Prágai Tükör, 2001 (9. évfolyam, 1-5. szám)

2001 / 5. szám

36 böngészde novemberében jött létre, amikor a 80. születésnapját ünneplő Tomáš Garrigue Masaryk államfő egymillió koronát adományozott a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság megalapítására. A pozsonyi Masaryk Akadémia néven ismertté vált intézmény különböző személyeskedésekből, olykor pedig anyagi visszaélésekből fakadó botrányokkal kísérve 1945-ig működött. Hosszú, kényszerű hallgatás után az 1968-as prágai tavasz idején javasolta több közéleti személyiség, hogy a Szlovák Tudományos Akadémia égisze alatt hozzák létre a nemzetiségi kutatóintézetet. Ám alig egy hónap múltán a moszkvai segédlettel hatalomra jutó Gustáv Husák kemény ideológiai vonala ezeket az elképzeléseket is szétzúzta. Egészen a rendszerváltásig egyfajta búvópatakként feltörő kezdeményezések - főleg a Zalahai Zsigmond jegyezte Új Mindenes Gyűjtemény kötetei, továbbá a szlovákiai magyarság kulturális és társadalmi szövetségének, a Csemadoknak a védőernyője alatt megalakult néprajzi, nyelvművelő és dokumentációs szakmai társulások­­ jelezték, hogy a tudományos intézet megalapításának igénye ott munkált sok értelmiségi tudatában és terveiben. Ezek a tervek részben a rendszerváltást követően váltak valóra, amikor sorra alakultak a szlovákiai magyar szellemi műhelyek. Közülük elsősorban a Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport, a Gömör-Kishonti Múzeumegyesület, a Mátyusföldi Muzeológiai Társaság, a Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság és a Bibliotheca Hungarica Alapítvány tevékenységét tartják számon magyarországi szakmai körökben is. Párját ritkító tudományos és pedagógiai program megvalósítását tűzte célul a rév­komáromi Selye János Kollégium és a Professzorok Klubja, amely a fiatal tudósok szakmai fejlődését segíti, nem utolsósorban pedig ösztönzi minél erőteljesebb bekapcsolódásukat a felvidéki magyar közösség szellemi vérkeringésébe. Jelentős előrelépésként értékelhető a Famm Társadalomtudományi Intézet öt évvel ezelőtti megalapítása, ahol négy műhely kezdte meg a munkát: Galántán a jelenkutatási részleg, Rév-Komáromban az etnológiai központ, Somorján pedig a Bibliotheca Hungarica és a Nemzetközi Nemzetiségi Szakkönyvtár. Az intézet vezetői középtávú célként azt tűzték ki, hogy fokozatosan integrálják mindazokat a tudományos munkacsoportokat, amelyek számottevő eredményeket értek el a társadalomkutatás és a szellemi élet dokumentálásában. Az első állomás a Fórum Társadalomtudományi Szemle két évvel ezelőtti kiadása volt. Az évente háromszor megjelenő tudományos folyóirat azóta állandó publikációs lehetőséget nyújt a tudományos intézményeknek és a kutatóknak. Decembertől a közölt tanulmányokból és más anyagokból évente egy-egy angol nyelvű válogatás is készül.­­ Elképzeléseink és többesztendős szervezőmunkánk eredményeként megkezdődött a somorjai Bibliotheca Hungarica emeleti részének megépítése, ahol a jövő nyáron megkezdheti tevékenységét a Szlovákiai Magyar Társadalomkutató és Dokumentációs Központ - tájékoztatta lapunkat Tóth Károly. A Fórum Társadalomtudományi Intézet igazgatója elmondta azt is, hogy valószínűleg augusztustól két részleg, az általános kisebbségi kutatások, illetve a szlovákiai magyarság kutatásának főosztálya kezdi meg a munkát, kezdetben 30-40 főállású tudományos munkatárssal, továbbá hozzávetőleg 150 szerződéses kutatóval és más szakemberrel. Az ő egzisztenciális biztonságukat is szolgálja a már serényen tevékenykedő menedzsment, amelynek célja különböző hazai, magyarországi és más külföldi pályázatok, továbbá egyéb források révén szilárd anyagi bázist teremteni a magánintézet számára.

Next