operáció nem a parlamentek, hanem a delegáczió elé kerülne, a a birodalmi, nem pedig a két országos pénzügyminiszternek kellene vele foglalkozni, s erre, nem pedig a két másik miniszterre esnék a felelősség, s Pretis nem is jutna abba a helyzetbe, hogy ellenállhasson. Ezt oly tervnek mondják, melynek alapján Tiszával a megegyezkedést újra lehet kezdeni. (A kormány lemondása.) Amint Tisza visszaérkezett Bécsből, e hó 3-án délben minisztertanács volt, melyre Bedekovics horvát miniszter is felhivatott. Széli már nem vett részt e minisztertanácsban. Ekkor határoztatok el, hogy a minisztérium összes tagja beadja lemondását. A leköszönő okiratot aznap este írták alá Trefort miniszter lakásán. Másnap Tisza ez okirattal Gödöllőre ment a királyhoz. Ő Felsége hosszabb kihallgatásban fogadta a miniszterelnököt és föntartotta magának későbbre elhatározását. (A válság okai.) A beállott krízis okairól a legkülönbözőbb föltevések és magyarázatok vannak forgalomban. Némely föltevések úgy találják, hogy Széll föllépése nem egyéb, mint a régi Deák-párt elemeinek háborgása. A 48-as párt közlönye szerint részes volna ebben az egyesült ellenzék is. A terv az volt: oly helyzetbe hozni Tiszát még az országgyűlés előtt, hogy ne maradjon más választása, mint a lemondás. Azonban ezek nem tudtak megegyezni a kormányalakításra nézve; nevezetesen a pénzügyi tárcára nem vállalkozott senki se a régi Deák-pártból, se az egyesült ellenzékből, mert a rendszer tökéletes megváltoztatására lenne szükség, de ebbe nem egyeznek bele döntő körökben. A 48-as párt közlönyének ez elbeszéléséhez azonban sok megjegyzés fér. Széll visszalépése, az általa fölállított pénzügyi programm mellett, szemben egy óriásilag növekedő deficittel, eléggé megtalálja a magyarázatot a tényekben. A kormány pedig pénzügyminiszter nélkül nem POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. 40. szegr. 1878. xszr. évfolyam.