Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1873-02-23 / 8. szám
őszi esős, sáros időszak, minek folytán az egyházi adó nagy része kinnmarad. A beszedés hátrányaihoz járul még annak költséges volta. Régibb időben a párbérszedésre mindig rendelt a község birója elegendő kerülő kocsikat, segédeket; most már ez megszűnt. A gondnok, ha kerülni akar, magának kell mindenről gondoskodnia. Már legtöbb egyházaknak jövedelmét kizárólag az egyházi adó — párbér — képezvén; a párbérrendszer pedig, mint fentebb világosan kimutattam, az azon alapuló adó méltánytalan egyformasága, terhes beszedési módja miatt csak a hátralékokat szaporítván , az egyházak évi jövedelme biztosítva nincs; következőleg kötelezettségeiket nem teljesíthetik, adójukat nem fizethetik, egyház s iskola körüli tevékenységeiket ki nem fejthetik. Én tehát a párbérrendszert, mely már túlélte magát, megszüntetném, és helyette a személyes kereseti adót venném egyházi adó alapjául. A birtokaránylagos egyházi adózást azért nem tartom helyesnek, mert személyünkre nézve használjuk az egyházat, vesszük igénybe szolgálatait, élvezzük javadalmait. A háznak, földnek, szellőnek nem kell se pap, se rektor. A személyes kereseti adóra alapított adókulcsnál meg lenne mind a méltányosság, mind az arányosság. Az a szegény, aki más határáról, más tartójáról keresi be élelmét, nem zúgolódhatnék, hogy ő egyenlően fizet az első gazdával; a tehetősebbek szintén nem mondhatnák, hogy túlterhelve vannak, mert mindegyik csak személy kereseti adója után lenne terhelve. Abban pedig mindegyik megnyugodhatnék , mert kinek-kinek személy kereseti adóját az állam határozza meg. Ezen adózási kulcs szerint aztán nem maradnának ki az adófizetés közterhe alól sem a volt kiváltságosak, sem a vadházasok, sem a nőtelenek, sem a férjtelenek. Továbbá a mostani bárminemű terményadót pénzre változtatnám. Hiszen a szegényebb rész most is pénzért veszi meg a gabonát, hogy megadhassa a párbért. Ezáltal a beszedés módja is megkönnyítetnék, mert így nem csak az őszi hónapokban, hanem évnegyedenként vagy havonként is lehetne az adót szedni; nem kellenének fuvaros vagy kerülő kocsik, vékahordozó napszámosok sem. A belhivatalnokok gabonailletményének árát, épen úgy, mint a só, hus s egyéb naturalék árát, melyeket pénzben kapnak ki, meg lehetne határozni a helybeli vagy a legközelebbi piaci ár szerint, s meg lennének kímérve azon lenézéstől, gúnytól, károsodástól, melynek most több helyen ki vannak téve, hogy nem elégitnék ki őket gabona helyett rostaaljjal, ocsúval. Különben is ma már minden köztisztviselő pénzzel fizettetik. Ideje volna e tekintetben is a belhivatalnokokat a köztisztviselők rangjára emelni, s ez által tekintélyeket is nevelni. Végül az egyházi gondnokoknak is lehetne fáradságuk s érdemükhöz mért illendő díjat, teszem az általuk kezelt és beszedett összeg bizonyos meghatározott százalékát adni, a felelősséget ezáltal fokozni s jogosan megkívánni. Nem igénylem magamnak az elismerést, mintha az általam ajánlott módon már minden akadály elhárítva, minden tér meg lenne nyerve, mert a legjobb rendszer mellett is fenmarad a jóakaratnak, erélynek, buzgóságnak a maga helye és szerepe; de hosszas tapasztalás azon meggyőződést érlelte meg bennem, hogy a párbér-adórendszer többé nem felel meg a célnak, tehát eltörlendőnek véleményezem. Nagy Sándor, ref. lelkész: Az „egyházi szőrszálhasogatások"-hoz. A múlt hónap első napjainak valamelyikén, egy szomszédos lelkésztársammal, egy úri háznál találkoztam. Midőn alkalmat vehettünk arra, hogy négyszemközt beszélgessünk, természetesen az egyházi ügyekre került a sor, pár szó váltása után hamarosan. Előkerült a katonák esketésének kérdése s több ilyen gyakorlati dolgok, melyek a gyakorló papot érdekelhetik. Szóba jöttek, a mult évben e becses lap hasábjain, szőrszálhasogatások rovata alatt feszegetett tárgyak is és több efélék. Legérdekesebb volt azonban a viszás házasságból származó gyermekek törvényes, vagy törvénytelen rovattal jelzése az anyakönyvben. A kérdés oly érdekes, hogy nem csak a gyakorló lelkész figyelmét vonta magára, hanem az úri ház többi vendégeinek figyelmét is felkeltötte jogi oldalánál, természeténél fogva. Mi, szomszéd lelkésztársammal, abban állapodtunk meg végre, hogy a kérdést felvetjük nyilvánosan is, az egyházi szőrszálhasogatások folytatásaként, az „Egyh. és Isk. Lap" olvasói előtt. Én kértem őt, hogy ezt tegye, ígérte is, de mind ez ideig adós maradt vele. Tehát megteszem én. Különben is másodrendű dolog, hogy „ki" mond valamit, hanem igenis fő, lényeges az, hogy „mit" mond valaki, például Ez volt tehát a beszéd tárgya: Egy ifjú, legyen ő Nagy István, elveszi feleségül Kiss Ágnest, és