Rakéta Regényújság, 1977. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1977-01-11 / 2. szám

Csend lett. Egész testét rázta fá­­belső kacagás. Boldogan himbálódzott hullámain. Másnap s még néhány napon ismét és ismét sakk-mattot adott a nőnek. Elvégre mérnök volt, s a vállalt műveletet műszaki aggyal végezte. Másra nem is gondolt ebben az időben, a pályázatra sem. Ott egye meg a fene! Egy csütörtökön a kopogtatás után csaknem közvetlenül megszólalt az előszoba csengője. Harsányan, türelmetlenül. Ez a harsányság és türelmetlenség csak akkor tűnt fel neki, amikor a barátnője helyett a nyitott ajtó előtt a szomszéd­ját pillantotta meg. A nála fejjel magasabb doktor vagy nem doktor Lázár Antal úgy tornyosult fölébe, mint egy emeletes ház. Halkan beszélt, olyan halkan, hogy alig értette. Szavai­nak ökölbe szorított kezével adott nyomatékot: - Nagyon ráfizethet, ha nem hagyja abba a pimaszkodást. Valószínűleg csakugyan jogot végzett, azért fenyegetődzött ily megfoghatatlanul. Fehér, csontos ökle alulról fölfelé ha­ladtában elsivított az arca előtt. Belerekedt a szusz. A szom­széd mögött már becsukódott az ajtó, amikor ráeszmélt, hogy pizsamára húzott házikabátban volt. Az vigasztalta valame­lyest, hogy a szomszéd napját elrontotta, összesen négyet, ami sajnos semmiség az ő veszteségéhez képest. De most végre visszafizet. Méghozzá kamatostul! - És ön? - kérdezi a rendőrtisztviselő, az őrmester, a rendőrtiszt, az a valaki, akinek majd elmondja ezt ,a remek­be szabott vádbeszédet. - És ön, ha szabad kérdeznem, hon­nan tudja mindezt? Ha ön ugyanis tanúja volt annak, amit nekem elmondott, ak­kor ön ugyanazt a mulasztást követte el, mint a szomszédja. Úgy roskadt a karosszékbe, mintha a csontjai egyik má­sodpercről a másikra folyékonnyá váltak volna. Arcát te­nyerébe temetve mozdulatlanul ült,­­gyökeret verve a remény­telenségben. Talán fél óra beletelt, amíg félhangon megszó­lalt: - Kicsúszott a kezemből. Megmenekült. Hát sosem lesz igazság a földön? Soha, soha . .. ? A tájat megülte a csend, vékonyka reszelés fűrészelte, nem horkolás. Nem is erősödik azzá. D­r. Lázár alvás közben nem egészen nesztelenül vesz lélegzetet. A zaj forrása az. Noha megbizonyosodott már felőle, hogy a szomszéd mélyen alszik, mégis lábujjhegyen osont ki a balikonra, nyakába húzott fejjel lesett körül, nincs-e valaki a közelben, valami őrült, aki a villamosra vár, holott régen elgurult már az utolsó kocsi. A rácshoz lépett, megragadta, előrehajolt, ismét a két lábat lát­ta, ugyanabban a helyzetben, mint első ízben. Mausztól­­ bukkant felszínre benne a rég hallott kifejezés. Nem sajnálta a mocsok huligánt, egy levágott csirke több részvétet csiholt belőle, mint ez az emberségéből kivetkőzött félállat, akit - ritka kivétel! - utolért a büntetés. Töpren­gett, mert érezte, hogy így, ahogy van, az ügy nincsen rend­ben. Azt a lehetőséget, hogy a mentőket értesítse, habozás nél­kül elvetette. Esetleg még van benne élet, megmentik, azaz egy dúvadat ismét rászabadítanak a társadalomra. A rendőr­ségnek viszont tudnia kellene a dologról. Ujja a tárcsán, mélyet lélegzett. A készüléket eleresztette, maga óvatosan hátradőlt a karosszékben, úgy nézett farkas­­szemet a jövővel. Minthogy gyilkosság történt, a nyomozás minden részletre kiterjed, ő a bejelentő, őt kérdezik elő­ször, aztán kerül sorra a szomszéd , ha még valaki a közel­ben tartózkodott a verekedés idején. Saját biztonsága veszé­lyeztetése nélkül többet nem mondhat, csak annyit, hogy a jajgatás zaja kicsalta a balkonra. - Mikor? - ez lesz az első keresztkérdés. Azaz a verekedés melyik fázisának volt szemtanúja. Az el­ső összecsapásról saját jól felfogott érdekében nem szabad tudnia. Mert ha tudott róla, mulasztást követett el, hogy azonnal nem telefonált a rendőrségre. Vallomását tehát a második verekedés utolsó menetére korlátozza. Zajt hallott, kiment. És itt, ezen a ponton kezdődött az ingovány. Ha ugyanis azt mondja, hogy két férfit látott és egy nőt, aki a villamosra várakozva beszélgettek, akkor az égvi­lágon semmi sem indokolja, hogy a rendőrséget feltárcsázta. Abból, hogy az idősebb férfi meg a hozzá tartozó nő a ruhá­ját porolta, többre nemigen szabad következtetni, mint hogy elestek, úgy porozták össze magaikat. Beszámolhat a gyalog­járón lezajlott verekedésről úgy, ahogy megtörtént. Ez azon­ban nagyon kockázatos. Az utcai verekedést azon nyomban kellett volna jelentenie. Mivel nem jelentette, felelősség ter­heli. Bűnsegédi bűnrészesség: dr. Lázár pontosan meg tudná mondani. Harmadik változat is kínálkozik. A zaj álmából riasztotta föl, először csak fülelt, hogy amit hallott, valódi faj-e vagy .

Next