Rakéta Regényújság, 1990. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1990-02-13 / 7. szám
FEKETE ISTVÁN BALLAGÓ IDŐ Puha lámpafény, fenyőillat* a karácsonyfán fehér és ezüst szaloncukrok, szivarfüst ... és beteg vagyok. Betegségem nem lehet túlzottan halálos, mert ha a „nagyok" kimennek a szobából, felállok a kis, rácsos ágyban, és a karácsonyfában gyönyörködöm. Pista bácsi - aki apámnak testvére - az előbb bejött, két kilőtt patront hozott nekem, és megmutatta a lőtt nyulat. Aztán fel s alá sétált a szobában, s azt mondta: - Te is vadász leszel! Ennek örülök, bár fáj a hasam, mert olajos káposztát ettem sírásó bácsiéknál, akik a temető mellett laknak, de a „rendes" nevüket nem tudom. Az olajos káposzta nagyon ízlett, és nem értem, miért lesz rosszul az ember, azaz a gyerek valamitől, ami annyira ízlik. Nagymama Margitot szidja, akit Krédlinek is hívnak, mert Krédli testes sváb lány, és ha egyedül vagyunk, többnyire németül beszél. Egy kicsit csodálkozom néha, mert mintha érteném. Ilyenkor azt mondom: ja - amire Margit összecsókol, és azt szeretem. Most hatvan-egynéhány év messzeségéből nem emlékszem évekre, és nem tudom, hány éves lehetek, de Margit néha karjára vesz, s akkor is a karján tartott, amikor az olajos káposztát a számba adta. Margit - úgy érzem - szeret engem, ezért néha nagy, kemény mellére hajtom fejem, mert Margit ilyenkor újra megcsókol, és úgy magához szorít, hogy szinte fáj, de nem szólok, mert ebben a puha ölelésben valamiféle mámoros szeretet van. Sokszor elhatároztam már megkérdezni egy doktort, milyen messze, hány éves korig emlékezhet vissza az ember, de tekintve, hogy néha ölben is tartottak ... nem, nem mondok számot, mert amit leírok, az életemet, még a kétkedés és a találgatás árnyékával sem akarom elhomályosítani, azaz nem szeretnék - akár tévedésből is - hazudni, hiszen abban a korban nincs is hazugság, és talán még csak homályos mesék varrnak, amelyek az ébredő értelem hitében kétségtelenül igazak. Kavarog tehát a gyomrom, de én a két kilőtt patront szagolgatom, amelyeknek furcsa, kalandos, de nagyon jó „kilőtt patron"-szaga van, ami határozottan csökkenti gyomrom hánykolódását. Őszintén szólva: nem is tudom, hol kezdődik a gyomor és hol kezdődik a has, mert a fájás te-fel mászkál bennem, mint „Orbán lelke" ... Sajnos, ma már nem kérdezhetem meg senkitől, hogy Orbán lelke hol és miért járt-kelt érthetetlenül és maradhatatlanul, de a céltalanul vagy - mondjuk - a fogfájástól-összevissza ténfergő emberre mondták, hogy „egész éjjel mászkált ez a Jancsi, mint Orbán lelke". De most jut eszembe, hogy a káposztán nem a szokásos napraforgóolaj volt, hanem tökmagolaj, és én nem is attól lettem rosszul, hanem a káposztától, hiszen a kellemes, kissé diósza tökmagolajat mindig szerettem. És a történeti hűség kedvéért megemlítem azt is, hogy az akkori Göllében a napraforgót nem is ismerte senki, mert ennek neve „virágszár" volt, s a magja, melyből olajat ütöttek, „virágmag". És a virágszárból - azonkívül, hogy tüzelőnek is jó volt - nagyon rendes kerítések készültek, elsősorban a házak elé ültetett virágok körül, a kis ablakok alatt. Erre határozottan emlékszem, mert egyszer - jóval későbben - nekirepültem egy ilyen kerítésnek, amely persze beszakadt, és a széttört kerítés csonkjai tetőtől talpig, jó mélyen végigvonalaztak. Ma sem tudom, mitől vadult meg az a tehén. Talán nem akart bikához menni, talán darázs bújt a fülébe, vagy csak úgy rájött a bolondja, de egy jBAKATA 3