Regélő, 1833. július-szeptember (1. évfolyam, 27-52. szám)

1833-08-08 / 37. szám

hozzá, ki születésének nagyságával engem annyira meg­halad; mit remélhetek a’ jövőtől egyebet, mint fájdalmim­­nak ’s könnyeimnek sokaságát?! “ — De Rozamundát­ ra futotta az álom, ’s valahányszor magára marad a ’szeren­csétlen szerelme len gondolkozásának tárgya. ,,Ali Bátor — szólta magában — boldogtalan volt azon óra, melly először elembe vezete; akkor foganzott szerelmünk , melly talán mindkettőnket veszedelembe dönt!“ — Folyvást titkon szereték egymást. Az ezüst ragyogá­sé, hold, midőn a’ hegyek ormait meghaladva tűnnék­ fel, sok­szor látta egymás karjaiba dőlve keseregni a’szerelmes párt. De ezen szerelmek nem maradhata örök titokban. Csak ha­mar kitudák Rozamunda hajlandóságát szülőji,’s csak hamar észre vevék az udvari Nagyok a’ leány szenvedélyit. Az előbbiek kemény intéseket akarának használni, és Roza­­mundát attól választani­ el, ki nélkül élnie nem lehetett. Bátor kéntelenitteték az udvar elhagyására, és ő eltökélő, hogy Rozamundájával elszökvén titkon öszve keljen. „Meg teheted-e — szollá egykor kedveséhez Bátor — meg teheted-e, hogy mindent, mi neked becses, drága, és eddig kedves volt, el­hagyj , és engem kövess?“ „Meg­tehetem, ’s meg­ is teszem“ kiálta Rozamunda, és kön­nyezve Bátor nyakába borult. „ Pénzzel és mind azzal, mi szükségesnek látszaték, felkészülve, egy kellemes est­vén hajóra szállottak, hogy olasz országnak vegyék utjo­­kat, hol csendes boldogságban reménylék élni napjaikat. De a’ szerencse nem kedvezett igyekezetüknek! Alig eresz­­kedének a’ tengerre, midőn szörnye zivatar támadt. Az egész természet sarkaiból kifordulni látszott. A’ setét fel­hőkkel elborított ég szakadatlan hányta tüzes villámit — hegyekkint tornyosodának a’ tenger könnyű habjai, ’s on­nan suhajták a­ tátott mélységbe zsákmányukat, az amugy­­is szakadozott hajót; — mig egy dühösen zajgó vizhegy, egy kemény sziklának kiálló csúcsához lökné, és igy ezer meg ezer darabokba omolnék, ’s minden­ben levők a’ mély­ségbe süllyednének. Egyedül maga Bátor menté­ meg Ro­­zamundával éltét; nagy ügyeséggel, de egyszersmind ha­lálfélelemmel oszlatta óriás czethalkint a’ habokat, erősen átkarolva kedvesét. A’ zivatar megszűnt, és ők egy zor.

Next