Politikai Ujdonságok, 1884 (30. évfolyam, 1-53. szám)

1884-02-13 / 7. szám

94 vadra rohantak, a­mire ez még dühösebb lett, s egy embert maga alá terítvén, szintén veszélyesen meg­­marczangolta. Csak baltavágásokkal űzhették tovább. Erre ismét futásnak indult a falun lefelé, de e futásban sikerült a helybeli kántor-tanítónak, Turkinyák Szilárd­nak őt agyonlőni. A vadkant a helybeli földes­uraság (Dobrzánszky A.) magának követelte, de miután a vadá­szat által okozott kárt a vadászati törvények értelmében jószántából megtéríteni vonakodó , erre valószínűleg per útján fog kényszeríttetni. Az életveszélyesen megmarczan­­golt fiút a homonnai közkórházba küldték. T. S. Leégett vasúti állomás. Mohácson a vasúti állo­máson tűz támadt, mely a deszkából épült helyiségeket elhamvasztotta. A kőépületet, melyben az állomási hiva­tal és vendéglő van, megmentették. Izgalmas jelenet folyt le e hó 9-én délután a ma­gyar államvasutak józsef- és ferenczvárosi állomása között a Szabadkáról jövő személyvonat érkezésekor. A vonat a józsefvárosi pályaházból oly roppant sebességgel ro­bogott ki, hogy a kőbányai váltónál a két utolsó kocsi a vonattól elszakadva, a kőbányai vonalon magában ro­hant tova. Szerencse volt, hogy a kalauz épen az első kocsin volt s lélekjelenlétét el nem veszítve, a fékhez rohant s szerencsére épen jókor sikerült neki a sínekből kiugrott kocsit megállítani. Ha még vagy tíz élet nem áll meg, a magas t­etés keskenyebb részét elérve, okvet­len lezuhan a mély árokba. Az állomásra nagy sokára visszatolatva, az állomásfőnököt interpellálták az uta­sok, hogy miért rohan ki e veszélyes helyről a vonat oly őrült sebességgel. Azt a választ nyerték, hogy a ferencz­­városi állomásra tíz percz alatt oda kell érni, ez a sza­bály, ő nem tehet róla. Czitromviz helyett patkányméreg. Paratz te­­mesmegyei községben Posegoits Vilmos, a temesbégai szabályozó-társulat ellenőre, végzetes tévedés áldozata lett. Posegoits az utóbbi időben gyakran czitromvizet szokott inni és ennek készítéséhez czitromsavat használt. Vasárnap ismét m­egkészíte rendes italát, de az asztalon levő több papirzsák közül olyanból töltött vizébe, a mely­ben nem czitromsav, hanem patkányméreg volt. A sze­rencsétlen fenékig ültte a poharat és rövid idő alatt szörnyű kinok közt meghalt, mert nem volt kéznél or­vosi segítség. Esete általános sajnálkozást kelt. Harmincznégy ember halála. Rendkívüli szeren­csétlenségről írnak az «Egyetértés»-nek Ó-Fehértóról. Dormrád mellett lakodalmas nép kelt át a Tisza jegén és Czigándra ment a menyasszonyért. Mivel tudták, h­ogy a lanyha időjárás a jeget már igen meggyöngítette, a legnagyobb óvatossággal, egyenként mentek keresztül a jégen és ez alkalommal nem is lett semmi baj. De nem ig­y volt esküvő után, Domrádra visszamenetkor. A hét szekér domrádi és czigándi násznép a lakodalmi vigas­ságban nem gondolt többé a jég gyöngeségére és nem törődve a veszélylyel, víg muzsikaszó mellett egyszerre ment rá a jégre. Néhány perczig ropogás és iszonyú halálordítás volt hallható: a hét szekéren ülő harminczöt ember elsülyedt a jég alá. Aztán csöndes lett minden, a víz nesztelenül összecsapott a szerencsétlen lakodalmas nép fölött. Az egész nászkíséretből egyetlen egy ember menekült meg hírmondónak : a bőgős czigány. Kőomlás által eltemetve. Máramaros-Szigetről Ír­ják: E hó 2-án szörnyű eset történt a Vasér völgyében, Novicsovnál. Öt munkás indult hazafelé Felső-Visóra, midőn iszonyú lavina-töm­eg omlott alá a magas hegyről és hármat közülök eltemetett. Olyan óriás tömeg a hó, a­mely lesett, hogy valóságos hótorony képződött azon a helyen, hol a szerencsétlen munká­­k ideiglenes sírju­kat lelték. Testeiket tavaszig lehetetlen kihozni a hó alól.­­ Kettőnek neje és gyermeke van, kik kétségbeesetten sirat­ják élelem­keresőjüket. Nagy árvizek pusztítanak Észak-Am­erikában, hol február elején rendkívüli es­őzések uralkodtak. A folya­mok mindenütt kiáradtak. Egy e hó 10-iki távirat sze­rint a víz az elárasztott területeken folyton növekvőben van. Az Ínség roppant nagy , 20,000 ember van élelem és ruházat nélkül. Mi újság? Gr. Cziráky János halála. Az ország egyik zászlós urának, a tárnokmesternek s a főrendiház másodelnöké­nek halálának hire váratlanul érkezett , a fővárosba, Lovas-Berényből, hol gr. Cziráky János családi kastélyá­ban időzött. Néhány nap előtt ugyan már írták a lapok, hogy a gróf meghűlés következtében betegeskedik, de állapotát nem mondták veszélyesnek. E hé­t én délben jött meg a hir a fővárosba, hogy a gróf aznap reggel 06 éves korában elhunyt. Gr. Cziráky a főrendiház leg­utóbbi eseményeinek vezetésében főrésztvevő volt, s a bibornokprimással együtt Bécsbe történt fölhívása által is még mindig épen a napok sokat emlegetett nevei közé tartozott, mikor egyszerre gyászlapokról lehetett olvasni ezt a nevet. Gr. Cziráky inkább magánjelleme, mint politikai szereplése által vívott ki közbecsülést. Az ő politikai elvei nem voltak népszerűek. Holttestének be­szerelése e hó 11-én történt meg Lovas-Berényben, hol megjelent a főrendiház küldöttsége, Fehér megye küldött­sége Boné alispánnal, Székesfehérvár polgármestere, a főrangú körök számos előkelősége, a rokonság, s a kör­nyékből is nagy számmal. Ő fel­ége b. Mendel főadju­­tánsát küldte el. A gyászszertartást Haynald bibornok­­érsek végezte fényes segédlet mellett. A koporsót Vas­megyébe, a kenyéri családi sírboltba szállították, hová Fehérmegye küldöttsége is elkísérte. Itt másnap t­rtént meg a temetés. Merénylet egy főispán ellen. M kor Mailáth gyil­kosai már épen a bitófa­l alatt állanak, egészen az ő go­nosz tettökhöz hasonlóra készültek Szolnokon Beniczky Ferencz jász-nagykun-szolnok megyei főispán ellen. Inasa m­ásik két czinkossal kitervelte megfojtatását és kirablá­sát és a gaz terv végrehajtását s­em akadályozta meg egyéb, mint hogy az egyik czinkos elárulta a dolgot. Beniczky Ferencz főispán családjával hosszabb ideig tartózkodott Budapesten és e hó­n­ikára estére várták vissza Szolnokra. Időközben Komarovszki Lajos, a főis­pán huszárja, kire a szolnoki lakás őrize­te bízva volt, gyalázatos tervet kovácsolt urának élete és vagyona ellen. A Komarovszki czinkosa egy budapesti inas volt, a­kit Koma­rovszki mint unokaöcscsét ajánlott be az alispánnál és a­kit a főispánnal egy nap vártak Szol­okra; ezen kívül be volt avatva a komplotba egy szolnoki csendőr, egy­kori illavai fegyencz is. A merénylet úgy volt tervezve, hogy az este haza érkező főispánt megrohanják, meg­fojtják, aztán elveszik tőle a vasr­énztár kulcsát és a pénzt hatalmukba kerítik. A gaztetthez el volt készítve minden eszköz : kötelek és kések. A főispán lakása ép alkalmas lett volna a bűntett végrehajtásához, mert szo­bák h­osszú sora, messzenyúló folyosók vannak benne s a megyeház őrhelyiségeitől nagy lépcsőház választja el. A gaz tervet Komarovszki maga árulta el, mert múlt vasárnap a dologba beavatott csendőrt meghívta ma­gához ebédre, s az egész melédség jelenlétében ezt mondta: «Ha sikerül, a­mit kifőztem, gazdag ember leszek, csak a bátyámat várom Budapestről.» A csendőr azonban e hó 6-án reggel a csendőrkapitány előtt rész­letes vallomást tett. Elmondta, hogy ő, ha Illaváról sza­badult is ki, becsületes ember akar maradni, s csak azért bocsátkozott bele oly mélyen a komplotba, hogy kitudja a gazok tervét és meghiv­athassa. Beniczky fő­ispán semmit sem sejtve, e hó 7-ikén délelőtt érkezett Szolnokra és értesülve a dologról, rögtön elfogatta a huszárt. Komarovszki szobájának kikutatásakor több re­­volvergolyót, egy három revolverre vóló budapesti zá­logjegyet találtak.­­ A szolnoki helyi lap a gyilko­ság tervéről a következőket írja : A főispán huszárja Ivanits J. városi hajdúnak adott találkái közben igen élénk szí­nekkel festette a jövedelmet, mit urának kirablásából szerezhetnének. Pár ízben Ivanicsot föl is vitte a főis­­páni termekbe, ott mindent sorra mutogatott neki, s­­ bírókra is kelt vele, hogy esetleges támadás alkalmára erejét kipróbálja. Ivanits jelentéseire a rendőrség szoros felügyelet alatt tartotta a tervelő huszárt, majd, hog terveinek komolyságáról meggyőződést szerzett, letartóztatta s ellene a vizsgálatot megindította. Szeretetház a Szepességen. A sürü kivándorlás következtében az északi megyékben, főleg a Szepesség­­ben nagyon elzaporodnak az oly gyermekek, kik isko­lába nem járván, koldulással tengetik életüket. A szepesi átalános tanítóegyesület tehát szeretetház létesítését ha­tározta el. Az eszme megtestesítése czéljára bizottság alakult, a melynek élén Szepes megye főispánja, gróf Csáky Albin áll. A gyűjtőíveket az egész országban küld­ték szét. Az intézet létesítéséhez legalább 15.000 fit alaptőke szükséges. A szeretetházi egyesület rendes tag­jai évenként 2 frt, elsőfokú alapítótagok egyszer minden­korra 30 frt, a másodfokúak ugyan­így ezer frtot fizet­nek. A másodfokú alapítótag azon jogot nyert, hogy az intézetben folytonosan egy ínséges gyermeket neveltethet. A mellett bármily nagyságú könyöradományok is elfo­gadtatnak. Az adományok Payer Jenő főgymnáziumi ta­nárhoz, Iglóra küldendők. A felföldi kivándorlásról közéletünk egyik érdemes férfia, Bánó József ezeket írja : A kivándorló, a­mint Amerikában a legkisebb keres­ményre tesz szert, fizeti az otthon csinált adósságot; küldi haza a pénzt hátrahagyott családjának, ha ez nincs, rokonainak; küld segélyt templomára, s­kolájára, papjá­nak, tanítójának; továbbá küldi a pénzt vagy a régi tejek kiváltására, vagy új birtok vételére, s ha csak lehet, pár év múlva maga is visszajön. Ez az átalános kép, vagyis a szabály, —nagyon természetes, hogy vannak kivételek is. Már most mit lehet mindezekből következtetni? Hogy ha az illetők legszűkebb körülmények közt is megélhet­­­­ek itthon, nem vándoroltak volna ki; hogy sok becsü­letérzés van bennök, mert első gondjuk itteni adósságaik kifizetése; hogy szeretik családjukat, mert ennek istápo­­lását is első feladatuknak tekintik; hogy szeretik egy­házukat, iskolájukat, mert háromezer mérföldnyi távol­ságra sem f­­edkeznek meg róluk; hogy szeretik roko­naikat, mert segítik, csakhogy itthoni állapotukat javítsák ; hogy szeretik szülőföldjüket, mert falujukban a leg­rosszabb földet is drágán megveszik; hogy ott Ameriká­ban is a legkitűnőbb munkásoknak kell nekik lenniök, s hihetőleg különb munkásoknak, mint magának az ame­rikainak, különben annyit szerezni nem lennének képe­sek , hogy a legnagyobb takarékossággal, sőt nélkülözés­sel kell Amerikában élniök, különben hogy mutathatná­nak fel aránylag igen rövid idő alatt annyi pénzbeli eredményt ? Azonban itthon nem élhetnek meg. Borsod megyéből Amerikába, Abod és Galvács község tót lakosai a napokban tömegesen vándoroltak ki. Az illetők nem is kértek maguknak külföldre szóló útlevelet, hanem egyszerű marha-passzussal keltek a nagy útra s hihetőleg ügyes ügynökök közvetítése foly­­án a határszéleken sikerül is nekik keresztül jutni. Az aradi csata emlékünnepét most is megülte a történeti emlékekben gazdag marosparti város, visz­­szaemlékezve 1849 február 8-ra, mikor a lángoló ha­zaszeretet és a hősi bátorság egy maroknyi csapat segé­lyével megmenté Aradot az ellenség pusztítása elöl, visz­­szaemlékezve az utczai harczra, mely halhatatlanná tette a Boczkó és Asztalos neveket Arad közönsége előtt.­­ Reggel tiz órakor a minoriták templomában az elesett szabadságharczosok lelke üdvéért ünnepies requiem volt, melyet Jánosi gvárdián czelebrált az összes rend­társak segédletével. Az istentiszteleten jelen volt testü­letileg az aradi honvédegyesület, a váró­i és megyei tisztviselői kar, a honvéd tisztikar képviselői, az izr. hitközség és rendkívül nagy közönség. Táncsics Mihály pénze. Táncsics Mihálytól 1851-ben mint politikai fogolytól 15 frt 45 krt vettek el, mely összeg 1854-től 1873-ig takarékpénztárban volt el­helyezve s ez ideig 16 frt 5 krra növekedett. 1873-ban a pénz az állampénztárába került, honnan a manap 22 frt 73 krt tevő összeg Fodor Kálmán letétnapló-vezető­­nek és a Táncsics-bizottságnak közbenjárása folytán kö­­zelebb visszakerült jogos és szükséget szenvedő tulajdo­nosához. Zsidó kongresszus. A zsidó érdekeket képviselő «Egyenlőség» czirini lapban Grósz Adolf fölhívást intéz «hitsorsosaihoz», a­melyben Grósz úr kiemeli, hogy az 1868-iki kongresszus óta két táborra szakadt zsidóság közül az izraelita iroda a neológokat , az orthodoxokat pedig az úgynevezett végreha­jtó bizottság mandátum nél­kül képviseli. Sürgeti továbbá a kongresszusnak mielőbb való egy­behívását és igen sok tekintetben üdvös refor­mokat ajánl hit orsosainak magyarosodása­­ és újabb egybeolva­dása érdekében. A tisza­eszlári per egyik utójátéka. Az Ónody Géza és­­Szeyffert királyi ügyészi helyettes közt a nyír­egyházai tárgyaláskor történt esetet e hó 9-én tárgyalta a nyíregyházai törvényszék. A főügyészség Ónody Géza ellen a főügyészhelyettesnek hivatalos működésében fe­nyegetés által való megakadályozás miatt ön­elt vádat. A törvényszék a főügyész vádindítványát elvetette és a to­vábbi eljárást beszüntette. A tisza­eszlári falusi bíró kitüntetése. Farkas Gábor tisza­eszlári községi bírót a nyíregyházai tárgyalások alatt sokat emlegették, kivált a védők, a­kik azt mond­ták róla, hogy a tanukra is nagy befolyása van. Szóval a bíró antiszemita hírbe jutott. De az bizonyos, hogy a rendet jól fentartotta Tisza-Eszláron az izgalmak hosszú ideje alatt. A hivatalos lap e hó 8-iki száma közlé, hogy Farkas Gábor buzgó szolgálata elismeréséül a koronás ezüst érdemker­esztét kapta meg. Véres eset. Mezőkövesdnél egy Jósvai nevű, noszvaji illetőségű, megszökött, ismert gonosztevő két czirkáló csendőrrel találkozott, a­kik felszólították, hogy adja meg magát. A megrémült gazember válasz helyett fegy­verével az egyik csendőrt lelőtte. A másik csendőr lát­ván ekkor, hogy reá is puskát emelt, agyonlőtte Jósvait. Megint megtámadták a postát az almás-bikityi úton január hó 30-án este. Ez alkalommal azonban a postának kedvezett a szerencse, mert az alig 30 lépés­nyire gyorsan közelgő magán­kocsi bátor utasai elzavar­ták a rablókat. Ebben az évben ez már a második esett Az első jan. 2-án volt, a­mikor a kísérő zsandárnak a sz­­ét is kilőtték. Rövid idő alatt pedig most már nyol­­c­adszor támadták meg a Szabadka és Baja közt köz­lekedő postakocsit. Úgy látszik, hogy itt rendszeresen szervezett banda garázdálkodik. Szabadkán a közigazga­tási bizottság ülésén indítványt tettek, hogy a postát ezentúl még két lovas csendőr is kísérje. A postaigazga­tóság addig is intézkedett, hogy a postát Akm­á­ról d. u. 4 óra után ne indítsák m­ár tovább. A postai lopások elkövetőit hasztalan kereste mind­ekkoráig e rendőrség. Radich Gyula postafelügyelő, a­ki az igazgatóság részéről vezette a nyomozást, több eredményre jutott, mert terhelő bizonyítékokat szerzett, melyek alapján a Kisszállásra küldött 15.000 forint ello­pásával egy postatisztet gyanúsíthat. Kiderítette ugyanis, hogy a pénzes levél a délkeleti vaspálya posta­hivatalá­ban tűnt el s a zsák már üresen került a mozgópos­tára. Ennek következtében a korábban felfüggesztett há­rom postatisztet és két szolgát visszahelyezték állásaikba. A postaigazgatóság jelentést tett a vizsgálat eredmé­nyéről a közlekedésügyi minisztériumnak s a gyanúsított tisztviselőt föladta egyúttal a fenyitó törvényszéknek. A 245.000 fitos lopásról újabban a következő hírek terjedtek el. A postapénztárt hosszú és gondos előkészü­let után egy ne­zetközi banda lopta el. A banda tagjai itt a fővárosban egy ideig igen fényesen éltek. Sokan még emlékezni fognak reá, hogy a múlt év végén Karácsony és Szilveszter közt a lapokat az a hír járta be, hogy Liland Stamford, a Pacific-vasut elnöke, Amerikából nyolcz személyből álló kíséretével a fővárosban időz. Három nappal a postalopás elkövetése előtt az amerikai tár­saság több kocsin úgyszólván tüntetőleg a pályaházhoz hajtatott s a lapok azt is jelentették, hogy Stamford Szegedre utazott, s onnan Keletre szándékozik. Néhány nappal ezután valaki azt jelentette a rendőrségnek, hogy bizonyos kételyei vannak ez iránt a Stamford úr iránt. Erre a rendőrség több irányban kutatásokat tett. Kérdést intézett a budapesti amerikai főkonzulá­­tush­oz. Ez azt felelte, hogy Stamford úr nála nem mu­tatta be magát, pedig Stamford elnök, a­ki egyúttal szenátor is, olyan előkelő egyéniség az Egyesült­ álla­­mokban, hogy az Unió kormánya bizonyosan értesítette volna a budapesti konzult, ha Stamford Budapestre ké­szült volna jönni. Az is kitűnt, hogy az itt járt idegen személyleírása nem illik az igazi Stamfordra. Végül az is kiderült, hogy Stamford nem járt Szegeden, s így felme­rült a gyanú, hogy valami hírhedt iparlovag élt vissza Stam­ford nevével s társaival együtt csak azért ment a pály­aház­hoz, hogy vagy itt maradjon, vagy rövid távozás után aztán ide ismét visszatérjen. A rendőrség azonban minden kutatás folytatását lásd a 99-dik oldalon. POLITIKAI UJDONSÁGOK. 7. szám. 1884 XIX. évfolyam.

Next