Protestáns Szemle, 1904
I. Értekezések és tanulmányok - Természettudomány és vallás. Rácz Lajos
tudományokat s csak önmaga marad a küzdőtéren. Szerencse, hogy a természettudomány képviselői s köztük a legnagyobbak is, nem úgy gondolkoznak, mint Haeckel és Ladenburg! Egészen téves alapon nyugszik az is, amit Ladenburg a lélek halhatatlansága ellen felhoz. Mindnyájan jól tudjuk azt, hogy a lélek halhatatlanságának hite nem tudományos bizonyítékokon alapszik, hisz régen megtanította Kant, hogy a tapasztalat törvényei csak a tünemények világára érvényesek, ellenben a transcendenst, azt, ami az érzéki világ körén túl esik, soha meg nem ismerhetjük, a transcendens eszmék — s ilyen a halhatatlanság eszméje is — az elméleti megismerés számára megközelíthetetlenek. Mi nem a tudomány, hanem a hit fegyvereivel harczolunk a lélek halhatatlansága mellett, a hit bizonyítékai ellen pedig a physika és chemia tételei mit sem jelentenek. A vallásos lélek, amely minden szépet és nagyot vár Istenétől, azt sem hiheti, hogy az ő, hite szerint, nagyra és dicsőre, vagy legalább is a jó, az erény elérésére, megvalósítására rendelt lelke megsemmisülhetne, mielőtt e czélját megközelítette volna, hogy pályája a fejlődés közepén megakadjon anélkül, hogy végét látná, befejezhetné. Az ő tökéletesnek hitt Istenétől mindenben s így ebben is csak befejezettet, tökéletest vár. „Ha ismeri Isten küzdésemet, törekvésemet, mondja a hívő lélek, akkor meg is menti azt, ami az én lelkemben az ő czéljaival összhangzik. A mi lelkemben csak a testnek szolgált a földön, az a testtel együtt bizonyára elenyészik, de a mi Isten gondolatainak szolgált, azt Isten nem engedi elenyészni. Hogyan ment ő meg engem, azt én nyugodtan rábízom az ő bölcseségére és szeretetére!" Ezt a gondolatot fejezi ki Goethe is, akire mind Haeckel, a mester, mind Ladenburg, a tanítvány, mint erősségekre, párthívőkre oly szívesen szeretnek hivatkozni, midőn ezt mondja: „Ich möchte keineswegs das Glück entbehren, an eine künftige Portdauer zu glauben; ja ich möchte sagen, dass all diejenigen auch für dieses Leben todt sind, die kein anderes hoffen.. . Ich habe die feste Uberzeugung, dass unser Geist ein Wesen ist ganz unzerstörbarer Natur; es ist ein fortwirkendes von Ewigkeit zu Ewigkeit, es ist der Sonne ahnlich, die bloss unsern irdischen Augen unterzugehen scheint, die aber nie untergeht, sondern unaufhörlich forteuchtet. „Én egyáltalában nem szeretném a jövendő életben való hit boldogságát nélkülözni, sőt úgy vélem, hogy mindazok erre az életre is hatottak, akik semmi mást nem remélnek. ... Én erősen meg vagyok győződve, hogy a mi lelkünk szétrombolhatatlan természetű lény; az örökről-örökre egyre működik, a naphoz hasonló, amely csupán a mi