Reform, 1870. január (2. évfolyam, 18-47. szám)
1870-01-16 / 32. szám
32. szám. Vasárnap, január 16. 18'70. Előfizetési főtételek: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva Egész évre . 18 frt — kr. Negyed évre . 4 frt 50 kr. Fél évre . . 9 ^ Egy hóra . . 1 „ 50 „ Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij külön 30 kr. REFORM ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK „REFORM“- Egész évre Fél évre .... Negyedévre .... Egy hónapra . . . 19 50 A deczemberi számok 1 ftért megrendelhetők. Az előfizetési összegek a ,,Reform“ kiadó hivatalához (kétsas-utcza l. sz.) intézendők. Helyben Ráth Mór könyvkereskedésében is lehet előfizetni. 18 ft - 9 ,4 „ 50 Pest, jan. 15-én. A közös hadügyminiszter és a magyar miniszterelnök között teljes egyetértés uralkodik a határőrvidék dolgában, így szólott utolsó tudósításunk e kényes ügy állásáról, s azóta hiába várjuk az egyetértés gyakorlati következményeit. Őszintén megvalljuk, hogy nem is valami türelmetlenül várjuk. E kérdés azoknak egyike, melyeket aligha legjobban old meg az, aki leggyorsabban akarja megoldani, s azért nem is sürgetjük épen Andrássy grófot, hogy Kuhn báróval való egyetértését használja fel, az elvben kimondott polgárosítás azonnali létesítésére. Annál érdekesebbnek tartjuk azonban, megvizsgálni azon állást, melyet a közös hadügyminiszter, nem személyesen, hanem hivatalánál fogva, a határőrvidék kérdésével szemközt elfoglal. Kuhn K. a tényleges, bár jogilag el nem ismert viszonyok folytán, mindennemű kormányzat feje egy oly országban, melyről leghevesebb agitátorjai sem tagadják, hogy a magyar szent koronához tartozik. E tartományt a koronázás államjogi ténye óta a magyar-horvát kormányon kívül más, csak mint mandatarius kormányozhatja. Ha hozzátesszük, hogy Kuhn báró eddig oly férfiúnak bizonyult, ki a tárcza elvállalását az alkotmányosságnak adott becsületszava gyanánt tekinti, akkor természetesnek kell találnunk, hogy a határőrvidékhez való viszonyát ő is úgy fogja fel, mint mi és mint a magyar törvény alapján álló minisztérium, természetesnek kell találnunk, hogy a határőrvidék kérdésében a magyar miniszterelnökkel teljesen egyetért. A természetes dolgokkal rendesen úgy vagyunk, hogy, ha szomorúak, könnyen belenyugszunk, ha örvendetesek, alig keltenek bennünk valami különös megelégedést. Kuhn úr és Andrássy gróf egyetértésével is úgy vagyunk, negatív oldaláról mutatkozik, a mig ez csak a mig nem látunk egyebet, minthogy a közös hadügyminiszter nem szaporítja épen azon nehézségeket, melyek a kényes kérdés útjába gördüthetnek. E negatív érdemmel Kuhn b. azonban e jelen esetben be nem érheti, még pedig két igen fontos okból. A hadügy érdemes miniszterén a határőrvidék kérdése kétszeres felelősséggel nyugszik: Kuhn úr felelős nekünk, magyaroknak, mint azon férfiú, ki jelenleg egyedül kormányoz a magyar koronához tartozó eme tartományban; és Kuhn úr felelős a monarchiának, és igy delegácziónknak, mint hadügyér azon izgatásért, mely az általunk fizetett hadsereg egy részének katonai és polgári erényeit demoralizálni készül. dig lényeges kritériuma, Oly felelősségnek pedogy az nemcsak a tettekre, hanem a mulasztásokra is kiterjed. Nem szeretnénk félreértetni ily roppant fontosságú és kényes természetű ügyben. A hadügyminisztert vádolni oly távol áll tőlünk, mint azon óhaj, hogy a határőrvidéken itt-ott működő ellenségeinkkel szemben azeszély erő által pótoltassák. Czélunk nem egyéb, mint figyelmeztetni a határőrvidéket a magyar király és a legfőbb hadúr nevében kormányzó államhivatalnokot némely teendőkre, amelyek épply alkalmasak a határőrvidéki izgalom békés csillapítására, mint a hadügyminiszter erélyének és alkotmányhűségének kitüntetésére, és melyeket Kuhn úr — talán szerénységből — eddig megkisérleni elfelejtett. A határőrvidéken folyó izgatásnak azon jó oldala van, hogy eléggé nyíltan folyik. A lakosok kérvényeket írnak alá, melyek tele vannak kézzel fogható tévedésekkel a király és a magyar kormány szándékai iránt; egy dühtől tajtékzó hirlap nyilván híreszteli, hogy a határőröket eladják, hogy le akarjuk őket fegyverezni,arról pedig a hadsereg gondviselőjének lehet legjobb tudomása, mivel ijesztik kisebb körben a korlátlan befolyású alsóbb tisztek a lakosságot, azon esetre, ha a polgárosítás tetté válik. Új rajzát az ismert hangulatnak, mai belügyi rovatunkban egy határőrvidéki levél nyújtja az olvasónak. A magyar kormány, melynek a balhiedelmeket eloszlatni, a lakosságot arról, hogy érdekei a legnagyobb gondban, figyelemben, sőt az eddiginél sokkal nagyobb gyarapodásban fognak részesíttetni, — barátságos hangon felvilágosítni kötelessége volna, — a magyar kormány a tartományhoz jelenlegi szervezetében hozzá sem fér s ha férne is, hangját a praeoccupált közvélemény elfogulatlannak el nem ismerné. Ki vállalhatja el itt legjobban a közbenjáró tisztét? Kinek van módjában egy oly lap rakonciátlankodásait, melyek a legszabadabb sajtótörvények mellett nem kerülték volna el a büntetés szigorát, legalább a tények és a felfogás helyreigazítása által pusztító hatásukban megakadályozni? Nagy kérdés, vájjon egy tetőtől-talpig fegyverben, — és a monarchia fegyverében! — álló tartományra nézve üdvös és gyakorlati-e a sajtó oly szabadsága, milyen a polgári önkormányzás polczára vergődött államok legszebb vívmánya, de ha e kérdésen túltesszük is magunkat, még az a másik kérdés követel feleletet: vajjon szabad-e itt használatlanul hagyni ama szabadság kinövéseinek azon ellenszereit, melyeket a legalkotmányosabb országokban a legengedékenyebb kormányok is használni kötelességöknek tartják? Vegyük ez ellenszerek legszelidebbikét. Kuhn urnák rendelkezésére vannak a „Wiener Zeitung“ hasábjai, melyek a határőrvidéken még mindig tekintélyesek. S e lapban, melynek a miniszterek ellen irányzott legkisebb czélzásra oly bőven csergedez oráculumi vénája, olvastunk-e valaha csak egy helyreigazító sort is azon hallatlan és képtelen vádakra, melyekkel a „Zatocnik“ és a Bécsben megjelenő ,,Zukunft“ a határőrvidék lakosait rémitik és ellenünk ingerült ? Egy bécsi katonai közlöny nemrég izgató czikket közölvén a határőrvidék ügyében, néhány nappal később a hivatalos lap kijelentette, hogy a hadügyminisztériumnak ama hírlapra s annak irányára semminemű befolyása nincs. Nem vizsgáljuk, mennyire spontán e nyilatkozat, és nem vonunk következtetést abból sem,— hogy gr. Andrássy utolsó bécsi útját vette nyomban e desaveu megjelenése: köde nem titkolhatjuk meglepetésünket a felett, hogy Kuhn báró oly helyzetbe juthatott, hogy ilyes dolgot még ki is kell jelentenie. Vagy szükség volna-e ily nyilatkozatra, ha ugyan e tárgyban hívnók a hadügyminisztérium oly nyilatkozványait, melyek ellenkező gondolkozását manifestálták volna? Szerénytelenség volna tőlünk, a közös hadügyminiszter előtt még részletesebben fölfedezni mindazon utakat, melyeken a fölizgatott közvéleményt a helyzet és az irányadó intencziók helyesebb megismertetése által csillapítani lehet. Kuhn úr a rajta nyugvó felelősséget bizonyára egy perczig sem viselné tovább, ha arra a meggyőződésre jutna, hogy annak megfelelni nem bír elég erővel vagy belátással. I. évi folyam. Szerkesztési iroda: Lipótváros, főút, 7. sz. 2. emeleten. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségbe intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Kétsas utcza, 14. szám. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők. ORSZÁGGYŰLÉS, Pest, jan. 15. A mai ülés napirendjén a pénzügyi bizottságnak az 1870-ik budgetről szóló átalános jelentése volt. Az e felett megindult átalános vita, amelyet leginkább a baloldal szónokai folytattak és tartottak fenn, vagy nagyon is megérdemli az átalánossággal való jellemzést, amennyiben nagy része átalános eszmefuttatásokból és maguk a szónokok által is jobb időkre halasztott jámbor óhajtások nyilvánításából állott, vagy pedig igenis átcsapott a részletekbe, amennyiben a baloldal vezérszónokai különösen a jelentésnek a nyugdíjakról szóló részét vonták szőnyegre, úgy látszik, hogy a baloldal szónokai nem mozogtak egészen biztos alapon. Midőn a pénzügyi bizottság nem a kormány által előterjesztett budget mellett, hanem azzal szemben foglalt állást, és kijelölte a költségvetési tervezet azon hiányait, amelyek munkálkodásának útját állották, és formulázta azon kívánalmakat, amelyekkel a jövő budget-munkálatokra nézve a kormánynak irányt szabni kívánt, ekkor úgy látszik, elfoglalta az opposíczió elől azon tért, amelyen az legörömesebben mozgott, így történt azután, hogy az opposiczió szónokai a kiegyezés terhes voltának elmaradhatlan fölmelegítésén kívül is csak átalánosabb és praktikus eredményre nem számítható észrevételekre szorítkoztak; és Giczhy Kálmán is, miután kimutatni igyekezett, hogy a jelen budgettárgyalás legnagyobb hiánya magában a pénzügyi bizottság létezésében rejlik, és hogy a budget behatóbb tárgyalásának egyedüli orvosszere az angol eljárás elfogadásában volna, amely szerint az egész ház pénzügyi bizottsággá alakulva, vizsgálná és állapítaná meg a budget tételeit, mindjárt maga kijelenti, hogy ez eljárás csak házszabályaink teljes átalakítása mellett lévén behozható, egyelőre azt csakis eszmecsere ébresztése végett említette fel. E térnek teljes terméketlensége okozhatta, hogy a baloldal átalánosságban reá állván a pénzügyi bizottság álláspontjára, opposicziójának súlyát annak egyik része, t. i. a nyugdíjak ellen igyekezett érvényre emelni. Tisza Kálmán mindenekelőtt egy indítványban, a nyugdíjaknak a jelentés többi részeitől való elszakítását és külön tárgyalását kívánta, és Ghiczy Kálmán csatlakozva ez indítványhoz mindjárt egy határozati javaslatot nyújtott be, amelyben a pénzügyi bizottság által a nyugdíjakra nézve megállapított elveket — hogy alkalmas kifejezést használjunk — feljebb csigázta. E nagyon is a részletekbe vágó határozati javaslat lényegébe bocsátkozni szükségtelennek tartjuk. És csak Tisza indítványára vonatkozólag jegyezzük meg, hogy azt ép oly czélszerűtlennek, mint erőltettnek tartjuk, amennyiben épen a budget feletti átalános vita keretébe tartozónak tekintjük az oly elvek eldöntését, amilyeneket a pénzügyi bizottság, a különben az egyes miniszterek tárczáiban álló nyugdíjakra nézve átalában megállapíttatni kíván. Tisza indítványa a kérdésnek nem alaposabb, hanem csak kirívóbb és szenvedélyesebb tárgyalását mozdítaná elő. ször. A jobboldal álláspontja nagyon egya pénzügyi bizottság jelentésével szemben, és ezért tagjai az átalános vitában nem is igyekeztek fellépni. Zichy Nándornak volt alkalma, a baloldallal szemben azon helyes szempontot kiemelni, amelyet már mi is irányadónak jelentettünk ki a jelen budget tárgyalására vonatkozólag, t. i. azt, hogy igyekezzünk a budget tételeit, a lehető legkevesebb idővesztegetéssel megállapítani, miután azon nyereség, amelyet egyes apró tételek megvitatásánál elérnénk, felszámíthatlan hátramaradás forrása reformmunkálatainkban, ahol minden elszalasztott pillanat roppant veszteségeket képvisel. A képviselőház ülése. (Napirend: Az állandó pénzügyi bizottságnak az 1870-ik évi költségvetésről szóló átalános jelentésének tárgyalása.) Elnök: Soms gich Pál az ülést 164 órakor nyitja meg. Jegyzők: Széll Kálmán, Jámbor Pál. A kormány részéről jelen vannak: Andrássy Gyula gróf, Lónyay Menyhért, Horvát Boldizsár, G 0r 0ve István, Eötvös József b. és Bedekovich Kálmán miniszterek. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hitelesittetik. Kérvények, jelentések és interpellácziók. Elnök bemutatja Tordamegye három feliratát, melyek egyikében Buda városnak kérvényét Fiume visszacsatolása tárgyában, a másikban Ungmegye az adóreformot illetőleg beadott kérvényét, végül a harmadikban Liptó megyének a zárdák és kolostorok eltörlését szorgalmazó kérvényét pártolja. Gonda László beadja Békés városa 496 polgárának kérvényét a regálék eltörlése Várady Gábor, ugocsamegyei Veléte iránt; — és Kréva helységeknek kérvényét Mármaros megyébe leendő törvénykezési átkebeleztetésük tárgyában, B 0bory Károly Czegléd városának kérvényét a törvényhatóságok és községek mielőbbi rendezése iránt. Berzenczey László pedig egy magánkérvényt nyújt be. — A kérvényt bizottsághoz utasittatnak. Deák Ferencz Pest városa kérvényé*e nyújtja be, melyben 18,000 frtnyi fedezetlen törvénykezési költségeinek megtérítését kéri. Egyúttal kéri a házat, hogy miután e tárgy szoros összefüggésben van a költségvetéssel, az endített kérvény a pénzügyi bizottsághoz utasíttassék, áttétetik a pénzügyi bizottsághoz. Elnök bemutatja a kir. ügyek igazgatójának kérvényét, melyben kéri a házat, hogy Miletics Szvetozár képviselő ellen a „Zastava“ 118. számában foglalt sajtóvétség miatt keresetet indíthasson. — A mentelmi bizottsághoz tétetik át. Elnök jelenti, hogy Bethlen Farkas gróf, súlyos betegsége miatt a pénzügyi bizottság munkálkodásában részt nem vehet. Ennélfogva kéri a képviselőket, hogy a pénzügyi bizottságba választandó új tagra kedden adják be szavazataikat, — egyúttal bemutatja az államilag segélyezett történelmi társulat két évi munkálkodásának eredményét, melyet (53 kt), az a ház könyvtára számára megküldött ; — végül a gazdasági bizottmánynak január havi költségvetését. — Ki fog nyomatni és hétfőn napirendre tűzetni. Irányi Dániel a következő interpellácziót intézi a belügyminiszterhez: „Fenn akarja-e tartani a belügyminiszter az 1867. évi jan. 5-én Pest városához intézett s a nyomtatványoknak utczán árulását illető rendeletét? Ha igen, mire alapítja ezen rendeletet ? Ha nem, mikor szádékozik azt visszavenni?“ Vukovics Sebő előrebocsátva, hogy azon szerencsétlen nőt, ki a m. évi ülések egyikében egy közszánakozást keltő intermezzót támasztott, Bécsben letartóztatták, vele kegyetlenül bántak és tolonczozás utján haza kisérték, — azon kérdést intézi a belügyminiszterhez, vájjon hajlandó-e e tárgyban a házat körülményesen felvilágosítani, s mi biztosítást ad jövőben arra nézve, hogy a „személyes bátorságnak és humanitásnak ilyen kiáltó megsértései nem fognak elkövettetni, és jelesen, hogy az elmeháborodottak nem fognak, mint bűnös gonosztevők Bujtatni ?“ — Mindkét interpelláczió kezdtetni fog a miniszterrel. Berzenczey László becsületét és lovagiasságát látja megtámadva azon kérvény által, melyet a pestvárosi fenyítőtörvényszék oly czélból adott be, hogy ellene kettős házassági kísérlet és csalás miatt bűnvádi keresetet indíthasson; de ép, hogy félremagyarázásokra tér ne nyíljék, kéri a házat, hogy A „REFORM TARCZAJA. Három ezer tengeri mértföld. Keleti utazás Kecskeméthy Auréltól. VII. Konstantinápoly. Nagy hadiszemle Beykózban. Nagy úri, diplomácziai s egyéb nép. Látványosságok napfény és éji világítás mellett. Cserkeszkávéház, és török rendőrség. Gyönyörű délután volt. Az egész „legmagasb“ kiséret teljes gálában, a tisztek parádé uniformban, mi magyarok panyókásan, mint megannyi ártatlan tinta ontó Bendeguczok , a cislajtáriak az obligat gyiklesével, ö excellencziáik báró Beust és államtitkára Hoffmann a legújabban szülemtett vörös frakban, kiki rangja és állapota szerinti kombináczióban kalkekbe ültünk a Becsiktástól átevezendő!?, Ázsia partjára, az „emberölő lépcsőzetre,“ vulgornktár Szkeleszibe. A Bosporus partjai itt elég hirtelen emelkednek ; előttünk az Óriás-hegy széles háta, annak innenső és túlsó lejtőin fehér és színes sátrakban tarka lobogók, s lengedező lófarkak szerint osztályozva, tanyáz vagy 20—25 ezernyi hadsereg, — mely ma a fölségek előtt fog ünnepileg kirukkolni. Kaikunk az Unktár-Szkeleszi palota alatt köt ki, s mi egy völgynyilás előtt látjuk magunkat, s minthogy az előttünk megjöttek már lefoglalták az ott ránk várt equipagekat és lovakat, megindultunk gyalog, de spanyol grandezzával, avagy negyedórányira eső pavilion felé, mely fából rögtönözve, de igen szépen feldíszítve integetett felénk. Beykóz szép völgyébe érünk, melyet egy oldalról az Óriáshegy, törökül Jusa dag (Józsua hegye) más oldalról azzal párhuzamosan emelkedő szelíd magaslatok alkotnak ; közepén buján-zöld térés mező, dús lombozatú platán-, cser- és ákácz-fasorokkal szegélyezett. E nagy tér közepét katonasorok zárták el; mögöttük mind a két oldalon ezernyi nép tolongott. A keleten „nép“ alatt nem kell a mi európai színtelen vagy proletár kinézésű publikumunkat érteni. Ezer színü, pompás, tarkabarka nép ez. Minden koldus beillik európai herczegnek, oly büszke magatartásu; s oly méltóságosan néz ki turbánja alól; oly izlésteljes könnyedséggel drapirozza magát, habár rongyos kaftánjával. Török, tatár, cserkesz, görög, örmény, bosnyák, arab, beduin vagy néger; köztök egy-egy cilinder; európai nők, napernyők alatt; amott egy lovas fedett hint^ melyben török asszonyok ülnek; azután nehány egészen sajátságos szekér vagy omnibus, mely úgy látszik lakodalmas népet visz. Mindenikbe két ökör van fogva, melyeknek feje szalagokkal díszített; jármuk barna, szép fából ékesen kifaragott; a szekér oldala kék, vörös, zöldre fényezett, vagy virág-guilandok festvék reá, s tetejét vörös vagy fehér ponyva képezi, finom szövetű, vagy selyem kelme. A kocsiban elfátyolozott, de czifrán és gazdagon öltözött nő sereg ül; annyi a menyi elfér. A bakon ül, vagy a kocsi mellett járkél a heréit szerecsen. Tudniillik — ezek háromomnibusok. A nők egymással csevegnek, sőt nevetgélnek, sőt tetszelegnek is, ha akad valaki, ki farkasszemet néz velük is, — a négerrel is. Ez nem oly egyszerű tréfa. A tetszelgés itt nem oly biztos mulatság, mint nálunk. A török emberszerető, tiszteséges, nem bánt senkit, és türelmes. De e pontban nem ért tréfát. Nem egy kényelmű európainak bánta meg már feje, vagy legalább a háta, ha kissé tartósabban nézett valamely török nő csillogó szemébe, vagy átlátszó fátyola alá. Ilyenkor kegyetlenül eldöngetik lovelaee uramat, sőt félholtra is verik a flegmájukban dühösen szerelemféltő törökök. Mi persze azon tudatban, hogy a „legmagasb“ kíséretben többet lehet merni, nem kíméltük szemeinket, és nem is működtünk eredménytelenül, mert nem egy lángoló szem növellése kisért bennünket utunkon, már hogy az mennyire illette elbűvölő egyéniségünket ? mennyiben pedig volt a panyóka fényes gombjaira, mázsányi arany vitézkötésre, tündöklő, és merészen eget verő sastollra rovandó? elég szerény vagyok nem vitatni. Azonban minden szerencsétlen következmények nélkül értünk a mondottam pavillonhoz, melynek földszinte szintén elrácsolva — a nők számára volt berendezve; emeletében pedig a fölségek, kíséreteik, az európai követségi s egyéb főúri vendégek gyűltek lassankint egybe. A pavilion, mely a széles völgy közepén állt, és minden oldalra kedvező látpontot képezett, három nyílt csarnokra oszlott. A balra fekvő osztályban — nem tudni miért — elkülönözve maradtak a török pasák, polgári s katonai főurak, aranytól s rendi csillagoktól tündöklőtt egyenruháikban; a középsőnek közepén nagy kereveten ült ő fölsége ausztriai tábornagyi egyenruhában, a Medzsidie nagy csillagával s szalagával mellén ; oldala mellett balra azultán ő fölsége, fényes aranyozott dolmányban, nem tudom miféle ausztriai nagy rendjellel mellén. (Nem vagyok legkevésbé sem járatos ezen specifice udvari tudományban.) Azultán háta mögött ült tolmácsa, ki — minthogy azultán csak törökül tud, mellőzhetlen férfiú. A közvetité a két souverain közt, a különben nem igen bőven folyt társalgást. Két oldalról félkörben ültek, balról gr. Beust a hires vörös frakban, mellette Bellegarde gróf, Andrássy gróf, az ausztriai altábornagyi, ez honvéd ezredes ruhában; jobboldalon Hohenloherg, Plenen miniszter, ki bölcs és előrelátó kereskedelmi miniszter létére még nem csináltatott magának vörös frakot, hanem be akarta várni az experimentum sikerét. Ellenben az ép oly szellemdús, amily eleven és vérmes Hoffmann államtitkár vörös frakban díszelgett. Mi magyarok elég hiúk valánk azt hinni, hogy a cislajtári excellencziások csak azért találták föl a vörös frakkot, hogy a beamter uniformot rettenetesen elhomályosító magyar díszruhával méltólag versenyezhessenek. De az experimentum annál kevésbé sikerülhetett, mert — alegesehen davon — hogy a frak mindig csak frak, és semmi poetico-romantikai chic-kel nem bir, par malheur azultán udvari cselédeinek is épen olyan vörös színü ruhájuk volt; az igaz, hogy arannyal nem oly gazdagon hímezve! — A vörös frak?: tökéletesen megbukott, és Konstantinápoly óta többé láthatóvá nem jön. Jól értesült körökben azt mondják, hogy azóta a miniszteri tanács már forma szerint eltörölte volna a vörös frakot, hogyha a miniszteri krízis az ebbeli határozatra hátráltatólag be nem folyt volna. E vörös frak-tragédia ugyan nem tartozik tárgyunkhoz, de a keleten kivitt ebbeli nagy nemzeti diadalt nem lehetett meg nem örökítenem. Menjünk vissza a pavillonba, mely azóta keleti, és nyugati notabilitásokkal, s notábilisan szép nőkkel, kik közt nehány nem szép is vala, jól megtelt. Legjobban szerettem volna által menni oda a túlsó hegyoldalra, melyet oda hintett virágok módjára, szó szerint, elleptek, távol férfiszemektől, a török nők, színes toilettekben, és kiterített pompás szőnyegeken guggolva, s kíváncsian nézve a hihetőleg soha sem látott embereket és dolgokat. A katonai szemle elkezdődött; a zenekar ugyanazon egyhangú indulója mellett — melyben a síp túlnyomó szerepet játszik — előbb a gyalogság, és pedig legelőbb az utászok, utánuk felváltva egy vadászt, egy sorgyalog zászlóalj defilirázott; ezeket követte a tüzérség ágyukkal, végre a lovasság. A katonaság sötétkék vagy barna posztóból készült, keleti metszetű, és a vadászok zöld, a többiek vörös zsinóros egyenruhában igen jól néznek ki; a benyomás, melyet külsejök, s hadi mozdulataik tesznek, igen kedvező. Erőteljes férfiak, s tartásuk igen jó. Hadi beesőket megítélni nem vagyok illetékes, hanem a hozzáértők szerint, leggyengébb hadtestek, várakozás ellenére, épen a lovasság. — Legalább oly szabatosságot, egyöntetűséget sem értek el, kifejlődéseikben oly mint azon nehány honvédhuszár csapat, kik alig pár havi tanulás után nem rég mutattattak be ö felségének a Rákoson. A különben igen jó tartásu cserkeszek (10 osztályban) épenséggel rendetlenül lovagoltak, ki drappolva, ki galoppban. A gyalogság, állítólag, mind hátultöltő fegyverrel van ellátva. Agyu-lovaik Magyarországból valók, s a lovasság apró török lovaihoz képest nagyoknak látszanak. Tüzérségök á talán elismert. De filirozott pedig egy utász, 7 vadász, 14 gyalog zászlóalj ; 12 üteg tüzérség; fele szekeres, fele lovas ütegek; az ágjuk 4—6 ms öntött aczél hátul töltők. Végre a lovasság egy-egy cserkeszek, dragonyos és lándzsás ezredből, vagy 50 főből álló csapatokban. — A mint a pavillonhoz értek, hatalmas „sokasáh“-val üdvözölték a felségeket. Igen érdekes, csak egy kissé hosszadalmas látvány volt. Alkonyodott, mire a szemlének vége jön. Ő felsége azultánnál ebédelt az Anktár-Szkelesziben. Az ebédet nagyszerű kivilágítás követte. — Nem látott még kivilágítást, ki azt keleten, és pedig a Bosporusban nem látta. Az égő anyagok oly örült vesztegetéséről nincs fogalma senkinek. Ezen egy este költsége, állítólag, egy millió franknál többe jött. Nincs is, az igaz, oly kedvező pont kivilágításra, mint Konstantinápoly. A Bosporus mindkét oldalán ama számtalan palota és mecset minaretjeivel annyira kirakvák lampionokkal, hogy az épület minden vonala tisztán , előtérbe lép, s e tűzpaloták viszfénye a Bosporus habjaiban úszik; mig száz meg száz hajó, minden árboczára, minden közelére szintén lampionok fűzvék, mint gyöngysorok, mindenikük egy lánghajónak látszik, és a tenger tükre szószorozza a tündéri fényt. Mily silány ehez képest a Champs-Élysées kivilágítása Napoleon napján, melyet előbb magam is megbámultam, unalmas egyenes vonalaival, s mindig ugyanazon guirlandjaival! . . A mesés látvány hatását emelték a katonaság folytonos sortüze az Óriáshegyen, és ágyuk bömbölése! Mennyi olaj és fagyu, és stearin; mennyi elprédált puskapor; mily nagyszerű gyermekesség; mily fölséges ostobaság ! Néhányan ismét nyakunkba vesszük a közel városrészek élénk utczáit, kávéházait, azután haza megyünk, ad lares patrios, a mi patkányainkhoz. Másnap vasárnap lévén ö felsége kíséretében mindnyájan templomba mentünk. Azultán kocsiainak hosszú sorát egész utunkban roppant népség várta, gyalog, lóháton, kocsin, európaiak, keletiek, férfiak, nők, ünnepi öltözetben. — Az ős-régi Mária kápolnához szűk sikátor vezet le Péra főutczájából; közel ahhoz, kert közepén áll azt osztrák-magyar követségi palota. A mise végeztével ide mentünk át, hol ö felsége az itt élő osztrák-magyar alattvalók hódolatát fogadta, __s pár óránál tovább magán-audiencziákat adott. Ő fölsége sok könyet törölt le, sok ínségen segített, sok szorongó szívbe öntötte a vigasz irját; — némely hiúságnak is sikerült kiküzdenie, miután csengett, egy kis rendjelet. — Különös szivélylyel viszonozta ö fölsége az ottani osztrák-magyar gyarmat üdvözlő beszédét, örömét fejezve ki a fölött, hogy „honfitársait“ láthatja. Gyönyörű szó volt ez. Hanem úgy látszik a bürokratismus, mint rendesen, megsokalta a fölség léleknemességét; legalább a később hivatalos lapokban közzétett beszédébe „honfitársaim“ helyett „alattvalóim“ szót csúsztattak bele. A „Journal de Constantinople “-ban is „mes sujets“ állott. Ez nem igen tapintatos eljárás volt — nem tudom ki részéről, mely föltünést is okozott. Időközben a követségi palotában folyt a vásár. A követségi hivatalnok által figyelmeztetett kereskedők tömérdek értékes s különös áruczikkeket hordtak ide össze, azon hitben, hogy a kiséretbeli főurak, s maga a fölség részéről is vásárlások fogván tétetni, jó üzletet reméltek. Mi a konstantinápolyi bazárokban, mint megannyi keleti speczialitás lelhető, szőrburnuszok, selyem beduinok , persiai s szmyrnai szőnyegek, asztalterítők , czifra fegyverek , eredeti arany ékszerek, drága csibukok, kitűnő török.