Postás Dolgozó, 1966 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1966-01-01 / 1. szám
Gondolatok az éres bérintézkedésekről Mi indokolja az árváltozásokat Marhahús helyett baromfi Hogyan él a parasztság? A február 1-ével életbe lépő ár- és bérintézkedésekről sokat beszélnek e napokban. Ez érthető is. Az elhatározott intézkedések valamilyen formában mindenkit érintenek, így ahány ember, szinte anynyiféle vélemény. A tisztánlátást zavarja, hogy sokan nem ismerik az intézkedések valódi indítékait, az összefüggéseket. Leggyakoribb téma a hús és a húskészítmények, valamint a tejtermékek termelői, illetve fogyasztói árának rendezése. Néhányan úgy vélekednek, hogy mindez a mezőgazdaság szocialista átszervezésének velejárója. Nem értik, hogy a nagyüzemi gazdaságok létrejötte, fokozatos megszilárdulása megteremtette ugyan a mezőgazdasági termelés fellendülésének legfontosabb előfeltételét, ám a gazdálkodás körülményeinek szervezeti és tartalmi változása önmagában kevés. A nagyüzemi termelési módban rejlő lehetőségek kiaknázásának legfőbb gátja, hogy a termelőszövetkezetek döntő többségében ma még hiányzanak az önálló gazdálkodás anyagi, pénzügyi feltételei. Ennek egyik alapvető oka, hogy a mezőgazdasági termékek felvásárlási árszínvonala nem fedezi az újratermelés költségeit, a gyenge anyagi érdekeltség pedig nem ösztönöz. A napi sajtóban gyakran olvashatunk arról, hogy az utóbbi másfél évtizedben — két évtől eltekintve — kisebb-nagyobb mértékben gabonabehozatalra szorulunk. Rendszeresen nagyarányú takarmányimportra van szükségünk. E cikkeket főleg a tőkésországokból tudjuk csak beszerezni. Nem fejlődik kielégítően állatállományunk sem. Ezt példázza, hogy a szarvasmarha-állomány a felszabadulás előtti, 1935. évi 1,9 millióval szemben 1965. szeptemberében csak 1 990 000 volt. Szemünk előtt játszódik le, hogy — az alacsony felvásárlási árakból adódó előnytelen jövedelemviszonyok következtében — tömegméretűvé vált a faluról való elvándorlás. A tsz-tagság átlagos életkora napjainkban 54 év. A fiatalok nagy része a városokban, az ipar, a közlekedés, a posta stb. munkaterületein helyezkedik el. Az átlagos életkor az utóbbi időben minden egyes esztendőben két évvel növekszik a mezőgazdaságban. A munkaképes korú lakosság további elvándorlása ilyképpen nem csupán a mezőgazdaság fejlődését, de lassan már a városok, ipartelepek kielégítő áruellátását, a jól fizető mezőgazdasági export fenntartását és bővítését is akadályozza. A kormány a vázoltak alapján határozott úgy, hogy 1966. január 1-től felemeli több fontos mezőgazdasági termék felvásárlási árát. A felvásárlási árak emelése ellenére továbbra sem változik a kenyér, a lisztféleségek, a péksütemények, a rizs, a tej, a cukor és a baromfihús fogyasztói ára. Szükségessé vált viszont a hús, a húskészítmények és a tejtermékek fogyasztói árának felemelése. A zsír és a szalonnafélék ára ugyanakkor csökken. A hús, elsősorban a marhahús és a tejtermék fogyasztói árát — az eddigi alacsony felvásárlási ár mellett is — állami támogatással lehetett csak tartani. A marhahús fogyasztói árát például kilogrammonként hat forinttal egészítették ki. Ha nem változtatnának a fogyasztói áron, akkor az idén egy kilogramm élő marha felvásárlási ára csaknem azonos lenne egy kilogramm csontos marhahús fogyasztói árával. Miután a vágómarhából körülbelül csak felerészben termelhető ki hús, a helyzet tartósítása súlyos terhet jelentene az államnak. Mindannyian érezzük, hogy az országban — elsősorban vidéken — évek óta húshiány van, mivel a termelés kevésbé emelkedett, mint a fogyasztás, még kevésbé, mint az igények. Az 1934—38-as évek átlagában 33 kilogramm volt az egy főre eső húsfogyasztás hazánkban, 1964-ben több mint 50 kilogramm, így azután, mivel a kínálat növelésének lehetősége pillanatnyilag meglehetősen korlátozott, a marhahús ugyanakkor jól értékesíthető exportcikk a tőkéspiacokon, a húsárak módosítása közgazdaságilag teljesen indokolt. A kormánynak az a célja, hogy a húsfogyasztáson belül mérsékelje a marhahús fogyasztását és jelentősen növelje a baromfihúsellátást, mivel az utóbbi kevésbé jól fizető exportcikk. Ennek érdekében már történtek intézkedések. Baromfiból csak a belső szükségletek kielégítésén felüli többletet szabad exportálni. A Postavezérigazgatóság a létszámfelmérések alapján elkészítette a postaforgalmi létszámnormákat, s alkalmazásukat 1966. január 1-től kötelezően elrendelte. Szakszervezetünk is szorgalmazta ezt, mivel a többszöri kísérleti felmérések után több-kevesebb megértéssel a gyakorlatban az egyes igazgatóságok már alkalmazták. Az érdekelt dolgozók ugyanis már több esetben kifogásolták a létszámnormák hiányát, főleg amikor vitás ügyeik a munkaügyi döntőbizottságok elé kerültek. Szükség volt tehát a megfelelő jogalap megteremtésére, s arra, hogy a dolgozók megismerjék hivataluk, munkaterületük létszámnorma adatait. A szakszervezeti szervek eddigi állásfoglalásukban bizonytalanok voltak, most viszont a létszámnormák használatba vételével jogaik gyakorlásában, a szakvezetők segítésében, ellenőrzésében kell otthonosan tevékenykedniük. Mindenesetre az eddigi tapasztalatok alapján a Postaügyi Értesítőben megjelölt területekre megállapított létszámnormák alkalmasak arra, hogy a korszerűbb létszámgazdálkodási követelményeknek érvényt szerezzünk. Néhány fontos, ezzel kapcsolatos feladatra hívjuk fel a szakszervezeti szervek figyelmét. Az 1966-os évet türelmi időnek állapították meg azért, hogy túlkapások ne forduljanak elő, és ez idő alatt a hivataloknak, szakszervezeti tisztségviselőknek és dolgozóknak időt biztosítsanak a létszámnormák tanulmányozására, megértésére. Az utasítás intézkedik arról, hogy azok a hivatalok, amelyek eddig nem vettek részt a létszámfelmérés elkészítésében, megismerjék hivataluk létszámfelmérési adatait (a I—III. osztályú postahivatalok és fiókposták). A megyebizottságok szorgalmazzák az igazgatóságoknál ennek mielőbbi végrehajtását. Az eddigi gyakorlattól a jövőben eltér a 10,8 százalékos tartalék megállapítása és képeinek jó a mezőgazdasági termékek felvásárlási árának, s néhány cikk fogyasztói árának emelése? — kérdezik sokan. A városokban sok téves nézet, irreális elképzelés kering a parasztság életszínvonalának nagyságáról. Sokan a piacokon üzletelő „őstermelők" viselkedéséből vonnak le igazságtalanul általánosító következtetéseket. A postás dolgozók — akiket ezernyi szál köt össze a faluval — jól tudják, hogy a Statisztikai Hivatal felmérése, amely szerint a parasztság életszínvonala mintegy 20 százalékkal alacsonyabb a a munkásokénál és alkalmazottakénál, megfelel a valóságnak, a kulturális, művelődési és szórakozási lehetőségeit jelentős különbözőségéről nem is beszélve. A tévhittel ellentétben a mostani intézkedések hasznát sem azonnal élvezi a parasztság, hiszen a felvásárlási ár növelésének nagyobbik része — mintegy háromnegyede — nem a parasztság életszínvonalának közvetlen emelését szolgálja, hanem a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok tulajdonában levő gépi felszerelés saját erőből történő felújításához biztosít fedezetet. Az új felvásárlási árak előreláthatóan csak a későbbi években növelik nagyobb mértékben a parasztság életszínvonalát, amikor — a magasabb termelői árak ösztönző hatására — jelentősen emelkedik majd a mezőgazdasági termelés színvonala. Ennek viszont hasznát látják a bérzése is. Ugyanis eddig a IV. osztálynál magasabb osztályú hivatalok saját pontszámuk alapján képezték a 10,8 százalékos tartalékot. Az új rendszer szerint a tartalékot kerületi arányban, igazgatósági szinten állapítják meg. A tartaléklétszám nagyságát a forgalmi dolgozók összetételének figyelembevételével, a férfi és nődolgozók más-más távolmaradási aránya alapján az igazgatóság hivatalonként határozza meg. Ez módot ad az igazságosabb és a tényleges szükségletnek megfelelő tartalékok biztosítására. A megyebizottságok készüljenek erre a feladatra és a szakvezetőket is kérjék fel az előzetes adatgyűjtésre. A IV— VI. osztályú hivatalokhoz az így megállapított tartalékot a létszámtervben kell megadni, az alacsonyabb osztályú hivataloknál és fiókpostáknál az állandó helyettesek oldják meg a belső létszám helyettesítését. A szakszervezeti szervek ügyeljenek arra, hogy a szükségessé váló létszámrendezések esetében a szakvezetés vegye figyelembe a helyi sajátosságokat, a szociális körülményeket és az esetleges átcsoportosításoknál állapítsanak meg türelmi időt. A szakszervezeti bizottságok feladata a végrehajtásban ből és fizetésből élő dolgozók is, hiszen a termékek bővülése esetén javul a városi lakosság ellátása, a kínálat nagyobbodása pedig előbb-utóbb jótékonyan érezteti hatását a piaci bevásárlásoknál is. A hús, a húskészítmények és a tejtermékek fogyasztói árának emelése, valamint a tüzelőárak és a városi közlekedés tarifájának későbbi rendezése, a progresszív nyugdíjjárulék persze érzékenyen érinti a bérből és fizetésből élők jövedelmét. A kormány ezt kívánja ellensúlyozni a textiliák, ruházati cikkek, lábbelik egy részénél az árak 8—25 százalékos csökkentésével, valamint a különböző bérintézkedésekkel, a családi pótlék és egyes nyugdíjak emelésével. Az intézkedések célja nem az állami bevételek növelése, hanem a helyesebb és ösztönzőbb ár- és bérarányok kialakítása, az egyes jelenlegi bérfeszültségek csökkentése. A jövedelemnövelő és csökkentő intézkedések hatása egyaránt mintegy 3—3 milliárd forint. A munkásokat és alkalmazottakat érintő árváltozások egyenlege, valamint az 1800 forintnál magasabb keresetűek nyugdíjjárulékának progresszív emelése ugyanis mintegy 2,8 milliárd forint többletkiadással jár a dolgozók részéről. Ezt azonban öszszességében visszakapják, hiszen a bér- és nyugdíjrendezés mintegy 2 milliárd forinttal, a családi pótlék emelése pedig mintegy 800 millió forinttal növeli a bérből és fizetésből élők jövedelmét, jelentkezik. A létszámnorma alkalmazása módot ad az egyes munkahelyek létszámigényének felmérésére, a hivatali tevékenység helyes megszervezésére. Ebben a munkában adjanak segítséget a szakvezetésnek és értessék meg a dolgozókkal az intézkedések szükségszerűségét. A létszámnorma alkalmazása a gyakorlati életben nagy segítség a létszámgazdálkodásban. Legközelebb 1966 végén lesz létszámfelmérés. A szakvezetőknek és a szakszervezeti szerveknek erre már most fel kell készülniük. Tanulmányozzák a létszámnorma szerkezetét, valamint az adatszolgáltatások megbízhatóságát. Különösen felhívjuk a figyelmet a kézbesítők járatjelző kimutatásának rendbehozására. A létszámnorma alkalmazásakor gondoskodni kell arról is, hogy az időközben szükségessé váló módosítások (normakarbantartás) — a kezelés egyszerűsítésének, a gépesítésnek megfelelően — folyamatosak legyenek. A postaforgalmi létszámnormák bevezetése után azt sürgetjük, hogy a műszaki és adminisztratív területekre is dolgozzák ki a létszámnormákat. HORVÁTH KÁLMÁN A postaforgalmi létszámnormákról POSTAS DOLGOZO A szakszervezeti világ hírei RIO DE JANEIRO: A Távíró Vállalatok Dolgozóinak Országos Szövetsége nyilatkozott arról, hogy a katonai uralom politikája következtében az ország kétségbeejtő gazdasági helyzetbe került, a munkanélküliek száma eléri az egymilliót ☆ PERU: Cuzco városában a Déli Telefon Társaság munkásai meghatározatlan időre szóló sztrájkjukkal azt követelik, hogy főtitkárukat, Pablo Catát bocsássák szabadon. A főtitkárt „lázadásban való részvétel” címén tartóztatták le. A munkások tiltakoznak több munkatársuk elbocsátása ellen is. ☆ A Postások Szakszervezetének Központi Vezetősége újévi üdvözletet váltott Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Dánia, Franciaország, Jugoszlávia, Kína, Koreai DK, Kuba, Lengyelország, NDK, NSZK, Olaszország, Szovjetunió, Vietnami DK postás szakszervezeteinek központi vezetőségeivel. Kölcsönös üdvözletváltásra került sor a Központi Vezetőség és a Közalkalmazottak és Rokonszakmabeli Dolgozók Szakszervezetei Nemzetközi Szövetsége között is. ELNÖKSÉGI ÜLÉSÜNK Szakszervezetünk elnöksége 1965. december 30-án tartotta meg esedékes ülését. Első napirendi pontként megvitatta a Központi Vezetőség és az elnökség 1964- ben hozott határozatainak végrehajtását. Majd sor került a Baranya megyei, a Borsod megyei és a budapesti bizottság területén működő társadalmi bíróságok munkájáról szóló jelentések megvitatására. A továbbiakban elfogadták a szakszervezet vezető szervei 1966. I. félévi üléseinek napirendjét és megtárgyalták a szakszervezet 1966. évi költtségvetésére vonatkozó javaslatot. Az elnökség ezután jóváhagyta a KV január 18-ra történő összehívását, és elfogadta az előterjesztett napirendi pontokat. A sok jó határozat mellett akad olyan is, amely miatt egy kicsit szégyenkezni is lehet. Dr. R. L.-né ügye azért tarthat érdeklődésre számot, mert kártérítési ügyében a munkaügyi döntőbizottság figyelemre méltó megállapításokat tesz. A dolgozót az igazgatóság havi fizetésének 50 százaléka erejéig kötelezte kártérítésre. Az alapja ennek az intézkedésnek egy takarékkönyv elvesztésével kapcsolatban felmerült kártérítés volt. A munkaügyi döntőbizottság mentesítette a dolgozót a kártérítés alól, azzal a lényegi indokolással, hogy a dolgozót nem terheli olyan mulasztás, amely kártérítési felelősségét okozhatta volna. A kötelezés alapja ugyanis az igazgatóság szerint az volt, hogy a dolgozó a betétkönyv elvesztését az írásbeli bejelentésen kívül távbeszélőn nem közölte az OTP- vel. A határozat indokolása viszont megállapítja azt, hogy a K. 1. Szabályzat 21. paragrafusa nem tartalmaz előírást a hiányolt intézkedésre, tehát az a dolgozónak nem róható fel. Az elégtelen szabályzásból keletkezett kár alól a dolgozót az Mt. V. 186. paragrafusa első mondata alapján kellett mentesíteni, mert" nyilvánvaló a kár létrejöttében a vállalat közrehatása. A kártérítési határozat egyébként abban is törvénysértő volt, hogy a havi fizetés 50 százalékáig marasztalta el a dolgozót, ilyen elmarasztalásnak azonban csak az előírások súlyos megsértése esetén van helye. Erről pedig a jelen esetben szó sem lehet. ★ A karácsony előtti munkanapon egyes munkahelyek dolgozói a szombati munkaidőnek megfelelően dolgozhattak. Az így megrövidített munkaidőt 1966. január 15-ig kellett pótolni. Ez hat napon át napi félórai túlmunkát jelentett. Eddig minden rendben volt. A baj ott kezdődött, hogy egyes túlbuzgó munkaügyi előadók az engedélyezett karácsonyi munkaidő-kedvezményt azokkal is le kívánták dolgoztatni, akik a karácsony előtti napon szabadságon voltak. Ennek a törvénysértő törekvésnek jogalapja nincs. A szabadságot ugyanis a havidíjasoknál napi 8 órával kell elszámolni. Ez arra a napra is vonatkozik, amikor a szabadságon nem levők 8 óránál kevesebbet teljesítenek. A szabadságnapra elszámolt 8 óra munkaidőn felül azoknak a dolgozóknak, akik szabadságon voltak, semmiféle utólagos törleszteni valójuk nincs. Hasonló másik jogi „babonáról’’ is szólni kell. Közismert, hogy a 14/1962. (XII. 16.) Mü. M. sz. rendelet szerint bizonyos dolgozó kategóriákban (ide tartoznak például a postai adminisztratív dolgozók is) a túlmunkáért a túlmunkával azonos tartamú szabad időt kell adni. A szabad idő természetesen egész munkanap, vagy több munkanap is lehet. Nincs olyan jogszabály, amely arról rendelkeznék, hogy a szabad időben legalább 4 órát dolgozni kell. Ez a téves felfogás valószínűleg abból ered, hogy az Mt. V. 60. § (1) bekezdés a) pontja szerint az egyenlőtlen munkaidőben dolgozó napi munkaideje azokon a napokon, amikor dolgozik, négy óránál kevesebb és 12 óránál több nem lehet. De ez a szabály sem tartalmaz olyan rendelkezést, mely szerint egész munkanapra terjedő szabad idő nem engedélyezhető. Ha ez így van, az egyenlőtlen munkaidőben dolgozóknál, még inkább így van azoknál, akik nem egyenlőtlen munkaidőben dolgoznak, mert az egész munkajogban erről a 4 órai minimumról máshol említés sincs. J. L. Egy jó kezdeményezés - hasznosítsuk! Hajlamosak vagyunk arra, hogy sokszor olyan probléma megoldásával és kísérletezésével foglalkozzunk, amelyet valahol, valamikor már régebben megoldottak, vagy kikísérleteztek. E megoldások és kísérleti eredmények a műszaki dokumentációs szolgálaton keresztül általában hozzáférhetők. Közismert, hogy nincs elegendő műszaki szakember, mérnök. Törekvésünk ezért az, hogy ésszerűen gazdálkodjunk a műszaki dolgozók munkaidejével. Mind a forgalmi, közgazdasági, mind a műszaki tevékenység alapvető segédeszköze és segítője a dokumentációs szolgálat. Ez az elgondolás vezette a Posta vezérigazgatóságot, amikor közrebocsátja a negyedévenként megjelenő postai dokumentációs kiadványokat, a Postai Dokumentációs Közleményeket és a Postai Műszaki Dokumentációs Közleményeket. A Postai Dokumentációs Közlemények a legjelentősebb külföldi szaklapokban a postát érintő forgalmi, gazdasági és igazgatási cikkismertetéseket, címfordításokat és tartalomjegyzék-fordításokat tartalmazza kb. 10 ív terjedelemben. A Közleményeket a Postavezérigazgatóság valamennyi illetékes szerve, továbbá az igazgatóságok, központi postaszervek is megkapják a szükséges példányszámban. A cikkismertetések akár kész fordításként is felhasználhatók. Az 1966-ban megjelenő Postai Műszaki Dokumentációs Közleményeket ugyancsak megkapják a fentebb megjelölt postaszervek. Ez az új szakirodalmi tájékoztató egyrészt külföldi műszaki folyóiratszemlét, másrészt már elkészült fordítások összefoglaló ismertetéseit adja közre. E kiadványban megtalálható továbbá a külföldi prospektusok és katalógusok figyelője is. A közölt folyóiratcikkekről vagy a katalógusokról részletes fordítás, az elkészült fordításokról pedig a másolat a Posta Dokumentációs Központnál (Budapest 114) rendelhető meg. A megrendelésben a közlemények folyó- és oldalszámát, a lefordítandó cikk, vagy másolandó fordítás címadatait — cím, szerző neve, folyóirat címe, száma és oldalszáma, valamint a raktári számot — kell megadni. (pl. R 37) A Posta Dokumentációs Központ a fordításokhoz tartozó ábrákról fotókópiát egyelőre nem készít. Az ábrák a folyóiratokban találhatók meg, amelyek a Posta Központi Szakkönyvtárától kölcsönözhetők ki. Dr. Vajda Endre