Prágai Magyar Hirlap, 1930. február (9. évfolyam, 26-49 / 2247-2270. szám)

1930-02-08 / 32. (2253.) szám

1930 február 8, szombat. Megfeneklett a Kotyepov társarcok utáni nyomozás Paris, február 7. A párisi rendőrség legfantasztikusabb verzióknak is utána járt, a csakhogy nyomára jusson az állítólag elra­bolt Kutyepov táborn­oknak. Mint jelentettük, egy névl­­en levélíró közlése alapján rendőrség a meudoni erdőségben kereste­­ a tábornok holttestét, de az ásatások az újabban érkezett jelenté­sek szerint nem hoztak eredményt. A nyomozás a jelek szerint teljesen holtpont­ra jutott és a rendőrség minden erőfeszítése hasztalan­nak bizonyult. A bűnügyi osztály főnökéhez most is renge­teg levél érkezik, melyek sokszor képtelen adatokat tartalmaznak, de eddig egyetlen esetben sem tudták mgmutatni azt­ az utat, amely tényleg az rejtély felderítése felé vezet.emberrablást A sajtó két táborra szakadva folytatja táma­dásait. A szélső­jobboldali lapok hevesen uszítanak a szovjet ellen s azt állítják, hogy a csekaügynökök elrabolták és meggyil­kolták a tábornokot. A szélsőbaloldal lapja viszont nem ad hitelt a­ „hajmeresztő meséknek és misztifikációna­k“ hanem azt állítja hogy az emberrablás ügyesen játszott komédia volt, melyet a jobboldali körök inszcenál­­tak, hogy alkalmat találjanak a szovjet el­leni izgatásokra. Az affér egyelőre nem fogja a parlamentet foglalkoztatni, mert Tardieu miniszterelnök az interveniáló és interpellációra készülő jobboldali képviselők előtt kijelentette, hogy a rendőri nyomozás befejezéséig semmi mon­danivalója sem lesz. — Beregszász város közkönyvtárának ünne­pélyes megnyitása. Beregszászról írják: A vá­rosnak február 9-én nagy kultui eseményben lesz része. Ekkor nyitják meg a városi köz­könyvtárat, amelyet ünnepélyes formák kö­zött adnak át a közhasználatnak. A megnyitá­si ünnepség Beszkid Antal dr. kormányzó, Rozsypal Antal országos elnök és Ortutay Je­nő beregszászi elöljáró fővédnöksége mellett a Kereskedők Székházának nagytermében megy végbe. A díszes műsorban egyenlő arányban vannak ruszin, magyar és cseh szá­mok­ A himnuszok eléneklése után Fentzik István dr., a ruszinszkói országos közművelő­dési szövetség elnöke tart megnyitó beszédet, majd Loppár József reálgimnáziumi igazgató cseh részről, Ekkel Lajos főesperes magyar részről, Terebessy László tanár ruszin rész­ről mondanak köszöntő szavakat, míg Tvtx­­roska Mihály mérnök a sajtó és az írók nevé­ben tart beszédet. Az esemény jelentőségét a társadalmi szervezetek és kulturegyesületek megbízottai is méltatni fogják. Az utána kö­vetkező műsorban szavalatok, zene és ének­számok, táncszámok szerepelnek. Belépődíj nincsen. — A keresztény gazdasági párt Klebelsberg knl­­iuszminiszter ellen. Budapesti szerkesztőségünk telefonálja: Klebelberg gróf külügym­ini­szternek az „Egyenlőség*” jubileumán mondott beszéde a ke­resztény gazdasági pártban nagy felháborodást vál­tott ki. A párt tegnap esti ülésén a képviselők kö­rében az a vélemény alakult ki, hogy ha a kultusz­­mini­szter megnyilatkozása a kormány politika irá­nyát jelenné, akkor a párt kénytelen lesz Klebels­­berg beszédének elítélésén túl a politikai konzek­venciákat is levonni.­­ A legfelső katonai törvényszék zárt tárgyaláson foglalkozott Kindernay volt őr­mester gyilkossági ügyével. Pozsonyi szer­kesztőségünk telefonálja: Ismeretes, hogy Kindernay Pál volt őrmester, aki a dévényi romok mellett kedvesét, Kudela Erzsébetet megölte, a pozsonyi hadosztálybíróság nem­­régiben halálra ítélte és a halálos ítélet el­len Kindernay nem nyújtott be semmiségi panaszt. A prágai legfelső katonai törvény­szék a nyilvánosság kizárásával a napokban foglalkozott az üggyel és vizsgálat tárgyává tette, vajjon nem merültek-e fel okok a per újra felvé­telére. A periratokat a legfelső ka­tonai törvényszék határozatával együtt nemzetvéde­lmi m­inisztériumhoz tették át.a xx Bodánszky Irén fogműterme Levice, Léva Masaryk ul. 8. —Különös munkésbaleset Rnszinszkóban Unkáéról jelentik: A Rahó közelében fekvő Trebusa község mellet­i erdőségben a favágó munkások egy csoportja a munka befejezése után na­gy tüzet gyújtott, köréje telepedtek és denaturált szesszel holtrészegre itták magu­kat. Kábultan terültek el a tűz mellett és egyikük, Godvan Bazilius úgy fordult meg a fekhelyén, hogy egyik lába a tűzbe ért. A mély kábulatban eszméletlenül heverő ember nem vette észre, hogy lábbelije tüzet fogott s csak akkor riadt fel, amikor már mind a két lábát megnörkölték a lángok. Ordítozásá­­ra társai is feleszméltek és eloltották testén a láng oló ruhát, de ekkorára már a munkás olyan sulyos égési sérüléseket szenvedett, hogy mindkét lábát amputálni kellett. 'PRAIGAI-ANaC.^ARHIRIí,^ Nagyarányú sikkasztásnak eitek nyomára a vágvecsei posta­hivatalnál A bűnös útra tévedt postamester hónapokon keresztül űzte a manipu­ációt Nyitra, február 7. (Saját tudósítónktól.) vágvecsei postahivatalnál a napokban nagy­­ arányú sikkasztásnak jöttek nyomára, melyet a posta vezetésével megbízott Sasik Ferenc tisztviselő követett el. A pozsonyi postaigaz­gatóság ugyanis revíziót tartott a postán, mely alkalom­mal a revíziót végző Lacó Nándor postabiztos megállapította, hogy a pénztárban több, mint tizenegyezer­­koronás Liály van. Azonnal vallatóra fogta a pesten estért, aki beismerő vallomást tett. Elmondotta, hogy a múlt év májusa óta rend­szerint űzte a bűnös manipulációt, oly módon, hogy mindig az újabb befizetésekkel fedezte a sikkasztott összeget, mely azonban egyre nagyobb lett, úgyhogy végül 12.000 koronára rúgott. A tisztviselő ígéretet tett, hogy amennyiben valahol állás­hoz jut, úgy minden erejével azon lesz, hogy a postakincstárnak okozott kárt megtérítse, miért is kérte, hogy ne tegyenek ellene bűnvádi fel­jelentést. A postahivatal azonban, tekintettel arra, hogy Sasiknak semmi vagyona nincsen, nem látott garanciát arra, hogy a kár meg fog térülni és sikkasztás miatt megtette a bűnvádi felje­lentést Sasik ellen. Sasik kihallgatása során utalt arra, hogy a pénzt feleségének adta, akinek szintén tudomása volt arról, hogy pénz sikkasztás útján jutott hozzá. A vizsgá­­­latot tovább vezetik annak megállapítása vé­gett, hogy mily módon vált lehetségessé hóna­pokon keresztül űzni a bűnös manipulációt anélkül, hogy arra rájöttek volna. A jelek szerint­­ Sasik számos esetben meghamisította a csekk-kor­zóra történt befizetéseket. A tisztviselőt azonnal felfüggesztették állásá­tól. A sikkasztási ügy előreláthatólag a nyitrai kerületi bíróság büntetőtanácsát is foglalkoz­tatni fogja. A sikkasztás híre a környéken a szenzáció erejével hatott, amennyiben Sasik postamestert tisztakezű embernek is­merték. Nincs kizárva, hogy a további vizsgálat érde­kes fejleményeket von maga után. 7 THEATRE ALHANBRA Igazgatósági L. H. Hajmovics Prága legnagyobb szenzációja Navrátil Hedvig január 30-tól, csütörtöktől kezdve a kitű­né skeretében lép föl. Partnere a híres prágai komikas Faltys Ma kezdődött meg a negyedik főtárgyalás a tiszazugi arzénmér­gezések ügyében A vádlottak padján Varga Gyuláné ül, akit férje, valamint férje nagyapjának meggyilkolásával vádolnak Szolnok, február 7. (Tudósí­tónk telefon­jelen­tése.) Ma kezdődött meg a tiszazugi ar­­zénmérgezési bikiper negyedik fő tárgy­alása. A vádlottak padján Varga Gyulámé született Süllye Mária 41 éves vagyonos asszony ül- Vargámét az ügyészség azzal vádolja, hogy első férjét, Jól járt Istvánt 1916 szeptem­berében, amikor a frontról hazatért, ar­zénnel megmérgezte. A vád annál súlyosabb, mert Jól járt a hábo­rúból teljesen megvakulva érkezett haza, tüdőbajjal és gyomorbajjal és felesége a ma­gával tehetetlen, szerencsétlen embert gyil­kolta meg. Vargánné ezenkívül jól járt nagyapját, Am­brus Mihályt is eltette láb alól. Jól járt, valamint Ambrus holttestét egy név­telen feljelentés alapján felboncolták és mind a kettőben nagymennyiségű araént ta­láltak. Vargánné a vizsgálót­i­ró előtt azt állí­totta, hogy Fazek­asná, Nagyrév öngyilkossá lett hír­hedt bábaasszonya, mérgezte meg első férjét azért, hogy ő azután Fazekas­né fiá­hoz mehessen feleségül. Ambrus természetellenes haláláról nem akart semmit sem tudni. A mai tárgyalást zsúfolt teremben nyitot­ta meg Fuchs elnök. Varga Gyuláné az el­nök kérdésére kijelenti, hogy nem érzi ma­gát bűnösnek. Egyszer Fazekasné valamilyen cseppeket öntött férje levesébe, amitől férje jobban lett. Fazekasné még né­hányszor megismételte a cseppek beadását és ekkor férje kezdte fájlalni a gyomrát és a hátát. — Fazekasné — folytatja ezután vallomá­sát Vargáné — biztatott engem, hogy legyek a fia felesége. — Ezt az ajánlatot elutasítottam, mire Fa­zekasné megfenyegetett, hogy majd meg fo­gom bánni. Vargáné ezután tagadta azt, hogy tudatá­ban lett volna annak, hogy Fazekasné férjé­nek mérget adott orvosság helyett. Az Am­brus Mihály megmér­gezé­sér­ől szóló vádat makacsul tagadja. Ezután a bíróság a tanúkihallgatásokra tért át. Először Szegedi Kálmán községi or­vost hallgatták ki, aki kijelentette, hogy Ambrust halála után megvizsgálta és a ha­lál okául agyvérzést állapított meg Nem ta­lált akkor semmi gyanús körülményt. Öz­vegy Süttlye Zsigmondné, a vádlott édesany­ja vallomása szerint Jóljárt, amikor vakon hazajött a háború­ból, sokat panaszkodott életuntságáról. Minthogy a faluban nem volt orvos, a be­teghez Fazekasnét hívták. Sebestyén Sándor vallomásában előadja,­­ hogy Jóljárt István sohasem panaszkodott neki gyomorbajáról. Csáky László előadja, hogy egyikben találkozott Fazekasnéval, akitől megkérdezte, hogy mi baja van Jól­­jártnak. Sok baja van, mondotta az asszony, fejbaja, gyomorbaja és nem fog sokáig élni. Fazekasné még kijelentette, hogy szeretné, ha Jóljárt felesége férje halála után az ő fiának lenne a felesége. A halálraítélt Kardosné vallomása Több jelentéktelen tanú kihallgatása után a halálraítélt Kardos Mi­hálynét hallgatta ki a bíróság. Az asszony súlyosan terhelő vallo­mást tett a vádlott ellen és kijelentette, hogy mind a két esetben mérgezés történt. Vallo­mása szerint a faluban nyílt titok volt az asszonyok kö­zött, hogy ahová Fazekasné betette a lábát, biztos halál járt a nyomában. A mérgezé­sekről minden asszony tudott és valamennyi letartóztatott bűnös. Kardosné vallomását így fejezte be: Jómagam nem haragból és nem bosszúból vallok, hanem őszinteségből, mert azt akarom, miként én is, valamennyi bűnös bűnhődjék. A bíróság Kar­dosáét vallomására nem eskette meg. Császár Jáno­s csendő­rtiszthel­y­ettes vallo­mása szerint Vargáné a csendőr­ségen önként vallott be mindent. A törvényszék ezután a letartóztatott Cser Lajosnét hallgatta ki, aki azt vallja, hogy a korcsmában hallotta, mi­kor Varga egyszer azt mondotta a feleségé­nek, aki hazahívta a korcsmából: „Megyek már, de szorulsz otthon, mert öt mázsa búzába került a mama eltétele“. Vargáné erre azt felette: „Te bolond, ne jár­ta­sd a szád". Vargáné a szembesítés során ta­gadja Cserné állítását. A törvényszék ezután az orvos-szakértőket hallgat­ja ki, akik egyértelműen azt vallják, hogy úgy jól­járt, mint Ambrus halálának oka arzéru mérgezés volt. A tárgyalás lapunk zártakor folyik. — A XXII. osztálysorsjáték 3. osztályának mai húzásán az alábbi nem nKb nyereménye­ket sorsolták ki: 100 000 koronát nyert: 156955. 50.000 koronát nyert: 24104. 30.000 koronát nyert: 136132. 10 000 koronát nyer­­tek: 56933, 144249. 5000 koronát 28592, 108976, 104056, 146061, 67416, nyertek: 3002. 2000 koronát nyertek: 117778, 91616, 15033, 150946, 23747, 153118, 30603, 112096, 53922, 101937, 3197, 115291, 129575, 83348, 1852, 77867, 137342. 1000 koronát nyertek: 94719, 149878, 60703, 29613, 134991, 83390, 106822, 89324, 47053, 153124, 151788, 135640, 52264, 139651, 130134, 75921, 120665, 81734, 15200, 105032, 133117, 136387, 106557, 20108, 46972, 106947, 139538, 73613, 155569, 138703, 33684, 92181, 12290, 114826, 106852, 84858. — A Nyitra folyó második szakaszát is sza­bályozzák. Nyitrai tudósítónk jelenti: A föld­művelésügyi minisztérium kiadta az enge­délyt a Nyitra folyó második szakaszén foga­natosítandó kisajá­ílási elbírás mentésére, s m­íg a folyószabályozási munkálatok ezen a 10 kilométeres szakaszon is rövidesen meg­kezdődnek. — Izgalmas öngyilkosság Pozsonyban. Po­zsonyi szerkesztőségünk telefonálja: Ma dél­előtt izgalmat keltő öngyilkosság történt a Dunán. A Dunavásár épülete mögött levő te­­herárukikötőben dolgozott Hrazdilek József 57 éves mérlegmester, aki negyedtizenkét óra­kor minden átmenet nélkül ruhástól a Dunába vetette magát. Az izgalmas jelenetnek a par­ton sok szemtanúja volt. Matrózok egy mentő­övet, majd pedig egy deszkát dobtak a vízbe, Hrazdilek azonban kezével intett, hogy nem fogadja el a mentőövet és nem is kapaszkodott meg benne. A makacs öngyilkos még öt percig­ a víz felszínén volt, majd nyomtalanul eltűnt a hullámokban. Az életunt kikötőmunkásnak több felnőtt fia van, akik közül az egyik szin­tén a téli kikötőben dolgozik. A fiút néhány percen belül értesítették apja öngyilkosságá­ról, aki­­ megrendülten fogadta a hírt és kije­lentette, hogy sejtelme sincs, hogy édesapja miért követte el végzetes tettét. xx Dénesdy Pál magyar nótásfüzete 15 koro­náért kapható a Prágai Magyar Hírlap kiadóhiva­talában Praha II., Panská 12, III. em. — A megvadult lovak s’­1 - megsebe­sítettek egy gazdát. Nyitrai tudósítónk jelen­ti: Nagybélic határában tegnapelőtt súlyos szerencsétlenség történt. Hunyec Mihály szka­­csányi gazda szekerével az országúton haj­tott, amikor az egyik útfordulónál hirtelen feltűnt egy autó, mely nap­ sebességgel köze­ledett. A lovak megijedtek az autótól és vad száguldásba kezdtek. A következő percben Hu^vec, aki nem volt képes megfékezni a ne­kivadult állatokat, kiesett a kocsiból. A gyep­lő a kezében maradt, s a megvadult lovak nagy távolságon húzták magukkal. Nagy nehe­­zen sikerült csak a szerencsétlenül járt gaz­dának kezét kiszabadítani a gyeplőből. A megbokrosodott állatok a falu határában ne­kiszaladtak egy drótkerítésnek, melyet ki­­döntöttek. Hunyec súlyos sérüléseket szenve­dett. A szerencsétlenség ügyében vizsgálatot indítottak.­­ A szépségkirálynők a Riviérán. Paris­ból jelentik: Venizelos, Görögország minisz­terelnöke üdvözlő táviratot az új Miss Európának, aki most 18 társnőjével együtt a Riviérára utazott. A szépségkirálynők szom­baton részt vesznek a cannesi kaszinóban ren­dezett díszbanketten és hétfőn a hagyomá­nyos virágcsatán. — Tormos helyett Nyitrán fog felépülni a gazdasági iskola. Nyitrai tudósítónk jelenti: A földmivelésügyi minisztérium, mint isme­retes, tervbe vette, hogy Középszlovenszkó valamelyik városában gazdasági iskolát léte­sít A városok között megindult versengés­ben Nyitra lett a győztes és igy a miniszté­rium brgu­rának ítélte az iskolát. Az iskola céljaira a Zobor hegy tövében elterülő földet szemelték ki. Ekkor akció indult, mely azt­ célozta,­ hogy a közeli Tormos községben építsék fel a gazdasági iskolát Cobori város­­bíró most érkezett vissza Prágából, ahol in­terveniált az újabb terv ellen. Közbenjárása sikerrel járt és a minisztérium úgy határo­zott, hogy az iskolát Nyitrán épitteti fel. — Hotel-Pensio Iris, Brati­ dava, Lőrincka­­pu 17 Central­ Passage. Tel. 34—52. — Kilencmillió font az angol posta tavalyi tiszta nyeresége. Londonból jelentik. Az an­gol postaüzem az elmúlt üzleti évet 9 012.764 font tiszta nyereséggel zárta. A telefonüzem tiszta nyeresége 524 695 font, a távírda veszte­sége 757.237 font volt, míg a telefonüzem tel­jes bruttó bevétele 20 329.077 font. Rádió­készülékek engedélydíjáért a postaigazgató­ság összesen 1.358.187 fontot vett be amiből az adminisztárciós költségek levonása után a kincstárnak 291.885 font, a rádiótársaságnak pedig 887.616 font jutott xx Mikola Gyuszi magyar nótás füzete kap­ható a Prágai Magyar Hírlap kiadóhivatalá­ban Praha II., Panská 12. III. ára 10 korona. Portó előzetes pénzküldésnél 3, utánvétele­zésnél 5 korona. — Zubkov ismét házasodik és tovább zsarol. Kölnből jelentik: Zubkov Sándor, a néhány héttel ezelőtt elhunyt Viktória schaumburg­­lippei hercegnő volt férje, hír szerint megint házasodni készül. Ezúttal egy kölni bártáncos­nőt akar feleségül venni. Zubkov az utóbbi na­pokban egyébként megint nagy összeget zsa­rolt ki volt felesége rokonaitól. A schaumburg­­lippei hercegi család tizenötezer márkát fize­tett azért, hogy megkaphassa Zubkovtól az el­hunyt hercegnő szerelmes­ leveleit­, amelyeket Zubkov nyilvánosságra akart hozni.

Next