Rakéta Regényújság, 1976. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1976-06-08 / 23. szám
híre, hogy akit csak lehet, felakasztat, s aki ráadásul még a vád külön tanácsadójaként is szokott szerepelni. Willoughton a vádlottak padjára lépett, rossz színben volt, és nagyon letörtnek látszott. De vitán felül méltóságteljesen viselkedett, és eléggé határozott hangon jelentette ki, hogy nem érzi magát bűnösnek. Greatorex, a fővádló, összefoglalta a vádat. Beszédében nem hangzott el semmiféle utalás arra, hogy a rendőrség valami új körülményt fedezett volna fel. Aztán Helston adta elő, hogyan találta meg a holttestet. Utána ő meg a három másik férfi, akivel együtt volt az izzasztóban, a Willoughton és az áldozat közti veszekedésről tett tanúvallomást, amelyet mind a négyen hallottak. Elmondták, hogy Willoughton szitkozódva és szemmel láthatólag dühösen jött ki a szárazgőzből. Egyikük, egy Underwood nevű fontoskodó öregúr kijelentette, hogy soha életében nem hallott dühösebb veszekedést. Négyük közül egyik sem tudta megmondani, hogy Willoughton az eltűnt fegyvert a magára csavart törülköző redőiben rejtegette-e. Csak abban voltak biztosak mind a négyen, hogy a kezében nem volt semmi. Ezután következett az orvosi szakvélemény. Hazeldean, Willoughton ügyvédje, a boncolást végző orvosnak feltett keresztkérdések után teljes határozottsággal leszögezte, hogy az eltűnt fegyver jó nagy volt, s hogy legömbölyített pengéjének átmérője több mint fél hüvelyk, hossza pedig három-négy hüvelyk lehetett. Az orvosok véleménye szerint ahhoz, hogy egy ilyen vastagságú pengét a szívbe lehessen döfni, legalább négy hüvelyk hosszú markolat kellett, hogy elég erősen meg lehessen markolni. A fegyver egy ceruzaszerűen kihegyezett acél- vagy vasrúd. Mindenesetre feltétlenül jókora fegyver volt, nem lehetett gyorsan eldugni vagy teljesen eltüntetni egy gőzfürdőben. A tealevelet illetően Hazeldean nem tudta megcáfolni az orvosok tanúvallomását. Meg voltak győződve arról, hogy az eltűnt fegyver pengéje juttatta a sebbe és vágta ketté, s hogy ez is arra mutat, hogy Kelstein akkor kapta a halálos döfést, amikor a teáját itta. Az üggyel megbízott Brackett detektívfelügyelőt részletesen kikérdezték az eltűnt fegyver utáni kutatásról. A felügyelő nem hagyott kétséget afelől, hogy a fegyver nem volt sehol a gőzfürdőben, sem az izzasztóhelyiségekben, sem a gyúróhelyiségben, sem az öltözőkben, sem az előcsarnokban, sem az irodában. Brackett még az úszómedencében is leeresztette a vizet, s átkutatta a tetőt is, noha gyakorlatilag bizonyos volt, hogy a bűntény időpontjában az izzasztó tetőablaka csukva volt (a szárazgőz feletti nem). A kérdés újrafelvetésekor gúnyosan elutasította azt az elképzelést, hogy Willoughtonnak bűntársa lett volna, s az vitte volna el a fegyvert. Ennek a legnagyobb alapossággal utánanézett. A gyúró azt állította, hogy Willoughton olyan dühösen szitkozódva állított be hozzá, hogy el se tudta képzelni, mitől kerülhetett ilyen hangulatba. Arbuthnot, Hazeldean ügyvédtársa, a gyúróhoz intézett keresztkérdésekkel még nyilvánvalóbbá tette, mint addig volt, hogy a fegyver a törülközőbe volt rejtve, hacsak Willoughton már előzőleg el nem dugta az üres szárazgőz-kamrában. Ezután azt a határozott vallomást szedte ki a gyúróból, hogy Willoughton a törülközőt letette a pad mellé, amelyen masszírozták, s hogy a gyúró előtt rohant vissza az izzasztóba, hogy a gyúró visszajött az izzasztóból, otthagyva Willoughtont azok között, akik a bűntényt taglalták, s hogy a törülközőt pontosan úgy találta, ahogyan Willoughton letette, és nem volt benne fegyver, és nem voltak rajta vérnyomok. Mivel a felügyelő annak a lehetőségét kizárta, hogy egy bűntárs surrant volna be, aki kivette a fegyvert a törülközőből és kiosont vele a fürdőből, ez a tanúvallomás kétségtelenné tette, hogy a fegyver egyáltalán ki sem került a szárazgőzből. Ezután a vád a Kelstein és Willoughton közti rossz viszonnyal kapcsolatban hallgatott ki tanúkat. Három közismert és befolyásos férfiú beszélt az esküdteknek Kelstein ama igyekezetéről, hogy Willoughtont befeketítse előttük, és arról, hogy milyen sértő megállapításokat tett róla. Egyikük kötelességének is érezte, hogy elmondja a dolgot Willoughtonnak, aki dühbe is gurult. Arbuthnot keresztkérdéseket tett fel, és bebizonyította, hogy Kelstern sértő megállapításai, akárkiről tette is azokat, tetemesen veszítettek hitelükből, mivel mindenki tudta, hogy Kelstern a végletekig kötekedő természetű. Észrevettem, hogy a gyúró kihallgatásának vége felé és az utána következő tanúvallomások közben Ruth nyugtalanul fészkelődik, és türelmetlen pillantásokat vet a tárgyalóterem bejárata felé, mintha várna valakit. Aztán éppen amikor őt szólították a tanúk padjába, bejött egy magas, görnyedt, ősz hajú, fehér szakállú, hatvan év körüli férfi, egy csomaggal a kezében. Az arca ismerősnek tűnt ugyan, de nem tudtam, hova tegyem. Elkapta Ruth tekintetét, és bólintott neki. Ruth megkönnyebbülten felsóhajtott, előrehajolt Willoughton jogi tanácsadójához, átadott neki egy levelet, amelyet már a kezében tartott, rámutatott az ősz szakállú emberre, aztán nyugodtan a tanúk padjához ment. Hamley elolvasta a levelet, azonnal előrehajolt, odaadta Hazeldeannek, és mondott is neki valamit. Észrevettem, hogy hiába suttog, a hangja izgatott. Hazeldean elolvasta a levelet, és láthatólag ő is izgatott lett. Hamley felkelt a helyéről, odament az ősz szakállú férfihoz, aki még mindig a tárgyalóterem bejáratánál állt, és komoly beszélgetésbe kezdett vele. Greatorex hozzáfogott Ruth kihallgatásához, és én természetesen Ruthra figyeltem. Greatorex kérdéseinek is az volt a célja, hogy megmutassa, milyen rossz volt a viszony Kelstern és Willoughton közt. Felszólította Rutht, hogy ismertesse az esküdtekkel Kelstern egyikmásik tényleges fenyegetését, aztán elképesztő, hogy a rendőrség milyen kevés dolgot mulaszt el kiszimatolni egy valóban fontos ügyben - a kihallgatás különös fordulatot vett. Greatorex Rutht a saját, Willoughtonnal való kapcsolatáról kezdte faggatni, s kérdéseinek célja nyilvánvalóan az volt, hogy kimutassa: Ruth és Willoughton nemcsak jegyesek voltak, hanem viszonyuk is volt. Én rögtön láttam, mire törekszik a vád. Megpróbálta kihasználni egy angol esküdtszék és egy angol bíró ama hajlamát, hogy - az erény dicsőítésére irányuló természetes igyekezetében - akasztófára juttasson egy gyilkossággal vádolt férfit vagy nőt, mert erkölcstelen magatartást tanúsított a másik nemmel való kapcsolatában. Nem is találhattak volna jobb módszert Willoughton eleve elítéltetésére annak bizonyításánál, hogy Rutht házassági ígérettel elcsábította. 36