Reform, 1997. január-április (10. évfolyam, 1-14. szám)
1997-01-14 / 1. szám
PUBLICISZTIKA Most, hogy pénzügyeink legfőbb minisztériuma leoldotta kezünkről a bilincset, s immár annyi forintot válthatunk át valutára, amennyit csak akarunk, azt mondhatnánk: megálljunk, mert itt van már a Kánaán! Olyan szabadokká váltunk, mint a madár. Immár nemcsak oda mehetünk, ahová képzeletünk diktálja, de ott pontosan úgy is élhetünk, ahogyan itthon. Hogy ez nem is annyira jó? Ugyan kérem, ne kezdjünk azon nyafogni, hogy ha Kovács II. József pedagógus, rendőr, postás, nővér, bányász - és hosszasan sorolhatnám még, micsoda - fizetésnap beszabadul a bankba, s átváltja nettó huszonhétezer-ötszáz forintos javadalmát, akkor is csupán hamuban sült pogácsára elegendő százötven dollárral indulhat neki az uniónak! Ennyire negatív szemlélettel ugyanis még saját fészkünkben is elpusztulunk, nemhogy külhonban. Az ország különben sem csak kovácskettőjózsefekből áll, akiknek smafu a valutaliberalizáció. Akadnak itt mások is, csak fel kell őket fedezni vagy le kell őket leplezni. Ezért aztán ne maszkírozzunk átlag magyarrá mindenkit, nincs még itt a farsang ideje. ■ Maradjunk csak azok, amik, s látsszunk annak, akik valójában vagyunk! Tudom, ez legalább akkora képtelenség, mint az utazás korlátlan szabadsága, de azért ne adjuk fel, hirdessük mi is a mózesi tíz parancsolatot, hátha akad majd, aki megint komolyan veszi. Hátha egyre többen lesznek, akik felebarátaikat önmagukként kezelik, nem bármivel megetethető, megtéveszthető degeneráltként. Akkor talán nem próbálkoznak majd dajkamesékkel. Nem állnak például elő azzal a képtelen történettel, hogy az egyik kormányzó párt pénztárosát azért sározták be a rendőrségi kihallgatáson, mert a vallomást tevő erős gyógyszeres befolyás alatt állt. Különben minden stimmelt, cselekvőképes volt és beszámítható, csak a funkcionáriushoz érve zavarta meg agyát a nyugtató. ■ Ebből is látható, milyen veszélyes a gyógyszerezés. Összezavarodik az ember, holott ha valamikor, hát most tiszta fejre van szükség. A slamasztikából csak így mászhatunk ki. Tudhatják ezt odafönn is, mert a gyógyszerek árát is tisztességgel emelik, párhuzamosan a kórházi ágyszám csökkentésével. A betegekkel meg mentőstúra keretében ismertetik meg hazájukat. S amikor a Vácegresen torkon lőtt, majd kórházról kórházra küldözgetett lány esete kapcsán egy emberként kezdünk hörögni, és kutatjuk a felelősöket, akkor az illetékesek megállapítják, hogy nincs itt baj, hiszen mindenki az előírásoknak megfelelően járt el. Hogy egy telefonnal elkerülhető lett volna a felesleges országjárás? Nem számít. Különben sem halt meg senki. Akkor meg minek a felhajtás? Nyugodjunk csak meg, gondoljuk azt, hogy ez az egész egy nagy túlélési gyakorlat. Át kell vészelnünk. ■ Nekünk. ■ Sokszor az előírások, az illetékesek, a kormányok ellenére. Mert az új világot saját magunknak kell felépítenünk. Két kezünkkel. Akkor is, ha tudjuk, hogy odafentről az új évben sem támogatják vállalkozásainkat, egyleteinket, köreinket, egyesületeinket, önkormányzatainkat. Sőt, nemritkán törvény szerinti járandóságunkért is meg kell küzdenünk. Szegény, agyongyógyszerezett Tocsik Márta önkormányzat lenyúló sikersztorija is ezt mutatja. Megint felülről osztanak, s a tapasztalatok szerint nem oda, ahová a szükség vagy a ráció diktálná. ■ A Co-Nexusnak jutott például négymilliárd, s a cég vezére az üres kassza fölött hibáit beismerve, ám bűnösségét cáfolva tárja szét a kezét. Bocs’! ■ Nyilván az a rendőr is méltánylandó magyarázattal szolgál majd tettére, aki fizetéskiegészítés gyanánt a budapesti II. kerületi kapitányságról elvitt kilenc géppisztolyt. Gondolom, látta szegény, hogy a maffiaháborúban a rendőrség úgysem nagyon vesz részt - a hiányt sem észlelték egy teljes hétig... -, míg másoknak létkérdés a fegyverkezés, hát segített. Öljék egymást rakásra a disznók. Ha így vesszük, akár kitüntetést is kaphatna a rend bölcsője. Sajnos személye mindeddig ismeretlen. ■ A korszellemre jellemzően az Országos Testnevelési és Sporthivatal új első embere sem a kisegyesületek, a nevelőklubok megmentését, újraélesztését, megerősítését hangsúlyozta szűzbeszédében, hanem a sydneyi olimpia reménybeli aranyait. Mintha olimpiai érmeink alatt nem is egy rogyadozó, minden eresztékében nyikorgó szerkezet düledezne. Mintha minden a legnagyobb rendben lenne. ■ Úgy tűnik, konzerválódunk. Múltunkat nem eltöröljük, de egyenesen a jövőnkké tesszük. Csakhogy a látszatdemokrácia teremtette látszatszabadságban a jólét már nyomokban sem látszik. ■ Nem vagyok benne biztos, de mintha át lennénk váltva... Előttünk a múltunk BORÓKAI GÁBOR FÜGGETLEN POLITIKAI HETILAP reform mm