Rakéta Regényújság, 1980. január-június (7. évfolyam, 1-25. szám)
1980-04-22 / 17. szám
tartott. Frank Selvin egyszerűen azt állította, hogy ártatlan. Elment sétálni, aztán egyenesen hazament, és lefeküdt aludni. Egyetlen tanúnak sem adtak fel keresztkérdéseket. Frank ügyvédje természetesen ex offo, mert Selvinné asszonynak nem telt ügyvédje amolyan jóságos öreg idióta, arra szorítkozott, hogy meggondolatlan ügyfele fiatal korára figyelmeztesse a bíróságot, és könnyekkel szemében kérje a nagylelkű esküdteket, legyenek elnézők. Az államügyész se nagyon erőlködött, rádördült az esküdtekre, hogy Frank Selvin perét megelőzően két ízben is felmentő ítéletet hoztak: hova jutna az emberi társadalom, ha minden bűntett védelemre találna a népbírák hanyag nagylelkűsége és szelídsége következtében? Úgy látszik, hogy az esküdtek elismerték ezt az érvet, és kifejezésre akarták juttatni, hogy nagylelkűségükkel és szelídségükkel nem lehet visszaélni, így hát tizenegy szavazattal eldöntötték, hogy Frank Selvin gyilkosság bűntettében bűnös. Nos, hát ennyi volt az egész. Barátaim, amikor ezeket a dolgokat megállapítottam, elfogott a kétségbeesés. Minden forrott bennem, bár nem vagyok jogász, vagy talán éppen azért, mert nem vagyok jogász. Képzeljék csak el: a koronatanú szellemileg terhelt nő, azonfelül majdnem ötvenéves, tehát nyilván a klimaktérium állapotában van, ami szintén csökkenti vallomásának hitelét. Azt az alakot az ablakban éjszaka látta; megállapítottam, hogy nagyon meleg, de sötét éjszaka volt, tehát az a nő még megközelítő biztonsággal sem ismerhette fel az alakot. Sötétben még a magasságot se tudja az ember biztosan megállapítani, ezt alaposan kipróbáltam magamon. És mindezen felül az a nő hisztérikusan gyűlölte a fiatalurat, azaz Frank Selvint, mert a fiatalúr állítólag mindig csúfolta; fehér könyökű Hébének hívta, amit Anna Solar, isten tudja, miért, halálos sértésnek tartott. A másik dolog: Sofia néni gyűlölte a húgát, Selvinné asszonyt, és tulajdonképpen nem is volt vele beszélő viszonyban, látni se bírta Frank mamáját. Ha Sofia néni azt mesélte, hogy Frank megfenyegette őt, ezt a mesét azok közé a vénkisasszonyos méregfullánkok közé lehetett sorolni, amelyeket Sofia néni a húga megalázása végett lövellt ki. Ami Frankot illeti, átlagos tehetségű fiú volt, valami irodában írnokoskodott, volt egy kedvese, akinek szentimentális leveleket és rossz verseket írogatott, adósságokba keveredett hibáján kívül, amin azt kell érteni, hogy szentimentalitásból gyakran leitta magát. Az anyja egy jólelkű, szánalomra méltó asszony volt, akit rák, szegénység és bánat kínzott. Hát így festettek a dolgok közelről. Barátaim, önök nem tudják, milyen voltam én boldogult ifjúkoromban. Ha tűzbe jöttem, akkor nem ismertem akadályt. Elkezdtem egy cikksorozatot írni az újságba, Frank Selvin esete címmel; pontról pontra haladva bebizonyítottam a tanúk és különösen a koronatanú megbízhatatlanságát; elemeztem a vallomásaikban fellelhető ellentmondásokat és egyes vallomások részrehajló voltát; bebizonyítottam, mennyire alaptalan az az állítás, hogy a koronatanú felismerhette a tettest; rámutattam a tanácselnök abszolút tehetetlenségére és az államügyész vádbeszédének durva demagógiájára. De mindez nem volt elég; ha már benne voltam a dologban, megtámadtam az egész igazságszolgáltatást, a büntető perrendtartást, az esküdtszék intézményét, az egész közönyös és önző társadalmi rendszert. Ne kérdezzék, milyen felfordulás lett belőle; akkor már volt valami nevem, és az ifjúság is felsorakozott mögém; egy este még tüntetést is rendeztek a bíróság épülete előtt. Akkor hozzám szaladt a fiatal Selvin ügyvédje, és kezét tördelve méltatlankodott, hogy mit csinálok; ő semmisségi panaszt jelentett be az ügyben, és fellebbezett is, és biztos, hogy Selvin büntetését néhány évre leszállították volna; de így a felsőbb fokú hatóság nem hátrálhat meg az utca terrorja előtt, és ezért vissza fogja utasítani összes fellebbviteli kérelmeit. Azt feleltem ennek a tiszteletre méltó úrnak, hogy most már nemcsak a Selvin-esetről van szó, hanem az igazságról és igazságosságról. Az ügyvédnek igaza volt. A fellebbezést és a semmisségi panaszt elutasították, de a tanácselnököt nyugdíjazták. Drága barátaim, ekkor kezdtem csak igazán belemelegedni a dologba; látják, még ma is hajlandó vagyok azt mondani, hogy harcom az igazság szent harca volt. Sok dolog javult meg azóta; ismerjék el nekem, az aggastyánnak, hogy ez kicsit az én érdemem is. A Selvin-eset belekerült a világsajtóba, én pedig szónokoltam, szónokoltam munkások előtt a kocsmákban és az egész világ küldöttei előtt a nemzetközi kongresszusokon. »Tegyék jóvá a Selvin-esetet« ez abban az időben ugyanolyan nemzetközi követelmény volt, mint például a »Szereljetek le!« vagy a »Votes for Women«. Ami engem illet, az én harcom az egyén harca volt az állam ellen, de mögöttem állt az ifjúság. Amikor Selvin édesanyja meghalt, tizenhétezer ember haladt a kiaszott apró kis asszony koporsója mögött, és én úgy beszéltem a nyitott sír fölött, mint még soha életemben; bizony barátaim, szörnyű és különleges dolog az ihlet. Hét évig vívtam ezt a harcot, és ez a harc