Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1904-09-25 / 39. szám
EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : SZŐTS FARKAS. Kiadja: SZŐTS FARKAS. Előfizetési ára: Félém: 9 kor., egész évre: 18 korona. Egyes szám ára 40 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII., Csepreghy utcza 4. szám, ahová a kéziratok, az előfizetési pénzek, hirdetési díjak stb. intézendők. Megjelenik minden vasárnap. TARTALOM. Vezérczikk: Hegedűs Sándor elnöki beszéde. — Viharos múlt, biztató jövő. Csűrös István. — Iskolaügy: A tanárkörök háromévi működésének lényegesebb mozzanatai. Benke István. — Belföld: A M. P. I. T. újvidéki közgyűlése. Siculus. — Az alsóbaranya-bácsi egyházmegye közgyűlése. B. P. I. — A vértesaljai egyházmegye egyházi értekezlete s közgyűlése. Lévay Lajos. — Irodalom. — Egyház. — Iskola. — Egyesület. — Különfélék. — Pályázatok. — Hirdetések. Kristályüveg asztali készletek beszerzésére ajánlható az Első magyar üveggyár társaság Budapesten, V., Ferencz József tér 3. Fürdő-utcza sarkán. részvény Hegedűs Sándor elnöki beszéde. (Elmondta a M. P. I. T. újvidéki díszgyülésén.) Tisztelt díszgyűlés! Valóságos lelki örömet érzek mind a felett, amit tegnap és ma hallottam, láttam és tapasztaltam; mély hálára vagyok lekötelezve a főtisztelendő és nagytiszteletű üdvözlő szónokoknak az ágostai és református bácsi egyházmegyéből és az újvidéki lelkészek részéről. Azok az eszmék, amiket fejtegettek, tolmácsoltak ; azok a viszonyok, mik itt a két protestáns egyház, sőt a többi felekezetek közt is létrejöttek és állandóan fennállanak, érvényesülnek, ezek képezik a mi irodalmi társulatunknak is a törekvését, hogy úgy mondjam, az eszményét, hogy a valóságban, az életben mutatják be azt, aminek az egész országban léteznie kell: a testvéri szeretet és közreműködés azon üdvös kapcsolatát, mely erőt ad a gyengéknek és sikert a törekvéseknek. Fogadják ezért és a szives, lelkes üdvözletekért mélyen érzett hálámat. Sőt az az eszmekör és eszményi világ, melyben élnek és melyeknek a mai egyházi szónoklatok és a helybeli lelkészek kifejezést adtak, a protestáns szellemnek azon modern, felvilágosodott, tudományos alapon emelkedő és társadalmi feladatokat felölelő megnyilvánulásai ugyanazok, a melyeknek hirdetője, művelője a magyar protestáns irodalmi társulat is. És így egyek vagyunk nemcsak a hitben, de a szellemben is, nemcsak a szóban, de a cselekedetben is! Ebben nyer kifejezést, sőt megvalósulást az a kohézió, mely mindnyájunkat össze kell, hogy kössön, hogy erőnk legyen megállani hitünk mellett, kiállani a küzdelem próbáját, megfelelni azon nagy társadalmi és nemzeti feladatoknak, melyek reánk magyar protestánsokra minden nap nagyobb számmal és nagyobb mértékben háramlanak és a mi nélkül sem az állam erős kulturális versenyének, a mi csak helyes és üdvös, sem az aláaknázó társadalmi és felekezeti küzdelemnek ellenállani és helytállani, fejlődni képesek nem leszünk. Volt idő, amikor a XVIII-ik század 90-es éveiben s a XIX ik század harmadik és negyedik évtizedében a magyar protestánsok dogmáik vagy legalább szertartásaik egyeztetésében keresgéltek egyesülési erőt, de sikertelenül; most a helyzet és a kor követelménye az, hogy ilyen meddő feladatokkal ne foglalkozzunk, a minthogy erre nem is gondol senki, de meghagyva az egyházak dogmatikai sajátságait és szervezeti autonómiáját, a humanizmus és társadalmi feladatok, tudományos és jótékony intézmények és intézetek erőteljes fejlesztésében, a protestáns felvilágosodott szellem bővítésében, fejlesztésében, terjesztésében való közreműködésben keressük az erőt, az egységet, azt az újítást, miről az ágostai főtisztelendő úr ma oly szépen megemlékezett, hogy képesek legyünk nemcsak az állam és felekezetek versenyének megfelelni, de nehéz feladatainkat is megoldani. Ez a mi irodalmi társulatunk 15 év óta ennek a feladatnak szentelte felette csekély ereje daczára működését. Úgy a központban, mint a perifériákon. Úgy a holt betűkkel, mint az életbe kilépve, városrólvárosra, vidékről-vidékre vándorolva. Belemélyedtünk az életbe, mert az életet felemészti az anyagi küzdelem, az agy és kar, a mell és láb, reggeltől estig oly ideges erőfeszítéssel van elfoglalva, hogy mire beáll az este, fáradtan roskadunk össze és akkor vesszük észre, hogy szivünknek, lelkünknek milyen kevés vagy éppen semmi táplálékot sem adtunk. Akkor érezzük azt a szomjúságot, melyet a kifáradt munkás érez és melyet napi foglalkozásunk, még ha a tudomány is az,