Reform, 1848. április-augusztus (1. évfolyam, 1-31. szám)
1848-08-04 / 30. szám
Budapest. Előfizetési ár: évnegyedre helyben 2 fr. 30 kr. vidékre 3 fr. félévre helyben 5 , vidékre 6 fr. ezüstben. Előfizethetni a kiadónál (a postával szemben) és minden postahivatalnál. — Egyes szám*ára 3 pkr. .......... 50. Nyárutó 2 4.1848. REFORM, SZABADSÁG, EGYENLŐSÉG, TESTVÉRSÉG. Felhívás a magyarhoni írók, szerkesztők, nyomdászok, könyv- és műkiadók s kereskedőkhöz, és az irodalom és szabadsajtó minden barátihoz! Polgárok! Az Egyenlőségi társulat megalakulása után egyik legelső teendőjének tartotta részéről megtenni a szükséges lépéseket megszüntetésére azon sajtótörvényeknek, melyek a szabadság eszméjének gúnyára, a szellemi munkásság elbénítására és a magyar irodalom nagyobbszerű kifejlődésének akadályára mai napig fenállanak. Kéreményt nyújtott ugyanis be a képviselőházhoz az iránt, hogy az 1848-diki sajtótörvények megszüntetvén, a cautiók örökre eltöröltessenek, a sajtónak külön büntető törvények általi megszorítása enyésztessék el. Polgártársak! a szabadsajtó ügye mindnyájunk ügye, miként akarjuk, hogy az édes szabadság mindnyájunké legyen. De egyszersmind oly ügy, mely azokat érdekli legközelebbről, kik a fenálló sajtótörvények által közvetlenül nyomatnak, és ezek ti vagytok hazánk írói, szerkesztői, nyomdászai, könyv- és műkiadói, könyv- és műkereskedők. A szabadsajtó ügye tehát titeket kétszeresen érdekel, úgy mint honpolgárokat, kiknek a szabad sajtóban a polgári szabadság’ biztosítékát kell tekinthetek, és mint magánpolgárokat, kik a sajtó’ segedelmével keresitek kenyereteket. Felhívunk tehát benneteket együtt és egyenkint ünnepélyesen és nyilvánosan, járuljatok ti is a szent ügy’kivívásához, tegyétek meg ti is mindazt, mit a szabad sajtó’ érdekében megtenni, annak jogszerűségéről meggyőződve jónak láttok, egyesítsétek munkásságtok miénkkel, járuljatok kéreményekkel a törvényhozás elé. A kérelem minél erősb a kérők száma általi, sikere annál bizonyosb. Nem kételkedünk, mikép hazánk’ azon tudományos testületeinek, melyek részint országos részint magán adományzások’ tetemes jóvoltát élvezik, névszerint a magyar akadémiának és kisfaludy társaságnak, nem vala e felhívásunkra szükségük, hogy megtegyék kötelességüket a szabad sajtó jogának kieszközlésében. Polgártársak az élet csak nyilatkozatai által érdemli az élet nevezetet. Ki lánczait lerázni nem igyekszik, nem méltó, hogy azoktól meneküljön. Mozogjatok, nyilatkozzatok, mutassátok meg, hogy méltók vagytok azon magasztos szellemi szabadságra, melyet a polgárnak csak a szabad sajtó biztosít! A szabadság, egyenlőség és testvérség nevében. Költ Pesten, jul.’ 30. 1848. Az egyenlőségi társulat nevében Madarász László, társulati képviselő. Nádaskai Lajos, társulati előadó.1) i) i) Kéretnek a hírlapok, jelen felhívásnak lapjaikba felvételére. Budapest, aug.’ 4. Nehéz, fontos események’ előestéjén állunk. A reactio finomul szőtt szálai végre erősen megkötendők, s a hurok az alattvalók’ nyakára vetendő, hogy őket vele vagy megfojtsák, vagy az absolutismus régi alávaló fogságába visszavezessék. Mint fényes eszköze a reactionak természetesen a katonaság szolgálandana. A katonaság, mely bottal nevelteték föl, melybe a rabérzelem belévezetett, mely sokkal nagyobb butaságban hagyatott, semhogy beláthatná, mikép a szabadság többet ér mint a világ minden kardbojtjai és egyenruhái; a katonaság, mely a régi rendszerben őszült meg, melynek, természetesen, szennyes istápjául használtatott, most magát fölöslegesnek, tehát nevetséges hiúságában sértettnek érzi, — e katonaság az újkori institutiók rákfekélye, s addig sem nyugalom sem béke nem remélhető, mig e gondolkodás és érzéstelen gépek’ kezéből minden hatalom ki nem vétetik. Hiszen akadt katona, ki magát magyarnak nevezi, ki szivének a magyar névre bátrabban kellene feldobognia, mely néven mégis csak szép számú hősöket számolunk őseink között, kik , mégis csak nem egy csatában győztenek, nem egy diadalt ülte- nek, s egykor mint győzök állának Bécs falai alatt — akadt egy magyar katona, ki nem pirult tőlünk azt kívánni, hogy nemzeti színeinket talán épen szégyeneljük, s azokat adjuk el, vessük el a három szinti zászlót, és ontsuk legdrágább kincsünk a vérünket feketesárga zászló alatt. Nem furcsa egy dolog ez ?! Mi sokkal radikálabbak vagyunk, semhogy nemzeti színek, jelek, czímereknek valami különös becset tulajdonítanánk, az egész színjáték régi kor’ maradványa. — De ha már egyszer megvannak, s őket a nép összetartás, testvérség és egység’ jelesül használja, nemzeti kokárdánkat semmi mással a világon föl cserélni nem fogjuk. Magyar zászlók alatt mint magyarok akarunk harczolni, s mindazokat honunk’ hittelen, méltatlan fiainak nevezzük, kik elég nyomoruk lehetnének az idegen jelt, idegen szintű idegen lobogót többre becsülni, mint a dicsőséggel tetézett vörös-fehér-zöldet. És mégis akadt katona, ki Magyarországban a vörösfehérzöld mellőzésével a feketesárga mellett emelt szót, ki hazafiatlan kívánatéban még tovább is ment, s azt akarta, hogy németül vezényeltessünk. Mi tisztelünk, s tiszteltetni óhajtunk minden nemzetiséget — de akarjuk, hogy a magyar seregben magyar bátorság, magyar tűz, magyar halálmegvetés ural— 30