Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-09-25 / 39. szám

EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : SZŐTS FARKAS. Kiadja: SZŐTS FARKAS. Előfizetési ára: Félém: 9 kor., egész évre: 18 korona. Egyes szám ára 40 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII., Csepreghy­ utcza 4. szám, a­hová a kéziratok, az előfizetési pénzek, hirdetési díjak stb. intézendők. Megjelenik minden vasárnap. TARTALOM. Vezérczikk: Hegedűs Sándor elnöki beszéde. — Viharos múlt, biztató jövő. Csűrös István. — Iskolaügy: A tanár­körök háromévi működésének lényegesebb mozzanatai. Benke István. — Belföld: A M. P. I. T. újvidéki közgyűlése. Siculus. — Az alsóbaranya-bácsi egyházmegye közgyűlése. B. P. I. — A vértesaljai egyházmegye egyházi értekezlete s közgyűlése. Lévay Lajos. — Irodalom. — Egyház. — Iskola. — Egyesület. — Különfélék. — Pályázatok. — Hirdetések. Kristályüveg asztali készletek beszerzésére ajánlható az Első magyar üveggyár társaság Budapesten, V., Ferencz József­ tér 3. Fürdő-utcza sarkán. részvény­ Hegedűs Sándor elnöki beszéde. (Elmondta a M. P. I. T. újvidéki díszgyülésén.) Tisztelt díszgyűlés! Valóságos lelki örömet érzek mind a felett, a­mit tegnap és ma hallottam, láttam és tapasztaltam; mély hálára vagyok le­kötelezve a főtisztelendő és nagytiszteletű üdvözlő szónokoknak az ágostai és református bácsi egy­házmegyéből és az újvidéki lelkészek részéről. Azok az eszmék, a­miket fejtegettek, tolmácsol­tak ; azok a viszonyok, mik itt a két protestáns egyház, sőt a többi felekezetek közt is létrejöttek és állandóan fennállanak, érvényesülnek, ezek képezik a mi irodalmi társulatunknak is a törek­vését, hogy úgy mondjam, az eszményét, hogy a valóságban, az életben mutatják be azt, a­minek az egész országban léteznie kell: a testvéri sze­retet és közreműködés azon ü­dvös kapcsolatát, mely erőt ad a gyengéknek és sikert a törekvé­seknek. Fogadják ezért és a szives, lelkes üdvöz­letekért mélyen érzett hálámat. Sőt az az eszmekör és eszményi világ, melyben élnek és melyeknek a mai egyházi szónoklatok és a helybeli lelkészek kifejezést adtak, a protestáns szellemnek azon modern, felvilágosodott, tudományos alapon emel­kedő és társadalmi feladatokat felölelő megnyilvá­nulásai ugyanazok, a melyeknek hirdetője, mű­ve­lője a magyar protestáns irodalmi társulat is. És így egyek vagyunk nemcsak a hitben, de a szel­lemben is, nemcsak a szóban, de a cselekedetben is! Ebben nyer kifejezést, sőt megvalósulást az a kohézió, mely mindnyájunkat össze kell, hogy kössön, hogy erőnk legyen megállani hitünk mel­lett, kiállani a küzdelem próbáját, megfelelni azon nagy társadalmi és nemzeti feladatoknak, melyek reánk magyar protestánsokra minden nap nagyobb számmal és nagyobb mértékben háramlanak és a mi nélkül sem az állam erős kulturális versenyé­nek, a mi csak helyes és üdvös, sem az aláaknázó társadalmi és felekezeti küzdelemnek ellenállani és helytállani, fejlődni képesek nem leszünk. Volt idő, a­mikor a XVIII-ik század 90-es éveiben s a XIX ik század harmadik és negyedik évtizedében a magyar protestánsok dogmáik vagy legalább szertartásaik egyeztetésében keresgéltek egyesülési erőt, de sikertelenül; most a helyzet és a kor követelménye az, hogy ilyen meddő fel­adatokkal ne foglalkozzunk, a minthogy erre nem is gondol senki, de meghagyva az egyházak dog­matikai sajátságait és szervezeti autonómiáját, a humanizmus és társadalmi feladatok, tudományos és jótékony intézmények és intézetek erőteljes fej­lesztésében, a protestáns felvilágosodott szellem bővítésében, fejlesztésében, terjesztésében való közre­működésben keressük az erőt, az egységet, azt az újítást, miről az ágostai főtisztelendő úr ma oly szépen megemlékezett, hogy képesek legyünk nem­csak az állam és felekezetek versenyének meg­felelni, de nehéz feladatainkat is megoldani. Ez a mi irodalmi társulatunk 15 év óta ennek a fel­adatnak szentelte felette csekély ereje daczára mű­ködését. Úgy a központban, mint a perifériákon. Úgy a holt betűkkel, mint az életbe kilépve, városról­városra, vidékről-vidékre vándorolva. Belemélyedtünk az életbe, mert az életet fel­emészti az anyagi küzdelem, az agy és kar, a mell és láb, reggeltől estig oly ideges erőfeszítéssel van elfoglalva, hogy mire beáll az este, fáradtan roska­dunk össze és akkor vesszük észre, hogy szivünk­nek, lelkünknek milyen kevés vagy éppen semmi táplálékot sem adtunk. Akkor érezzük azt a szomjú­ságot, melyet a kifáradt munkás érez és melyet napi foglalkozásunk, még ha a tudomány is az,

Next