Rakéta Regényújság, 1982. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1982-06-01 / 22. szám
ILLÉS ENDRE Szalon és délibáb Justh Zsigmond PÁRIZS, BUDAPEST, SZENTTORNYA 1 A múlt század végén egy magyar fiatalember utazik Párizsba. Megérkezése estéjén rögtön egy hercegnő fogadja szalonjában. Másnap, s azontúl öt hónapig, minden nap újabb szalonokban található, fogadótermekben, budoárokban, műtermekben, híres színésznők kolibritollal bélelt fészkeiben. Megnyílnak előtte a gőgös arisztokratanegyed, a Faubourg St. Germain zárkózott, öntelt palotái, befogadják a Faubourg St. Honoré hivalkodó bankárházat, részt vesz a téli évad legragyogóbb estélyein, ott forgolódik a nagy színházi bemutatókon. Mindent lát és mindent tud a legfelső ezer, a szennyes-fehér tajték közegében. Fülébe súgják és ő továbbmondja a legbizalmasabb titkokat. Munkabírása szinte félelmetes: naponta tíz-tizenöt helyen is megfordul, cseveg, szellemeskedik, filozofál, zongorázik, s végül magyar cigánybandát hozat Párizsba, s búcsú Illés Endrének születésnapja van. Egy anyakönyvi bejegyzés arra vall, hogy a nyolcvanadik. Alig hihető. Csak annyi biztos, hogy születésnapja van. Szeretettel köszöntjük a magyar széppróza alkotóereje teljében levő nagymesterét, estjén valódi cigánymuzsikával kápráztatja el arisztokrata, bankár s művész ismerőseit. Pesten - ugyanezekben az években - majdnem hasonlóképpen él egy ugyanolyan korú fiatalember. Ismeri a magyar mágnásvilágot s Múzeum-negyedi palotáikat. Különösen jól ismeri a felvidéki nagybirtokosokat, tetszelgő, nevetséges udvartartásukat. A sivatag lehet olyan egyhangú, fárasztó és tikkasztó, ahogyan fiatalemberünk vándorol ezek között az emberek, szalonok és estélyek között. Öreg grófnőket látogat, akik évtizedek óta nem mozdulnak ki palotáikból, mert nem szeretik az utcát, a leköpdösött járdákat, ezt az egész, századvégi, megbolydult magyar életet. Ettől a két fiatalembertől eléggé különbözik a harmadik: Békés megyei birtokos, parasztjai között szeret élni, naphoszszat a határban kocsizik, jól ismeri minden béresét, figyeli életüket, szereti őket, tőlük vár valamilyen megújhodást. Kastélyának hatalmas parkjában színházat építtet: ez a színház a parasztjaié, s csak az övék, Moliére, Shakespeare, Plautus színdarabjaival ismerteti meg őket, nem lőrével, csak igazi, hamisítatlan irodalommal, elmagyarázza nekik a darabokat, s legnagyobbrészt ő rendezi az előadásokat, kitűnő színésztehetségeket fedez fel közöttük. A maguk örömére (s néhány meghívott vendéget nem számítva) maguknak játszanak. Ez a fiatalember ír is. Egyik könyvének címe: A puszta könyve. Magyarul egyetlen kiadást én meg, a franciákat azonban jobban érdekli, ott háromszor újranyomják. Hősünk ekkor huszonnyolc éves. És most elárulom az átlátszó titkot: a három fiatalember egyetlen személy. Neve Justh Zsigmond. A századforduló táján ismert és híres Justh családból származik. A fiatal Justh Zsigmond alakja, élete, sokféle érdeklődése s álma kétségtelenül érdekesebb, mint rövid, de nem jelentéktelen irodalmi munkássága. Pedig alig élt, mindössze harmincegy évet. Hiába keresett gyógyulást gyakori külföldi útjain, a tisztább, erősebb