Reform, 1872. november (4. évfolyam, 300-329. szám)
1872-11-08 / 307. szám
307. szám. Előfizetési föltételek : Vidékre pontátn vagy helyben h&Eshoas hordva EgésióTre Fél évre 20 frt—kr. 10 „ — . Negyed évre Egy hóra , Hirdetmények díja : 5 frt—kr 1 . 80 . Péntek, november 8.18T2. lO-hasóboB netttsor egyszeri hirdetésnél . , 8 kr. A nyílttéri petitsor..........................................n Bélyegdij kölöii...............................................30 „ REFORM m. évi folyam. Szerkesztési iroda: Sel'T&voa, 'V’Gro«iákB-11*v 8. ■>. X. wd-rav, X. B lap saeUomi részét illető minden közlemény a «torkosszöséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert keséktől fogadtatnak el. Kiadi-hivatal: Mtk Mér könyvkeresskedésébenl, régi aslnb&atér 6. i*. A lap anyagi részét illető közlemények (elöfizetőai pénz) kiadás körüli panaszok( hirdetmény) a kiadó"hivatalhos intézendők. Előfizetési fölhívás a REFORM politikai és közgazdasági napilapra. Folyó évi november—deczemberre 3 frt 60 kr., — novemberre 1 frt 80 kr. Minden negyedéves uj előfizető a B 0 z Dickens „Barnaby Budge” czimü 3 köetes kitünő regényre, melynek bolti ára különben 5 frt — igényt tarthat. Az előfizetési összegek beküldésére legczélszerübb a postai utalványlapokat használni. A „REFORM“ kiadóhivatala, Ráth Mór könyvkereskedésében Pesten, háznégyszög. 99 A pesti népszínházra A „Reform“ szerkesztőségében eddig elé begyül 9117 frt 55 kr. és 2 db. cs. kir. aranylatok tekintetében minden szakember és méltányosan ítélő kénytelen lesz elismerni, hogy azoknak vádja, kik ezen vizsgálatok lassú folyamát panaszolták, nem csak teljesen alaptalan, hanem ellenkezőleg elismerésre méltó azon buzgalom, mely a roppant vizsgálatnak befejezését ezen idő alatt lehetővé tette. A bírósági szervezet előtt legalább hallatlan volt oly eset, hogy ily nagytövedelmű vizsgálat négy hónap alatt befejeztessék. _________ _ A Deák-párt 16 OS bizottsága tegnap este folytatólag tárgyalta a főváros rendezéséről szóló törvényjavaslatot. Az indítvány, hogy a közgyűlésen csakis magyarul lehessen beszélni, elvettetett. Kimondta továbbá a bizottság, hogy Ó Buda regális joga minden megváltás nélkül szűnjék meg, ellenben a házbéradó csak fokozatosan évenkint lo^onyi magasságban hozassák be, úgy hogy Ó-Buda csak öt év múlva érje el a fővárosban fizetett házbéradó magasságát. _________ Pest, november 7. Tegnapelőtt Lónyay grófnál nagy értekezlet tartatott, melynek czélja volt a kormány és a párt befolyásos tagjai közt megállapodásra jutni a sorrend iránt, melyben az országgyűlés munkáskezeire várakozó nagy föladatai fölvétessenek. A munka ideje áprilisig vétetik föl (a mikorra a delegácziók fognak Bécsbe összehivatni), s e szerint öt hónapja van az országgyűlésnek. Az ez alatt elintézendő kardinális ügyek, melyek az értekezleten szóba hozattak: a fővárosok rendezése, a határőrvidék polgári szervezése, a szász föld rendezése, a Budget, az adóreform, a választási törvény, a házszabályok. Ezek azok a kérdések, melyek ez értekezleten szóba kerültek. Vegyünk hozzá egy kölcsönt, írjuk ide a bankkérdést, csúsztassunk be egy kis vasutat, említsük meg, hogy a büntető kódex készen hever s várja a fölvételt, ne felejtkezzünk meg a telepítvényesekről, s vegyünk hozzá néhány honvédelmi előterjesztést, az idei hadjutalék megajánlását, a több rendbeli zárszámadást s a folyó ügyeket, s megkapjuk azokat, melyekre az értekezlet komolyan nem reflektált. Nem akarjuk fölhányni a tisztelt képviselőháznak, mely a munka ily tömegével áll szemben, a szüreti vakácziót, méltán érezte szükségét, hogy a választási izgalmakból kissé kipihenjen. Sőt tovább megyünk, s megadjuk az elismerés egy nemét a kormánynak s akik vele értekeztek, hogy máris, holott még csak két hónappal ezelőtt nyílt meg az országgyűlés, eszükbe jut a munka rendezéséről — értekezni. Igaz, hogy nekünk az a sorozat, mely e sorok elején olvasható, ijesztőnek tetszik s alig mernök mondani, hogy országgyűlésünk újabb történetében van oly 10 hónap, mely alatt annyit végeztek volna, amennyi most öt hó napirendjére tétetik, de ezért sem panaszkodunk. Sőt akkor sem fogunk jajveszékelni, ha öt hó múlva az azontúli öt hónap munkája gyanánt ismét a mostani anyag négyötödével fogunk találkozni. Mert tudjuk, hogy viszonyaink közt ez nem is lehet másképen. Kiváló tiszteletet érzünk támadni keblünkben azon képviselő urak naiv jóhiszeműsége iránt, akik az értekezleten részt vettek s hajlandók komolynak tekinteni vállalkozásukat, hajlandók azt hinni, hogy programmjukban több biztosság rejlik, mint egy tűzjátékoséban, aki országos eső idejében ígérkezik kápráztató mutatványaival a közönségt mulattatni. Az illető képviselő s kormánybeli urak ezen programmja bizonyosan csak annyit tesz, hogy vannak, akik a munkáról komolyan gondolkoznak : ők maguk, és sem lehetetlennek, sem bizonytalannak nem is tartanók a dolgot, ha ők volnának a képviselőház is. Igen szomorú egybema ez, melyről iparkodunk mentül könnyedébben beszélni. Szomorú meggyőződésünk, hogy képviselőházunk nem munkaképes, legalább nem oly mértékben, hogy képessége arányban volna számban, nehézségben és fontosságban egyaránt nagy feladataival. Maga a képviselőház dolgoztató apparátusa lassú és nehézkes. Az osztályok rendszere, úgy gondoljuk, jobban megfelel mint bármely más rendszer egy törvényhozó testület feladatának. A szakosztályok szerinti tanácskozás mellett a személyes meggyőződés távolról sem eszközölhető úgy, ahogy a becsületes lelkiismeret megkívánja, a holott a szavazás személyes. Az osztályokban, ha valaki nem ért is valamely kérdéshez, részt vesz a tanácskozásban, ha Be nem foly is, tájékozhatja magát és megalkothatja magának a maga nézetét. A szakosztály szerinti tanácskozás mellett öntudatlanabb, gépiesebb a szavazás és hatalmasabb a pártfegyelem. Mindazonáltal fölöttébb óhajtanék az időben gazdaságosabb szakbizottságok szerinti tanácskozást, óhajtanók főleg azért, mert semmire sincs nagyobb szükségünk, mint időre s az osztálytanácskozásoknak üdvös gyümölcseit nem látjuk, csak kárát tapasztaljuk. Szégyenletes tény, hogy képviselőházunk híjával van a munkakedvnek és képességnek. Vannak tagjai a háznak, kik szinte emberfölötti munkát végeznek, kik bizottságokban, az osztályokban mint előadók, jegyzők és elnökök fungálnak — s mindig ugyanazok! De egy nagy tömege a képviselőknek, mely minden kérdésből pro usu Delphini megtanult annyit, amennyi róla az iskolai kézikönyvekben foglaltatik, azt látszik hivatásának tartani, hogy az isten nevében minden alkalommal beszéljen. Minthogy azonban a kis káté végre is hamar kimerül, annál fogva minden istenadta tárgynál támad egy éktelen feleselés mellékes apróságokról, házszabályokról, a kérdés föltevéséről és isten tudja miről. Nem csak a házszabályok roszasága okozza e kínos jeleneteket, hanem a képviselők kicsinyessége, készületlensége és feleselő kedve. Egymáson kifogni, egymást lefőzni : ez a fontosabb s „érdekesebb“ része a sándor utczai tanácskozásoknak. Mi bizonyára senkitől sem fognók el szívesen a szót, de jó lélekkel kérdezzük, hány ember van a házban, aki kompetens a bankkérdésben előadást tartani ? Mindenki bizonyos lehet benne, hogy Kerkapoly ötször annyitól fog goromba leczkét kapni benne, mint ahány a hozzá értő ember. Nem fogjuk Csiky Sándornak és Patay Istvánnak s másoknak szemére hányni, mert szavaznak Lónyay ellen ez ügyben, noha egyik sem állítja magáról, hogy Lónyaynál jobban ért hozzá. Ez nem fog eszünkbe jutni. Szavazzon mindenik saját tekintélyeinek javaslatára: a szavazata az ő lelkiismeretéé, s szavaznia kell; de hogy ők disszertáljanak a bankkérdésről, arra valóban senki a házban, senki az ő választóik közül, senki az országban nem szorult. Két embert neveztünk, de van ilyen kétszáz. Egy ügyet mondtunk, de van ilyen busz. De van tudatlansággal párosult beszélhetnémen kívül egy más körülmény is, melyet a programmcsináló értekezlet tagjai nem vettek figyelembe, mely pedig szintén nagy mértékben járuland hozzá, hogy a programm teljesítetlen maradjon. Ez a pártállás személyes természete, a gyűlölködés, mely a törvényhozói munkába bevitetett, a „buktató“ politika, melyet egy erős töredék zászlajára irt. Nem elv fog mérkőzni elvvel, hanem Tisza Kálmán Lónyayval s Tisza hivei Lónyay barátaival. Annál elkeseredettebb és meddőbb lesz aztán e küzdelem, mentül bizonyosabbá válik a köztudatban, hogy Tisza szándéka képtelenség — nem abban, hogy a kormányt megbuktassa, hanem hogy oly programmal és eljárással buktassa meg, amilyent proklamált. E tárgyra nem szükség bővebben kiterjeszkednünk: állandó anyagát képezi ez okoskodásainknak s meddőségét hirdeti az eddigi tapasztalat. Egyébaránt az elmondottakból is eléggé kiviláglik, hogy azok, akik ma kezdenek a munka beosztásához, még mindig elég korán teljesítik kötelességöket, mert nem rajtuk áll, hogy tervek, mint eddig mindig, ismét a papiroson ne maradjon. Ma délelőtt befejeztettek az új magyar államkölcsön megkötésére vonatkozó tárgyalások a pénzügyminiszter és a konzorczium között, mely utóbbinak tagjai: az angol-magyar, frankó-magyar, franko-osztrák bankok, a Rafael Sons londoni s a bécsi, párisi és londoni Erlanger bankházak, a magyar ált. földhitelrészvénytársaság, a franco-autrichienne és német-osztrák bankok Frankfurtban. Egyelőre 40 millió frt. névértékű kölcsön bocsáttatik ki, melyből az állam 74%-ot kap , továbbá osztozik a konzorcziummal azon összegen, mely 78%-nál netalán magasabb árfolyam elérése esetében mutatkoznék. Ha a pénzügyminiszter 1873-ban új kölcsönt akarna kibocsátani, akkor a konzorcziumnak opcziója van arra a jelen kölcsön feltételei mellett. A többi feltételek nagyrészt megegyeznek az utolsó 30 milliónyi ezüst kölcsöneivel. Ma délben a minisztertanács meghallgatta a pénzügyminiszternek a kölcsönre vonatkozó előterjesztését s azt jóvá is hagyta, úgy hogy holnap a szerződés már alá is fog íratni mindkét fél részéről. Körülbelül a jövő hét végén fogja a kormány a képviselőház elé terjeszteni az illető törvényjavaslatot. _________ _ A Rimaszécsen I. évi június 24-én és a Verbón I. évi június 22-én a képviselőválasztás alkalmával előfordult véres összeütközés tárgyában folyamatba tett vizsgálatok befejeztettek. A végtárgyalások tehát a rimaszombati és a nyitrai királyi törvényszékek előtt közelebb fognak a nyilvánosság teljes érvényesítése mellett megtartatni. Ha — írják nekünk — figyelemre méltattatik azon körülmény, hogy mindkét esetben roppant terjedelmet öltött a vizsgálat, mind az egyének sokasága, mind pedig a tárgyi tények özöne által, hogy továbbá a katonaság szereplése folytán két irányban kell vala a vizsgálatot teljesíteni, úgy a négy hónap alatt befejezett vizsgá= A középtanodák ügyében összehívott értekezlet tegnap este Trefort miniszter által megnyittatván a miniszter megnyitó beszéde után az egyes kérdőpontok tárgyalása vette kezdetét. Az első kérdés ez: megfelelnek-e gimnáziumaink jelen szervezetekben a tudományos előkészítés feladatának ? Az ügyhöz hosszasabban szólottak dr. Lutter, Szathmáry, Molnár, dr. Kleinmann és Mészáros urak; átalános volt azon nézet, hogy gimnáziumaink jelen szervezetekben a tudományos előkészítés czéljainak csak csekély mértékben felelnek meg. A második kérdés az: melyek gimnáziumaink hiányosságának okai? Dr. Lutter mindenekelőtt a tanerők elégtelenségére s a tanítás módszerének czélszerűtlen voltára utal, de kijelenté, hogy nagy reményeket fűz az újonnan fölállított tanárképezdei szemináriumhoz. Szathmáry a protestáns iskolák hiányait fejtegette. Mészáros osztálytanácsos kijelenti, hogy a gimnáziumnak fő- és algymnáziumra osztása többé főn nem tartható. Szólották még Heinrich, Say, dr. Kleinmann stb. A harmadik kérdés a latin nyelv tanításában elért csekély eredményre, s a görög nyelv iránt mutatkozó ellenszenvre vonatkozik. E kérdés fölött igen hosszú vita fejlődött ki. A többek közt Trefort miniszter kiemelte, hogy a görög nyelv iránt a nők is ellenszenvet mutatnak. Dr. Kleinmann azt fejtegette, hogy az ellenszenv nem csak nálunk, hanem a külföldön is megvolt; az iskoláknak autonómiát kell adni az iránt, hogy maguk határozhassák meg, melyik osztályban lehet az illető vidék nyelvi viszonyai szerint a görög nyelv tanítását megkezdeni. Végül a negyedik kérdés a reáliskolákra vonatkozik. Hofer statisztikai adatokkal védelmezte a reáliskolák jogosultságát. Molnár a reáliskolai tanfolyamot is nyolc évben kívánja megállapíttatni. Dr. Kleinmann azt hiszi, hogy az egyetem és a polytechnikum számára egyetlen közös előkészítő iskolát kell állítani. A kérdés fölött igen élénk eszmecsere folyt, mely csak esti 9 órakor ért véget. Az értekezlet ma délután öt órakor folytatta tárgyalásait. Teleky Sándor gróf, a pestmegyei Deákpárt alelnöke a következő fölhívást adta ki: A P Pestmegyei Deák-párt f. é. nov. 11-én délután 4 órakor Pesten a Hungária-szálloda termében közgyűlést tartana, melyre a párt minden tagja (ha nem is megyebizottmányi tag) ezennel tisztelettel meghivatik. ” A magyar kir. pénzügyi főtörvényszék egy tagja által a következő sorok felvételére kérettünk föl: „Tisztelt szerkesztő ur ! A múlt hő folytán a „Reform“ egy közleményt tett közzé, mely által a pénzügyi főtörvényszék tevékenységét taglalván, az országos pénzügyi bizottságot figyelmeztette, az ezen főtörvényszék jövő évi szükségletére előirányzott költségnek törlése s ezáltal a most nevezett főtörvényszék végleges megszüntetése tekintetében. A „Reform“ ezen közleménye folytán a „Jogtudományi Közlöny“ már tovább ment, amennyiben számtanilag igyekezett az olvasó közönséggel elhitetni , hogy a pénzügyi főtörvényszéknek a folyó év folyamán 400 ügyszáma lévén, tekintetbe véve 26,000 frtra előirányzott évi szükségletét, az államnak 670 frtba került minden egyes pénzügyi ügydarabnak felülvizsgálata. Megvallom, hogy magának a „Reform“-nak elég lojális közleménye, mellyel nem annyira a főtörvényszéket, mint inkább magát a rendszert támadta meg, nem késztetett volna feleletre; de miután a „Jogtudományi Közlöny“, a számtan feltűnő hibáit sem vizsgáló, s a nyomtatásban megjelent szavaknak vakonnivő olvasó közönséggel egy képtelenséget akart elhitetni, s az által óhajtotta mintegy a pénzügyi főtörvényszék feleslegességét igazolni. Mint ezen tétlenséggel vádolt, sőt nevetségessé tenni szándékolt főtörvényszék egyik tagja nem mulaszthatom el, hogy az igazság érdekében némely megjegyzéseket ne tegyek, s ennek folytán fel ne kérjem a t. szerkesztő urat, úgy laptársait is, mint kik az említett közleményeket magukévá tették, az alábbiaknak szíves közlésére. Ami magát azon kérdést illeti: mekkora a pénzügyi főtörvényszék jelenlegi tevékenységi köre, s így szükséges-e önálló fentartása ? — egyetértek a „Reform“ közleményével, s megvallom, magam is azon nézetben vagyok, hogy jelenleg, miután az 1868-dik évi 21-ik t. er. 108-ik §-ának mai napig sem tétetett elég, sőt j az óhajtott czélnak bizonyára meg nem felelt pénzügyi első folyamodású törvényszékek jogköre már tettleg be is olvasztatott az első folyamodású kir. bíróságok jogkörébe, óhajtandó, hogy a pénzügyi főtörvényszék teendőivel is a kir. ítélő tábla bizassék meg, már csak azon egyszerű oknál fogva is, hogy ama első folyamodású törvényszékek, melyek jelenleg a pénzügyi kérdések elintézésével is megbízzák, ne legyenek kénytelenek felterjesztéseiket két különböző feltörvényszékhez intézni. Hogyha azonban a törvényhozás intenczióját tekintem, melynek folytán a pénzügyi törvényszékek, és pénzügyi főtörvényszék az 1868-ik év folyamában ideiglenes minőségben szervezve lett, továbbá tekintem az ezt elrendelő 1868-dik évi 21-dik t. er. 108-ik §-át, mely a pénzügy- és igazságügyi miniszter urakat utasította ezen törvényszékek eljárására vonatkozólag törvényjavaslatot beterjeszteni, megvallom, nem abban látom a főkérdést: ha váljon a pénzügyi főtörvényszék jogköre beolvasztassék-e a kir. ítélőtáblába vagy az továbbra is önállólag maradjon , hanem abban , hogy az illető miniszter urak ama törvénynek eleget tévén, igyekezzenek az illetékesség helyes meghatározása mellett ama visszásságnak, hogy a pénzügyi közegek saját faktumaik felett önmaguk bíráskodnak, elejét venni, s így ezáltal a publikumot megnyugtatni, mely szerint joga és módjában áll igazait az állam pénzügyi közegeivel szemben is érvényesíteni. Igaz, hogy ezáltal tetemesen szaporodnék az igazságszolgáltatás teendője, s eszerint évi szükséglete is, de miután hasonló mértékben fogyna a pénzügyi tárcza szükséglete, az állam több kiadással nem terheltetnék , holott másfelől a publikum nem kicsi megnyugtatása mellett eléretnék, hogy a gyakori esetben jogi bonyodalmakkal kapcsolatos közvetett adókérdések, de más adónemeknél felmerült vitás kérdések is jogszerűleg oldatnának meg. No de nem lévén hivatásom, sem teendőm, a tárgynak hosszasabb vitatásába elegyedni, csak annyit vagyok bátor megjegyezni, hogy a jelenlegihez hasonló illetékesség mellett a pénzügyi kérdések elintézésével megbízott törvényszékek, legyenek bár azok a rendes bíróságok, vagy az e czélra külön szervezett törvényszékek, a kívánt óhajtásnak meg nem felelhetnek. Végül a „Reform“ ama állítására, mely szerint a pénzügyi főtörvényszéknek alig van foglalkozása, szabadjon megemlítenem, hogy a most nevezett főtörvényszéknek szervezése óta évenkint 700 —900-ig terjedt ügyszáma, melynek mindenike érdemleges elintézést követelt. Ha már most ezen teendővel párhuzamba vétetik a kir. Ítélő tábla munkaköre, mely évenkint mintegy 30,000 ügyszámot számit, s figyelmen kívül nem hagyatik, miszerint a kir. Ítélő tábla a legfőbb törvényszékhez intézett és attól visszaküldött minden ügydarabnál átalában, sőt sok esetben a semmitőszékhez intézetteknél is mint felterjesztési közvetítő szerepel, s igy ügyszámainak mondhatni felét currens ügyek képezik; s végül figyelembe vétetik, hogy a kir. Ítélőtábla bírói szemészete 2 elnökből, 10 tanácselnökből és 108 előadó bíróból áll, mig a pénzügyi főtörvényszék bírói személyzete csak 5 tagot számit; — bátran állithatom, hogy a most nevezett főtörvényszék bírái sem vádoltathatnak teljes munkahiánynyal. Áttérve most a „Jogtudományi Közlöny“ czikkére, mely számtanilag akarván a pénzügyi főtörvényszék tétlenségét igazolni, túlbuzgalmában azt állította, „hogy a pénzügyi főtörvényszék évi munkaköre 400 ügyszámot számítván, évi szükséglete pedig 26.000 frt lévén, az államnak minden egyes pénzügyi ügydarab felülvizsgálata 670 írtba került. — megjegyzem, hogy a most nevezett lap a fennebb már mondottak szerint tévesen értesült, másfelől pedig A „REFORM“ TÁRCZÁJA. Három világrészben.) — Blána Szilárd honvédszázados viezontagságai és kalandjai. — XI. Konstanczinápolyi nő-rabszolgavásár. Haydn. Egy délután a szokottnál tovább munkálkodtam laboratóriumomban, buzdítva, utasítva embereimet, midőn Euad barátomat látom felém tartani. Nem használt semmi mentegetődzés, hogy még csak ezt a csavart, vagy azt a szelepet akarom megigazítani, karon fogott és vitt kifelé. „Barátom!“, szólott hozzám ,mára elég volt a dologból, most följösz hozzám ozsonnára, azután megyünk háztüznézni. — Egy fél millió piaszter, meg egy szép asszony hozzá — mit gondolsz, nem volna rész fogás ?! Pedig csak rajtad áll a dolog és szép asszony és fél millió az öledbe hull.“ „De már én, köszönöm a te jószivü gondoskodásodat,“ feleltem én „csak hadd maradjon meg az a szép asszony szép asszonynak, meg az a fél millió fél milliónak, és én függetlenül önmagamnak, ha majd a hátamon lesz a hármas kereszt, akkor tán magamra veszem a negyediket is, de lesz addig sem kincses bányával, sem kincses bánya nélkül nem kell nekem szép asszony —■ még a legszebb sem.“ Ezen eléggé határozott magyarázatomra elmaradt ugyan a háztüznézés, hanem Eund barátom még sem volt az az ember, akit egykönnyen lerázhattam volna nyakamról. „Már pedig én azt mondom neked“, szólott it, de lényegileg mégis ugyanazon álláspontra állva, „hogy szép asszony nélkül olyan a te háztartásod, mint a szép kalitka szép madár nélkül: unalmas lesz az. Nem bánom, hát ne kösd egész életedet asszonyhoz, hanem hogy mégse álljon hazad üresen, menjünk el holnap reggel a rabszolgavásárra és ha onnan nem hozasz magadnak egy csinos szoba bútort, akkor az Angleterre fogadóban valamennyi jó embereddel együtt megvendégellek.“ Az én törökömnek tatár feje volt, hát csak engedtem neki. Másnap reggel lóra ültünk és a hídon által Stambulba lovagoltunk. Egy kis fél óra múlva egy nagy kapu elé érkeztünk, melyen előkelőbb törökök, államhivatalnokok és törzstisztek jártak festői keleti öltözékeikben kis be, többnyire lóháton. Néha egy török rendőr is bukkant elő, ki vizsga tekintettel nézett körül, nem közeledik-e keresztény, kinek a bemenetel tiltva van e bazárba, ha csak orvosi minőségben nem juthatnak be. A bazár udvarán leszállottunk, s lovainkat Euad lovászára, bízva fölmentünk a négyszög alakban elterülő, verendával körülvett bazárba. Ennek külső részében az ócskább, rabszolganők voltak elhelyezve kiknek szépségben fogyatkozásukat eladóik mindenféle pótszerekkel iparkodtak takarni. A szépek az épület belső termeiben őriztettek. Én egyenruhám uralma alatt bátran léptem be a bazár belsejébe, hol vén törökök kérdezősködtek: akarunk-e vásárolni ? Ha azt mondtuk : igen, úgy az illető rabszolgakereskedő bezárta terme ajtaját és parancsára levetették kámzsáikat a rab nők. És akkor egyszerre a legszebb termetű, legtöbbnyire nagyon fiatal női arczot pillantottunk meg, minőkkel sem Nápoly, sem Andalusia nem dicsekedhetik, minők csak Cirkasszia, Georgia regényes bérczei közt és az Eufrates partjai mellett teremnek. És engem mégis hidegen hagytak e szépek legszebbjei. Pedig a legplasztikaibb szobrok voltak, de tán épen mert — szobrok voltak. Ami a műveltebb európai nőknek oly bűvös hatalmat ad: a lélek nemes tüze, a finom modor, az ügyes társalgási tapintat és lénye eszthetikai becsének magasztos öntudata, mindez hiányzik a kelet nőinél. Ezt bőven volt alkalmam tapasztalni. Evnd barátom ezalatt egyre leste hogy elragadtatásomnak jelét adjam , de ez még egyre váratott magára. Ő azonban török nyugalommal vezetett egyik teremből a másikba. Végre a leghíresebb rabnő-kereskedő termébe értünk. Egy egész kis nemzetközi kiállítás volt az, három világrész és három népfaj szépeinek színe javából. A legszebb Kaukazi nok mellett, a legszebb sémita alakok, Perzsia gyöngyei mellett, a Nílus Nymphái, a kápráztató fehérségű georgiai mellett, az ébenfekete núbiai. A rabszolgakereskedő mindent elkövetett, hogy élő áruczikkei minél jobb keletnek örvendjenek. E végre rabnői a legszebb keleti öltönyöket viselték, többnyire testhez tapadó arannyal gazdagon átszőtt selyem otthonkát bő selyem nadrágot, piros, vagy sárga selyemből czipőket és fejükön kis íezt, mely alól dús fürteik omoltak alá. Hajuk rózsa, myrtbus, vagy jáczint illatot terjesztett. Szép, nagy fekete és sötétkék szemeikkel többnyire közönyösen, néha rezignálva tekintgettek körül. Voltak azonban vigabbak is, kik szép fogsoraikat látni engedték, s kaczérak is tudtak lenni. Én rendületlenül hideg maradtam mind ezen külszépségek iránt és már megnyert fogadásom érzetében diadalmas pillantást vetettem Euad barátomra, midőn egy csinos, gyermekéveiből alig kibontakozott karcsú hajadon vonta magára figyelmemet, mandulametszésü nagy azur-kék szemeivel, kinek fekete selymes pilláin egy könyet rezegett. Mélabus tekintetének tüze, felmelegité addig hidegen maradt szivemet. Fundot s fogadást feledve, oda léptem e bájos lányhoz és midőn kis keze rózsás ujjait megfogtam, arczát szűzies pir futotta el és a szemében ülő köny aláhullt mig gyönyörű karmin ajkai tájé mosolyra nyíltak. Egy álló perczig állhattam a lányka előtt, és aztán megkérdeztem bajának okát. „Oh, uram!“ felelte a legszebb csengő hangon, melyet elegikus fájdalma sem tudott tompítani, — „szivem elszorult, midőn ön, ki oly jónak és nemesnek látszik, egy pillantásra sem méltatva, vonult el kétszer is mellettem. A jó isten tudja! ki lesz parancsolom, ki fog egy szegény rabnőt oltalmába venni, ki pártfogó nélkül állok a világon ?“ „Én foglak téged pártfogásomba venni, akarsz-e követni kedves gyermek ?“ kérdem ifjúságom egész föllobbanó hevével, a bánkódó lánykától. „Oh, igen! igen!“ sóhajtott föl a hajadon, mialatt kis bekeble hevesen hullámzott, „de máskülönben“ vétó aztán elborult kedéllyel utána, „én szegény rabnő vagyok, nekem azt kell követnem, a ki megvásáról.“ Ha forró ólmot csepegtettek volna szívemen keresztül, nem égette volna úgy, mint ezen isten és emberektől elhagyott lány bánkódó szavai. Heves léptekkel fordultam a vicsori vén törökhöz, és tudattam vele vevő szándékomat. Tízezer plassiterre tartotta . Fund alkudozni akart vele, de én undorodva egy lelkes élőlény fölötti kufárkodástól, boszúsan löktem a vén lurkó elé ezer piasztert előlegül, azon utasítással, hogy a többit lakásomon fogja megkapni, ha Haydát (így hívták a rableányt) elhozza. Azután ismét visszamentem Haydához, ki remény és aggodalom közt várta sorsát, s midőn megértettem vele, hogy a szívtelen vén sas körmei közül megváltottam, egy örömsikolyt hallatott és hálás pillanatot vetve rám, kezem után nyúlt, hogy megcsókolja. „Gyermekem !“ szóltam hozzá mélyen megindulva, „később látni foglak, ha majd eddigi urad lakásomra vezetett, addig béke legyen veled!“ Azután, mint kinek a lélekzete elállóban van, siettem ki e helyről, hol az emberi méltóság teljesen sárba tapodtatik; hol az emberiség szebb felével úgy bánnak, mint oktalan barommal, minden szeméremérzet mellőzésével fölfedve és dicsérve előnyeit, kendőzve és elhallgatva hibáit, égig magasztalva, fényesre festve, drága ékszerekkel megrakva, hogy csak minél nagyobb legyen rajta a nyereség. A „d’Angletere“ fogadó előtt Fuad barátom figyelmeztetett, hogy hol vagyunk. Csak akkor jutott eszembe vesztett fogadásom. Fund barátom vigasztalt. Törökben sem fog ellentállani — úgymond — a czivilizáczió nyugatról jövő hatalmas áramlatának, az előítélet bástyái ott is le fognak omlani a mindenható szabadság érczszavára. „Azután“ veté utána könnyed lerchenfeldi dialektusban, „azon bécsi közmondásra emlékeztetlek : Glücklich ist der vergisst, was nicht mehr zu ändern ist.“ Midőn Buadtól elváltam, este 7 óra volt. Lakásomra érve, már várt reám Ahmed a rabszolgakereskedő Haiydával és nagyokat hőkölt előttem, rámutatva az előszobám egyik szögletében álló batyura, mely Halyda holmiját tartalmazta. Mialatt a neki járó összeget kifizettem, égig magasztalta áruczikke jó tulajdonait. Mikor a kialkudott összeg átadása után is még mindég dulakodott, intettem a dolog logikáját fölfogni sehogy sem biró, és a jelenetet szájtátva bámuló Jánosnak, hogy csípje nyakon a vén kamaszt és vezesse le a lépcsőkön. János az ilyesmit nem szokta magának kétszer mondatni. Csak hogy mérges huszáros teremtettéjét még el sem végezte és törökünk már megugrott Jánosom menydörgésszerü czifra káromkodása elöl. Haiyda az egész jelenet alatt szótlanul, mint egy szobor állt. Oda léptem hozzá és fölszŐltam, vetné le felelőjét, melyből csak homloka és szemei látszottak ki. „Uram!“ szólott félénken János felé mutatva, „hisz még itt ben van" egy férfi, az ön szolgája.“ Megnyugtattam, hogy János is „frank“ előtte kifedheti arczát. Ezen magyarázatom után sötétbarna szövetből készült éktelen szabású fölöltője tagjairól aláhullt,és előttem állt a gyönyörű cirkasszi hajadon egész pompájában, ifjúsága minden bájaival, mint egy illatos festő rózsabimbó. Midőn János meglátta ékes nemzeti öltönyében, a pikáns piros selyem bugyogóban, aranynyal átszőtt bő ujju otthonkában, kecses pártfogoltamat, igy kiáltott föl: „Ejnye, kapitány uram! alezredes uram, akartam mondani, ez aztán vászoncseléd,—no márigaz lelkemre megvallom, ilyen fehér személyt még nálunk Szabadszálláson sem lehet találni! Ejnye, ejnye! lelkem szép leányasszonya.“ „Ha olyan nagyon meg vagy vele elégedve“ szakítám félbe a hálálkodó öregem sztárját, „hát eredj, hozz neki a fogadóból valami jó vacsorát“ —^ János elment és én leereszkedtem pártfogoltam mellé a pamlagra és megkérdém, éhes-e. „On, uram!“ feleié nagy galambszelid szemeit fölsütve a lány, „bár reggel óta nem ettem, mégsem érzek ma éhséget, annyira eltölté szivemet, az ön jósága , mert ritka szerencse egy elhagyott, szülő- és honavesztett rablányra nézve oly jó parancsolóra akadni, mint amilyen ön.“ Haigdának ezen naiv, melegséggel rengett szavai, mélyen meghatottak. Ily érzelem-gazdagság és szép következetes fölfogási képesség meglepett a természet ezen egyszerű, úgyszólván minden társadalmi műveltséget nélkülöző gyermekénél, és ennek folytán megfogamzott bennem azon eszme, hogy európai társadalmi műveltségre és szokásokra fogom taníttatni, hogy fényes, bárha még csak lappangó szellemi képessége kiművelődjék. Miután szándékommal készen állottán, megfogtam kis harmat-gyenge kacsóját és ajkaimhoz emeltem. A kis bohó erre úgy megijedt, hogy kezét kirántva fölsikoltot:;: „Uram! mit mivel ön? hisz én csak rabszolgája vagyok, és nekem kell az én uramnak és parancsolómnak kezet csókolni.“ „Ne bánd Haigda !“, nyugtatom meg a megrémült lánykát, „én frank vagyok, bárha az igaz hitüeket szolgálom, a frankoknál pedig szokás az, hogy a nők nagyobb tiszteletben részesülnek, mint a férfiak. Én úgy akarok veled bánni, mint frank nővel és fogok neked szép ruhát venni, amilyet azok viselnek.“ Ezen szavaim hallatára mindkét kezemet összecsókolta örömkönyeket is hullatva, így szólt: Oh, jóságos uram! mégsem csalódtam szivében, bárha ön hitetlen is.“ Megnyugtattam, hogy már nem vagyok hitetlen 8 nevem: Haul. 291.,’ L-292., l „Sefüim“ 283, 284., 285., 286., 290., 299., 300., 304. és 306. sjrámát. 29’7., 298.,