Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1837. július-december (3. évfolyam, 2/53-104. szám)
1837-10-26 / 86. szám
Pest. Oktober 2O1"“ Megjelen e’ divatujság hetenkint 2 sz.ev. Helyben félévi dija 4 fr., egész évi 8 fr. Postán 5 fr. és 10 fr. pengő. TÁRSAS £L£T ÉS DIVATTILÁCIBÓL. igay. B6 lik szám* Előfizethetni uj-világ utczaban Keisinger Lázban 554ik szám alatt. És minden cs. k. postahivatalnál. Harmadik év* A’ dicsőség fénysugara Lengyen a’ Magyar hazára, Második fele. ÉLETKÉPEK A’ VILÁGBÓL RAJZOLVA. II. MÉZES HETEK, VAGY: EGY IFJÚ HÁZAS’ ÖREG GONDOLATAI A’ MÚLT IDŐRŐL. MUNKÁCSITÓL. (Folytatás.) Ha becses olvasóim kitalálták az egyalaku két lány közül tulajdonkép mellyikbe szerettem, annak igen nagyon örvendek ; mert megmentenek olly szívtitok felfedezésétől, mellyről igaz vallomást tán magam sem tudnék tenni. Egy pár hónapja múlt már, hogy keresztanyám eltemettetek, ’s hogy szívem egy ismeretlen fájdalom’ édesen kínzó keserveit érzé; mert nem láthatom ismét az egy alakú két lányt ’s csak képük lebegett szünetlen előttem. A’ szerelem egy szenvedő ige, melly sóhajt kivan; sóhajtani a’ szerelemben zajgó szív’ első érzelmeivel csak könnyű, de kiért sóhajthattam volna? hiszen az angyali két lány közül sem egyik’ sem másik’ nevét nem tudom ; pedig bármilly ismerhetlenül hasonlítanak is egymáshoz, de külön nevük lehete. Egypár napig csak elsóhajtottam illy módon: „ah!1,4 és „ah!“ Az első „ah-t“ tudniillik (az egyikért, másodikat a’ másikért, mind a’ kettőt pedig mind a’ kettőért'; de ez ah! és ah! sóhaj név nélkül csak hamar igen üresen hangzott. Van a’ szerelemnek egy varázsihletésü sugallata , ’s a’ varázsihletésü sugallattól elbájoltatva , nem sokára reggelenkint már így sohajték : ..ah, halália!“ esténkint pedig igy: „ah, Ottilia!“ hogy ha pedig becses olvasóim tán azt gondolnák, hogy azon két an 1837. gyali lény közül, kiket én egy alakban szerettem, az egyiket Euláliának, a’ másikat pedig Ottilának hívták, nagyon csalatkoznak, mert emberségemre merem állítani, hogy ez egész sóhajtásból, nevestül együtt, egy betű sem igaz. Eulália volt Ottilia és Ottilia volt Eulália, annyi bizonyos, de ki volt tulajdonkép Ottili - Eulália, vagy Euláli-Ottilia, — azt még magam sem tudtam. Szerencsémre ez összebonyolított szerelem éppen azon időbe esett, mikor Zöld Marczi a’ debreczeni erdőkben haramiáskodott. Monda szerint, Zöld Marczi gyakran berándult Nagy-Váradra is, és ez idő tájban hir szerint, a’ legszebb leányt kellett elrabolnia. Egy gazdag bojár, úgy regélte a’ nép, halálból beleszeretett a’ legszebb kisasszonyba, de reménye nem lehetvén a’ kisasszonyt nőül kaphatni, Zöld Marczihoz folyamodott ; ezer császári vert aranyat olvasott markába, díjul, ha számára a’ kisasszonyt elrabolja. Ki füsti le a’ szerető szívnek minden perezben várt veszteségén remegő kínait? mert hogy a’ bojár Zöld Marczival, a’két angyali lénynek egyikét akará elraboltatni az előttem kétséget nem szenvedett, sőt mivel mind a’ kettő, ismerhetlenül ugyanazon egy volt, mind a’ kettőre ugyanazon sors várható. Megszabaditni a’ rabló’ szentségtelen kezei közül szívem’ bálványit, vagy érettük meghalni, lelkem’ vágya volt. És lelkemnek e’ vágyával ezer képekbe alakítva tévedeztem ismét réteken, mezőkön, egyedüli fegyveremiskolai könyvemmel. Egy szenderedni készülő gyönyörű májusi alkonyat volt; — a’ természet édes andalgással mosolygott a’ holnap júniusra derülendő nap’ végsugaraira , e’ búcsúzó májusi nap’ nyugatát köszöntő keleti hegyek közül, csupán az ősz bihari havas nem vette le hóbul szövött fehér hálósipkáját, ott állott a’ sötétlő alkonyaiban ridegül és mogorván, mint egy tekintetében (86)