Prágai Magyar Hirlap, 1923. július (2. évfolyam, 146-167 / 299-320. szám)
1923-07-01 / 146. (299.) szám
2 Horsovszky dr., a reklamációs bizottság elnöke, aki pártatlansága miatt tiszteletnek örvend, maga is megállapította, hogy a választási névjegyzék összeállítása hibás, aminek bizonysága az, hogy több, mint háromezer reklamáció érkezett be. A magyar pártok javaslatait azonban a reklamációs bizottság nem teheti a magáévá, mivel ezek nem tartoznak a hatáskörébe. Az elnök ajánlotta azonban, hogy a magyar pártok kérelmekkel forduljanak a város felsőbb hatóságához, a zsupánhoz. A magyar pártok tehát kérelmüket memorandum alakjában június 28-án adták át a zsupánnak. Ezzel az akcióval azt akarják elérni, hogy az új választási névjegyzéket a zsupán megsemmisítse és az 1919-ik évben a törvény alapján összeállított régi állandó választási névjegyzék törvényes kiigazítását rendelje el. Az ausztriai csehek emlékirata a bécsi kongresszuson. Az ausztriai csehek nemzeti bizottsága a népszövetségi ingák bécsi kongresszusán emlékiratot osztott szét az osztrák köztársaságban élő szláv nemzeti kisebbségek helyzetéről A kis füzet iskolapéldája annak, hogy a cseh propaganda mily boszorkányos ügyességgel fáradozik azon, hogy a legfeljebb százezer lelket számláló bécsi cseh töredék helyzetének sötét színekkel való aláfestésével elterelje a figyelmet a cseh-szlovákiai nemzeti kisebbségek helyzetéről íme néhány szemelvény: Az emlékirat azon panaszkodik, hogy a bécsi cseh iskolákban nem cseh nemzetiségű tanítók tanítanak és hogy a cseheknek nincs beleszólásuk a tanítók kinevezésébe és az iskolák igazgatásába. (!) Fölpanaszolja, hogy árnyéka sincs az iskolaügyi autonómiának. Azon kesereg, hogy a cseh iskolákat a német iskolák épületében helyezték el, amiért is több iskolában a cseh gyermekek tanítása délután folyik. Kifogásolja, hogy az állam nem engedi meg a német állami nyelv tanítását. Nincsen megelégedve azzal hogy Linzben nincs cseh iskola. A többi között követeli, hogy a cseh iskolák részére cseh tanfelügyelőket nevezzenek ki Végül előadja a csehek népszámlálási sérelmeit, amelyek abban csúcsosodnak ki hogy a népszámlálás alkalmával hivatalos közegek ellenőrizték az adatok helyességét, sőt azokat több esetben helyreigazították. Fölpanaszolja az emlékirat, hogy a csehek küldöttséget menesztettek a kancellárhoz, de tőle eddig választ nem kaptak. A népszámlálást ezért nem fogadják el és a hivatalos listák meghamisításáról beszélnek. Ezekkel az iskolaügyi és népszámlálási sérelmekkel ki is merült gravámenjeik fiókja. (Milyen jó volna, ha nekünk csak ilyen sérelmeink volnának!) Az említett panaszok legtöbbjében a mieinkre ismerünk; igaz, hogy a legkisebbek közöttük. Olvasásuk közben önkéntelenül is eszünkbe jut a bibliai példázat arról az emberről, aki a más szemében a szálkát is meglátja, de a magáéban a gerendát sem akarja észrevenni. Tárcarovatunk: Kedd:Schöfflin Amadár: A budapesti Nemzeti Színház Shakespeare-ciklusa. Szerda: Tarnóczy Árpád: (Amerika): Palócsóhajtás. Péchy-Horváth Rezső: A királykisasszony. Csütörtök: Merényi Gyula: Levél Phrynéhez. (Vers.) Ferenczy Sári: Marija bűne. Szombat: Bolgár Mózes dr.: A zsákmány. Vasárnap:Mécs László: Két nagybátyám. (Vers.) Szederkényi Anna: Az apasági törvény. A semmiben írta: Irolly Jenő. Mélán repedeztek a falra a rések, Rajzoltán, mintha vak vonalazta volna az ütjük S egy kései légy elalélt sétája az ablaküvegre Úgy hat most reám, mint sorsom a Sorsban, Hogy légymód, zümmögve vérzem el Én. A sarokban egy kép: ki tudja, hogy mit is jelent[sen, Tiroli táj tán, hol kósza pásztor dalolva, ha sétál A flrnek alatt, mikor hámlik a hó. S hol zöldes mezőkön néhány tilinkó Harangoz a jámbor nyájak között , zenéli a békét a bércek alatt. Vagy kjordos északi zsanér a kép tán. A norvég partok felett egy óriás szikla , mert mélyén a tenger éviekéi az évezreekkel, Azért lehet szép s kitűnő ez a kép, E feneklett szobácska falán, mint a? Mo>Mint a halálnak seszinti nyugalma A lélek alatt. És még valami: Ez a régi óra. Alabártromos bor- Hogy ível fehéren a lapja. ínyen, S rézmutatója csak áll a cifra tolonces S a sánta tizes figurája között. Ez az óra meg én, Ez az óra a csendben És e tapétás, meredt, kis szoba-világ! .J aj, mily szomorú ez, mily rémes a látvány Négy fal között Itt, kizuhanva a létből Képviselőiek beszámolói Lelley Jenő Szencem, Palkovich Viktor Ogyalján Prága, június 30. A keresztény szociális párt tegnap, Péter és Pál napján, két helyen: Szencen és Ógyalján tartott nagygyűlést, amelyen a magyarság ezrei vettek részt. Az előbbi helyen Lelley Jenő dr., az utóbbin pedig Palkovich Viktor nemzetgyűlési képviselők mondottak beszámoló beszédet és tájékoztatták választóikat a politikai helyzetről. A két gyűlésről alábbi tudósításaink számolnak be: A szenei gyűlés Szene, junius 30. (Saját tudósítónktól.) A gyűlést ritka nagy siker koronázta. Délután fél kettőkor érkeztek meg a szónokok Lelley Jenő képviselő vezetésével a pályaudvarra, ahol a küldöttség élén Csutora Márton községi bíró üdvözölte őket. Három órakor óriási embertömeg jelenlétében kezdődött meg a népgyűlés. Huszonöt község lakói gyűltek egybe. Meg kell említeni a csinos lovascsapatot és a szenei zenekart, mely szintén nagyban emelte a népgyülés fényét. Szene község leányai, élükön Turcsányi Irmával és Csutora Terézzel, gyönyörű csokrokat nyújtottak át a képviselőnak. Poór Gyula dr. pártelnök lelkes szavakkal üdvözölte Lelleyt és kíséretét és fölkérte beszámolójának elmondására. Lelley Jenő beszámolója Lelley Jenő dir. nemzetgyűlési képviselő, párt elnöke erre elmondta nagyhatású beszámolóját, melyből kiemeljük az alábbi gondolatokat: — Pártunk állapelve: a keresztény erkölcs és keresztény igazság érvényesülése az élet minden viszonylatában. A keresztényszociális párt politikai irányzatának első és leglényegesebb oldala a mi nemzeti politikánk. Ebben az államban nemzetiségek egész sorra él. Az első kérdés egy a pártra nézve, mely jövőt akar magának biztosítani, hogy miképpen gondolja megoldani a nemzetek egymás mellett való élésének és együttműködésének kérdését. A keresztényszociális párt a keresztény internacionálé alapján áll, tehát egyformán pártja lehet az egy államban élő összes nemzeteknek. Mert hiszen a keresztény igazság és erkölcs teljesen ugyanaz a magyarra, a szlovákra és németre. Azonban oly párt, mely a keresztény igazság alapján áll, kénytelen ennek összes követeléseit követni, azt, hogy az egy államban élő nemzeteknek egyenlő jogokkal kell bírniok s hogy mindegyik saját nemzetisége életét élhesse. Az az alapelv, amit a párt hangoztat, így érvényesül a politika terén ... — Hogy a cseh-szlovák gondolatnak bizonyos tartalmat adjanak és a valótlanságot valóvá tegyék, elsősorban feladatuk a szlovák nemzet valami módon való beolvasztása. De mindenki tisztában van azzal, hogy az államalkotók ezt úgy gondolták, hogy a szlovákok lesznek csehekké s nem a csehek szlovákokká. Emlékezzünk vissza az 1919. és 1920. évekre. Igazat fognak nekem adni, ha azt mondom, hogy a szlovák népnek úton-útfélen azt mondták a fülébe, hogy ezeréves járom alatt nyögött és ebből most a cseh testvérek felszabadították. És ebből az következett, hogy a végén a hiszékeny szlovák nép el is hitte, hogy ezeréves járom alatt volt és ebből felszabadították a csehek. És kezdte gyűlölni a magyart, voltak összeütközések, kellemetlen helyzetek, melyek csak ebből a mesterségesen szított gyűlöletből keletkeztek. A keresztényszocialista párt elsőnek iparkedott ezzel a valótlansággal szembeállni, mégpedig az igazság fegyverével. A szlovákok kezdték belátni, hogy a helyzet ilyetén beállítása helytelen s hogy ennek az államnak, de különösen Szlovenszkónak minden polgárát egyformán kell, hogy érdekelje e közös föld sorsa és hogy minden ittélő’nek össze kell fognia. A keresztényszociális párt megalkotta szlovák-, magyar- és német nyelvű osztályait, melyek teljesen külön, függetlenül csak egy közösséggel — a keresztény szeretet és igazság közösségével — dolgoznak népünk javára. Mint a párt elnöke és vezetője merem állítani, hogy egyetlenegy eset sem volt, hogy a szlovák és magyar, vagy magyar és német, vagy német és szlovák közt pártunk kebelében ellentét vagy visszavonás lett volna. Nálunk csak testvéri megértés és szeretet van, mert látjuk a közös veszedelmet és tudjuk, hogy közösen kell ellene védekezni. De kifelé is megnyilatkozott az eredmény. Amíg 1919-ben a szlovák néppárt visszautasította a magyar képviselők jobbját és külön haladt, addig 1922-ben már találkoztunk a parlamentben és ők nyújtották a jobbot, melyet szeretettel megszorítottunk és megalkottuk a közös frontot. És ma hol van az a szlovák (a cseh-szlovákokat kivéve),aki azt mondja, hogy „ezeresztendős járom alatt nyögtem", de ezek szlovákkal beszéltem, aki azt mondta, hogy „inkább az ezeréves járom, mint ez a hároméves szabadság!" És hol gyűlölik ma egymást a szlovákok és magyarok? Sehol. Sőt mikor egy magyar községben a hatóság el akarta nyomni a magyar iskolát, a szlovákok kívánták, hogy ez az iskola maradjon, mert ők jobban szeretik a magyart, mint a renegát szlovákot. — Pártunk hatalmas erővel vitte előre azt a gondolatot, mely körül egész Szlovenszkó élete forog: az autonómia gondolatát. — Mi az autonómia? Semmi más, minthogy saját földünkön mi akarunk az urak lenni. — Az autonómia ellenségei azt mondják, hogy nem lehet megadni az autonómiát, mert ha megadják, Szlovenszkó fogja magát és visszacsatlakozik Magyarországhoz. Én nem tudom, hogy és miként lesz, de azt tudom, hogyha attól félnek, hogy a szlovákok visszacsatlakoznak Magyarországhoz, akkor minek beszélnek ezeréves rabságból? Mert egy nép nem szokott oda visszakívánkozni, ahol járom alatt nyögött. De akárhogy legyen, a népnek joga van, hogy saját földjén ő legyen az úr. Azt is mondják, hogy a szlovák nép nem eég érett arra, hogy politikai fáig önmagát kormányozza. De az alaptörvény azt mondja, hogy szabad akaratból alkotta meg a köztársaságot, s ma, négy évvel később oly műveletlen volna a nép, hogy nem tudná önmagát kormányozni? — Azért nem adják meg az autonómiát, mert tudják, hogy akkor gazdaságilag úgy rendezkedünk be, ahogy mi akarunk s nem úgy, mint ők akarják s hogy akkor a húsosfazekak mellett ülő emberek majd észreveszik, hogy a fazekak elrepedtek s a lé kifolyt s megismétlődnék a szentírás mondása, hogy az utolsók lesznek elsőkké s az elsők utolsókká. • Milyen lesz a magyarság helyzete az autonómia megvalósítása esetén? Nem esünk-e majd csöbörből vödörbe? Ettől nem félek, mert szlovák testvéreinkkel ezer esztendőt éltünk együtt, sohasem volt köztünk gyűlölet. Sőt emlékezzünk vissza, hogy a magyarság volt az, mely a szlovák autonómia elejtett zászlaját ismét felemelte. Mi nem kérünk a szlovákoktól több megbecsülést és szeretetet, mint amit a magyar nemzet ezer éven át megadott a szlovákoknak. De még ha a szlovák nép meg is változna és ellenünk fordulna, még akkor is kívánjuk az autonómiát. Ma a magyar képviselők száma valamennyi képviselő számának hat és fél százalékát teszi, míg a magyar lakosság az összlakosság harminchat százalékát. De a szlovenszkói autonómia megvalósítása esetén a háromszáz képviselő közt száznál több magyar képviselő lehet. Tehát a magyarság az autonómia megvalósulása esetén sohasem, de feltétlenül jobban járhat,rosszabbul A képiselőt beszéde után lelkesen ünnepelte a közönség. A többi szónok A bútorok közt, a Semmiben ülni és ülni És várni, hogy fog-e még ütni ez óra. S hogy egyszer még üt-e nagyot, üt-e még szer Vetembe szakadtan, forróbban a szív? I nyen Mert én is csak óra vagyok. Vén, rezes szerszám, Ki megálltam az élet körében néhányszor És most is hiába várom a Csendben Két ív között, Múlt és Jövő a nevük, Hogy megindul-e egyszer, a szörnyű magányban Az élet felé a nagy Mutató ... Vasárnap, julius 1 A termékenység isteni leánya — A Prágai Magyar Hírlap eredeti tárcája. — írta: Székuly Jenő Mihály mester szűk udvarra nyitó és nehézkes rongydarabokkal elhomályosított műtermében ült és apró szobrocskákat festett ki gondosan, bronzszintre, arannyal, meg színes zászló könnyű selymére pingá;níiérteö gonddal, kerek, piros gránátat, és babérlevelet. Az Este-hercegek címerét munka untatta és lelke megöléssel és keserűséggel telt el. Oltárképet szeretett volna festeni, Máriát a gyermekke József menekülését Egyiptomba, vagy pogány emlékeket, a gránátalmaajku Vénuszt, kecskelábu faunt, nagy és kövérlmsu istennőket, milyenekkel már meg volt fertőzve a lelke, mióta Squarcione mester pádovai iskoláját kijárta. Vagy beá’lani Palazzo Schiffanojába s festeni óriási freskót, amint Borso herceg bevonul királyi kísérettel, nemesek és lovagok élén a száztornyú Ferrarába. De hiú ábránd volt ez még mind. Gonosz vetélytársai, az aranyecsetű Cossa és a kapzsi Túra elhalásznak előle minden aranyat és dicsőséget. Ezért kár volt elvetődnöm Pádovába, Pádovából Ferrarába, mormogta keserűen, hogy utolsó legyek a ferrarai festők között. Pannónia Mihálynak hívták — nem valódi neve volt —, hiúságból vagy hálálból vette fel, hogy nevét elhagyott hazája dicsőségével eljegyezze. Talán Kiss Mihálynak nevezték, vagy Nagy Mihálynak, ahogy a dunántúli embereket szokták hívni rendszerint, de nem tetszett neki, művészietlen volt és pórias s különösen semmitmondó egy vándor festőlegény számára, aki már hatalmas podeszta-udvaroknál is megfordult. Irta tehát a nevét Hun Mihálynak, vagy Mechille Ongarónak, melyik név hol és mikor jobban megfelelt. De legjobban festett még Magieter Pannonieus. Mikor elindult, gonddal és kenyörtelenséggel szegélyezett vándor útjára, míg a sors Ferrarába vetette, bizonyára nem gondolt másra, mint hogy megtanul színes tulipánokat festeni fa’nsi nyoszolyákra, vagy betétes ládikók fölé. Szebben, mint ahogy otthon tudják. Vagy hogy megfesti Mária arcát valamely vidéki oltártérítőre. De hogy belekóstolt a hit, a tudás, a dicsőség serlegébe, a kóbor magyar szeme megnőtt és kitágult; már magasan nézett fel az égre, a siker és a szerencse csillagai felé. Piros ruhás papok és gőgös bíborosok asztalán szeretett volna élni, vagy királyok konyháján, hogy dolgozhasson aranyban, márványon, kövön és halhatatlan vásznon, hogy nevét késő századokon át a fejedelmekével együtt emlegessék. Többre akarta vinni, mint Squarcione, így elmélkedett most is, bánattal nagyratörő lelkében, mig festette a sötét gránátlevelet, lzemre, finom ecsettel, fehér, kószimű seMig hirelen megzörgették szobájának ablakát. — Mester, itthon van? — kiáltott be kivüdről valaki. — Igen — felelte Pannóniás Mihály. — Nyisson ajtót, levelet hoztam. Utána Fedor Miklós, a párt szepességi titkára beszélt Beszéde elején olyan hatást váltott ki a tömegből, hogy a jelenlévő hatósági közeg meg akarta vonni tőle a szót. Ő erre szlovák és magyar nyelven kiáltotta a nép közé: „Nézzétek, ez a demokrácia így fest az egyenlőség!" A kitűnő népszónokot sokáig ünnepelte a hallgatóság. Harmadiknak Varga Ferenc, a földmunkások elnöke beszélt. Kifejtette, hogy Szlovenszkó munkásságának harminc százaléka munka nélkül van és nyomorult segélyre van utalva. „Ez — mondotta — megalázó és nem emberi dolog, mert nekünk tisztességes munka kell. A mostani megaláztatást az okozta, hogy a munkások felültek a szociáldemokrata főkolomposok ígéreteinek, de most már belátják, hogy az az orvosság, amit a szociáldemokraták hoztak, a beteget még jobban elrontotta. Most megint földet ígérgetnek, mint a múltban, de ne üljünk föl az emigránsoknak." Járabek Rezső szlovákul beszélt. Elmés szatírája derűs hangulatban tartotta a hallgatóságot. A gazdasági hanyatlás okait fejtegette és élesen bírálta a jelenlegi rendszert. Gregorovics Lipót, jókai plébános, a keresztény szociális eszmék lelkes apostola, szellemes példázatot mondott el Szent Lászlónak a kunok és a pogányok ellen vívott harcáról, amikor a megfutamodott ellenség A festő, félrevonta a bejárat nehézkes selyemfüggönyét, amely régi ruhákból és rongyfoszlányokból volt összevarrva. A nyílt utcáról beáradt a tavaszi napsugár kábító fénye. A sikátor szélén néhány rosszul öltözött, kisvárosi olasz polgárasszony pörölt össze egy kosár narancs fölött. A hangjuk rikácsoló volt, száraz és elnyújtott és bántó, mint a varjaké. A festő önkéntelenül összerázkódott. — Mi tetszik? — kérdé. Aranysujtásos gyalogfutár állott előtte. A városi levélhordó szürke szemével fürkészően pillantott a mester arcába. — Kegyelmedet hívnák Pentelei Kis Mihálynak? — kérdé. A festő arca kifehéredett, mint a vászon. — Én Magister Michelle dei Hunmin vagyok — felelte gőgösen. hordó.— De Pentelére való? — firtatta a levélPannóniás Mihály lubozott. Nem árt-e majd tekintélyének, hírnevének a beismerés. — Oda volnék — felelte a festő akadozó, bizonytalan hangon. — Akkor mégis magának szól ez — mondáa, leveles futár, violaszinü pecsétekkel elborított levelet vonva elő tarsolyából — Valamely Kántor Erzsébet nevű bogaressza küldte — mondta. — Erzsébet? — ismételte Pannóniát — s önkénytelenül mosolyra fanyalodott a szája. Mert nem előkelő hölgy volt, hanem falusi libapásztorleányzó, de az ostoba futár azt hiszi, legalább is podeszta lányának kell lennie, aki ily híres férfiúnak levelet küldöz. Megajándékozta a futárt és elmerengve nézte soká a levél piros hajtását, amely távoli hazájára és ködbevesző gyerekkorára emlékeztette.