Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1838. július-december (4. évfolyam, 2/1-52. szám)
1838-11-22 / 41. szám
!Negyedik év. Szent a’ Törvény! szent a’ Béke ! Ez legyen Hazánknak éke. Utásodik fele. Pest Noveme. 22kén Megjelen e’ divatujság hetenkint 2szer. Helyben felévi dija 5 frt., egész évi 10 frt. Postán 6 és 12 frt. pen. TÁRSAS ÉLET ÉS DIVATVHÁZBOL, 41 dík szám. Előfizethetni kígyó utczában Sebastiány házban 390-dik szám alatt. És minden csász. kir. postahivatalnál. Egy korhély’ halála. I. Minden ember, ki naponkint a’ pesti utcaikon járkál, emlékezik olly emberre kinek nyomorult tekintete, és még nyomorultabb állapotja. — Az illy szerencsétlen láthatlanúl sülyed a’ roszba, és szegénysége mindig mélyebben vezeti őt a’ kétség’ örvényébe. — Ezek közül némellyik talán becsületes mester ember volt, másik katona, vagy diák, vagy elszegényedett földes úr, vagy korhelység és játék áldozati, tűz viz vagy más szerencsétlen csapás által jutottak nyomorúságra. ’S e’ helyzetben nem néz rá senki, ismerőse vagy egykori barátja elfordítja képét hogy ne is lássa. Az illyennek nincs barátja, nincs munkája, keresete , nincs kenyere, ’s így töbnyire mindig éhséggel küszködik, nincshazája, nemzete, nem gondol semmivel, csak egy falat kenyeret kaphasson. Átadja magát az erős italnak, hogy földi nyomorúságát feledve, egy egyperczig jól érezze magát. Elűzi minden gondját , asszony, gyermek, nyomorúság nem marczangolják többé, de a’ korhelység’ bizonyos következése a’ halál. Hogy az illy embereket a’ szükség sokszor (bár különben tán nem is, olly rész erkölcsnek) a’ legaljasabb tettre: csalás, lopás, gyilkolásra vezérli nem is említem. Egyik ezen szerencsétlenek közül haldokló felesége ágya mellett áll, gyermekei pedig körül térdepelve imádkoznak. Egy elaggott öreg asszony, kinek könyei nedvesítik fonnyadt ránczos arczaját, tartja a’ haldokló asszony’ fejét. De az asszony nem néz anyjára gyen(1838.)ge és fáradt pillantatival, nem annak kezét szorítja hideg ’s reszkető ujjaival, — hanem férje’ karja után nyúl és már már elhalt szemével férje képén nyugszik. — A’ reszkető férj rongy ruhájában, szeme vérbe forog, arcza elveresűl, — őt most hozták a’ korcsmából a’ halott ágyához! Egy rész gőzölgő mécs pislog az ágy mellett ’s a’ személyzetre néha néha egy kis világosságot vet, hogy az arczképeket a’ sötét homályban ki lehet venni. Éjjeli csend van a’ ház körül, és halotti csend uralkodik a’ szobában. A’ falon egy óra függ, és csak ennek egyhangú petyegése töri meg a’ mély nyugalmat , de ünnepi nyugalmat, mert kik mutatójára vigyáznak, jól tudják ha a’ következő óra jő, az a’ halál órája, mellyben egy lélek búcsút vesz e’ világtól, ’s annak viselője sírba szál. Valami borzasztó a’ halálra várakozni! ’s még borzasztóbb tudni azt, hogy még csak remény sincs felgyógyulásra —; az ágy mellett ülni és a’ lassan mászó órákat a’ hosszú éjjelen számlálni, olly hosszú éjjeken, mellyeket csak azok ösmernek, kik illy halotti ágy mellett virasztottak. Megfagy az ember vére , ha a’ szív’ legmélyebb titkait hallja mit a’ haldokló (már nem gondolván a’ világgal) kivall, és meggondolja, hogy milly keveset ér az egész élet’ okossága, vissza*tartózkodása, tettetése, ha a’ halál lerántja az álarczot melly alatt sokszor a’ legszennyesebb kép olly szépnek látszott! De ez az eset a’ haldokló ágyánál nem történt. — Még egyszer térdeplő gyermekeire vetett egy pillanatot ’s félig elfúlt lélekzete egy(41) 1838.