Reformátusok Lapja, 2013 (57. évfolyam, 1-52. szám)

2013-01-06 / 1. szám

­"f ^T­e f\ „Mert buta gőg árad földünkön szét, de hamar jön / Végórája, saját ostobasága miatt.” (Győzelmi ének, amelyet Krisztusnak éne­kelt Joannes Cal­vinus január el­sején, az Úr 1541-ik eszten­dejében. Szabadi István fordítása.) KÁLVIN EMLÉKÉVEK V­olt, amikor okkal gondolhattuk, hogy a világhatalomra törő kommunizmus és a nyugati demokráciák között mindent el­pusztító háború tör ki - a haditechnikai esz­közök kétségtelenül rendelkezésre álltak. Akár tragikus véletlenek sora is vezethetett volna nukleáris háborúhoz. Nem így lett, hála ezért. A szovjet birodalom hamar szét­hullott, pedig a hirtelen vég előtt csupán ne­gyedszázaddal a szovjet pártfőtitkár gőggel vágta a Nyugat képébe: utolérünk és leha­gyunk titeket. Termelt rengeteg nyersanya­got a rendszer, mégsem sikerült minőség­ben, versenyképességben, jólétben, katonai képességekben lépést tartani ellenfelével. Rövid, de mély krízis után új és kétségtele­nül békésebb korszak nyílt a világban. De az ember gyarló, elbizakodott buta­ságában az anyagi javak, fogyasztási cikkek habzsolásával immár nem-katonai eszkö­zökkel képes veszélyeztetni a Föld rendjét, földi létünk természeti környezetét. Más módon is hajlamos pusztítani magát. Na­ponta látom az utcán, a buszon, átkelve for­galmas aluljárón az embernek - az isteni te­remtménynek - önrongálását. Pedig kellő tudományos ismeret gyűlt fel arról, hogy melyik szenvedélybetegség milyen statiszti­kai valószínűséggel hozza közelebb az ember végóráját. Ám az ember bután gőgös: be­zárja szemét és értelmét a tények előtt. Ugyanő azonban - és ez ad hitet a kutató­nak, a tanárnak, de minden szülőnek is - képes a jóra, a felelősség vállalására, a vét­kektől és bűnöktől való elfordulásra. Ezért is hívja Kálvin győzelmi éneknek azt a fo­hászt, amely egyaránt tanúskodik az ő való­ságismeretéről és ugyanúgy mély hitéről is. Ismeri jól az emberi természetet, amelyben benne lakozik a minden rosszra való képes­ség, de hisz a megváltásban és a kegyelem­ben. Ma azt konstatáljuk, hogy az ember, ha lehet, még gőgösebb. De ma is él a remény és a hit, hogy isteni kegyelemből mégsem jó hamar az ember és az emberiség végórája. BOD PÉTER ÁKOS Jó hírünk a világban Interjú. Az Osztrák Köztársaság Grosse Ehrenzeichen für Verdienste um die Republik Österreich kitüntetését vette át Szakály Sándor Bécsben. A Károli Gáspár Református Egyetem Történelem­tudományi Doktori Iskolájának és a Történettudományi Intézetének vezetőjével beszélgettünk. - Milyen tevékenységéért kapott kitüntetést Ausztriától? - Az osztrák-magyar oktatási, tu­dományos kapcsolatok fejlesztéséért és működtetéséért. 1999 óta - rövid kihagyással - az Osztrák-Magyar Akció Alapítvány (OMAA) kura­tóriumának elnöke vagyok. Előtte az osztrák hadilevéltárban dolgoz­tam magyar delegáltként. Ezek ösz­tönözhették osztrák barátaimat arra, hogy javasoljanak erre az elis­merésre. Az OMAA a két ország fel­sőoktatási és tudományos együtt­működésében játszik komoly szere­pet. Egyetemi oktatókat, PhD-hall­­gatókat, tudományos kutatóintéze­tekben dolgozókat segít ösztöndíj­hoz és pályázatokhoz. A kitüntetés­ről az osztrák köztársasági elnök hozta meg a döntést hónapokkal ez­előtt, és novemberben, a születésna­pomkor kaptam meg. Természete­sen ez az elismerés mindazoknak jár, akik a kuratóriumban velem együtt dolgoznak. Kocziszky Györggyel együtt vehettem át a kitüntetést, aki az alapítványunk legrégibb kurá­tora. Az osztrákok tehát azt a mun­kát ismerték el a kitüntetésünkkel, amelynek köszönhetően magyarok mehettek ösztöndíjjal Ausztriába, Magyarországra pedig osztrákok ér­kezhettek. - Az alapítványnál károlis pályá­zatokkal is találkozott? - Természetesen. De károlis in­tézetvezetőként most oda kell fi­gyelnem arra, hogy ne legyek elfo­gult. A magyar félnek egyébként el kellett fogadtatnia az osztrákokkal, hogy egyházi fenntartású egyete­mekről pályázókat is támogathas­sunk, mivel az alapító okirat ezt nem tette volna lehetővé.­­ A Károli Történettudományi Intézete az elmúlt hónapokban több jelentős konferenciát is szervezett. Mik a tapasztalatai? 1955-ben született Törökkoppány­­ban. 1980-ban történelem-könyv­tár szakon végzett az ELTÉ-n. 2006-tól az MTA doktora. 2010-től a Károli Gáspár Református Egye­tem professzora, 2011 -től tanszék­­vezető egyetemi tanára és a Tör­ténelemtudományi Doktori Iskola vezetője, 2012-től a Történettudo­mányi Intézet vezetője. - Azt gondolom, hogy alapos elő­készítéssel évente két-három nagy konferenciát tudunk szervezni. Na­gyon jól sikerült a Klebelsberg-kon­­ferenciánk, jó visszhangja volt a saj­tóban és a szakmán belül egyaránt. A tudományos tanácskozásnak kö­szönhetően több helyen is megje­lenhetett az egyetemünk neve. A Jó Pásztor Bizottságról szóló konferen­ciát egyházi kezdeményezésre szer­veztük, és nemcsak a zsidómentő bi­zottságról, hanem az egész akkori környezetről is szólt. Kiemelkedő szakmai eseménye volt 2012-nek a Kurucz György dékánhelyettes úr által szervezett Refo500 program­hoz kapcsolódó nemzetközi refor­­mációs konferencia is. - Szeptemberben indult a Törté­nelemtudományi Doktori Iskola. Hol tartanak most, és milyen terveik vannak? - Az első év során még az alapozó tantárgyaknál járunk, később indul majd a speciális képzés. Fontos, hogy vannak olyan egyéni képzéses hall­gatóink a­ tizenöt levelező, illetve nappali tagozatos mellett, akik ko­rábbi tanulmányaiknak és eddigi tu­dományos tevékenységüknek kö­szönhetően egy-másfél éven belül már a doktori védés előtt állhatnak majd. Lehetséges tehát, hogy 2014- ben már végzett hallgatóink lesznek, akik jó hírünket vihetik a világban. Reméljük, hogy jövőre is lesznek új doktoranduszaink, akik biztosíthat­ják a képzésünk folyamatosságát. Lé­nyeges, hogy olyan oktatóink legye­nek, akik megfelelnek az egyre szi­gorúbb akkreditációs követelmé­nyeknek. Nagyon fontos a folyama­tos építkezés, egy idő után pedig már önmagunkból is kell építkeznünk. T. NÉMETH LÁSZLÓ Szakály Sándor fő kutatási te­rülete: Magyar­­ország 1919 és 1945 közötti történelme, az ország máso­dik világhábo­rús szereplése, a volt magyar királyi csendőr­ség és honvéd­ség története, valamint az 1919 és 1945 közötti időszak politika- és sporttörténete. FOTÓ: KALOCSAI RICHÁ­S/ SZAKÁLY SÁNDOR 2013. január 6. REFORMÁTUSOK LAPJA 3 REFORMÁTUS SZEMMEL 2013 - A hitvallás éve egyházunkban E­gyházunk Zsinata határozatban mondta ki, hogy a 2013- as évet a hitvallás évének nyilvánítja, hiszen négyszázötven éve hatja át gondolkodásmódunkat, nyelvezetünket, lelkisé­günket az a Heidelbergi Káté, amely 1563-ban a pfalzi fejede­lemség székhelyén született. A reformáció tanai 1545 táján jutottak el Pfalzba. Előbb a lu­theri, aztán a kálvini irány. A kálvini irányzat III. Frigyes ural­kodása alatt terjedt el 1559-76 között. Az ő idejében indult virágzásnak a város egyeteme, amelyen volt teológiai fakultás is. Itt volt a legszembetűnőbb a változás, amikor a lutheri irányt fel­váltotta a kálvini irány, és mint szellemi központnak, kisugár­zása volt az egész fejedelemség közállapotára. III. Frigyes próbálta kordában tartani az egyetemi vitákat, hi­szen maga is jártas férfiú volt a teológiában. Mint fejedelem, ren­deletekkel is segítette a kálvini irány előretörését, a reformáció megszilárdulását. A tartományban rendeletileg eltörölte a római katolikus vallást, lezajlott egy nagy templomtisztítás, bevezetett egy új istentiszteleti rendtartást, amely 1563. november 15-én lépett életbe. Ennek az új istentiszteleti rendtartásnak volt az egyik fejezete a Heidelbergi Káté. Egy további intézkedésével befogadta és letelepítette az üldözött holland és francia kálvinista lelkipásztorokat és tanítókat. Néhány év alatt kálvinbra fordult a fejedelemség hitvallása, ami teljesen új helyzetet eredményezett, mert az 1555-ös augsburgi vallásbéke még nem tartalmazhatta és nem engedélyezhette a kálvini irány szerinti szabad vallásgyakorlatot. Ezért az 1560-as években szükséges volt kiterjeszteni a vallásbékét a református reformáció követőire is. Ki kellett mondani, hogy ez az irányzat nem azonos a rajongók irány­zatával, de ki kellett azt is mondani, hogy ők mások, mint a Luther-köve­­tők. Szükséges volt ez azért is, mert a vallásbékében nem szereplő egyházak tagjai úgynevezett „szabad madarak” (Vogelfrei), azaz védtelenek voltak éppúgy, mint annak idején Luther, amikor még az augsburgi vallásbéke­­ nem született meg. A kálvini irány hí­veinek törvényen kívüliségét III. Frigyes, mint felelős uralkodó nem nézhette el. Alattvalóinak jogbiztonságáért egy olyan hitvallás meg­alkotására törekedett, amely bizonyítja, hogy ők nem rajongók, hogy sok ponton azonosak a lutheránusokkal, s nem vagyunk el­lenségei egymásnak, hanem testvérek vagyunk. Ennek érdekében III. Frigyes összehívott egy olyan testületet, amely megalkotta a Heidelbergi Kátét. A hagyományos felfogás egészen az 1960-as évekig úgy tartotta, hogy a kátét tartalmilag Ursinus Zakariás (1534-1583) alkotta, és a végleges megszövegezésben Olevianus Gáspár (1536-1587) segített neki. Elvitathatatlan, hogy ők ketten a legtöbbet tették ezért a kátéért, de az újabb kutatások szerint biztos, hogy „csa­patmunkával” készült. Egy olyan munkatársi közösség készítette, akik között ott volt a fejedelem, ott voltak Heidelberg neves te­ológiai professzorai is, a környékbeli lelkészek, tanítók, egyház­tanácstagok és világi, nem teológus emberek, akik besegítettek a munkába. Ez utóbbiak közül egyről név szerint is tudunk, aki Erastus volt, III. Frigyes teológiában jártas udvari orvosa. Sajnos nem maradtak fenn a káté keletkezésével kapcsolatos jegyző­könyvek. Azonban azt a káté előszava is tudatja, hogy a teológia összes professzora részt vett ebben a munkában. Az ismert és a mű mögött sejthető társszerzők (Tremelleus, Boquinus, Dathenus, Diller, Erastus) a 16. század minden je­lentős teológiai iskoláját képviselték. Mögöttük a reformáció nagy alakjai állnak, akik egykor tanítómestereik voltak. A Hei­delbergi Káté ezért olyan gazdag tárháza a reformátori tanítás­nak, amely méltán tette széles körben elfogadottá és máig mér­tékadó hitvallási irattá. Egyik méltatója, Philipp Schaff (1819-1893) joggal jellemezte így a Heidelbergi Kátét: ,A káté egyesíti Kálvin erejét és mélységét - az ő elutasító modora nélkül, Melanchthon bensőségességét és me­legét - határozatlansága nélkül, Zwingli egyszerűségét és tisztaságát - az ő hűvös józansága és a miszitikától való idegenkedése nélkül.” A hitvallás évében fedezzük fel újra, gazdagítsa meg és pezs­­dítse fel ismét református hitünket a Heidelbergi Káté ihletett tanítása FEKETE KÁROLY A szerző a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora, lapunk főmunkatársa . A hitvallás évében fedezzük fel újra, gazdagítsa meg és pezsdítse fel ismét reformá­tus hitünket a Heidelbergi Káté ihletett tanítása!

Next