Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1839. január-június (5. évfolyam, 1/1-52. szám)
1839-05-30 / 42. szám
330 Betti a’ neki bemutatott házi tanítót. Emil elbájoltan szinte öntudatlan álla előtte, ’s nem viszszonozhatá üdvözletét egyébbel, mint néma jelekkel. Kéj ’s öröm uralkodék Hartman házában; Betti haza jöttét egy házi mulatság által kell vala megünnepelni, hova minden rokonok, jó barátok’s jó ismerősök meghivattak. Jelen volt az est, vigan lejtettek az ifjak, azélet gondjait hanga szárnyain felejtők, a’ pompásan világított teremben. Jelen voltak e’ vigalomban a’ falu szépei, kik közt Betti ragyogó napkint díszelgett. Vig volt az egész társaság ’s érdelte a’ jelen örömeit, csak Emil nem. Busan állott ő a’ terem egy szögletébe vonulva, a’ jelenvoltak iránt merengésiben egykedvű. Betti varázs alakja volt az egyedül, kit ő szemeivel bűn kisért ’s fájdalmas érzetek közt vizsgált, mint fantáziája ideálját. Betti, ki eddig szüntelen lejtett, történetből megpillantá Emilt. Kezdődött a’ keringő, általános volt a’ mozgás, repülve lejtett a’ fiatal sereg. Betti gyöngy alakja szerenkint tűnt most fel, ’s majd ismét el a’ lejtő tömeg közül, melly most csalogatva nézdel a’ hajós felé, majd habok alá bukik el; e’ tünemény Emil titkos vágyait csak edzette. Csöndes léptekkel közelite a’ mélyen gondolkodó felé, szelídséggel szokta föl a’ jövő lejtésre. Emil örömtől volt lepetve, ’s inkább üdvéről mondott volna le, mint e’ szerencséjéről. Mennyei érzetektől dagadt kebellel átkarold a’ megjelent angyalt, röpült a’ termen körös körül. Elvégződött a’ bál; elégülten oszlottak szét a’ vendégek, mielőtt megköszöné Hartmann az örömöt, mellyet jelenlétükkel neki szerzőnek. Nyugodni ment a’ házi család is, ’s ott, hol kevés perczekkel előbb lármás vigalom volt, mély csend jön. Nem olly kedéllyel mint az előtt, és mégis boldogabbnak érezve magát, ment Betti is nyugodni. Emil képe lebegett előtte szüntelen. Álomtalan töltő Emil azéjt szinte sokáig, az élvezett szerencsérőli képzeletek és jövő sorsa felőli tervek foglalatoskodtaták elméjét. — Erővel űzte el a’ pihentető álmot, melly lassaban kezdő szempilláit lezárni, hogy igy tovább társalkodhassék képzetben Bettivel, kinek varázs tekintete, élénk munkásságban tartá Emil képzelő erejét. Meglepő volt ugyan Emilnek azon benyomás, mellyet olly kevés ismeretség után Betti egész valója okozott benne; de még is a’ szivalkotta philosophiai rendszer szerint, mit ő mesterileg értett, csak hamar megfejté magának a’ csuda talányt. Azon hiedelemben volt ő mindig, hogy csak egy rokon érzelmű szív van, lehet rendeltetve mindenkinek. — Van lelkünkben egy idegen lény felőli homályos sejtés, melly leginkább öszhangzó min vágyainkkal, akkor jövend hirtelen napfényre, ha bizonyos esemény olly körbe vezérel, melly a’ természettől saját énünknek van rendeltetve. Bennem és velem együtt született azon női ideal, kihez vonz egyedül titkos sejtésem; de mind addig bolygó óhajtat marad ez, mig megtestesülve nem találom föl a’ kép valóját. — Mihelyt ez megjelenend, azonnal föltárja egy mennyei fénysugár előttem jövőmegét, ’s érzékeim ama lelkesítő ’s buzdító hangot sugallak: „ő az, egyedül ő !44 és igy arany korát elért szivem túl élte minden kétségeit. — Számomra csak egy boldogság, csak egy szerelem virít, ez Betti!44 Messze behatott Emil philosophálásával a’szerelem kertébe, olly messze , hogy csak leghívebb társnője a’ remény , elég erős izt nyújtani, melly egyedül képes ama kertbe az utat kecsegtető képekkel ’s virágokkal behinteni, úgy tetszett most Emilnek, mintha legboldogabb jövője nyílt volna meg előtte. A’ legboldogabb napokat élte Emil ezután forró vágyai tárgyának közelében. Látható naponkint, beszélhető ’s mulatható vele, mi hiányzék hát még boldogságából? Nagy változást érze magában Betti mi leli hosszabb társalgás után; őszintesége, azon benső tisztelet, mellyel iránta viselteték, olly érzelmeket költe föl Bettiben, mellyek csudálatosak lőnek előtte.