Reformátusok Lapja, 2005 (49. évfolyam, 1-52. szám)
2005-01-16 / 3. szám
6 Szolgálat Szakíts, ha bírsz! -------------------------Folytatás az I. oldalról De lássuk a fordítottját is az idővel való rossz bánásmódnak: amikor versenyt futunk az idővel - azaz le akarjuk győzni, úgy, hogy egy-egy percben, órában, napban feleslegesen terheljük meg magunkat a múlandó dolgok megszerzésének vagy megtartásának igézetében. Aki egy életen át versenyt fut az idővel, az épp olyan bolondul cselekszik, mint az, aki agyonüti és így hagyja magát kiszolgáltatni az elmúlásnak. Sok mindent tanultunk a mi Urunktól, Jézus Krisztustól akár eddigi életünkben is: imádkozni, szolgálni, Isten akaratát teljesíteni, vigasztalni, törődni az emberekkel. Ma tanuljunk tőle az idővel való bánásmódról. Mert Jézus jól bánt az idővel. Hányszor idézik az evangéliumok figyelmeztető vagy tanító prófétai szavát: „az én időm még nem jött el”! S ennek tudatában cselekedett amiért küldetett, az csak ebben az engedelmes és fegyelmezett szolgálatban volt beteljesíthető. A nagyheti történések - figyeljük csak meg! - drámai módon kötődnek az időpontokhoz. ,Íme eljött az óra" - mondja tanítványainak - „hogy szétoszoljatok, s engem magamra hagyjatok. De nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van”! Az így használt és betöltött jelenvaló, perc, óra valóban nem szakíthat el Isten szeretetétől. A halogatott megtérés, szolgálat, tanúság üressé teszi az ember életét, s ebbe az ürességbe könnyen férkőzhet Istentől távolító erő, hetedmagával betérő tisztátalan lélek. Az idők végezetéről szóló újszövetségi prófétai iratban, a Jelenések könyvében így szól Jézus a thiatirai keresztyén gyülekezethez: „én adtam neki időt, hogy megtérjen". Vajon azok a jó thiatirabeliek mire használták ezt az időt? Agyonütötték? Akkor ugyan magukat is. Jézus amikor Jeruzsálem felé közeledett, ezt mondotta az önmagát megítélő város felett teljes szomorúsággal szívében: „nem ismerted fel meglátogatásod idejét". Elmúlt a jelenvaló idő, anélkül, hogy elhozta volna Jeruzsálem népének a felismerést, s ezzel a megtérést is. Pál apostol nagy bátorsággal, s még nagyobb bizalommal merte megvallani: meg vagyok győződve, hogy a jelenvalók nem szakíthatnak el Isten szeretetétől. Merjük hát vele együtt mi is megvallani ezt, nem feledve azt a másik igét sem, hogy „az idők gonoszak". De Pál nemcsak a jelenvalókról vall, hanem az eljövendőkről is. A még nem látott és elrejtett dolgok akár fenyegetőbbek is lehetnek mint a jelenvalók, épp azért, mert ismeretlenek. Nem közelít-e valami rettenetes, amiben összetörhet, darabokra eshet a még oly erősnek tudott hithűség, bizalom Isten iránt? „Aki áll” - írta Pál a keresztyén gyülekezet tagjainak egykor a figyelmeztető igét -„meglássa, hogy el ne essék". Nem azért, mert a jövendő kiszámíthatatlan, hanem mert én vagyok az. Tovatűnhet akár minden, amivel ma még büszkélkedem - s jogosan. Jób története éppen ezt a kérdést veti fel: a földet körbe-körbe kerülő Sátán épp ezzel támadhat majd az istenfélő és bűngyűlölő boldog emberre: mit tesz majd, ha mindene odavész. A feleségével mondatja ki a lesújtó véleményt: ugyan, még most is kitartóan feddhetetlen vagy? „Átkozd meg az Istent és halj meg!" Hányan és hányan hallgattak már ezekre a kísértő szavakra! Vajon a számunkra most még nem látható, s a jövendőben már felénk közelítő dolgok nem szakítanak el majd Istentől? Ki tudhatja? - mondanánk akár lemondóan is. Csak az tudhatja, hogy ez nem következhet be az életében, aki Pál apostollal együtt vallja: meg vagyok győződve, hogy az eljövendők sem szakíthatnak el Isten szeretetétől, amely jelen van Jézus Krisztusban. Ám a jövőről szólva van még egy nagyon fontos kérdése, s egyben felelete is a keresztyén embernek, mégpedig az a bizonyosan elkövetkező idő, melyet az ítélet idejének nevezünk. Ez is a jövő. Sőt, legvégül ebben az időben szűnik meg majd az idő is. De mi lesz akkor velünk? Akár holtként, akár elevenként talál ránk majd az óra, ahogy azt a világ legfenyegetőbb himnusza, a „Dies Irae” látomásos soraiban olvassuk: „Jön a harag napja lánggal / Végez majd a rossz világgal, / Mondja Dávid a Szent Pállal. / Hogy remeg majd holt meg élő, / Hogyha jön a bűnítélő / Minden tettet számon kérő... / Mit mondok majd, árva lélek / Pártfogónak, jaj kit kérjek / Hogyha ott a jók is félnek?” Ez az az eljövendő, amely bizonyosan megérkezik, s amelyre nézve olyan nagy szükségünk van a páli hitvallás megbátorító szavára: én meg vagyok győződve, hogy az eljövendők sem szakíthatnak el Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban. Jogos-e a Dies Irae könyörgése: „ Az a könnynek lesz a napja / Mélyen bíró s szó fogadja / Majd a sírból felkelőket, / Istenem, ne vesd el őket! I Kegyes Jézus, el ne hagyj! Örök nyugodalmat adj." Erre a jövendőre nézve tehát újra és újra meg kell erősödnünk abban a bizonyosságban, hogy ama nap - s az azon bekövetkezők sem szakíthatnak el Isten szeretetétől. Ezt a bizonyosságot pedig Pálnak is, és nekünk is, Jézus értünk való áldozata adja és Istennek a feltámasztásban megmutatott szeretete. Ha a keresztyén ember - akár a maga gyengeségében is - a kereszten s a sírnál történtekre tekint, s az ott történteket hittel szívébe zárja - akkor joggal vetheti ellene minden olyan hatalomnak és erőnek, mely őt Isten szeretetétől elszakítaná: szakíts, ha bírsz! Ezzel a dacos kihívással szólhatunk akár az idő sokszor gonosznak tűnő hatalmával szemben is, legyen az idő akár jelenvaló, akár eljövendő. Szorongást, félelmet eloszlató erő van Pál apostol ihletett szavaiban, vallomásában: Isten szeret. Ennek jele pedig Krisztus, akiben szeret az Isten. Az időről szólva pedig azzal a bizonyossággal legyünk, hogy ma újra elpergette felettünk a perceket, ami csak azt jelenti, „hogy most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk”. Kárpátalja ny. püspöke nyolcvan éves Köszöntjük Gulácsy Lajos lelkipásztor testvérünket, nyugalmazott püspök urat 80. születésnapja alkalmából. Példamutató hűsége, bátorságos kiállása Isten kárpátaljai egyházáért, fáradhatatlan szolgálata legyen bíztatásul mindnyájunknak. Imádkozunk azért, hogy kísérje Isten áldása további életét, és legyen mindnyájunknak intésül az Ige szava: „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten Igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket. Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsid. 13,7-8) --------------------------------- Horkay László a Kárpátaljai Református Egyházkerület Zsinatának elnöke A kép Balmazújvárosban az ötven, hatvan, hetven éve konfirmált testvérek új fogadalmi alkalmán készült. A frissen konfirmált fiatalokkal együtt hangzott hozzájuk is az Ige Szabadi Árpád esperes szavaival a Jel 2,10. alapján: „Légy hív mindhalálig, és néked adom az életnek koronáját"! A képet Tóth Klára kedves Olvasónktól kaptuk. Fizessen elő a REFORMÁTUSOK LAPJÁRA... szüleinek, nagyszüleinek, konfirmált gyermekének, keresztgyermekének, unokájának, hazai és külföldi rokonának, ismerősének! A Reformátusok Lapja hétről hétre nyújt lelki táplálékot (napi igemagyarázat, meditáció), keresi a református keresztyén választ a mai ember kérdéseire; körképet ad a hazai és külföldi egyházak életéről. Legyen tagja Ön is a magyar református olvasók nagy családjának! Kérjük és várjuk olvasóink, barátaink, s mindazok anyagi támogatását, akik céljainkkal egyetértenek. Előfizetni és adományt befizetni az alábbi bankszámlaszámon lehet: OTP 11706 016-20478269. Címünk: 1462 Budapest, Pf. 775. www.reflap.huwww.reflap.hu Előfizetőink figyelmébe! Tisztelettel kérjük azoknak az egyházközségeknek a lelkipásztorait, iratterjesztőit, valamint azokat az egyéni előfizetőket, akik többszöri felszólítás ellenére sem rendezték tartozásukat, hogy lapunk folyamatos és zökkenőmentes megjelenése érdekében szíveskedjenek hátralékukat haladéktalanul befizetni a Reformátusok Lapja Kiadóhivatalába. 2005. január 16. FORMÁTISOK LAPJA Magyar iskola Amerikában Az utolsó évek sikerén felbuzdulva, idén újra meghirdetjük Nyári Magyar Iskolánkat. Ebben az évben a fillmorei Nyári Magyar Iskola, fennállásának 38. életévébe lép. Az első iskolatábor 1968 júliusában volt a Sík Sándor Cserkészparkban, aztán hamar nyári iskola lett belőle. Mivel megszakítás nélkül működött évről-évre, most - 2005 nyarán - nyílik meg immár harmincnyolcadszor! Azt szeretnénk, ha idén még több magyar gyermek kacajától visszhangoznának a fillmorei erdős dombok. Célunk az idén is, elsősorban Észak-Amerika szórványmagyarságának fiataljait vendégül látni, de ezen kívül hívunk és várunk minden olyan magyar fiatalt, aki játszva, énekelve szeretne magyarul tanulni. Az iskola helye a Sík Sándor Cserkészpark, amely Fillmore, NY közelében helyezkedik el. A tanítás szintje igazodik a tanulók nyelvtudásához. Kiváló tankönyveket és naprakész pedagógiai és didaktikai eszközöket használnak tanítóink, így a siker előre biztosítva van. A tandíj teljes ellátással, iskolaszerekkel, kirándulási és fürdési díjakkal együtt két hétre (mindegyik tagozaton) 400 U.S. dollár. Családoknak, több gyerek részvétele esetén, kedvezményt adunk. A Sík Sándor Cserkészpark erdős-ligetes 100 holdja, a délutáni szakköri foglalkozások, kirándulások, fürdések vidám szórakozássá varázsolják a tanulást. Felvétel csak előzetes jelentkezés alapján. Aki nem beszél magyarul - a legnagyobb sajnálatunkra - nem vehetjük fel az iskolába, mert a tanítást nem tudná követni. ♦ Jelentkezési határidő: április 15. Jelentkezést csak teljes két hétre fogadunk el. Részletes felvilágosítás és jelentkezési ívek a következő címen igényelhetők: Külföldi Magyar Cserkészszövetség 2850 Rt. -23 North Newfoundland, NJ 07435 (973) 208-0450. A nagymúltú Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium (1092 Bp. Kinizsi u. 1-7.) felvételt hirdet a 2005/2006-os tanévre nyolc, hat és négy évfolyamos gimnáziumi osztályaiba. Az alábbi lehetőségeket kínáljuk: - idegen nyelvet (angol vagy német) emelt szinten tanuló nyolc évfolyamos osztály, humán - kommunikáció tagozatos nyolc évfolyamos osztály, reál tagozatos hat évfolyamos osztály, idegen nyelvet (angol vagy német) emelt szinten tanuló négy évfolyamos osztály. Nyílt nap: január 11-12., szülők részére tájékoztatás: január 18-án, 18 órakor. Részletes tájékoztató füzet és jelentkezési lap a gimnázium portáján, illetve a református templomokban kapható. Elsősorban jó tanuló, példás magatartású és szorgalmas református, ill. más vallású diákok jelentkezését várjuk. ♦ A Baár-Madas Református Általános Iskola felvételt hirdet református vallású gyerekek számára, a 2005 őszén induló első osztályába. Az iskoláról és a felvételi tudnivalókról részletes tájékoztatást adunk a nyílt napon, amelyet február 1 --án, szerdán 7.45 perces kezdettel tartunk, a jelentkezők születnek. A jelentkezéshez szükséges tájékoztató füzetet az iskola portáján, illetve a nagyobb budapesti és főváros környéki református gyülekezetek lelkészi hivatalában lehet beszerezni. Az iskola címe: 1022 Budapest, Lorántffy Zsuzsanna u. 3. A jelentkezési lap beküldési határideje: február 28. ♦ A csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium felvételt hirdet a 2005/2006-os tanévre, a négyosztályos általános gimnáziumi tagozatra, valamint az angol és német emelt szintű tagozatra, emelt szintű angol nyelvi előkészítő évfolyamra (0. évfolyam), valamint a hatosztályos matematika és informatika irányultságú tagozatra. Vidéki tanulóinknak internátusi elhelyezést biztosítunk. Nyílt nap: január 22. (szombat) 10 óra. Érdeklődni lehet: 8840 Csurgó, Széchenyi tér 9., telefon: 06-82-471-108, honlap: www.csokonai-csurgo.sulinet.hu. Állás_____________________________________ A Budai Református Egyházközség munkatársakat keres a következő feladatokra: - lelkigondozói lelkigondozói és/vagy házasságpasztorációs szolgálatra (fél vagy főállás, betöltheti: lelkész szakirányú végzettséggel, vagy pszichológus református egyháztag) - beosztott lelkészt családpasztorációs szolgálatra (elsősorban női lelkészt); - beosztott lelkészt ifjúsági munkára. Érdeklődni lehet a 06-1-457-0109-es telefonon, vagy az info@gyulekezet.hu e-mail címen. ♦ A New Yorki-i Első Magyar Református Egyház Szószékbizottsága ezúton keresi a gyülekezet új lelkipásztorát. Pályázati határidő: március 1. Bővebb információért forduljanak Deák Lehel jegyzőhöz a 00-1-917-355-5597-es telefonon vagy a lemurpa@aol.com e-mail címen. Felvételi_____________________________ mum MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Reformátusok Lapját NÉV:. CÍM:. (Felhívjuk megrendelőink figyelmét, hogy amennyiben nem saját részre kérik, úgy kérjük feltüntetni azt a nevet és címet, aki számára megrendelik a lapot. Áraink lapunk 7. oldalán, az impresszumban találhatók.)