Reform, 1870. június (2. évfolyam, 167-196. szám)
1870-06-03 / 169. szám
uert a kerük mélyebbre fog hatni, miután képviselni fognak, ami a világon legéletrevalóbb. — Másrészt szembeszökő, hogy ezen gyülekezet a dolgokat más szempontból fogja nézni, mint a néptömegek választásából eredő gyűlés; — kényszeríteni fogja az országot gondolkozni, és magának véleményt képezni olyan kérdésekről, melyket az egy kamarából álló nemzetgyűlés eltengettet a homályban, mivel nem fűződik hozzájuk politikai szenvedély. Ez szolgálna az országnak nagy előnyére. Nyerne benne mérséklő elemet, a pillanatnyi szenvedélyek ellensúlyát.“ Hogy ilyen elvek alapján alakuló felsőház szintén és nagyobb mértékben, mint bármely más kombináczió mellett, sarkpontjává válhatik az alkotmánynak ; hogy az állandóság minden attribútumait elsajátithatja, bizonyítja az amerikai szenátus, mely a képviselőházi választásokra szabott időközökben egy harmadában, és az újra való választásokat leszámítva, tettleg legföljebb egy hatodában megújul, a permanenlezia jellegét viseli, és a legkiválóbb államférfiakat kebelébe fogadva, mérséklő befolyást szerencsésen gyakorol, és tettleg az amerikai alkotmányos élet központja és moderátora. Legyen mellesleg felemlítve, hogy a herczegi vagyon kezelőjének felvilágosítása szerint, a dolog nem így áll. Tény az, hogy folynak alkudozások a képtár eladása ügyében. Ha akarunk valamit tenni, mint hisszük, hogy kötelességünk, akkor tegyük gyorsan. Ha pedig nem akarunk, akkor ne haragudjunk, ha a külföld gúnyoló ujjmutatással fogja rólunk mondhatni: íme egy ország, mely a műveltséget és haladást akarja kelet felé vinni, és mely tudományos könyvtárait a külföldnek adja el, melynek egy egyetemi könyvtárát maholnap porrá és rongyglá zúzza épületének rég roskadozó teteje, melynek csak egy egyeteme van, és az is rész, és melynek csak egy képtára volt, — az sem kellett! Az Eszterházy képtár. Ha kérdezed, milyenek Magyarország kiviteli czikkei, ne hidd, hogy a régi földleírók szerint, csak búzát, bőrt és egyéb nyers terméket fognak például felhozni. Mert tudnivaló, hogy Magyarországnak egyik fő kiviteli czikke az utóbbi években a tudomány és művészet másutt oly gondosan őrzött termékeiből állott. Magyarországból mint haszontalan limlomot kocsiszámra viszik ki a nagyértékű könyvtárakat, melyeket a haza, megbecsülni nem tudván, potom árért engedett át az utána kapkodó művelt külföldnek. És csak akkor ébredt bennünk e szellemi önmerényletnek suljtó tudata, midőn hírét vettük annak, hogy méri fel aranynyal a szó teljes értelmében a franczia császári könyvtár vagy a British muzeum azon kincseket, melyeket rövidlátó szemünk alighanem értéktelen papírhalmaznak tekintett. Igen könyen megtörténhetik, hogy ezen kiviteli czikkek sorát néhány száz darab sok millióra becsült, mert mesterkézből származott olajfestvény, mintegy négyezer darab kézirajz és 65000 darab rézmetszet fogja még gyarapitani. Azon gyűjtemény az, mely az Eszterházy képtár neve alatt egyaránt dicsőségévé vált azon nemes családnak, mely alapitá, és azon városnak, mely annak birtokával dicsekedhetett — előbb Bécsnek jelenleg Pest városának. — Ki ne emlékeznék vissza a közelégültség azon számos és benső kifejezéseire, midőn híre járt annak, hogy az Eszterházyak hazájuk fővárosában fogják hires képtárukat fölállitatni ? Volt-e akkor valaki nemcsak Budapesten, de az egész országban, ki az Eszterházy herczegek nevét éljenezve nem emlité ? És midőn a lángok az akadémia palota falait nyalták, nem dobogott e mindnyájunknak szive, midőn a a képtárt, ezen palota legnagyobb kincsét veszélyben látuk, s nem könnyebben éreztük-e magunkat, midőn arról értesültünk, hogy hál’ Istennek, nincsen semmi baja. És most ? Három év óta lebeg e képtár fölött azon veszély damok legkardja, hogy külföldre fog vándorolni, hogy dobra ültetvén, annak egyes gyöngyei el fognak széledni a világ minden országaiban. Nemcsak Francziaországba, Németországba vagy Angliába fognak vándorolni e műkincsek, mely országokkal szemben úgyis elég nyomasztóan érzük hátramaradottságunk következményeit; de még a barbárnak czimzett orosz, vagy Egyptomnak pogány királya meg fogják szégyeniteni nemzetünket, ha ez annyi erővel sem birna, hogy e képtárt, az ország egyetlen nevezetesebb műkincsét, megszerezze, pedig akkor, midőn tulajdonosa elég nagy lelkű azt hazájának oly áron átengedni, mely a képtár mai értékét távol nem éri el. És azért tökéletesen csatlakozunk a „Pester Lloyd“ nézetéhez, mely e képtár megszerzését csak oly fontos, de mindenesetre sokkal sürgősebb ügynek tekinti, mint például a főváros szépítését. Eszterházy herczeg a képtárt az ország birtokába adja át, ha az örökségi adó fizetésétől felmentetik. Ez olyan méltányos egy ajánlat, mely az országgyűlés komoly megfontolását, nem pedig azon méltánytalan választ érdemelte volna meg, miszerint a képtár úgyis a majorátushoz tartozván, azt eladni a herczeg jogában nem áll. Pestről pedig eltávolítania nem szabad, mivel az akadémia palotája tekintettel annak befogadására építtetett, és így ahelyett, hogy magunkat jogos birtokába helyeznők e képtárnak, használjuk fel a herczegi család állítólagos kényszerhelyzetét, és élvezzük annak költségén a képtárt, örökös fogsággal vagy pápista papot, fenyegetett minden jezsuitát kit a gyarmaton találtak, s ha menekülése után újra megjelent, halállal jön büntetve.. Smith, a gyarmat történésze, 1750-ben ezen intézkedést olyannak nevezte, mely méltó arra, hogy örökre föntartassék. Még az 1774-ki new-yorki alkotmány is minden honfiusitandótól azt követeli, hogy hódolati esküt tegyen le az állam törvényes irányban, egyházi és úgy mint polgári tekintetben. — Ezen intézkedés czélja volt a katholikusokat kizárni a honfiusitás jótéteményeiből. Ennyire bizarr az emberi szellem. Az igazságosság, mely természetes törvényének látszanék, csak fokonkint, nagy erőmegfeszítések mellett képes behatolni; az előítélet sokáig uralkodik benne és az ember, midőn a rabszolgaságtól megszabadul, nem akarja elismerni régi urainak szabadságát, mintha a küzdelem annyira legörnyesztette volna, hogy többé nem képes visszanyerni az egyensúlyt. Ami a lakosok átalános jellemét illeti, a hollandi, puritán és európai emigráczió hármas áramlatából alakult gyarmat mindig bizonyos cosmopolitikai színezettel bírt. New York Uj-Angolországtól vette helyhatósági intézményét és iskoláit; a hollandiak kereskedelmi szellemét és a nagyszerű üzletek körüli ismeretét folyton fejlesztette; végre a minden kalandos vagy compromittált elemet ide sodró álalános emigrácziónak köszönheti ama hiányát az előitéleteknek, és ama kevet, mely oly nagy ellentétben áll Új-Angolország tartózkodásával és New-York államot az Unió demokratikus pártjának vezetőjévé, az Egyesült Államok valódi fővárosává emeli. New-York egyébiránt nagy szerepet játszott a forradalomban és az alkotmány adoptálásában; kezdettől fogva birt azon szabadelvű jellemmel, mely soha se hagyta el, sőt bizonyos körülmények közt néha kissé túl is lett hajtva. — Végre ez volt azon pont, melyen Amerika legközelebbről érintkezett Kurópával, hol erkölcseink, eszméink, polgárisodásunk és hibáink is legkönnyebben behatoltak. (Vége.) ORSZÁGGYŰLÉS, Pest, június 2. A felsőház mai ülésében, melyre az alelnök sürgető körlevele folytán szinte 50-en jelentek meg a főrendiház tagjai, az unghvár-nyíregyházi vasútra vonatkozó törvényjavaslat hoszsabb vitára adott alkalmat, melynek főmozzanatait Zichy Ferencz grófnak ezúttal gyakorlati esetre alkalmazott kritikája a kamatbiztositásnak nálunk gyakorlott rendszere ellen és Kerkápolyinak nagy beszéde képezé, melylyel az uj pénzügyminiszter nemcsak a vitát döntötte el, hanem bebizonyította azt is, hogyha egyátalán tanulnia kell még a pénzügyet, legalább a vasúti garancziák fejezetén már szerencsésen túl van, sőt abból már soraelekcziót is tarthat. A többi tárgyakon vita nélkül esett át a főrendi ház. Felsőház ülése. Elnök: Cziráky János gróf jegyzők: N y á r y Gyula b. és C s á k y Gyula gr. A kormány részéről jelen vannak: Kerkapál . pénzügyminiszter és Hollán Ernő közlekedésügyi államtitkár. A múlt ülés jegyzőkönyvének minden észrevétel nélkül való hitelesítése után elnök bejelenti, hogy a bihari , mosonyi és szathmári főispánok, továbbá Nákó Kálmán gr., Boleza István gr. és Károlyi Gyula gr. szabadságidőt kérnek, a mi megadatik. Egyúttal benyújtja a hármas bizottság jelentését az 1868. évi XLV. t. er. 2. §-a b) pontjának módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyában. Ennek felolvasása után Nyáry Gyula br. interpellácziót intéz a közlekedési miniszterhez az iránt, hogy szándékozik-e a valódi primitív jellegű kocsi utak használhatóvá tétele iránt intézkedéseket tenni ? Az interpelláczió ki fog adatni a közlekedési miniszternek. Napirenden van: A tiszai korona uradalmi kerület megváltásáról szóló törvényjavslat. Felolvastatik a hármas bizottságnak jelentése e törvényjavaslat tárgyában, mely a törvényjavaslatot a főrendeknek elfogadás végett ajánlja a mennyiben azonban ugyanezen törvényjavaslat 3. §. a váltsági árt az állam számára megszerzett kisbéri uradalom vételárának törlesztésére forditandónak rendeli s igy ezen uradalom legalább a váltsági ár öszvege erejéig koronái uradalom jellegét nyerendi, a képviselőházat a főrendek által felszólitandónak javalja, hogy a kisbéri uradalomnak a koronás uradalmak közé való beczikkelyezése az 1848. V. s 1869. XXV. törvényczikkekhez hasontartalmú törvényjavaslatnak a kormányáltal az országgyűlés elé való terjesztése utján eszközöltessék. A törvényjavaslat a bizottság jelentésének értelmében fogadtatott el. Következik: a nyíregyház-ungvári vasút kiépítéséről szóló törvényjavaslat. Olvastatik a hármas bizottság jelentése e tárgyban, mely a törvényjavaslatot s engedélyokmányt átalánosságban s lényegében a főrendeknek elfogadásra ajánlja. Volna ugyan az egyesült hármas bizottságnak az engedélyokmány némi részleteire nézve a némely eltérő nézete s megjegyzése, a mennyiben szerződő társulatnak kezeit a vállalat kivitelére s annak üzlete folytatására nézve tán kelletinél túl megszoritottnak, s név szerint a vasanyagokek s gyári készítményekre nézve a kormány habár magában szükséges felügyelet jogát szerfelett kiterjesztett mértékben igénybe véve találja, miután azonban arról meggyőződött, hogy ezen jelen engedélyokmány pontozatai s szabályos feltételei a már előbb hasonló vállalatoknál kikötött, s ott már törvény erejére emelt engedélyokmányi pontozatoktól s feltételektől lényegében el nem térők, ezen indoknál fogva a hármas bizottság a kívánatosnak mutatkozó eltérések részletezésébe nem bocsátkozva, mind a törvényjavaslatot, mind az engedélyokmányt részleteiben is elfogadásra ajánlja. Andrásy Manó gr. azért szólal fel, mert a miniszteri jelentésben az foglaltatik, hogy, miután ezen viczinális pályára vállalkozó nem volt található, ezen vaspályáinak garancziával való kiadása ajánltatik. Ez tévedésen alapszik, miután az ungvári vasútra épen úgy akadt vállalkozó mint a gömörre, különben sem tartja jónak, hogy az állam a viczinális vaspályákat a garanczia terére sodorja. Ha elgondolja, hogy mily súlyosan fog az ezüst agro reánk nehezedni, nem csodálja, ha a főrendek óvatosan járnak el a vasutak állami garantirozásában. Arra szólítja fel tehát a főrendeket, mondanák ki, hogy a vasúti rendszer további kifejlesztését nem akarják ugyan akadályozni, de e téren némileg fontolva kivannak haladni. Benyújtja határozati javaslatát e tárgyban, mely szerint határozza el a felsőház, hogy másodrendű vaspályáknak állami garancziát egyátalában nem ad; elsőrendűnknek is csak azoknak, melyek adatok nyomán kimutatják, hogy a garantirozott összegnek %-dát kihozza az illető pálya. Zichy Ferencz gr. A törvényjavaslatot valamint a hármas bizottság jelentését ő is elfogadja, de azon látszólagos ellenmondás megfejtése czéljából, mely e szavazata s a kamatbiztosítás jelen rendszere ellen múltkor tartott beszéde közt tettünhetnék, néhány megjegyzést tart szükségesnek; különösen tekintettel arra, hogy a most szóban levőnél még fontosabb vasúti kérdések fognak a ház elé kerülni. lölte Az 1868. 49. t. sz. 2. §. határozattan kijeaz Ungvár-nyiregyházi vasút kiépítésének módját, t. i. az állam segedelem melletti építést. Ezen törvényt egy év óta nem lehetett foganatositani utóbbi időben mindkét ház határozata következtében, ezen nem kamatbiztosítás, hanem segélyezési mód szélesebb körre terjesztetett feltévén jogosítva a közi. miniszter, minden előleges intézkedés megtételére, hogy ezen törvénynek foganatot szerezzen. Ily tények ellenében nehéz a dolgot most más térre terelni, és nem marad más hátra, mind a törvényjavaslatot, mind átalánosságban mind részleteiben elfogadni. A vasutak tervezésénél majd pénz és kereskedelmi, majd stratégiai és politikai okok lehetnek döntők, mint például a nemsokára tárgyalás alá kerülő horvátországi pálya, melynek létesítését ő szivéből kívánja, csakhogy nem konzorczium utján, mely a hasznot előre magának elkomptálja. Hibák és tévedések a vasutlétesités rendszerében minden országban voltak, ránk nézve pedig különösen azon pénz- és hitelhiány volt hátrányos, mely az 1867-diki törvények életbe léptekor uralkodott, s ez fejt meg sok hibát. Ma csak egyet emel ki szóló: a kormány valótlanságot biztosit. A kormány azt biztosítja mit nem teljesithet,s mi soha teljesedésbe nem mehet. A biztositásnak e módja és rendszere által a befektetési tőke és a jövedelem közt fölcserélés történik, s e fülcserélés hol valóságos eszmezavar támad. Azon vasút, mely termékeny zónákon vonul keresztül, kevesebbe kerül, s többet jövedelmez, mint a hegyeken és béreteken átmenő pálya, a kormány pedig azon vasútnak, melynek előállítása, melynek befektetési tőkéje kisebb, nagyobb jövedelmet, a másiknak kisebb kamatot biztosít. Szaló ezután részletekben hivatkozik azokra, miket a jelen rendszerről múltkori beszédében oly szempontból mondott, hogy a biztosított kamatnál fogva a társulatok érdeklődését a pályák iránt a kormány ellenőrzésének kell pótolnia, mely mindig hiányos — s ezeket alkalmazni kívánja azon szerződés nehány pontjára, mely napirenden van. Elnök megjegyzi, hogy ez talán a részletes tárgyalásba tartozik Zichy Ferencz gr. Csak azon elvek alkalmazását akarja megkísérteni, melyeket előadott. Az 5. pont, mely a felépítmény anyagának megrendelésére és szállítására, valamint a vitelbér meghatározására még a kamatbiztosítás tartamán túl is túlnyomó befolyást biztosít a kormánynak, szintúgy a 28. §, melynél fogva a kormány vizsgálati, betekintési, sőt felfüggesztési jogot köt ki a társulat intézkedéseire nézve, megszünteti a társulat szabad mozgását s azon érdeket, melylyel ez maga törekednék vállalatát telhetőleg emelni. Hasonló feltételekért annak idején mint bureaukratákat támadták meg az osztrák kormányt, a jelentékenyebb külföldi vállalkozók pedig ilyenek miatt vonakodtak minden összeköttetéstől. Szaló ezekkel nem a szőnyegen levő törvényjavaslatot akarta megtámadni, mely bevégzett tény, s melynek elfogadását azért ajánlja: csak a szerződés részletein kívánta bebizonyítani korábbi elvi megjegyzéseinek alaposságát. Vécsey Sándor báró csak tárgyilagosan kívánja azon indokokat elsorolni, amelyeknél fogva ő a kérdéses vasút létrehozása körül is működött. Észak Szabolcs és a Kárpátok azon része, amelynek Ungvár központját képezi, külön kereskedelmi területet képeznek, amely élénk forgalomban van a Tiszán inneni alfölddel. E forgalom indítá már a múlt kormányt arra, hogy egy nagyobb tiszai híd építését kezdeményezze, amely azonban elmaradt, miután ott hathatósabb közlekedési eszközök létrehozása került kilátásba. Ő mint Szabolcs megye főispánja meggyőződött arról, hogy az ottani helyi viszonyok közt a vasút a legkönnnyebben előállítható közlekedési eszköz, miután egy mértföldnyi kcút építése legkevesebb 110 ezer forintba, évenkénti fentartása pedig 9.300 forintba kerülne. Ez kelté benne a vasút eszméjét, amely most már eddig fejlődött. A létrehozás módozatára nézve saját tapasztalásából is állíthatja, hogy azt más alapon ez idő szerint létrehozni nem lehetett. Lehet a czélszerűség, vagy a kozequenczia szempontjából kiindulni. Akik a kozequeneziának a czélszerűségét feláldozzák, azoknak Andrásy Manó érvelését kell elfogadniuk, de aki ezt nem teszi, az kénytelen elfogadni e módozatot, mely a miniszteri indokolás szerint az államra nézve is előnyösebb. A kérdés egy dilemmában kulminál; vagy behozza a vasút a 20 ezer forintot, akkor az állam, kamatbiztosítás mellett sem fizet, vagy nem hozza be, akkor a subvenezionális terv mellett is veszt. Ő azonban azt hiszi, hogy a vasút eleitől fogva positive fog állani. Végső érvül az illető vidék érdekét említi fel, amelyre az állam is oly súlyt fektet, hogy felső Szabolcsnak és Zemplénnek segélyt ajánlott, hogy magukat az árvíz ellen biztosíthassák. A közlekedési eszközök gyarapodása folytán ama vidék nemsokára saját erejéből is fogja magát ama veszélyek ellen biztosíthatni. Méltányolja Zichy Ferencz indokait a kamatbiztositás ellen, de ha nálunk a systema már el van fogadva, ezen vasútnál még a legelőnyösebben van az alkalmazva. Ajánlja a törvényjavaslatot: Waldstein János gr. A szőnyegen levő tárgyra nézve két nézet van, amely figyelembe veendő. Az első a segélyezés, mely ma ezen teremben is tárgyalásnak subjektuma volt a másik azon garanczia, mely 20,000 frttal szintén most terveztetetk. Az elsőt illetőleg tökéletesen kötve lévén a ház dálgozó vélemény nem lehet. Ami a másikat illeti, szóló a mellett Van, hogy ezen vaspályára nézve is, valamint minden pályára nézve is kimondassék, hogy a garanczia megadatik, mert ez nem csak azon vaspálya kiépítésének, hanem egyszersmind ezen vidék összeköttetésének is egyedüli módja. Ezen vidék ugyanis majdnem csak oly drágán kapná ezen jótéteményt, ha más utakkal köttetnék össze, mintha vaspályával fog összeköttetni. Mindezeknél fogva a tvjavaslat lényegére nézve semmi észrevétele nincsen. Csak arra emlékeztet, hogy a tárgy némileg már szőnyegre került 1868. év nyarában, midőn t. i. azon társulat, mely a mostani munkácsi vasutat tervezte, egyenesen Ungvárra kívánta vezetni a vonalat. Ha a terv elfogadtatott volna, míre fél millióval éretett volna el azon czél, mely most sok millióval éretik el. Minthogy azonban nem tagadhatni, hogy bár utak az országban szükségesek, e vonal mégis oly vidéken megy keresztül, mely vad, sivatag, nagy népesedéssel nem bir, ipar tekintetében haladásokat eddig se nem tett, de tenni, alkalma sem volt, a pénz e nagy strükében a financziális viszonyok azon szómom állapotában, melyben jelenleg egész Európa pang, részéről nem találja szükségesnek oly vonalat vezetni, mely Nyiregyházat e vidékeken keresztül hozza Ungvárral összeköttetésbe, sem azt, hogy egymás mellett két tökéletesen parallel vonal huzassék oly vidéken, mely erre még eddig nem szorult. E vasutak pedig egymás mellett oly közel vannak, hogy sem Belgium, sem Franczia, de sőt Angolország sem, a főváros közel vidékét kivéve, ily sűrű hálózattal nem bírnak. Szóló ezután oly tárgyat érint, melyről mint egy érdekelt társulat tagja tudomással bir. Az indokolás fölemlíti t. i., hogy a jelen vasút építésére nem volt konkurrenczia, míg a végén azt mondja, hogy a tiszai vaspálya is jelentkezett. Ennek kiadattak ugyan az adatok és a beadott tervek, de három hét alatt kellett ajánlatát beadni. Még 14 napi időt kért, melynek elmúltával beadta — nem formális tervét ugyan, hanem azon nyilatkozatot, hogy kész minden beadható ajánlattal szembe szállni, s annak feltételeit elvállalni. A társulat ezt tehette, mert Nyíregyháza az állomása s azért olcsóbban építhet ott, mint bárki más. Ezen ajánlatra azonban máig felelet nem jött, hanem szóval tudtára adatott a társulatnak, hogy ajánlata nem vétetett igénybe. Megjegyzendő, hogy itt csakis a 100,000 frtnyi segélyről volt szó, a 20,000 frtnyi garancziáról azonban nem. Tehát a tiszai vaspályatársulattal azon föltétel, mely alatt a vasút később kiadatott, nem is közöltetett. A második pályázó társulat a felsővidéki munkácsi vaspályának izgazgató tanácsa volt, harmadik volt Strousberg ezen társulat pénztárnoaka, tözsére s építőmestere. A verseny törvényei szerint ki szokott hirdettetni, hogy ki által nyeretik el a vállalat. Itt nem történt. Az egyiknek átadatott, hanem, hogy az egyik fogja-e kiépíteni, vagy pedig mindketten, — azt szóló a t. ház bírálatára bízza. Észrevételei korántsem a közlekedési minisztérium ellen vannak intézve, hanem inkább a modor ellen, melyben a pályázatok kihirdettettek. A törvényjavaslatot különben elfogadandónak tartja Kerpákolyi Károly pénzügyminiszter* mindenekelőtt a tényállást állapítja meg. Az ország eredetileg 100.000 forintnyi segéllyel ígérkezett mértföldenként járulni e vasút építéséhez, s minthogy erre vállalkozó nem jelentkezett, most 200,000 frtnyi kamatbiztosítékot akar ajánlani. Ama 100,000 forint 66 árfolyammal kibocsátva, került volna az államnak 150,000 forintba, s miután ennek kamatozásáról mindaddig, míg a vállalkozók befektetett tőkéjének teljes 5 ®g-es kamatja ki nem jutott, az állam akkor lemondott, ezzel kijelentette készségét, évenként 7500 forinttal járulni a vasút jövedelméhez. Az tehát szintén kamatbiztositás volt, t. i. limitált kamatbiztositás s a jelen módozat, mely szerint a társulatnak 20.000 forint biztosittatik csak annyit tesz, hogy utólag azt vállalkozik az állam kipótolni, a menynyivel kevesebbet teend a vasút mértföldenkéntbrutto bevétele 12,500 forintnál. Ezek után szóló Zichy Ferencz gróf előadását taglalja. A grófnak három kifogása közül, melylyel a jelen kamatbiztositási rendszer ellen emelt, az első, hogy t. i. a termékeny zónákon keresztülvonuló s könnyen építhető vasutaknak nagyobb kamat biztosittatik, mint a terméketlen vidéken nehezen épített pályáknak, a tényállással ellenkezik. A biztosítás úgy történik, hogy azon tőkének, melyet a vállalkozók az építkezésbe fektetnek, garantiráz a kormány bizonyos perezentet. Már pedig az építkezést és a fölmérést a kormány ellenőrzi s igy a könnyen, kevesebb tökével épített vasútnak csak a töke nagyságához mért kevesebb jövedelmet biztosit, annak pedig, mely nagyobb akadályokkal s nagyobb tőkével épül, arányosan nagyobbat. A második kifogás, melyet Zichy gr. felhozott, az volt, hogy e rendszer mellett a vállalatból netalán várható haszon az engedményesek által már eleve elkomptiroztatik, előbb, mint a vasút csak el is készülne. Meglehet, hogy ez történik, de ez nem a rendszer ellen bizonyíthat, hanem csak azt, hogy az roszul s nem elég gonddal kezeltetik. Mert az engedményesek csak a tettleg befektetett tőke százalékait kapván biztosítékul, ha ezen százalékokról jövedelmesebb az engedély s azt haszonnal tovább adják, ez csak onnan lehet, hogy vagy több befektetési tőkét tudtak kimutatni, mint amennyit valósággal befektettek, vagy a pénzbeszerzés kamatlábánál engedett meg a kormány oly magas felszámítást, mely a pénzpiacz valódi viszonyának nem felel meg. Mindkettő nem a rendszer hibája, hanem a kezelés és a kormánynak kötelessége, ettől őrizkedni, de a törvényhozásnak is van alkalma, az előterjesztés alkalmával követelni, hogy a magasan föltett pénzláb kellő mértékre redukáltassék. Ezután így folytatja szóló: A végletekig menni, hogy az engedményeseknek sem egyik sem a másik tételnél ne maradjon semmi, természetesen nem lehet, mert akkor nem lenne oka a miért fáradozzanak, csupán annyi szigort kell hát kifejteni a kormánynak és a törvényhozásnak, mely mellett azok többen, mint a közbejárót megillető polgári nyereményben, ne részesüljenek. Ez pedig a rendszer elvetése nélkül is igen jól meg lehet. Minden egyes esetben módjában van a kormánynak s a törvényhozásnak a rendszernek helyes kezelése illetőleg a kezelés ellenőrzése által eszközölni, hogy a conzorcziumok nagyobb nyerességre ne tegyenek szert, mint azon polgári nyeremény, a mely őket fáradságuk után méltán megilleti. Harmadik érvem exellencziájának az volt, hogy hamis a bázis, melyen a rendszer áll, mert egészséges talajról egészségtelenre lesz áthelyezve általa az üzlet t. i. az érdekeltség helyébe az ellenőrzést tevén. Bocsánatot kérek, ha jól fogtam föl ö excellencziáját, úgy második érve kivetkőzteti erejéből a harmadukat. Ugyanis ha hasznot, mely ily vállalatoknál jár, escomptirozza maga a conzorczium, akkor az épülő vasút tulajdonosai a részvényesek, akik megvásárlák a részvényeket azon engedményesektől, kik a részvények eladása, s az építés befejezte után rendszerint visszavonulnak, az amazok által elvitt haszonba nem részesülve, csak a biztosított 5 ®%-ra vannak szorítva, (értve a nominális vasort) mit csakis önérdekükben kifejtendő szorgalommal emelhetnek fölébb, de a mivel még az államot is fölmentik a biztosítás terheitől. Ebből következik, hogy vagy nem eskomptírozhatják az engedményesek a vállalattal együtt járó hasznot, s ekkor elesik ő N. Méltósága második kifogása, vagy eskomptírozhatják, s elkomptirozván is, ez által elviszik a forgalom kifejtése nélkül elérhető könnyű hasznot, úgy hogy nem marad abból a részvényeseknek, kényszerülvén igy azok szorgalommal biztosítani azt a maguk részére. Mivel meg ő N. Méltóságának 3-dik ellenvetése veszti el alapját. Nem a rendszer tehát elvetendő, hanem annak netán itt-amott hibás kezelése. A magos főrendeknek minden egyes esetnél módjukban van és lesz megnézni, ha vajjon annyi effektiv költség számitatott-e ki, valamely vonalra a mennyi valósággal szükséges, s többet ne méltóztassanak engedni, csak annyit, amennyi valóban szükséges, s az összeg beszerzése csupán annyit, amennyi nélkül nem lehet megis szerezni az elengedhetlen összeget, hozzáadván ehhez még a vállalkozó méltó nyereségét. Nehéz is volna, csak úgy könnyedén kimondani, hogy a biztosítási rendszert átalában mellőzzük. Mivel helyettesítenők azt? Az én felfogásom szerint csak kettővel lenne lehetséges, vagy a subvenczió rendszerével vagy az állam saját költségére való építéssel. A subvenczió rendszerével legyünk tisztában. Mit tesz a subvenczió rendszere úgy a mint azt az 1868-diki XLIX. t. cz. kimondás semmit mást, minthogy az állam maga is részesévé akar válni a vállalatnak, osztván annak veszteségét, nyereségét, szóval esélyeit. Ha kerül a mértföld 300,000 frtba, s az állam abból elvállal pl. 100,000-et. Ezzel tulajdonképen semmit sem segít, objektumot kisebbíti, ami nem előny, csak az hanem hátrány, mert ha nagy az objektum, akkor a kic i haszon is jelentékeny, de ha csekély a vállalat, akkor az eltűnő csekélység. Az ily módja a subvencziónak tulajdonkép nem is subvenczió, s egy cseppet sem csodálkozom, hogy ily forma subvenczió mellett vállalkozó nem találkozott. . . Mi történt tehát? Az, hogy a közlekedési miniszter kénytelen volt a törvényhozást felkérni, hogy engedjen meg egy kis változtatást, t. i. azt, hogy az állam által mértföldenként felajánlott, 100,000 frtot posterioritások alakjában adhassa, az az, hogy csak ha az első seriesbeli részvényesek a maguk kamatját megkapják, kerüljön rá a sor az állam által adott összeg kamatozására. Kérelme teljesíttetett is. Ha pedig igy, tehát a posteritások formájában nyújtana az állam mértföldenként 100, névleg tehát 150,000 frtot, úgy csak az esetre lenne a 200,000 frtos biztosítással vállaltnál kisebb a magára vett teher, ha 12,500 frt tiszta jövedelmet se hozna e kérdéses vonal. Ha ennyit hoz, az államsegélynek 20,000 frtnyi biztosítással fölcserélésében nincs semmi veszteség, fordítva, ha többet nem hoz, nem lenne nyereség abban, ha helyesen ama segélyt adná. Ez is biztosítási rendszer,de a limitált biztosításnak rendszere. Limitált biztosítás mellett építeni természetes hogy inkább kívánok, mert én az államra inkább veszem azon rizikót, mely mellett 750 frtot veszíthet, mint azt mely mellett 20,000 frtot is veszthet, a mennyit vesztene például a jelen esetben, ha a vasúttársaság ezen nem venne be többet, mint a mennyi az üzlet folytatására s a vasut fentartására szükséges. S meg is vagyok győződve, hogy az ily limitált biztosítás mellett építés épen nem lehetlen, mert ha 10 ezer frtnyi segély mellett nem akad vállalkozó talán akad 150 ezer frt mellett s még akkor is csak 11250 frtot koczkáztat az állam, a további risikó a vállalkozóké. Én e limitált biztosítási rendszert egészségesnek és gyakorlatinak is tartom ha a tárgyalás szabadon hagyatik, nem úgy állítván a kérdést, hogy vagy csak 7500 frtig vállal az állam rizikót adván 100 ezer forintot vagy mindjárt az egészet vállalja. Megvan azonban azon határ is, amelyen túl jobb a föltétlen biztosítás rendszere mint a limitálté, miután annak azon előnye van, hogy mellette az államnak készpénzre nincs szüksége az üzlet megnyitásáig, sőt azon túl egy évig, még az államsegélyezéshez pozitív tőke befektetésére van szükség. A másik mód, mellyel a biztosítás rendszerét helyettesíthetnék lenne az, hogy az állam építsen a maga számadására kölcsön vett pénzzel, mert magunknak nincs. Ezen eljárás mellett kettőt kell figyelembe venni. Először sok pénzt kell előteremteni, másodszor a pénzért a vasutakat meg kel építtetni. Véleményem szerint a kérdést könnyű eldönteni, mert mire valók a konzorciumok? Épen arra valók, hogy először pénzt teremtsenek. Másodszor, hogy azzal eszközöljék az utak építését. Remélhetjük-e azt, hogy az állami maga mindazon óriási vasutak számára, melyek eddig munkába vannak adva a szükséges tőkéket ha keresi olcsóbban megkapja, mint ahogy megkapták s megkapják a konzorcziumok s hogy megkapván azzal olcsóbban építhet. Én nem reménylem. Annyi összeköttetése az államnak magának, annyi segédeszközei, mint annyi tömérdek vállalkozónak, az egyiknek itt, a másiknak amott nincsen. És én nem hiszem, hogy abból, hogy a 60 milliónyi vasúti kölcsönt például 7 mellett sikerül beszerezni, azt a következtetést lehessen alaposan vonni, hogy sikerült volna 600 milliót is beszerezni, ugyanolyan áron. Hogyha az államnak kellene pénzbeszerzésről gondoskodni nagy mennyiségekben csak igen terhes feltételek mellett kaphatná meg azt. dám Másik dolga a konzorcziumnak, mint monabban áll, hogy kiadja az építést vagy vegye azt saját számadására. Vájjon ha az állam, minden vonalra ipaga keresne építést, olcsóbban kapna-e, mint azon társulatok, melyek mindenike csak egy-egy vonalra keres ? Én nem hiszem, ha pedig nem kapnánk vállalkozót méltányos ár mellett, és magunk akarnánk kiépíteni az összes vonalakat, még akkor lenne csak szükség azon ellenőrzésre, melyről Zichy gr. ö exczellencziája oly helyesen mondá, hogy mi minden kellene ahoz, hogy az állam ez ellenőrködést elegendőleg tudja gyakorolni, most az állam mégis csak második vonalban pedig gyakorolja az ellenőrzést, mert első vonalban gyakorolják a vállalkozók vagy a helyükbe állt részvényesek, mert azok is fedezni akarják a maguk hátát; nem akarják , hogy részulpitvén az építő , nekik legyen bajuk az állammal s a javitásokkal. Tehát ha az állam maga épitene, első vonalban állitanak oda, hol most a második vonalban van, s mégis sok bajjal küzd. Mindezeket bátor voltam elmondani azért, hogy némi indokoltsággal fejtsem ki abbeli véleményemet, nem tartom az állambiztosítási rendszert, hogy én átalában elvetendőnek, és az egyszer megkezdett ösvényt átalában elhagyandónak , hanem azt tartom helyesnek, hogy a lehető legnagyobb szabatossággal kezeltessék az mind a pénzbeszerzés díja megszabásánál, mind az effectiv összeg kiszámításánál a lehető legnagyobb pontosság és precízió tartatván szem előtt. És ez úgy kötelessége a kormánynak , mint magának a törvényhozásnak. Mindezekből tehát azt vonom le, hogy átalában a biztosítási rendszer útját elhagyni felfogásom szerint nagy koczkáztatás nélkül nem lehetne, kivévén, hogy ha meg akarnánk állani az építkezésben. Az azonban mindenesetre szükséges, hogy ne mohósággal menjünk előbbre, miután a legtöbb és legszükségesebb vonalakat már kiépítettük, vagy biztosítottuk, sőt szükséges, hogy nagyon megválogassuk az építendő vonalakat, bármi rendszerrel építsünk. Azt állítottam előbb, hogy részemről a biztosítási rendszert átalában elhagyni nem tartom indokoltnak, hátra van, hogy megfeleljek arra, hogy legalább a másodrendű vasutaknál mellőzendőnek tartom-e e rendszert? Mélt. főrendek, én nem szeretem áltatni magamat, ha a mélt. főrendek vagy a képviselőház vagy a törvényhozás mindkét háza kimondaná azt, hogy az elsőrendű vasutaknak ad garancziát a másodrendüeknek pedig nem ád, ez által a garancziáért való ostrom nem fogna elenyészni, hanem csak a rezet fogna változtatni, minden vonal azt pretendalván, hogy ő elsőrendű. S ekként a mit ma kevesebb költséggel megépíttetünk, azt is drágábban építenék meg ott, hol ma 15 fontos síneket használunk, 22-ösöket kelljen alkalmaznunk, így sem a garanciától meg nem szabadulna az állam, sem azon előnyben nem részesülne, hogy legalább olcsóbban építsen. Ez tehát a segélynek nem módja, hanem módja: minden egyes esetben megítélni, vajjon érdemes-e valamely vonal a biztosításra, érdemes-e az álam által, hozandó ezen áldozatra, s mily mértékben ? a méltóságos főrendeknek s a törvényhozásnak átalában nincs szüksége arra, hogy magat szabjon. *) A pénzügyminiszter jeles beszédéből csak kivonatott adhatunk : az országgyűlési gyorsiroda főnöksége, mely tán egész Európában páratlan magasságú összegekkel fizetteti meg hanyagul készült tudósításait, ma annyira ment szeretetreméltóságában, hogy»közbejött akadályok« miatt egy szót sem közölt Kerkápolyi beszédéből, s az egészet holnapra ígéri. Még csak kivonatot sem adván ideiglenes pótlékul, budakeszi Tuskulumába rándult Fenyvessy ur, a lelkiismeretes főnök. Mi a, kivonatot jegyzetek nyomán adjuk melyeknek netaláni fogyatkozásait azon gyorsasággal kérjük kimenteni, melylyel Kerkápolyi beszélni szokott, valamint azzal, hogy az országgyűlési gyorsiroda tudósitására számlütottunk, számitani jogunk volt. Szerk.